Ezüst híd – Srebrni most: Stevan Raičković három verse
Fehér Illés műfordításaiból
Félelem
Az általam egyre gyérebben látogatott opera és
cirkuszi előadások között sok a közös ismérv.
Épületben
Vagy sátorban:
Kezdeti szorongásom
Lassan
Fékezhetetlen rémületté fokozódik
Attól a veszélytől és kiszolgáltatottságtól
ami felettem a levegőben lebeg
Artistanő
A kifeszített szinte láthatatlan kötélen
És primadonna
vészes magányában az ária csúcsán.
Én is reszketek
(És holmi bűnösként izzadok)
Mindkét esetben
Egyaránt:
Hogy az őket éltető
érzékeny szál
Félelmemben
El ne szakadjon.
Strah
Nalazim velike sličnosti između mojih sve
više proređenih poseta operi i cirkusu.
U zdanju
Ili u šatri:
Moja početna zebnja
Polako
Uzima oblik rastuće i nezadržive panike
Nad onim što se tako opasno i nezaštićeno
dešava nada mnom u vazduhu
Sa artistkinjom
Na zategnutom i gotovo nevidljivom konopcu
I primadonom
Usamljenom na vrhu arije.
I ja treperim
(I znojim se kao krivac)
Podjednako
U oba slučaja:
Da se njihova tanana žica
Na kojoj žive
Od mog straha
Ne prekine.
Visszatérés
Fűből van a keze.
Szélből, gabonából a hangja.
Esőből a szeme.
Miért találtam ki, hogy ne térjek vissza?
Rózsából a melle.
Kavicsból a térde.
Hóból, halból a csípője.
Miért találtam ki, hogy ne térjek vissza?
Levélből a mosolya.
Vízből, homokból a lépte.
Kiterjesztett szárnyú hattyú a bőre.
Miért találtam ki, hogy ne térjek vissza?
Ujjaimból van a haja.
Éveimből az értelme.
Lépteimtől a hallása.
Miért találtam ki, hogy ne térjek vissza?
Povratak
Ona ima ruke od trave
Ona ima glas od vetra i žita.
Ona ima oko od kiše.
Zašto sam je izmislio da se ne vratim?
Ona ima grudi od ruže.
Ona ima koleno od belutka.
Ona ima kuk od snega i ribe.
Zašto sam je izmislio da se ne vratim?
Ona ima smeh od lišća.
Ona ima hod od vode i peska.
Ona ima kožu od protegnutog labuda.
Zašto sam je izmislio da se ne vratim?
Ona ima kosu od mojih prstiju.
Ona ima mozak od mojih godina.
Ona ima sluh od mojih koraka.
Zašto sam je izmislio da se ne vratim?
Ballada az alkonyatról
Szemeteket nyugtatni indultatok a városból alkonyatkor
és egyedül maradtatok.
Nem is tudtátok a csend mennyire szeret ismeretleneket
láthatatlan fegyveréből megsebezni.
És hiába erőltettétek hosszan szemeteket
Hogy megmagyarázzátok a madárröpte architektúráját.
Túl soká voltatok tört íjként
a földhöz szögezve:
Balgatagon pont azt az időcseppet akartátok megfogni
mikor az érintetlen fű egy milliméterrel feljebb
kúszott.
Az alkonyatba indultatok:
Nem is tudtátok
Hogy vállatokat láthatatlan tető nyomja
Hogy kezetek a nem épp természetes szerelemtől súlyos
Azt hittétek hallásotokkal van gond
De elfeledtétek magatokkal hoztátok
az annyira ismert utca falait.
Az alkonyatba indultatok:
Lassan haladtatok
És egyszerre rádöbbentetek a léptek
nem a tiétek a lábak viszont igen.
Lassan haladtatok:
most még lassabban
Mintha nem is haladnátok.
Megálltatok
Pedig úgy tűnt tovább visznek a léptek
a nem hozzátok tartozó léptek.
Szemeteket nyugtatni indultatok a városból alkonyatkor
És most a fűben hevertek
Pedig tudjátok csak leülni akartatok.
Fületek mellett
egy fűszál tisztán kivehetően nőtt egy millimétert
– Nem hallottátok.
A levegőben szárnyával két madár szerény
művészetet teremtett
– Semmit sem láttatok.
Az alkonyatba indultatok
És most a fűben titokban nyitjátok ki szemeteket
És azt hiszitek még mindig valaki láthatatlan
fegyverrel céloz benneteket.
Balada o predvečerju
Pošli ste izvan grada u predvečerje da umirite oči
i ostali ste sasvim sami.
Niste ni znali kako tišina voli nepoznate
da rani iz nevidljive puške.
I dugo ste uzalud naprezali oči
Da protumačite arhitekturu ptica koje su letele.
Predugo ste uzalud bili svijeni prema zemlji
Kao polomljen luk:
Hteli ste naivno da uhvatite baš onu kap vremena
kad se nedirnuta travka popela uvis za novi
milimetar.
Pošli ste u predvečerje:
Niste ni znali
Da vas ramena bole od nevidljivih krovova
Da su vam ruke teške od ne sasvim prirodnih ljubavi
Pomislili ste da vam se u sluhu nešto događa
A zaboravili ste da ste sa sobom povukli
zidove jedne jako navikle ulice.
Pošli ste u predvečerje:
Išli ste polako
I tek ste odjedanput shvatili da to nije
vaš korak iako su noge sasvim vaše.
Išli ste polako:
samo sad još laganije
Skoro kao da ne idete.
Stali ste
A učinilo vam se kao da i dalje idete korakom
koji nije vaš korak.
Pošli ste izvan grada u predvečerje da umirite oči
I sada ležite u travi
Iako znate da ste hteli samo da sednete.
Pored vašeg uha
Jedna travka je prilično šumno porasla za milimetar
— Vi ništa niste čuli.
U vazduhu su dve ptice obeležile krilima
skromnu umetnost
— Vi ništa niste videli.
Pošli ste u predvečerje
I sada iz trave krišom otvarate oči
I čini vam se da vas još uvek neko nišani
iz nevidljive puške.
Fehér Illés fordításai
Stevan Raičković (Neresnica kod Kučeva, 5. jul 1928. – Beograd, 6. maj 2007)