Ezüst híd – Srebrni most: Milenko Vujičić 3 verse
Fehér Illés műfordításaiból
Esőkeret
Fáradt őszi esővel oltom szomjam,
azt a hatalmas korsót
az éjszínű eget pörgetem.
Mint patak a hegyoldalból
kilépek önmagamból
a forrásnak igét
vállaknak éjt
és őszi esőt ajándékozva,
és nincs tovább.
Magányos az ősz.
Ram za kišu
Pijem umorne jesenje kiše,
prevrćem noćno nebo,
taj veliki krčag.
Izlazim iz sebe,
ko rijeka iz brijega,
darujući riječ vrelu,
ramenu noći
i jesenje kiše
i ništa više.
Jesen hoće samoće
Éji táj
Sötétben küzdve
a Mindenhatót
szólítom.
Halott sivárságban
vész el a nyugalom.
Vigyázz reám
csillagok virágerdejében
nem tudom melyik éjjel
a magánnyal vívódva,
hullanak az árnyak.
Egyedül vagyok, vigyázz rám.
Pejzaž noći
Borim se u tmini
prizivam Svevišnjeg
da me čuje.
Spokoj zaglušuje
u mrtvoj praznini.
Pripazi na mene
ne znam koje noći
zborim samoći
zviježđe cvjeta,
padaju sjene.
Sam ću, pripazi na mene.
Minden
Nekem fáj minden felfedezés,
nyújtsd kezedet,
míg részem vagy, létezem.
Kinyílik utunk az égben,
mint szemünkben
a derengő gyengédség.
Utoljára ülnek
a büszkék és megcsömörlöttek ott
hol a szél kerekedik a tudat rejtekében
és mint tétovák
falják fel vagy ültetik el
az utolsó almát.
Sve
Sve što otkrivam boli me
daj mi dlan jedan
dok tebe ima, ja postojim.
Put nam se racvjetava u nebo,
ko mala nježnost
što se magli u očima.
Vjetar raste u odajama svijesti
gdje će čemerni i oholi
zadnji put sjesti
i ko krajputaši
poslednju jabuku zasaditi
ili jesti.
Fehér Illés forditásai
Milenko Vujičić (sz. Prijedor, 1946)
Forrás: Ezüst hid – Srebrni most