Bele a nyárba.
A remegő fénybe délben.
A széthasadó dinnye vörös húsának
édes–hűvös ízébe.
Az enyhet adó hajnalok, esték
elégő rebbenéseibe.
A sós tengereken vitorlázó
halandó ábrándozásba.
A nedves test bőrének
mitikus örömébe.
A matrachoz ragadt hullámverés
zsongító ütemébe,
elveszve, szűnve egy percre
a brutális ősragyogásban,
beljebb és beljebb ringva
az őshínár gyökeréhez…

Majd be a házba.
A zuhany édesvízi rózsája
józanságra inti
a reménytől felhevülő test pórusait.

Borzongva. Megégve.
Ledőlve a hűvös, elsötétített szobában.
De jó, hogy tudsz aludni.
Nem lehet ezt kibírni ébren.