Szürke hörgéssel és kihűlve
úszik az autóbuszunk
e szívfacsaró nyári éjszakában.
Párolgó teste hangosan lehelli
a benzinpárák buborékjait,
s a könnyű,édes nyárfarebbenések
köréjük fűzik pihekoszorújuk.

Visz fényes gyomrában a fáradt gép,
s szemembe futva múltam kihajol
a langyos,bódító banalitásba,
és fájni kezd,hogy átszivárgott régen
valami fanyar és végső tudás
a virágillatok költészetén…

Csak az vigasztal, hogy a szőke fej,
mely előttem egy másikhoz bújik,
a fiúkéz örök kíváncsisága
az áttetsző,fehér leánytrikón,
a szégyen,vágy, a kínos kapualjak
gyötrelmes és termékeny glóriája
mégis ott leng e nyáresték felett,

s felfeszülve
a pattanásokból felhasadó titkok
gyönyörű kényszerére
ők még nem tudják, mit nem érdemes.