Keszthelyi György: Beszámoló a látszatokról
Ott volt a három éktelen emelet,
ahol a Mont Blanc, vagy az Eversest,
egy átjáró ösvényen élt, majd halt a koldus.
A pincében egzotikus mocsár,
óvóhely, vedrek és szirénaüvöltés,
kietlen térben hatalmas vízcsap,
térdig érő fekete szérum,
ezer szúnyog fején ezer véres kalap,
ötvenöt évvel Krisztus után.
Krisztus után kétezertíz évvel
gyarapodott az állatsereglet,
más névvel, más számokkal látták el
a másik sziklaüreg bejáratát.
Libák, tyúkok, feltekert drótkerítések
nőttek a lugasban – kivágták a fát,
hogy legyen több hely, vályú, itató.
Krisztus után egy időszámításban
saját magammal alkudozom,
hogy merre tovább és mit mennyiért.
(anyám betartotta, amit megígért) –
mindenanyák napján virágos mezővel
borít el a hatalmas ráfizetés,
csellengek eldőlt és süllyedő kőlapok,
fekete márványkapuk között.
Éjszaka már egy őrülten tomboló teliholdat
várok a konyha nyitott ablakában –
többnyire néma, iszapos meder az ég,
a tanácstalanság mutatóujja
keletre tájolja be az északra fekvő főteret.
A templomban hideg Isten gubbaszt,
a kockaköveken zsibvásár, hangzavar.
2016. május 1.