A hittérítő gyapjúsapkát visel már ősszel – de nyáron is a hitet farzsebből osztogatja: nyomtatott jövőkép – gesztenye héja hull szaglik fekete ördög süti a sarkon fehér kötényben

(1923. július 14. – 2015. március 14.) Ahol a hollóÉdesanyámnak Ahol a holló, ott a pince.Két méterrel fölötted állokföldhöz ragadtan.Ide kötődtem, mint a háziállatok,mint a lánc. A fájdalom bilincsemint széthulló jéghegyvégigcsörög a fák között.

Bizonyos hullámhosszonünnepek ide vagy oda,mindenki hallható.Bizonyos áthallásokbantetten érhetõIsten, ember, állat.Csak az a kérdés,ki meddig, mennyirehordozza magábana receptorokat. Forrás: szerző FB-oldala

Amikor halottat rajzolsz a koporsóbarajzold meg először a fejétaztán a két lábfejét.A kezdő- és végpontokat.A halott így nem lesz aránytalan,a test pedig eldolgozható.

De jó lenne az örök, mi őrködikés időtlenül átörökölhető.Régi lejtőkön régi házak,rácsok és kutyák, cigarettafüst,mámoros napok vetetlen ágyas az a rejtély, hogy itt vagy, de mégsem.

– mítoszokon innen és túl – Az üres szobában Gaia egy széket tolt alám,holdistennő legyintett egyet,Hadész állított talpra,faragott csontkockát hajítottama gyalulatlan deszkapadlóra.

Süss nekem kedves egy lángost, káposztást, túróst, mindegy.Forró legyen és olajos, mint comboda folyóparton, ha perzsel a nap.Mától fogva tagjelölt vagy,hímtagom hercegnője.Papírod nem lesz róla,szeplőtelen, kis Boleyn Anna,de ne félj, nem csukatlak a várba,fejed is a nyakadon marad, még akkor is, ha karóba húzlak.

Jönnek a színészek, a mély, dohányos hangok,a szavak építőmesterei,deszka alapra emelneksokezer fura díszletet.Mennyek jönnek és poklok,hol lángra lobban, hol megfagya túlvilág ördögi telke.

Oktalan, becsvágyó apák,rászedett anyák kritériumai,miért raboltatok ki?Fiam, te megváltottál egyszer,ötször emelem olcsó üvegemelső és egyetlen napodra.Nagy volt a szerencséd, nem jöttél, nem láttál soha,pajtában állok, gazdáim ökrök,én húzom mégis a szénásszekeret.

Hiába mondtam, figyeld a fákat,a gyökerek göcsörtös ujjait,valaki más kapaszkodik,más hullat leveleket.

Tanuljunk szeretnimondtad – és lefeküdtünk. Kecsua nyelven kezdtél beszélni,Cuzcóba vittél s a szívemeta Nap nővérének adtad.

Ha tó vagy, sokan halásznak benned,fogyatkozik az állomány,ki-kihagy a halak szíve,olvaszt a nap kohója.Ha föld vagy elnémulsz,ásnak, kapálnaknap nap után, ha kifosztanakrepedezett fazékká változol,kopjafa csúcsára dobnak dísznek.

Mazochista halottMert ki nem állhatom a csillámporokat,a teleírt pólók sem a kedvenceim,üstökös sosem leszek.

Ki velem,ki veled,ki innen nyugtalan ujjainkkal!Nem közeledhetsz, tilt a környék,rádförmednek az álarcosok,kiiktat a túlsúly, a szívnagyobbodás.Egy a tűzhely, egy a hangyaboly,a nyelvművészek csak tudják.Ki a lovakkal,a régi fazekakkal,vesszen a trapéz, a gumipertli!Kilógnak a logisztikából.

Holdtöltekor bemelegítem a motort,lesz, ami sosem volt, de azértkő kövön marad, s a történelem isgazdára lel még ma az ószeren.Ne terpeszkedj a kanapén,nincs istennőm, zoknit sem hordok,a bunkerem kockavár, templom.A harangok torkába vajon mi ütött?Hát ti, lepkehálóval befogott csillagok,miért utánozzátok a gyertyacsonkokat?

Nem vagy árva, de annyira bús…uram, uram, megkérhetem?madame Mitterand nyomoz utánam,füstölnék gyakran, fehéren,mint a római pápa.

Szent Péter kinyitotta piros esernyőjét,teljesen átfestette az eső, Isten keserve hullt a fellegekből,fehér bárányok fekete könnye.

A piarista templommal szembenbóklásztál a kiégett éjszakában,mint a hajléktalanzsírpecsétes hite, áhítata.Szádig emelem, neked ajánlomezt a méregerős csókot,