Egy \u00edr\u00e1som is eszembe jutott err\u0151l, a csal\u00e1d s\u00faly\u00e1r\u00f3l (vagy terh\u00e9r\u0151l, kinek mi), \u00fagyhogy akinek m\u00e9g van kedve \u00e9s ideje, elolvashatja ezt is, a c\u00edme F\u00fczet, fasor, f\u00e9ny,<\/em> \u00e9s a Hat\u00e1r<\/em> k\u00f6tetemben jelent meg. N\u00e9h\u00e1ny vonatkoz\u00f3 k\u00e9pet is csatolok hozz\u00e1sz\u00f3l\u00e1sban.
„A harmincnegyedik sz\u00fclet\u00e9snapomra vastag, puha b\u0151rfedel\u0171 f\u00fczetet kaptam \u00e9desany\u00e1mt\u00f3l, egy maga \u00edrta k\u00f6nyvet. Soha fontosabb aj\u00e1nd\u00e9kot: a csal\u00e1dom t\u00f6rt\u00e9net\u00e9t \u00edrta le, az anyai \u00e1g\u00e9t, olyan emberek \u00e9let\u00e9t, akik maguk nem \u00edrtak le soha semmit \u2013 tal\u00e1n a sz\u00e1nd\u00e9kuk is az volt, hogy nyomuk se maradjon ezen a keserves vil\u00e1gon. \u00c9n m\u00e9gis k\u00edv\u00e1ncsi vagyok r\u00e1juk, hosszan n\u00e9zem a f\u00e9nyk\u00e9peken a lencs\u00e9be b\u00e1mul\u00f3, bizalmatlan arcokat. \u0150bel\u0151l\u00fck lettem? Egy \u00fckapa orra, egy d\u00e9danya arccsontja \u2013 gesztusok, mozdulatok ism\u00e9tl\u0151dnek bennem, eg\u00e9szen olyan apr\u00f3s\u00e1gokig, mint hogy szeretem a h\u00e1r\u00e1szkend\u0151t, vagy al\u00e1zatosan lesim\u00edtva hordom a hajamat. Ott vannak a k\u00e9pen a keleties von\u00e1s\u00fa magyarfenesi sz\u00e9nagy\u0171jt\u0151 n\u0151k: az arcuk csupasz a d\u00e9li ver\u0151f\u00e9nyben, a hajuk kend\u0151 alatt vagy szigor\u00fa l\u00f3farokban. Sokuknak m\u00e1r a nev\u00e9t sem lehetne kider\u00edteni, de bennem vannak, mozognak velem, mint leped\u0151ben a k\u00eds\u00e9rtetek.
H\u00e1nyfel\u00e9 \u00e1gazik egy csal\u00e1dfa, h\u00e1ny t\u00f6rt\u00e9netet, h\u00e1nyf\u00e9le embert mutat \u2013 a ridegs\u00e9g vagy a gy\u0151zedelmes szeretet reg\u00e9nyes mes\u00e9j\u00e9t, a vak szigor traum\u00e1it \u00e9s az akolmeleg \u00f6sszefog\u00e1s megnyugtat\u00f3 erej\u00e9t, neh\u00e9zs\u00e9geket \u00e9s v\u00e1ratlan csod\u00e1kat. T\u00f6rt\u00e9neteket, amelyekkel boldogan azonosulok, \u00e9s b\u0171n\u00f6ket, amelyeket legsz\u00edvesebben kit\u00f6r\u00f6ln\u00e9k az eml\u00e9kezetemb\u0151l.
\u00d3r\u00e1kon \u00e1t olvastam a k\u00f6nyv\u00e9t \u2013 izgalmas volt, f\u00e1jdalmas, \u00e9les. Csod\u00e1lkoztam \u00e9s mosolyogtam, de s\u00edrtam is, a sz\u00e1mat harapva a tehetetlen haragt\u00f3l. Szinte mindenki halott m\u00e1r, nem lehet seg\u00edteni, nem lehet megv\u00e1ltoztatni semmit. Nem lehet visszaadni nekik azt sem, amit a huszadik sz\u00e1zad, ez a sz\u0171k homlok\u00fa, v\u00e9rszomjas t\u00e1bornok elzabr\u00e1lt. Az eml\u00e9kez\u00e9s \u00e9les f\u00e9ny\u00e9ben, a tiszt\u00e1z\u00e1s sz\u00e1nd\u00e9k\u00e1nak kutat\u00f3 reflektorsugar\u00e1ban \u00e1llnak a nagysz\u00fcleim, d\u00e9dsz\u00fcleim, \u00e9s hunyorogva figyelik, hogy mit kezdek az \u00e9let\u00fckr\u0151l val\u00f3 tud\u00e1ssal.
Sz\u00e9pen \u00edr \u00e9desany\u00e1m, odafigyel a r\u00e9szletekre: apr\u00f3 megfigyel\u00e9seket, eml\u00e9kfoszl\u00e1nyokat r\u00f6gz\u00edt, amelyeket a t\u00f6rt\u00e9nelem nem ismer, \u00e1m a csal\u00e1di elbesz\u00e9l\u00e9seknek \u00e9s legend\u00e1knak fontos elemei. K\u00e9t vil\u00e1gh\u00e1bor\u00fa pr\u00e9d\u00e1lta v\u00e9gig a k\u00f6zvetlen \u0151seim t\u00f6rt\u00e9net\u00e9t, hat\u00e1rok \u00e9s rendszerek v\u00e1ltoztak, \u00e9s m\u00e9gis: a gyermekkor apr\u00f3 eml\u00e9kei \u00e9s titkai legal\u00e1bb annyira meghat\u00e1rozz\u00e1k a csal\u00e1dok sors\u00e1t, mint a bomb\u00e1z\u00e1sok \u00e9s a diktat\u00far\u00e1k. Ezeket a kinagy\u00edtott pillanatokat \u00e9rzem a legk\u00f6zelebb magamhoz: nemcsak olvas\u00f3i, de \u00edr\u00f3i szemmel is izgalmasak, \u00e9s olyan intenz\u00edven \u00e1t\u00e9lhet\u0151k, mintha saj\u00e1t eml\u00e9kek voln\u00e1nak.
L\u00e1ttam egy jelenetet, nem hagy nyugodni, \u00e9s az\u00f3ta a csal\u00e1dr\u00f3l val\u00f3 gondolkod\u00e1somnak egyik talpk\u00f6ve. \u00cdrni akartam bel\u0151le valamit, felhaszn\u00e1lni, de t\u00fal nyers, t\u00fal elemi ahhoz, hogy k\u00e9pzeletemmel megsz\u00ednes\u00edtsem
T\u00e9l volt? \u0150sz volt \u00e9ppen? A r\u00e9szletek elmos\u00f3dnak, csak a t\u00f6rt\u00e9net gerince l\u00e1tszik m\u00e1r. Legyen akkor t\u00e9l, ver\u0151f\u00e9nyes vas\u00e1rnap d\u00e9lel\u0151tt. A k\u00e9t\u00e9ves fiammal z\u00f6ty\u00f6g\u00fcnk a trolin a Liget fel\u00e9. Egy csal\u00e1d utazik vel\u00fcnk, sz\u00e9pek, rokonszenvesek: a t\u00f6r\u00e9keny, sz\u0151ke kontyos, nagyon fiatal mama k\u00e9t kisiskol\u00e1s l\u00e1ny\u00e1val, mell\u00e9n kend\u0151be k\u00f6tve az eg\u00e9szen pici baba. A fi\u00fas arc\u00fa, er\u0151sen borost\u00e1s f\u00e9rj morcos, \u00e1lmosnak vagy m\u00e1snaposnak l\u00e1tszik, m\u00e9gis nyugalmat, biztons\u00e1got sug\u00e1roznak \u00edgy egy\u00fctt. Nem sz\u00f3lnak, n\u00e9znek ki az ablakon, de amikor a liget sz\u00e9l\u00e9n lesz\u00e1llnak, az apa gy\u00f6ng\u00e9den leemeli a magas l\u00e9pcs\u0151r\u0151l a l\u00e1nyokat, azt\u00e1n indul el\u0151re. \u00c9n is leseg\u00edtem a fiamat, b\u00f3kl\u00e1szni kezd\u00fcnk a f\u00e1k k\u00f6zt. M\u00e1r j\u00f3ideje s\u00e9t\u00e1lgatunk csendben, amikor egyszerre \u00f6bl\u00f6s \u00fcv\u00f6lt\u00e9s harsan \u2013 egy f\u00e9rfi ord\u00edt, d\u00fch\u00f6sen, f\u00e1jdalmasan, k\u00e9ts\u00e9gbeesetten: \u201eHagyjatok b\u00e9k\u00e9n! Nem \u00e9rtitek? Hagyjatok v\u00e9gre b\u00e9k\u00e9n!\u201d
Felkapom a fejem. A hang annyira agressz\u00edv, hogy egy pillanatig magam is megr\u00e9m\u00fcl\u00f6k. Visszhangzik az \u00fat, megrezzennek a kopasz f\u00e1k. Az el\u0151bbi apa kiab\u00e1lt, m\u00e1r csak a h\u00e1t\u00e1t l\u00e1tni, sebesen \u00e9s elsz\u00e1ntan t\u00e1volodik, kicsi, messzi figura a s\u00f6t\u00e9t t\u00f6rzsek sorfala k\u00f6zti keskeny \u00faton. A k\u00e9t kisl\u00e1ny leszegett fejjel, beh\u00fazott v\u00e1llal, de elemi bizalommal k\u00f6veti. Az anya szor\u00edtja a kez\u00fcket, megy az ura ut\u00e1n, p\u00e1r l\u00e9p\u00e9s biztons\u00e1gos t\u00e1vols\u00e1got tartva, megy g\u00f6rnyedt elsz\u00e1nts\u00e1ggal, mintha zsin\u00f3ron h\u00fazn\u00e1k, s ak\u00e1r a batyut, viszi mag\u00e1n a legkisebb gyermeket, aki v\u00e9gigalussza az eg\u00e9szet, neki csak az anyja szapora sz\u00edvdobog\u00e1sa a fontos, az apja mennyd\u00f6rg\u00e9s\u00e9t meg se hallja.
N\u00e9zem \u0151ket \u00e9s ott megyek vel\u00fck \u00e9n is, \u00e1t a hossz\u00fa fasoron, ki tudja, meddig. Ott megyek az ap\u00e1val, aki most legsz\u00edvesebben k\u00f6veket szedne a f\u00f6ldr\u0151l fekete haragj\u00e1ban, \u00fagy zavarn\u00e1 el \u0151ket mag\u00e1t\u00f3l, mint a kuty\u00e1kat, mert nincs egy pillanat nyugta, nincs mened\u00e9ke a ny\u00fczsg\u0151-mozg\u00f3 \u00e9s m\u00e1r csak puszta l\u00e9t\u00fckkel is provok\u00e1l\u00f3, csillog\u00f3 szem\u0171 kicsi n\u0151kt\u0151l, kolonck\u00e9nt l\u00f3gnak a nyak\u00e1ban, erej\u00e9t sz\u00edvj\u00e1k, idej\u00e9t vesztik, ideg\u00e9t \u0151rlik, r\u00e9st se hagynak a szabads\u00e1g\u00e1nak. Rohan hossz\u00fa, keser\u0171 l\u00e9ptekkel, zih\u00e1lva szedi a leveg\u0151t, \u00e9s nem n\u00e9z h\u00e1tra, mert tudja, hogy \u00fagyis ott j\u00f6nnek m\u00f6g\u00f6tte. Legal\u00e1bb, am\u00edg utol\u00e9rik, addig egyed\u00fcl van, addig is leveg\u0151t vehet, n\u00e9zhet, \u00e9lhet. Elsz\u00e1ntan \u00e9s mag\u00e1nyosan. \u00c9s ott megyek a n\u0151kkel, akik l\u00e9pkednek a nyom\u00e1ban, mert nem tehetnek m\u00e1sk\u00e9nt. K\u00f6vetik a vakszeretet parancs\u00e1t, \u00e9s k\u00f6vetik azt, aki fogja-emeli \u00e9s szereti \u0151ket, \u00e9s akit a vesztes tapasztalat\u00e1val, de a titkos gy\u0151ztes biztos \u00f6ntudat\u00e1val meg\u00e9rtenek \u2013 \u00e9s sajn\u00e1lnak. Makacs kitart\u00e1suk nem azt \u00fczeni: ne menj el, hanem azt: \u00fagysem tudsz elmenni.
Er\u0151s a szeretet, mint a hal\u00e1l. Csak most, ahogy megint \u00e1t\u00e9lem \u00e9s bel\u00e9legzem a jelenet megv\u00e1lthatatlan f\u00e1jdalm\u00e1t, csak most jutnak eszembe a haragos Szil\u00e1gyi Domokos szavai: \u201eNem erre sz\u00fclettem, \u00e9let elvt\u00e1rs, pelenk\u00e1b\u00f3l mosni a szart \u2013 tizenhat \u00e9ves csod\u00e1latoss\u00e1gom nem ezt, nem amazt: mindent akart!\u201d \u00c9s ugyanakkor ott l\u00e1tom magam el\u0151tt azt a gy\u00f6ng\u00e9d kis rajzot a k\u00f6lt\u0151 egyik level\u00e9b\u0151l, ahogy p\u00e1lcikaember-form\u00e1ban lerajzolta a csecsem\u0151 fi\u00e1t, az \u201e\u0151rgr\u00f3fot\u201d, amint el\u0151re-h\u00e1tra ringatja mag\u00e1t n\u00e9gyk\u00e9zl\u00e1b \u2013 biztosan hosszan figyelte a gyereket, ha ilyen alaposan k\u00f6vette a fejl\u0151d\u00e9s\u00e9t.
Ide tartozik-e, hogy Szil\u00e1gyi Domokos bes\u00fag\u00f3 volt? Nekem idetartozik, most m\u00e1r v\u00e9gk\u00e9ppen, mert kamaszkorom holt\u00e1ban is im\u00e1dott \u00f6ngyilkos k\u00f6lt\u0151je, akihez verset \u00edrtam, \u00e9s akit\u0151l mesters\u00e9get tanultam, egyszerre volt az ap\u00e1m \u00e9s a szerelmem tizen\u00f6t \u00e9vesen. Az ap\u00e1mat, a szerelmemet l\u00e1tom most gyeng\u00e9nek, kiszolg\u00e1ltatottnak, megt\u00f6rtnek, olyannak, aki alattomoss\u00e1, s\u0151t vesz\u00e9lyess\u00e9 lesz megalkuv\u00f3v\u00e1 zsarolt, sarokba szor\u00edtott, eleve vesztes helyzet\u00e9ben. \u0150 mindent akart, \u00e9s semmit sem kapott meg \u2013 \u00e9s m\u00e9g csak nem is t\u00e1bornokok, hanem piti\u00e1ner\u00fcl b\u00fcrokrata tart\u00f3tiszt-elvt\u00e1rsak tett\u00e9k t\u00f6nkre az \u00e9let\u00e9t, elrabolva t\u0151le ifj\u00fas\u00e1got, tisztas\u00e1got, hitet, \u00e9letet, \u00e9s legv\u00e9g\u00fcl a legend\u00e1t is. Most ott megy g\u00f6rnyedten a k\u00e1rhozottak alvil\u00e1gi fasor\u00e1ban, \u00e9n meg biztos t\u00e1vols\u00e1gban megyek ut\u00e1na, k\u00f6vetem, olvasom, szeretem, nem menek\u00fclhet. Ez is az \u00e9n saj\u00e1t virtu\u00e1lis csal\u00e1dt\u00f6rt\u00e9netem.
M\u00e1sik jelenet. Megyek a kihalt belv\u00e1rosi utc\u00e1n. Messzir\u0151l l\u00e1tom, hogy egy telefonf\u00fclk\u00e9ben zil\u00e1lt haj\u00fa, g\u00f6rnyedt tart\u00e1s\u00fa n\u0151 \u00e1ll, beszorulva, belekucorodva az alig egyembernyi t\u00e9rbe, \u00e9s szorongatja a kagyl\u00f3t. Hangosan besz\u00e9l, szinte s\u00edrva. Hadarva k\u00e9rdez, r\u00f6videket hallgat, kiab\u00e1l megint. Azt\u00e1n egyszerre csak felcsap a hangja, hiszt\u00e9rikusan \u00fcv\u00f6lteni kezd: \u201eAkkor menj, vidd a p\u00e9nzt a kurv\u00e1dnak, ne is l\u00e1ssalak!\u201d A v\u00e9g\u00e9t m\u00e1r az utc\u00e1nak ord\u00edtja, \u00f6bl\u00f6sen visszhangzanak a kapualjak, megrezzennek a csukott ablakok. Szinte l\u00e1tom, ahogy ide-oda csap\u00f3dik a h\u00e1zfalak k\u00f6zt a csapd\u00e1ba esett hang, \u00e9s mire visszan\u00e9zek, a f\u00fclk\u00e9ben m\u00e1r nem \u00e1ll senki, csak az otthagyott telefonkagyl\u00f3 himb\u00e1l\u00f3zik holtan a k\u00f6tel\u00e9n, jobbra, balra, jobbra, balra, kicsiket r\u00e1ndulva k\u00f6zben. A n\u0151 elt\u0171nt. A telefon m\u00e1sik v\u00e9g\u00e9n most is magyar\u00e1zkodik valaki, hideg, t\u00e1rgyilagos hangon, \u00e9rtsd meg, nincs mit szeretni rajtad. Nem akasztom vissza a kagyl\u00f3t. Hadd besz\u00e9ljen.
\u2013 Ha nem hagyj\u00e1tok abba \u2013 ki\u00e1ltja a fiam a tapad\u00f3korongos \u00edjjal a kez\u00e9ben \u2013, lel\u0151lek benneteket! \u2013 Tapinthat\u00f3 az indulata: \u00e9rzem a v\u00e9re iramod\u00e1s\u00e1n, ahogy a csukl\u00f3j\u00e1t fogva vezetem magam mellett. Nem is figyeltem r\u00e1, \u00e9pp azon vitatkoztunk emelt hangon, hogy \u00e9rdemes volt-e ezt a harmadik j\u00e1t\u00e9kot is megvenni ma, amikor am\u00fagy sem f\u00e9r\u00fcnk el a lak\u00e1sban, \u00e9s ebb\u0151l a ban\u00e1lis apr\u00f3s\u00e1gb\u00f3l gyorsan a rend \u00e9s rendetlens\u00e9g t\u00e9m\u00e1j\u00e1ba csap\u00f3dunk bele, egyenesen a k\u00f6zep\u00e9be, \u00e9s ahogy kezdenek vill\u00e1mlani az indulatok, ott a j\u00e1t\u00e9kbolt el\u0151tti j\u00e1rdaszakaszon, eg\u00e9szen megfeledkez\u00fcnk a gyermekr\u0151l, aki d\u00f6bbenten hallgatja, hogy a sz\u0171k\u00f6ss\u00e9g gondolat\u00e1t\u00f3l sarokba szor\u00edtva miket v\u00e1gunk egym\u00e1s fej\u00e9hez v\u00e1ratlanul. Csak j\u00f6n vel\u00fcnk, mert h\u00fazom magammal, futva pr\u00f3b\u00e1l l\u00e9p\u00e9st tartani, de azt\u00e1n megel\u00e9geli, k\u00f3cosan kiab\u00e1lni kezd, \u00e9s m\u00e1r fesz\u00edti is tehetetlen haragj\u00e1ban az \u00faj m\u0171anyag \u00edjat, kis felborzolt toll\u00fa szerelemisten, mi pedig meglepetten hallgatunk el a v\u00e9kony ki\u00e1lt\u00e1st\u00f3l, \u00e9s csak b\u00e1mulunk, nah\u00e1t, \u0151 is itt van, vajon mit\u0151l ilyen ideges? Mit gondol, tal\u00e1n nem szeretj\u00fck egym\u00e1st, vagy mi? K\u00f6zben a kisbab\u00e1nk rezzenetlen arccal alszik a babakocsiban. Ez is csal\u00e1d.
Kezembe ker\u00fclt egyszer egy eml\u00e9kk\u00f6nyv, egy anya adta a l\u00e1ny\u00e1nak, a l\u00e1ny pedig napl\u00f3nak haszn\u00e1lta ut\u00e1na, \u00e9s mindent le\u00edrt benne az akkor \u00e9ppen nem t\u00fal ide\u00e1lis csal\u00e1dj\u00e1r\u00f3l. Az anya aj\u00e1nl\u00e1st is \u00edrt az els\u0151 oldalra, \u00edgy hangzott: \u201eInk\u00e1bb befel\u00e9 s\u00edrj, mint hogy valaha is megb\u00e1nts m\u00e1sokat.\u201d
Az elfojt\u00e1snak, a keser\u0171s\u00e9gnek \u00e9s a k\u00e9nyszer\u0171 al\u00e1zatnak micsoda perspekt\u00edv\u00e1it nyitja meg ez a mondat! L\u00e9gy j\u00f3 mindhal\u00e1lig. L\u00e9gy kedves, t\u00fcrelmes, nagyvonal\u00fa \u00e9s odaad\u00f3. Tartsd oda a m\u00e1sik orc\u00e1dat is, dobj vissza keny\u00e9rrel, ne \u00edt\u00e9lj, hogy ne \u00edt\u00e9ltess\u00e9l. A n\u0151 k\u00f6t\u00e9nye mindent eltakar, a csal\u00e1di gondokat nem illik kiteregetni. L\u00e9gy szeret\u0151 \u00e9s al\u00e1zatos le\u00e1ny, \u00f6nfel\u00e1ldoz\u00f3 anya \u00e9s a csal\u00e1d\u00e9rt \u00e9l\u0151-hal\u00f3 nagymama, \u00e9s \u00e1ldani fognak. Igen, igen. Ha az ember al\u00e1zatra sz\u00fcletne. De n\u00e9zz\u00fck csak a csecsem\u0151t, \u00e9s r\u00f6gt\u00f6n meg\u00e9rtj\u00fck, hogy \u00f6nz\u00e9sre sz\u00fclett\u00fcnk, ebben nincs k\u00fcl\u00f6nbs\u00e9g fi\u00fak \u00e9s l\u00e1nyok k\u00f6z\u00f6tt. Az al\u00e1zatot kem\u00e9nyen tanulni kell. De mindig csak befele s\u00edrni?
Vajon csak a n\u0151ket nevelik \u00edgy, akartam volna k\u00e9rdezni – de h\u00e1t a gyerekekn\u00e9l kezd\u0151dik az eg\u00e9sz, \u00e9s a f\u00e9rfiaknak m\u00e9g kev\u00e9sb\u00e9 szabad k\u00f6nnyezni\u00fck, k\u00fcl\u00f6n\u00f6sen nyilv\u00e1nosan. Csak kiab\u00e1lniuk \u00e9s haragudniuk szabad, harcolni, gy\u0151zni, \u00fcv\u00f6ltve magasba emelni a v\u00e9res kardot. El\u0151remenni egyed\u00fcl a fasorban, hogy senki se l\u00e1ssa a s\u00edr\u00e1st. A n\u0151k legal\u00e1bb panaszkodhatnak egym\u00e1snak. K\u00e9t k\u00fcl\u00f6n minta, k\u00fcl\u00f6n csapda.
A tizen\u00f6t \u00e9ves tal\u00e1lkoz\u00f3m el\u0151tt kaptam levelet egy r\u00e9gi oszt\u00e1lyt\u00e1rsn\u0151mt\u0151l, k\u00f6rk\u00e9rd\u00e9st \u00edrt nek\u00fcnk, hogy szabadnak \u00e9rezz\u00fck-e magunkat. B\u00e1tor k\u00e9rd\u00e9s. Nem, nem vagyok szabad, v\u00e1laszoltam gondolkod\u00e1s n\u00e9lk\u00fcl. Az any\u00e1k soha nem eg\u00e9szen szabadok. Ezen persze sokat vitatkozunk a f\u00e9rjemmel, aki ink\u00e1bb k\u00e9pes elvonatkoztatni az \u00e9rzelmeit\u0151l Ha egy f\u00e9rfi az igazi hivat\u00e1s\u00e1t k\u00f6veti \u00e9s nem k\u00e9nyszer\u00fcl megal\u00e1z\u00f3 kompromisszumokra, akkor ide\u00e1lis esetben a bels\u0151 \u00fatj\u00e1n csak mag\u00e1nak tartozik elsz\u00e1mol\u00e1ssal \u2013 sem k\u00edv\u00fclr\u0151l, sem bel\u00fclr\u0151l nem k\u00f6vetel t\u0151le t\u00f6bbet senki. \u00c9n viszont most, kisgyerekes anyak\u00e9nt, \u00fagy \u00e9rzem, hogy az a szabads\u00e1g, amely az \u00e9rzelmek \u00e9s a gondolkod\u00e1s teljes f\u00fcggetlens\u00e9g\u00e9t jelenti, egy ideig elveszett sz\u00e1momra. M\u00e9g \u00f6r\u00fclhetek, hogy a t\u00f6rt\u00e9nelem \u00e9ppen nem \u00e1ll\u00edt olyan kem\u00e9ny d\u00f6nt\u00e9sek el\u00e9, mint az el\u0151z\u0151 gener\u00e1ci\u00f3kat. Akinek kicsi gyereke van, az gyenge, az zsarolhat\u00f3. Nem csak mag\u00e1r\u00e9rt tartozik felel\u0151ss\u00e9ggel, nem \u00f6nmaga. Nem csak \u00f6nmaga.
Persze: szabads\u00e1gomban \u00e1ll szeretni. \u00d6lelni. Kedvesnek lenni. Mosolyogni. Mi\u00e9rt nem mosolyogsz? – k\u00e9rdezi mindig a fiam, ha elfelh\u0151s\u00f6dik az arcom. \u00c9s t\u00e9nyleg: mi\u00e9rt nem? Hiszen csak vissza kell mosolyognom r\u00e1 – ez is szabads\u00e1g. Ezek szerint szabad vagyok? Igaz\u00e1n szabad akkor lenn\u00e9k, ha nem f\u00e9ln\u00e9k a hal\u00e1lt\u00f3l – sem a saj\u00e1tomt\u00f3l, sem a m\u00e1sok\u00e9t\u00f3l. Ha elfogadn\u00e9k mindent, ami j\u00f6n. Ehhez sztoikus nyugalom kellene. V\u00e9gtelen hit, vagy v\u00e9gtelen t\u00fcrelem az el\u0151\u00edt\u00e9letek n\u00e9lk\u00fcli meg\u00e9rt\u00e9shez. Ha \u00fagy \u00e9rezhetn\u00e9m a vil\u00e1g teljess\u00e9g\u00e9t, ahogy az anya hangol\u00f3dik r\u00e1 a gyereke \u00f6r\u00f6m\u00e9re \u00e9s haragj\u00e1ra.
Meg\u00e9rteni. Ha siker\u00fcl is a meg\u00e9rt\u00e9s, szabads\u00e1gunkban \u00e1ll-e vajon megbocs\u00e1tani? Megbocs\u00e1thatunk-e \u00f6nmagunknak, a csal\u00e1dunknak, felel\u0151sek vagyunk-e az \u0151seink\u00e9rt heted\u00edziglen? Megbocs\u00e1thatunk-e a haz\u00e1nknak, nemzet\u00fcnknek? A t\u00f6rt\u00e9nelem gyermekeik\u00e9nt lemoshatjuk-e \u00e9des sz\u00fcl\u0151nk kez\u00e9r\u0151l a v\u00e9rt? Val\u00f3ban megb\u0171nh\u0151dte m\u00e1r e n\u00e9p, vagy b\u0171nh\u0151dn\u00fcnk kell m\u00e9g nemzed\u00e9keken \u00e1t? \u00c9s vajon a mi gyenges\u00e9g\u00fcnk \u00e9s b\u0171neink fel\u00fcl\u00edrj\u00e1k-e az \u0151s\u00f6k\u00e9t? Lassan olvashatatlann\u00e1 \u00edr\u00f3dnak az egym\u00e1sra \u00edrt bet\u0171k.
Volt egy dikt\u00e1tor, aki hossz\u00fa ideig megkeser\u00edtette az orsz\u00e1g \u00e9s a csal\u00e1dom \u00e9let\u00e9t, \u00e9s aki a sorsom alakul\u00e1s\u00e1t is meghat\u00e1rozta. Ap\u00e1nk \u0151, tanultuk az iskol\u00e1ban, \u00e9s retus\u00e1lt, hossz\u00fa pill\u00e1s, kicsattan\u00f3an piros ajk\u00fa arck\u00e9pe n\u00e9zett le r\u00e1nk minden oszt\u00e1lyteremben. Az eg\u00e9sz orsz\u00e1g egy nagy csal\u00e1d, mi pedig mindannyian nevel\u00e9sre \u00e9s gy\u00e1mol\u00edt\u00e1sra szorul\u00f3 gyermekei vagyunk a p\u00e1rtnak, h\u0171s\u00e9g\u00fcnkkel \u00e9s \u00e9let\u00fcnkkel szolg\u00e1ljuk. Mit csin\u00e1ltok, fiacsk\u00e1im? \u2013 ny\u00fcsz\u00edtette a dikt\u00e1tor feles\u00e9ge a fiatal katon\u00e1knak nyomor\u00fas\u00e1gos kiv\u00e9gz\u00e9s\u00fck el\u0151tt. A gyerekeik voltunk, belenyomorodva a hazugs\u00e1gaikba.
Nemr\u00e9gen egy rom\u00e1n \u00fajs\u00e1gban l\u00e1ttam viszont ezt a dikt\u00e1tort, szokatlan perspekt\u00edv\u00e1b\u00f3l. Nem a k\u00e9p k\u00f6zep\u00e9n, hanem a sz\u00e9l\u00e9n \u00e1llt: kicsi, szinte \u00e9szrev\u00e9tlen alak, csak az elmaradhatatlan l\u00f3denr\u0151l \u00e9s micisapk\u00e1r\u00f3l ismertem r\u00e1, mert az arc\u00e1n nem a hivatalos ikonol\u00f3gi\u00e1b\u00f3l megszokott g\u0151g\u00f6s, kicsit durc\u00e1s atyai mindentud\u00e1s l\u00e1tszott, hanem megd\u00f6bben\u00e9s, a karjait pedig tehetetlen\u00fcl t\u00e1rta sz\u00e9jjel. A tragikus bukaresti f\u00f6ldreng\u00e9s romjait szeml\u00e9lte meg \u00e9ppen, a harminch\u00e1romezer \u00e9p\u00fcletet \u00f6sszed\u00f6nt\u0151 katasztr\u00f3fa rombol\u00e1s\u00e1nak nyom\u00e1t.
Aznap \u00e9jszaka err\u0151l az emberr\u0151l \u00e1lmodtam. Beteg volt, elesett \u00e9s \u00f6reg. Pizsam\u00e1s, mez\u00edtl\u00e1bas zsarnok. Nekem kellett \u0151t cipelnem n\u00e9gyk\u00e9zl\u00e1b a h\u00e1tamon, ki tudja, mi\u00e9rt \u00e9s hov\u00e1. Vonakod\u00f3 h\u00e1tasl\u00f3, vittem lassan, k\u00ednl\u00f3dva, utc\u00e1kon \u00e9s \u00fcres tereken \u00e1t, hordtam az \u00f3lomneh\u00e9z puszt\u00edt\u00e1s terh\u00e9t. \u00c9s egyszerre csak m\u00e9g ott, az \u00e1lmomban meg\u00e9rtettem, hogy egy abszurd dr\u00e1ma szerepl\u0151je vagyok. Tudtam a c\u00edm\u00e9t: Istenn\u00e9l a bocs\u00e1nat.
Halottak napj\u00e1n \u00edrom ezt, k\u00e9tezerhatban. S\u00f6t\u00e9t van \u00e9s kitart\u00f3an szit\u00e1l az \u00e1that\u00f3an hideg es\u0151, kioltja a temet\u0151i m\u00e9csesek er\u0151lk\u00f6d\u0151 l\u00e1ngj\u00e1t. Nem ihatnak t\u00fczet a halottak, akik t\u00f6megben is mag\u00e1nyosan menetelnek a f\u00e9nytelen, v\u00e9gtelen fasorokban. De k\u00f6zben itt benn, a langyos l\u00e1mpavil\u00e1gn\u00e1l, a k\u00e9t szoba-konyh\u00e1ban ez az \u00e1lland\u00f3 dobog\u00e1s \u2013 j\u00e1tszanak a fiaim. A kicsi n\u00e9gyk\u00e9zl\u00e1b ipar\u00edt a j\u00e1t\u00e9kok fel\u00e9, ajt\u00f3kat nyitogat, k\u00f6nyveket \u00e9s kazett\u00e1kat cib\u00e1l le, k\u00eds\u00e9rletezik a s\u00farl\u00f3d\u00e1ssal, a gravit\u00e1ci\u00f3val \u00e9s az \u00e1rny\u00e9kokkal, felkapaszkodik a b\u00fatorokra, lalal\u00e1zva ringatja mag\u00e1t, f\u00fclig \u00e9r a sz\u00e1ja. A nagyobbik fi\u00fa kuck\u00f3t \u00e9p\u00edt, azt\u00e1n elm\u00e9ly\u00fclten rajzol \u00e9s lelkesen magyar\u00e1z, mes\u00e9l, \u00e9p\u00fcleteket \u00e9s g\u00e9peket tervez, rettenetesen fontos dolgokr\u00f3l \u00e9rtekezik, azt\u00e1n arr\u00f3l \u00e9rdekl\u0151dik v\u00e1rakoz\u00f3 izgalommal, hogy vajon az Angyal feles\u00e9ge-e a Mikul\u00e1snak.
\u00c9l\u0151k napja, halottak napja, benn a b\u00e1r\u00e1ny, k\u00fcnn a farkas \u2013 fekete est\u00e9ben messzevil\u00e1gl\u00f3 nyugalom, a csal\u00e1d melege. Beh\u00edvn\u00e1m a holtakat az id\u0151 s\u00f6t\u00e9t fasor\u00e1b\u00f3l, hogy melegedjenek egy kicsit a f\u00e9ny\u00fcnkn\u00e9l \u2013 de f\u00e9lek. El\u00e9g-e ennyi meleg annyi rengeteg hideg ellen?
Biztos, hogy nem. Gyerty\u00e1t gy\u00fajtok h\u00e1t nekik, \u00e9gjen. K\u00f6lt\u00f6zzenek a l\u00e1ngba, \u00e9s vil\u00e1g\u00edtsanak nek\u00fcnk. A t\u00e1volabbi \u0151s\u00f6knek m\u00e1r a nev\u00e9t sem tudni, de \u00fagy vannak vel\u00fcnk itt a szob\u00e1ban, mint a gyertyaf\u00e9ny, ami a kan\u00f3ct\u00f3l a legt\u00e1volabbi sarkokig el\u00e9r. Benne vannak a gyermekeim mozdulataiban, n\u00e9z\u00e9s\u00e9ben, mosoly\u00e1ban. Bevil\u00e1g\u00edtj\u00e1k, amit l\u00e1tok, de \u0151ket nem l\u00e1tni m\u00e1r.<\/p>\r\n
![\"\"](\"https:\/\/ujkafe.website\/wp-content\/uploads\/2022\/07\/szabot.jpg\")
<\/a>