{"id":102266,"date":"2022-08-02T02:55:12","date_gmt":"2022-08-02T02:55:12","guid":{"rendered":"https:\/\/ujkafe.website\/?p=102266"},"modified":"2022-08-01T20:41:13","modified_gmt":"2022-08-01T20:41:13","slug":"szabo-t-anna-egyedul-szuleim-lakasaban","status":"publish","type":"post","link":"https:\/\/ujkafe.website\/?p=102266","title":{"rendered":"Szab\u00f3 T. Anna. Egyed\u00fcl, sz\u00fcleim lak\u00e1s\u00e1ban"},"content":{"rendered":"\r\n

A napokban \u00e9letemben el\u0151sz\u00f6r voltam egyed\u00fcl a sz\u00fcleim lak\u00e1s\u00e1ban, egy teljes napot t\u00f6lt\u00f6ttem gy\u00e1szmunk\u00e1val, \u00c9desany\u00e1m szellemi hagyat\u00e9k\u00e1nak \u00e1tn\u00e9z\u00e9s\u00e9vel. El\u0151ker\u00fclt ez a k\u00e9p is, milyen vid\u00e1ms\u00e1g \u00e9s bizalom, belesajdul a sz\u00edvem. Eszembe jutott err\u0151l egy r\u00e9gi \u00edr\u00e1som (egy antol\u00f3gi\u00e1ba \u00edrtam, a Hat\u00e1r k\u00f6tetemben jelent meg), az a c\u00edme: Az anyas\u00e1gr\u00f3l. A Vagyok k\u00f6tetemben is megjelent v\u00e9g\u00fcl ezeknek a verseknek a t\u00f6bbs\u00e9ge.
Idilli k\u00e9peket \u0151rz\u00f6k a gyermekkoromb\u00f3l az \u00e9desany\u00e1mr\u00f3l: l\u00e1gy von\u00e1s\u00fa, meleg szem\u0171, cseng\u0151 nevet\u00e9s\u0171, sz\u00e9p fiatal n\u0151, a vir\u00e1gos k\u00e9tr\u00e9szes h\u00e1ziruh\u00e1j\u00e1t\u00f3l a k\u00f6r\u00f6mlakkj\u00e1ig minden izgalmas rajta. El\u00e1mulva n\u00e9ztem, ahogy f\u00e9szket form\u00e1l a deszk\u00e1n a lisztb\u0151l, hogy bele\u00fcsse a narancssz\u00edn k\u00f6zep\u0171 toj\u00e1sokat, repesve megyek vele az igazi feln\u0151tt boltba, hogy a saj\u00e1t kisujj\u00e1ra pr\u00f3b\u00e1lva megvegyen nekem egy k\u00e9k k\u00f6ves igazi feln\u0151tt gy\u0171r\u0171t, \u00e9s cinkosan \u00f6sszenevet\u00fcnk, amikor \u00e9desap\u00e1m k\u00eds\u00e9rleti kukoric\u00e1j\u00e1b\u00f3l elcsen\u00fcnk egy mar\u00e9knyit, hogy titokban illatos \u201ekakast\u201d pattogassunk bel\u0151le. Csak most, a m\u00e1sodik fiam sz\u00fclet\u00e9se ut\u00e1n j\u00f6ttem r\u00e1 meglepetten, hogy ezek az intim, boldog, meghat\u00e1roz\u00f3 eml\u00e9kek mind-mind az \u00f6cs\u00e9m sz\u00fclet\u00e9se el\u0151ttr\u0151l sz\u00e1rmaznak, \u00e9s olyan pillanatok, amikor csak \u00e9s egyed\u00fcl \u00e9n voltam any\u00e1mmal, kettesben. \u00d6t\u00e9ves voltam, amikor megsz\u00fcletett az \u00f6cs\u00e9m \u2013 eml\u00e9kszem a tan\u00e1cstalans\u00e1gomra, amikor hazahozt\u00e1k. Ett\u0151l kezdve viszont term\u00e9szetes lett a sz\u00e1momra, hogy milyenek a kisbab\u00e1k, \u00e9s amikor el\u0151sz\u00f6r anya lettem, m\u00e1r bels\u0151 biztons\u00e1ggal tudtam, hogyan kell egy csecsem\u0151t megfogni, meg\u00f6lelni, ell\u00e1tni. Sokat seg\u00edtett, amikor \u00f6nk\u00e9ntelen\u00fcl is felid\u00e9ztem az \u00f6cs\u00e9m babaarc\u00e1t, els\u0151 l\u00e9p\u00e9seit \u2013 \u00e9s persze az any\u00e1mat, ahogy lehajol hozz\u00e1nk. \u00c9s amikor most nagymamak\u00e9nt l\u00e1tom \u0151t, meg\u00e9rtem, hogy az anyas\u00e1g nemcsak zsigeri \u00e9s \u00f6szt\u00f6n\u00f6s \u00e9rz\u00e9s, hanem igenis tanult hivat\u00e1s: a hangsz\u00ednem, de m\u00e9g a mosolyom is ugyanolyan, mint az \u00f6v\u00e9, amikor odafordulok a gyermekeimhez.
Kamaszkoromig egy\u00e1ltal\u00e1n nem volt k\u00e9rd\u00e9s a sz\u00e1momra, hogy akarok-e anya lenni \u2013 h\u00e1t persze, hogy akartam. A szerelem testi megtapasztal\u00e1s\u00e1val egyid\u0151ben azonban m\u00e9gis r\u00f6gt\u00f6n j\u00f6tt a mardos\u00f3 f\u00e9lelem: rettent\u0151en \u00f3vatosak voltunk a fi\u00faval, akit szerettem (\u00e9s aki ma m\u00e1r a f\u00e9rjem), de engem k\u00ednzott a tudat, hogy mi van, ha m\u00e9gsem vigy\u00e1ztunk el\u00e9gg\u00e9, \u00e9s t\u00fal kor\u00e1n fogan meg bennem a gyermek. Az akkori napl\u00f3m tele van ezzel a gy\u00f6tr\u0151d\u00e9ssel: \u00e9n m\u00e1r tudtam, hogy tartozom az \u00e9letnek, de egy tizenhat \u00e9ves, gimnazista fi\u00fat\u00f3l m\u00e9g nem v\u00e1rhattam m\u00e9lyen \u00e1t\u00e9rzett apai felel\u0151ss\u00e9get. \u00c9desany\u00e1m mellettem \u00e1llt ebben az id\u0151ben is \u2013 soha nem felejtem el p\u00e9ld\u00e1ul azt a jelk\u00e9pes pillanatot, mikor a t\u00f6rt\u00e9nelem \u00e9retts\u00e9gin \u00e9ppen a bizotts\u00e1g el\u0151tt \u00e1lltam dupl\u00e1n is szorongva, \u00e9s ahogy bej\u00f6tt valaki a terembe, az ajt\u00f3r\u00e9sben megl\u00e1ttam a folyos\u00f3n v\u00e1rakoz\u00f3 any\u00e1m biztat\u00f3an mosolyg\u00f3 arc\u00e1t: a k\u00f3rh\u00e1zi laborigazol\u00e1st lengette, jelezve, hogy m\u00e9gsem vagyok terhes.
K\u00e9s\u0151bb azt\u00e1n kider\u00fclt, hogy egy ciszta miatt val\u00f3sz\u00edn\u0171leg nem is lehetett volna akkoriban gyerekem. T\u00f6bbsz\u00f6r voltam emiatt k\u00f3rh\u00e1zban, \u00e9s kor\u00e1n megtapasztalhattam a n\u0151gy\u00f3gy\u00e1szati k\u00f3rtermek jellegzetes hangulat\u00e1t. \u00c9ppen az esk\u00fcv\u0151nk ut\u00e1ni \u0151sz\u00f6n ker\u00fclt sor egy komoly m\u0171t\u00e9tre, \u00e9s ut\u00e1na hossz\u00fa \u00e9vekig rettegtem, hogy nem lehet gyermekem. Az\u00f3ta tudom, hogy az anyas\u00e1g v\u00e1gya irracion\u00e1lisan elemi k\u00e9sztet\u00e9s: nem tal\u00e1ltam a helyem, val\u00f3szer\u0171tlennek \u00e9reztem a vil\u00e1got, p\u00e1nikrohamok t\u00f6rtek r\u00e1m, \u00e9s m\u00e1r egy k\u00f6ly\u00f6kmacska l\u00e1tv\u00e1ny\u00e1t\u00f3l is r\u00e1zni kezdett a s\u00edr\u00e1s. Huszonh\u00e1rom \u00e9ves voltam, egyetemista, akkor jelent meg az els\u0151 k\u00f6tetem. Az egyik korai versem els\u0151 szakasz\u00e1ban benne is van az akkori szorong\u00e1som \u00e9s v\u00e1gyakoz\u00e1som:
Csak meg ne haljak. Gyermekem lehet,
megsz\u00fclhetem egy feh\u00e9r szob\u00e1ban.
Csak meg ne haljak. M\u00e9g szerethetek,
m\u00e9g megkaphatom mind, amire v\u00e1rtam.
Az anyas\u00e1g v\u00e1gya ebben a helyzetben egyszerre volt a kiteljesedett test s\u00f3v\u00e1rg\u00e1sa a gyermekre, \u00e9s elkeseredett bizony\u00edt\u00e1si k\u00e9nyszer, hogy m\u00e9gis teljes \u00e9rt\u00e9k\u0171 n\u0151 vagyok. Fizikailag \u00e9s \u00e9rzelmileg biztosan el\u00e9g \u00e9rett voltam az anyas\u00e1gra, de azt m\u00e1r akkor is tudtam, hogy a k\u00f6r\u00fclm\u00e9nyeim sem megfelel\u0151ek, de szellemileg sem vagyok m\u00e9g az, aki lenni akarok. A gyermekkor bizonyoss\u00e1ga, a kamaszkor h\u00e1ny\u00f3d\u00e1sa \u00e9s a term\u00e9kenys\u00e9g kr\u00edzise ut\u00e1n ism\u00e9t keresnem kellett, hogy ki vagyok: szerepverseket \u00edrtam, \u00e9s harmadik szem\u00e9lyben jelen\u00edtettem meg szem\u00e9lyes tapasztalatokat, mik\u00f6zben \u00fagy \u00e9reztem, hogy hi\u00e1ba \u00e9lek: az arcom, amit a t\u00fck\u00f6rben l\u00e1tok, az arc, amely annyi ismeretlen \u0151s von\u00e1sait hordozza, nem is \u00e9n vagyok voltak\u00e9ppen. Csapdahelyzet volt: nem tudtam kil\u00e9pni magamb\u00f3l.
Egy s\u00f6t\u00e9t ablak t\u00fckr\u00f6zi a k\u00e9p\u00e9t,
azt\u00e1n kil\u00e9p a sz\u00f6gletes keretb\u0151l.
Ki megy tov\u00e1bb? Meg\u00e1ll. Mindig meg\u00e1ll itt,
tudni akarja. Tal\u00e1n minden eld\u0151l. (…)
Az ott \u00e9n. Van. Vagyok. \u00dcres, s\u00f6t\u00e9t.
Nem tud kil\u00e9pni. \u00dcveg. Erre gondol.
Feln\u00e9z, megsz\u00e9d\u00fcl. Kinek a szeme?
S\u00f6t\u00e9t foly\u00f3v\u00edz. S\u00edk\u00fcveg \u00e9s foncsor.
Mik\u00f6zben k\u00edv\u00fclr\u0151l semmi \u00e9rz\u00e9kelhet\u0151 v\u00e1ltoz\u00e1s nem t\u00f6rt\u00e9nt velem \u2013 ugyan\u00fagy \u00e9ltem \u00e9s tanultam, ahogy addig \u2013, \u00fagy \u00e9reztem, nincs re\u00e1lis kapcsolatom a vil\u00e1ggal: csak l\u00e1tok \u00e9s megfigyelek, de nem veszek r\u00e9szt az eleven \u00e9letben, \u00e9s a saj\u00e1t l\u00e9tem \u00fagy illan majd el, mint lehelet az \u00fcvegr\u0151l:
Nincs gy\u00f6kered, csak a n\u00e9z\u00e9s.
\u00dcvegre lehelted az arcod.
Nincs egyebed, csak a l\u00e1tv\u00e1ny.
Sz\u00e9d\u00fclsz. A sz\u00e9lbe kapaszkodsz.
A f\u00e9rjem, aki mindig nagyon odafigyelt r\u00e1m, szerencs\u00e9re nagyon gyorsan meg\u00e9rtette, hogy mi b\u00e1nt, \u00e9s pszichol\u00f3gusi m\u00f3dszeress\u00e9ggel seg\u00edtett, hogy ne benne keressem g\u00f6rcs\u00f6sen az egyetlen kapaszkod\u00f3t, hanem val\u00f3ban meger\u0151s\u00f6dve \u00e1lljak talpra. Azt hiszem, a gyerekv\u00e1gy id\u0151szak\u00e1ban (ahogy, gondolom, a klimax idej\u00e9n is) egy n\u0151 fokozottan sebezhet\u0151, \u00e9s nagy sz\u00fcks\u00e9ge van arra, hogy valaki mellette \u00e1lljon, \u00e9s k\u00e9pes legyen nagy szeretettel \u00e9s ugyanakkor kell\u0151 racionalit\u00e1ssal szeml\u00e9lni a helyzetet. (\u00c9s persze, ha az illet\u0151 f\u00e9rfi, akkor olyan embernek kell lennie r\u00e1ad\u00e1sul, akit\u0151l a n\u0151 nem hi\u00e1ba rem\u00e9lhet gyermeket \u00e9s felel\u0151ss\u00e9gv\u00e1llal\u00e1st. A hiteget\u00e9s, a k\u00f6z\u00f6ny, bizalmatlans\u00e1g \u00e9s a hazugs\u00e1g gyilkos kever\u00e9k lehet ilyenkor.)
Ma m\u00e1r azt mondom, m\u00e9gis j\u00f3, hogy nem a k\u00e9ts\u00e9g \u00e9s a k\u00e9ts\u00e9gbees\u00e9s idej\u00e9n sz\u00fcletett gyermekem: sem a puszta \u00f6szt\u00f6n, sem a s\u00f3v\u00e1r becsv\u00e1gy nem el\u00e9g az anyas\u00e1ghoz \u2013 k\u00fcl\u00f6n\u00f6sen akkor nem, ha az embernek m\u00e1s hivat\u00e1sa is van, ami n\u00e9lk\u00fcl boldogtalan lenne. Az \u00edr\u00e1sban voltak\u00e9ppen m\u00e9g seg\u00edtett is ez a f\u00e1jdalom \u00e9s ez a s\u00faly \u2013 tal\u00e1n egyenesen ez tett val\u00f3ban k\u00f6lt\u0151v\u00e9. Mik\u00f6zben lassan kifaragtam magam, a s\u00f3v\u00e1rg\u00e1s traszpon\u00e1l\u00f3dott, versek lettek bel\u0151le \u2013 hiszen mindig \u00e9s minden\u00fctt, m\u00e9g a leg\u00f6nfeledtebb tengerparti nyaral\u00e1s sor\u00e1n is ki voltam szolg\u00e1ltatva az \u00f6szt\u00f6neim szinte m\u00e1r er\u0151szakos k\u00f6vetel\u00e9s\u00e9nek:
Tengeri sz\u00e9l j\u00f6n,
szokny\u00e1m al\u00e1 ny\u00fal,
combomat \u00e9ri,
b\u00fajik, al\u00e1f\u00faj,
megg\u00f6mb\u00f6ly\u00edti, l\u00f6kve dagasztja,
mint a vitorla, csattog a szoknya.
Hull\u00e1ma g\u00f6rd\u00fcl
\u00e9jf\u00e9li v\u00edznek,
combomat \u00e9ri,
felcsap a permet,
hold, hasasodj meg, szoknya, dagadj meg,
sz\u00e9lt\u0151l sz\u00fcless meg, tengeri gyermek!
Hold hasasodjon,
szoknya dagadjon,
\u00e9jjeli tenger
gyermeket adjon,
n\u0151j\u00f6n a v\u00edzzel, s\u00edrjon a sz\u00e9llel,
ringjon a v\u00edzzel, fusson a sz\u00e9llel…
Tengeri sz\u00e9l j\u00f6n,
felcsap a permet…
L\u00e9gt\u0151l a semmi.
Halszem\u0171 gyermek.
\u00c9gi magass\u00e1g, tengeri m\u00e9lys\u00e9g \u2013
m\u00e1r nem is \u00e9lek, jaj, nem is \u00e9lsz m\u00e9g…
Korai gyermeksz\u00fcl\u00e9s helyett kicsit keser\u0171 \u00e9s egyre ink\u00e1bb reflex\u00edv lettem. \u00c9s ahogy telt az id\u0151, a h\u00e1zunkban lak\u00f3, annak idej\u00e9n s\u00edr\u00e1sra k\u00e9sztet\u0151 kismacska is feln\u0151tt, \u00e9s rajta gyors\u00edtva l\u00e1thattam, hogyan lesz az \u00f6lelnival\u00f3 k\u00f6ly\u00f6kb\u0151l boszork\u00e1nyosan vad f\u00faria a fajfenntart\u00e1s f\u00e1jdalmas k\u00e9nyszer\u00e9t\u0151l. Mivel \u00e9ppen nem vettem r\u00e9szt a teremt\u00e9s ravasz j\u00e1t\u00e9k\u00e1ban, jobban r\u00e1l\u00e1ttam a teremtm\u00e9nyek (ez\u00fattal a n\u0151st\u00e9nyek) kiszolg\u00e1ltatotts\u00e1g\u00e1ra, hiszen m\u00e1r nem is kiscica, hanem egy kis szaporod\u00f3g\u00e9p rohang\u00e1lt az udvaron:
Vinnyog a macska, vernyog, hentereg,
felhev\u00fclt test\u00e9t f\u00f6ldh\u00f6z d\u00f6rg\u00f6li.
Nem tudja, mit v\u00e1r, hogy miv\u00e9gre s\u00edr,
mi\u00e9rt e h\u00edv\u00e1s \u00e9s k\u00edn\u00e1lkoz\u00e1s.
M\u00e9g nincs egy\u00e9ves. Alig sz\u00fcletett,
s m\u00e1r k\u00e9szen \u00e1ll. Pontos id\u0151z\u00edt\u00e9s:
els\u0151 tavasza. \u00c9l, mert m\u0171k\u00f6dik.
Csillog\u00f3, puha sz\u0151re borzasan,
csapzottan felmered, metszett szeme
vad f\u00e9nnyel csillog, \u00f3ri\u00e1s pupilla
pulz\u00e1l zavaros, s\u00e1rga \u00edrisz\u00e9ben.
Bej\u00e1r padl\u00e1st \u00e9s pinc\u00e9t, nyugtalan
iramod\u00e1ssal ide-oda fut
a n\u00e9gysz\u00f6gletes betonudvaron,
\u00e9s jajong\u00e1s\u00e1t eg\u00e9sz \u00e9jszaka
visszhangozza l\u00e9pcs\u0151h\u00e1z, kapualj.
Sz\u0171k lett a t\u00e9r, a test, az \u00e9jszaka,
ki, ki, sikoltja, m\u00e9g, m\u00e9g \u2014 sokasodj,
t\u00f6ltsd be a f\u00f6ldet, v\u00e1laszolja Isten.
Manaps\u00e1g ezt \u00edgy mondj\u00e1k: biol\u00f3giai \u00f3ra. Vagy a fajfenntart\u00e1s k\u00e9nyszere, bel\u00e9nk k\u00f3dolt genetikai parancs.
Nem sokkal k\u00e9s\u0151bb k\u00e9t h\u00f3napot t\u00f6lt\u00f6ttem el \u00f6szt\u00f6nd\u00edjjal Angli\u00e1ban, egyed\u00fcl. A k\u00f6nyvt\u00e1rban \u00fcltem estig, n\u00e9ha nagyokat s\u00e9t\u00e1ltam. \u00c9s egy napon, ahogy estefel\u00e9 a sz\u00e1ll\u00e1somra tartva a szeml\u00e9l\u0151dtem \u00e9s szimatoltam a szelet, v\u00e1ratlanul meg\u00e9reztem, mint egy elemi igazs\u00e1got, hogy most, most k\u00e9szen \u00e1llok. Most nemcsak moh\u00f3s\u00e1gb\u00f3l \u00e9s \u00f6szt\u00f6nb\u0151l, de feln\u0151tt gondoskod\u00e1ssal tudn\u00e9k fogadni egy \u00fajsz\u00fcl\u00f6tt emberi l\u00e9nyt. Nem f\u00e9lek t\u0151le, nem szorongok miatta, nem k\u00f6vetelem, nem h\u00edvom, nem s\u00edrok \u00e9rte: egyszer\u0171en csak v\u00e1rom. Ott, azon a s\u00f6t\u00e9ted\u0151, avarszag\u00fa stratfordi utc\u00e1n, a kisv\u00e1rosi angol otthonok ablakainak meleg f\u00e9ny\u00e9ben, a hossz\u00fa, sz\u0171zi egyed\u00fcll\u00e9t k\u00f6zep\u00e9n sz\u00f3l\u00edtottak meg a fiaim, akiknek m\u00e9g \u00e9vek kellettek, hogy val\u00f3ban megsz\u00fclessenek. Egy verset \u00edrtam akkor, amit itt publik\u00e1lok el\u0151sz\u00f6r:
Hogy hozhatn\u00e1lak erre a vil\u00e1gra?
Hogy adhatn\u00e9k a l\u00e1t\u00e1shoz szemet,
hogy adhatn\u00e9k b\u0151rt t\u0171nek, t\u0171znek, k\u00e9snek,
hogy hordjalak ki? Hogy viseljelek
magamban, v\u00e9gleg, m\u00e1sik test nyom\u00e1t,
ki hi\u00e1ny\u00e1val egyre nehezebb,
hogy tartsam t\u0151led t\u00e1vol a hal\u00e1lt,
mikor haland\u00f3k k\u00f6z\u00e9 sz\u00fcltelek?
H\u00edvjalak l\u00e9tre? Hogyha tudsz, maradj.
Nem vagy, ameddig test\u00fcnk r\u00e9sze vagy.
Ha j\u00f6nni akarsz, \u00e9s j\u00f6tt\u00f6d k\u00f6zel,
siess. Most j\u00f6hetsz. De te d\u00f6nt\u00f6d el.
Amikor azt\u00e1n minden megadatott nekem: rendezett lak\u00e1sk\u00f6r\u00fclm\u00e9nyek \u00e9s v\u00e9gre, v\u00e9gre a bennem repes\u0151 magzat is, megnyugodtam, hossz\u00fa id\u0151 \u00f3ta el\u0151sz\u00f6r. Hogy megnyugodtam?! Akkor kezd\u0151d\u00f6tt csak az igazi aggodalom. De ez m\u00e1r m\u00e1smilyen \u00e9rz\u00e9s: nem s\u00f6t\u00e9t, hanem f\u00e9nyesen \u00e9s f\u00e1jdalmasan boldog. Ez fog v\u00e9gigk\u00eds\u00e9rni eg\u00e9sz \u00e9letemben: a gyermekeim\u00e9rt \u00e9rzett felel\u0151ss\u00e9g \u00e9s f\u00e9lt\u00e9s. Szorongtam a sz\u00fcl\u00e9s el\u0151tt (m\u00e1ig hiszem, hogy ett\u0151l volt nehezebb vil\u00e1gra hozni az els\u0151 fiamat, mint a m\u00e1sodikat), \u00e9s szorongtam sz\u00fcl\u00e9s k\u00f6zben. Neh\u00e9z volt \u00e1tadnom magam a minden egyebet kiolt\u00f3, er\u0151szakos \u00e9lm\u00e9nynek. Kiszakadt bel\u0151lem a gyermek, aki m\u00e1r bennem is k\u00fcl\u00f6n l\u00e9ny volt, a rezd\u00fcl\u00e9seimet is \u00e9rz\u00e9kel\u0151, de nagyon is akaratos l\u00e9lek, kil\u00f6kte bel\u0151lem a teremt\u00e9s mindent \u00e1tj\u00e1r\u00f3, megr\u00e1z\u00f3 ereje, amely egyes\u00edt kezdetet \u00e9s v\u00e9get:
Az er\u0151 el\u0151bb befel\u00e9 visz,
a t\u00falfokozott gy\u00f6ny\u00f6r\u00e9:
a foly\u00f3t forr\u00e1s\u00e1ba r\u00e1ntva
a hull\u00e1mz\u00e1st mag\u00e1ba z\u00e1rja
a k\u00f6vetel\u0151 anyam\u00e9h \u2013
halad l\u00fcktetve, \u00f6ntudatlan:
kezdete v\u00e9gc\u00e9lja fel\u00e9.
Valahogy kiv\u00e1laszttatik
a t\u00f6bbi k\u00f6z\u00fcl. Hogy mire?
Csak annyit tudni egyel\u0151re,
hogy \u00e9pp neki kell \u00e9lnie.
V\u00e9kony v\u00f6r\u00f6s fon\u00e1lra k\u00f6tve
csak k\u00e9sz\u00fcl\u0151dik arca-teste \u2013
de m\u00e1ris dobog a sz\u00edve.
Szaporodnak \u00e9s sokasodnak
a sejtek, langyos v\u00edz alatt,
az \u0151s-teremt\u00e9s ritmus\u00e1ban
teszi a dolg\u00e1t az anyag,
tudat n\u00e9lk\u00fcli puszta l\u00e9nye
egy nagyobb akarat ed\u00e9nye:
a l\u00fcktet\u00e9st cselekszi csak.
Ny\u00fajt\u00f3zik, \u00e1tremeg a l\u00e9te
a boldog bels\u0151 tereken,
kitelik, k\u00e9sz\u00fcl, j\u0151 az \u00f3ra,
a t\u00falcsordul\u00f3 kegyelem \u2013
\u00e9s nyomakszik, \u00e9s kifel\u00e9 t\u00f6r
egyre sz\u0171k\u00fcl\u0151 b\u00f6rt\u00f6n\u00e9b\u0151l,
hogy l\u00e9legezzen \u00e9s legyen.
Elv\u00e9geztetett. J\u00f6n a hull\u00e1m,
a fekete hull\u00e1m megint,
az \u00f6r\u00f6m hely\u00e9re tolul be
az er\u0151 parancsa szerint \u2013
hogy meg\u00e9rthesd a r\u00e9gi rendet:
nincsen teremt\u0151 \u00e9s teremtett.
\u00c9s ugyanazt a gy\u00f6ny\u00f6rt \u00e9rzed,
\u00e9s ugyanazt a k\u00ednt.
Az els\u0151 sz\u00fcl\u00e9st nemcsak csodak\u00e9nt \u00e9ltem meg: meg\u00e9rtettem azt is, hogy ezent\u00fal nem lehetek passz\u00edv szeml\u00e9l\u0151, b\u00e1r passz\u00edv szenved\u0151 vagyok:
H\u00faz. L\u00f6k. Fesz\u00edt. Te semmit nem tehetsz.
M\u00e1r h\u00e9t \u00f3r\u00e1ja. Sz\u00e9tt\u00e9p. L\u00e9legezz.
Az akt\u00edv elfogad\u00e1sra a m\u00e1sodik sz\u00fcl\u00e9s tan\u00edtott meg igaz\u00e1n, hiszen kevesebb f\u00e9lelemmel v\u00e1rtam, \u00e9s meg is t\u00f6rt\u00e9nt mag\u00e1t\u00f3l: munka volt, \u00f6n\u00e1tad\u00e1s \u00e9s jajong\u00f3 akar\u00e1s \u2013 de m\u00e1r tudtam, mi v\u00e1r, \u00e9s nem \u00e9rdekelt semmi, csak az eredm\u00e9ny.
Gyermek, te s\u00faly, te izz\u00f3 vas, te k\u0151,
gyere el\u0151, k\u00f6ny\u00f6rg\u00f6m! B\u00fajj el\u0151!
Sz\u00e9tfesz\u00edtesz \u00e9s kifesz\u00edtelek,
csusszanj el\u0151, te arctalan gyerek!
Hiszen a csecsem\u0151 is dolgozott, mozgott a magzatv\u00edzt\u0151l megfosztott, sz\u0171k helyen, hogy megk\u00f6nny\u00edtse a kijut\u00e1st, mag\u00e1nak \u00e9s nekem, mert \u00e9lni akart, \u00e9lni:
L\u00f6ki, d\u00f6ngeti ajtaj\u00e1t
a leveg\u0151s, t\u00e1g k\u00fclvil\u00e1gnak:
egy gyermek teljes erej\u00e9vel
ellenszeg\u00fcl a pusztul\u00e1snak.
\u00c9s megsz\u00fcletett. Megsz\u00fclettek. Els\u0151 \u00edzben akkor \u00e9rtettem meg, mennyire term\u00e9szetes, mennyire j\u00f3l megcsin\u00e1lt folyamat a sz\u00fcl\u00e9s, (m\u00e9g az els\u0151 fiamat v\u00e1rva, de m\u00e1r a k\u00f3rh\u00e1zban voltam), amikor egy m\u00e1sodik gyerekes ifj\u00fa mama a sz\u00fcl\u0151szob\u00e1r\u00f3l visszat\u00e9rve moh\u00f3n enni kezdett, mint a munk\u00e1b\u00f3l hazat\u00e9r\u0151 arat\u00f3k. Nem lehet baj, gondoltam ekkor magamban, ha valaki ilyen j\u00f3 \u00e9tv\u00e1ggyal tudja \u00e1tadni mag\u00e1t m\u00e9g sz\u00fcl\u00e9s ut\u00e1n is az ev\u00e9snek.
Mindk\u00e9t fiam sz\u00fclet\u00e9sekor azt \u00e9reztem: j\u00f3l van \u00edgy, nagyon, nagyon j\u00f3l van. Minden anya vil\u00e1gbajnok, amikor eg\u00e9szs\u00e9ges, v\u00e1rva v\u00e1rt gyermeket tart a karj\u00e1ban, \u00e9s a maraton ut\u00e1n egy pillanatra v\u00e9gre megpihenhet:
Itt fekszik rajtam. Istenem. Hogy meg\u00e9rtem.
H\u00fas a h\u00fasomb\u00f3l. M\u00e1r nem \u00e9n. Nem \u00e9rtem.
Alszik. Szuszog. Furcsa szag\u00fa
k\u00f3rh\u00e1zi rugdal\u00f3z\u00f3ba tett\u00e9k.
Csak tapogatom nemr\u00e9g sz\u00fcletett,
bel\u00fclr\u0151l ismert test\u00e9t.
A k\u00f3rh\u00e1z mindig gy\u00e1szt jelentett.
Most az \u00e9let\u00e9rt vagyok \u00fajra itt.
Eleven. \u00c9p. A pokr\u00f3c alatt megsim\u00edtom,
megsz\u00e1molom a l\u00e1ba ujjait.
De azt\u00e1n hazaviszi a kicsit, \u00e9s az \u00e1lmoss\u00e1gt\u00f3l kiszolg\u00e1ltatott, \u00e9jszakai \u00f3r\u00e1kban, amikor gyermeke \u00e1lm\u00e1t lesi, vagy a s\u00f6t\u00e9tben szoptat, meg\u00e9rzi, hogy most m\u00e1r nemcsak a sorson, de rajta is m\u00falik, hogy ez az \u00e9rz\u00e9keny, val\u00f3sz\u00edn\u0171tlen\u00fcl teljes kicsi l\u00e9ny megmaradjon:
Tartom, szor\u00edtom, k\u00f6rbe\u00f6lelem,
hogy maradjon velem,
hogy a holdfeh\u00e9r tej megsz\u00ednesedve
\u00e1radjon sz\u00e9t a l\u00fcktet\u0151 erekbe,
\u00e9l\u0151, foghat\u00f3 f\u00f6ldi teste
otthonra leljen k\u00edv\u00fclem. (\u2026)
Forr\u00f3s\u00e1g \u00e1ramlik bel\u0151lem.
\u00c9n elfogyhatok m\u00e1r. De \u0151 nem.
Azt\u00e1n csak n\u00e9zi, b\u00e1mulja az ember a mindennel-egy \u00fajsz\u00fcl\u00f6ttet, akinek el\u0151bb be kell fogadnia a vil\u00e1got, hogy a vil\u00e1g is befogadhassa \u0151t:
M\u00e9g nem k\u00fcl\u00f6n\u00fclt el a l\u00e9tez\u0151kt\u0151l,
csak egy saj\u00e1tja: a tekintete.
M\u00e9regeti az eleven vil\u00e1got:
van minden, de nincs semminek neve.
Mivel kisgyerekes anya vagyok, m\u00e9g nincs tapasztalatom a tov\u00e1bbiakr\u00f3l \u2013 m\u00e9g csak n\u00e9gy\u00e9ves korig l\u00e1ttam, hogyan \u00e9li meg egy gyerek a vil\u00e1got, \u00e9s hogyan \u00e9lem meg \u00e9n az anyas\u00e1got. (A iskol\u00e1skor neh\u00e9zs\u00e9gei, a kamaszkor viharai majd nyilv\u00e1n \u00faj \u00e9lm\u00e9nyeket hoznak). Most m\u00e9g csak azt tudom, hogy folyamatosan tanulok a gyerekeimt\u0151l. A legt\u00f6bbet persze a szeretetr\u0151l \u00e9s az id\u0151r\u0151l. Megtanultam p\u00e9ld\u00e1ul, hogy a szeretet els\u0151 l\u00e9p\u00e9se az eg\u00e9szs\u00e9gesen stabil \u00f6nszeretet: a fiam m\u00e9g nyugodtan mondja ki, hogy \u201eszeretem mam\u00e1t, szeretem ap\u00e1t, szeretem magamat\u201d. S\u0151t: \u201eszeretem a kukumat\u201d, vagyis egy t\u00e1rgyat, az \u00fajsz\u00fcl\u00f6tt kora \u00f3ta meglev\u0151 elrongyol\u00f3dott takar\u00f3t \u2013 a vil\u00e1g t\u00e1rgyaihoz is nyugodtan ragaszkodhatunk teh\u00e1t, ha biztons\u00e1got adnak. (\u00d6regek kapaszkodnak \u00edgy az ismer\u0151s k\u00f6rnyezet\u00fckbe). \u00c9s a j\u00e1t\u00e9k! A vil\u00e1g szaga, \u00edze, sz\u00ednei, v\u00e1ltozatoss\u00e1ga! Nincs rendetlens\u00e9g, hiszen a gyermek sz\u00e1m\u00e1ra:
A rend: a j\u00e1t\u00e9k. A rend: \u0151 maga.
\u00c9s id\u0151 sincs, csak \u00e9rzelmi id\u0151, a mi szubjekt\u00edv viszonyunk az id\u0151h\u00f6z, amely minden feln\u0151ttnek is gyermekkorb\u00f3l \u00e1tmentett, de k\u00e9nyszer\u0171s\u00e9gb\u0151l elfeledett tapasztalata.
Ideje \u00e1ll \u00e9s ideje v\u00e1gtat:
nem m\u00e9ri m\u00e9g, csak eltelik vele.
L\u00e9tez\u00e9s\u00e9t nem igazolja m\u00e1s, csak
tiszta \u00e9rz\u00e9kletek t\u00f6mkelege,
rejt\u0151z\u0151 \u00fcteme a v\u00e1ltoz\u00e1snak.
Mindent befogad, megn\u00e9z, megszerez:
j\u00e1tszik, tanul, rakt\u00e1roz, rendszerez,
nyers \u00f6r\u00f6m\u00e9vel elm\u00e9nek \u00e9s testnek.
\u0150 v\u00e1ltozik, de m\u00e9g csak \u00e9n tudom,
mert hozz\u00e1 k\u00e9pest \u00e9n nem v\u00e1ltozom \u2013
az \u00e9n id\u0151m \u00e1ll: id\u0151tlens\u00e9g\u00e9nek
sebes sodr\u00e1val sosem versenyezhet.
Az anyas\u00e1g idillj\u00e9t egyetlen dolog zavarta meg: az, hogy annyira \u00e1tker\u00fcltem egy m\u00e1sik id\u0151be, egy m\u00e1sik ember \u00e9let\u00e9be, hogy magamra egy\u00e1ltal\u00e1n nem jutott energi\u00e1m. Pedig \u00e9n \u00edrni akartam megint, hogy meg\u00e9rtsem, mi t\u00f6rt\u00e9nik velem \u2013 azaz le\u00edrni, amit a vers m\u00e1r tudott, de \u00e9n m\u00e9g nem. \u00c9jjel k\u00f3v\u00e1lyogtam, hajnalban riadtam, v\u00e1rtam, hogy az \u00e9rtelem v\u00e9gre megfogalmazza, r\u00f6gz\u00edtse a test \u00e9szleleteit, \u00e9s ism\u00e9t megteremtsen engem ebb\u0151l a vegetat\u00edv biztons\u00e1gb\u00f3l:
Egyenletes l\u00e9legz\u00e9sben alszom, mint egy meleg \u00f3lban.
Nem tudom, hogy ki lehetn\u00e9k, elvesztettem, aki voltam.
(…)
Nem voltam m\u00e9g ilyen v\u00e9dett, soha m\u00e9g ilyen csupasz.
N\u00e9zem, ahogyan az \u00e9gre felk\u00faszik a virradat.
F\u00e9l\u00e9ves lehetett az els\u0151 fiam, amikor ism\u00e9t \u00edrni kezdtem, \u00e9s az \u00edr\u00e1son \u00e1t, vagyis a hivat\u00e1som \u00e1ltal r\u00e1j\u00f6ttem, hogy v\u00e9ge a keres\u00e9snek: haza\u00e9rkeztem. Nem kell t\u00f6bb\u00e9 azon gondolkoznom, ki vagyok, mert megvan a v\u00e1lasz: anya. Meggy\u00f6kereztem a f\u00f6ld\u00f6n, r\u00e9sze lettem a vil\u00e1g \u00e9letb\u0151l \u00e9s hal\u00e1lb\u00f3l \u00e1ll\u00f3 teljess\u00e9g\u00e9nek \u2013 vagyis \u00e9ppen a gyermek volt a v\u00e1lasz a l\u00e9tem \u00e1ltal feltett k\u00e9rd\u00e9sre. Azel\u0151tt az ontol\u00f3giai bizonytalans\u00e1gra csak egyetlen v\u00e1lasz \u00e9rkezett sz\u00e1momra: az, hogy \u201elenni vagy\u201d; ezent\u00fal azonban nemcsak \u00e9lnem, de \u00e9ltetnem is kell. A gyermek (ahogy egyszer, az alv\u00f3 gyerekkel az \u00f6lemben \u00edrtam:) \u201emegk\u00f6t \u00e9s megtart, mint a szerelem\u201d. Engem pedig, ahogy a f\u00fcveket, a f\u00e1kat \u00e9s a bogarakat, mag\u00e1\u00e9v\u00e1 tett, t\u00e1rgyai k\u00f6z\u00e9 sorolt: elfogadott a vil\u00e1g.
B\u0151r\u00f6m\u00f6n \u00e9rzem a hossz\u00fa, vizes f\u0171
sok kapar\u00e1sz\u00f3 karmahegy\u00e9t,
ahogy csapzottan \u00e9s vakon nyomakodva,
k\u00f6v\u00e9ren furakodva kutatja
a felleg elcseppen\u0151 csecs\u00e9t.
K\u00f6rbeburkol az avarillat, a boml\u00e1s,
erdei rothat\u00e1sszag,
\u0151rlik az \u00e1szk\u00e1k, bogarak lakj\u00e1k,
f\u00f6ldigiliszta \u00e1ssa.
Mi tudom \u00e9n, ki vagyok, mi a c\u00e9lom \u2013
\u00e9g, f\u00f6ld elfogadott.
Let\u00fcd\u0151z\u00f6m a h\u0171v\u00f6s \u00e9s \u00e9des
korareggeli bodzaszagot.
A sz\u00fclet\u00e9s csod\u00e1ja beteljesedett. A gyermekek\u00e9rt val\u00f3 aggodalom \u00e9s a folyamatos k\u00e9szenl\u00e9t viszont megtan\u00edtottak arra, hogy nemcsak az any\u00e1nak, de mindk\u00e9t sz\u00fcl\u0151nek meg kell tanulnia, hogyan uralhatja az id\u0151nk\u00e9nt felt\u00f6r\u0151 \u00f6nz\u00e9si rohamokat. A sz\u00fcl\u0151s\u00e9g nem \u00e1ldozat: ink\u00e1bb bels\u0151 k\u00e9sztet\u00e9s, k\u00e9nyszer \u00e9s \u00f6r\u00f6m, de mindenk\u00e9ppen nagy odaad\u00e1st, \u00f6n\u00e1tad\u00e1st k\u00f6vetel id\u0151ben, er\u0151ben, energi\u00e1ban. Minden szel\u00edden vigasztal\u00f3, meg\u00e9rt\u0151en \u00f6lel\u0151 any\u00e1ban ott lakozik a banya, vagyis a megtestes\u00fclt \u00f6nz\u00e9s, aki csakis mag\u00e1val akar t\u00f6r\u0151dni, \u00e9s kimer\u00fclt d\u00fch\u00e9ben m\u00e1r nem tud \u00e9s nem akar odafigyelni a gyermek\u00e9re: csapkod, kiab\u00e1l, d\u00fch\u00f6s. Ezt a bany\u00e1t kell f\u00e9ken tartani \u00e9s legy\u0151zni \u2013 b\u00e1rmennyire is \u00e9rthet\u0151ek az indokai, m\u00e9gsem uralkodhat az \u00f3v\u00f3, szeret\u0151, elfogad\u00f3 anya felett. Az egyik versemben nem is egy banya, csak egy k\u00e9ts\u00e9gbeesett asszony l\u00e1zad fel sorsa ellen, hasonl\u00f3 haraggal:
Adjam a v\u00e9rem? Ny\u00fajtsam a testem?
Magamat v\u00e9gleg k\u00e9ny\u00e9re vessem?
N\u00e9zzem, ha rezzen, lessem, ha szusszan,
v\u00e1rjam, ha elmegy, v\u00e1gyjam, ha itt van,
s mint a szuka, ha kicsiny\u00e9t \u00f3ja,
legyek kuck\u00f3ja, vigasztal\u00f3ja…?
Persze a gyermek is \u00f6nz\u0151: \u00e9rzelmi \u00e9s fizikai kiszolg\u00e1ltatotts\u00e1g\u00e1ban teljes eg\u00e9sz\u00e9ben mag\u00e1nak akarja az anyj\u00e1t. \u00c9s voltak\u00e9ppen sosem tudunk megszabadulni ett\u0151l a v\u00e1gyt\u00f3l \u2013 k\u00e9r\u00fcnk, k\u00f6vetel\u00fcnk valakit, akit csak vel\u00fcnk t\u00f6r\u0151dik, minden erej\u00e9vel \u00e9s szeretet\u00e9vel. (Hogy is mondta J\u00f3zsef Attila? \u201eAz meglett ember, akinek \/ sz\u00edv\u00e9ben nincs se anyja, apja.\u201d De \u0151 sem volt soha feln\u0151tt: az ill\u00fazi\u00f3it elvesztette, a v\u00e1gyait soha.) Van egy versem, amit a gyermekem helyett, a gyermekem nev\u00e9ben \u00edrtam az elv\u00e1l\u00e1s k\u00e9nyszer\u00e9r\u0151l \u00e9s nyomor\u00fas\u00e1g\u00e1r\u00f3l:
Elhagy
El\u00e1rul \u00e9s elhagy.
Kil\u00f6k mag\u00e1b\u00f3l \u00e9s elhagy.
\u00d6nmag\u00e1t adja ennem \u00e9s elhagy.
Ringat \u00e9s elhagy.
Talpam simogatja, fenekem t\u00f6r\u00fcli,
hajamat f\u00e9s\u00fcli, elhagy.
Orrom az illat\u00e1t issza, \u00f6lel:
\u201eSoha nem hagylak el!\u201d Elhagy.
\u00c1ltat, mosolyog, s\u00fagja: \u201eNe f\u00e9lj!\u201d
F\u00e9lek \u00e9s f\u00e1zom, \u00e9s elhagy.
Este lefekszik az \u00e1gyra velem,
azut\u00e1n kioson \u00e9s elhagy.
Nagy, meleg, eleven, f\u00e9szekad\u00f3,
cs\u00f3kol \u00e9s d\u00fadol \u00e9s elhagy.
Cukorral t\u00f6lti a k\u00e9t tenyerem,
tess\u00e9k, ehetem: elhagy.
S\u00edrok \u00e9s ord\u00edtok, \u00fagy szor\u00edtom:
foghatom, \u00fcthetem, elhagy.
Csukja az ajt\u00f3t \u00e9s h\u00e1tra se n\u00e9z,
nem vagyok senki, ha elhagy.
V\u00e1rom, ahogy remeg\u0151 kutya v\u00e1r:
j\u00f6n, \u00f6lel, s\u00edmogat, elhagy.
\u0150 kell, mert n\u00e9lk\u00fcle \u00e9lni hal\u00e1l,
felemel, meleg\u00edt, elhagy.
Ketrec a karja, de h\u00e1z az \u00f6le,
v\u00e1gyn\u00e9k vissza, de elhagy.
Egy csak a lecke: nem \u0151 vagyok \u00e9n,
idegen, idegen, elhagy.
Ott a vil\u00e1g, lesz m\u00e1s, aki v\u00e1r!
Lesz majd benne, kit elhagyj.
Csukd be az ajt\u00f3t, vissza se n\u00e9zz:
v\u00e1rni a k\u00f6nnyebb, menni neh\u00e9z,
lesz, ki el\u00e1rul, lesz, ki el\u00e1rvul,
mindig lesz, aki v\u00e1r, aki f\u00e9l,
mindig lesz, aki vissza se t\u00e9r,
megsz\u00fcl, \u00e9s meghal, \u00e9s elhagy.
____
Most \u00fajra tavasz van, \u00e9s megint meghasasodtak a macsk\u00e1k. K\u00e9t tavaly idet\u00e9vedt, feh\u00e9rtarka \u00e1llat: a bizalmatlan, csonka fark\u00fa mama \u00e9s alig tizenegy h\u00f3napos l\u00e1nya v\u00e1rakozik elnehez\u00fclve a napon, a f\u00f6ldszinti kopott l\u00e1bt\u00f6rl\u0151k\u00f6n. Benn, a kit\u00e1gult, meleg hasakban m\u00e1r d\u00f6f\u00f6lnek ujjbegynyi fej\u00fckkel, m\u00e1r kap\u00e1l\u00f3znak friss hajt\u00e1shoz hasonl\u00f3an t\u00f6r\u00e9keny l\u00e1baikkal a magzatok \u2013 \u00e9s sokan vannak, sokan. Mit akarnak a vil\u00e1gt\u00f3l? \u00c9telt, napot, \u00e9letet. \u00c9s mit kapnak? P\u00e1r napot, h\u00f3napot, \u00e9vet. Es\u0151t, fagyot, \u00e1rvas\u00e1got.
Minden n\u0151 sz\u00edve elfacsarodik, ha megl\u00e1tja \u0151ket, mert a macsk\u00e1k arra az irracion\u00e1lis, csak a test sz\u00e1m\u00e1ra \u00e9rthet\u0151 s\u00fcrget\u00e9sre eml\u00e9keztetik az asszonyokat, amelyhez nem f\u00e9rhet hozz\u00e1 a figyel\u0151, elfogulatlan \u00e9rtelem. Hiszen mit akarunk mi a gyerekeinkt\u0151l, mi\u00e9rt k\u00edv\u00e1ntuk a vil\u00e1gra \u0151ket? Ha azt mondom: az\u00e9rt, hogy folytat\u00e1sunk legyen, hogy ne legy\u00fcnk egyed\u00fcl, vagy hogy legyen majd, aki szeressen minket, az maga a tiszta \u00f6nz\u00e9s. Ha viszont azt mondom, hogy puszt\u00e1n maguk\u00e9rt, maguknak sz\u00fcltem \u0151ket, nemcsak szeretetlen vagyok, de nem is mondok igazat. Azt k\u00edv\u00e1nom teh\u00e1t t\u0151l\u00fck, hogy egyszerre legyenek \u00f6nmaguk\u00e9 \u00e9s az eny\u00e9im, r\u00e1ad\u00e1sul m\u00e9g a majdani \u00f6v\u00e9ik\u00e9 is. Legyenek szem a l\u00e1ncban, ami az embert a vil\u00e1ghoz, az \u00e9l\u0151ket a l\u00e9tez\u00e9shez k\u00f6ti. Megk\u00f6t\u00f6m \u00e9s elk\u00f6telezem \u0151ket; tov\u00e1bbadom, amit kaptam.
Mi\u00e9rt nem lettem \u00e9les, tiszta szellem?
A f\u00e1jdalomnak testet m\u00e9rt adok?
Mi\u00e9rt fordultam b\u00e9kess\u00e9gem ellen?
Hogy megtudjam, hogy haland\u00f3 vagyok?
Azt hittem: \u00e9pp \u00edgy leszek halhatatlan.
Vagy \u2013 tudom \u00e9n? Az \u00e9rv nem izgatott,
csak foganni \u00e9s teremni akartam,
csak fogadni a teremt\u0151 magot.
—
De aki a magot mag\u00e1ba fogadta,
megny\u00edlik az id\u0151 m\u00e9lye alatta,
vil\u00e1gok m\u00e9he vaj\u00fadik t\u0151le \u2013
ki tudja, kit r\u00e1nt el\u0151 bel\u0151le,
sz\u0171k \u00fcregekb\u0151l t\u00e1g leveg\u0151re,
messzi id\u0151kb\u0151l kit tol a l\u00e9tre,
\u00fajra \u00f6l\u00e9sre, \u00faj \u00f6lel\u00e9sre.
Az \u00f3sz\u00f6vets\u00e9gi teremt\u00e9st\u00f6rt\u00e9netben az ember ki\u0171zetett a Paradicsomb\u00f3l, hogy ne nyerhesse el az \u00f6r\u00f6k \u00e9letet. Azut\u00e1n az Isten \u00f6sszezavarta B\u00e1bel \u00e9p\u00edt\u0151inek a nyelv\u00e9t, hogy ember \u00e9s ember k\u00f6zt megsz\u0171nj\u00f6n az egyet\u00e9rt\u0151 k\u00f6z\u00f6ss\u00e9g. A f\u00e9rfiak azt kapt\u00e1k cser\u00e9be, hogy harccal \u00e9s nemz\u00e9ssel, er\u0151szak \u00e9s szerelem \u00e1r\u00e1n bet\u00f6lthetik a f\u00f6ldet, a n\u0151k pedig azt, hogy minden boldog v\u00e1rand\u00f3ss\u00e1ggal \u00fajra \u00e9s \u00fajra megtapasztalhatj\u00e1k teremt\u0151 \u00e9s teremtett egys\u00e9g\u00e9t. De f\u00e9rfi \u00e9s n\u0151 egyar\u00e1nt meg\u00e9lheti egy teljes l\u00e9ny\u00e9vel mosolyg\u00f3, k\u00edv\u00e1ncsian szeml\u00e9l\u0151d\u0151 csecsem\u0151 f\u00f6l\u00e9 hajolva, hogy vannak pillanatok, amikor helyre\u00e1ll a szavak n\u00e9lk\u00fcli, teljes bizalmat \u00e9s \u00f6r\u00f6m\u00f6t sug\u00e1rz\u00f3 p\u00e1rbesz\u00e9d, az eredend\u0151 \u00f6sszhang, k\u00e9t ember pillanatnyi, de osztatlan k\u00f6z\u00f6ss\u00e9ge. \u00c9sszel felfoghatatlan, hogy mi\u00e9rt, de m\u00e9gis bel\u00e1that\u00f3, hogy j\u00f3l van ez \u00edgy \u2013 m\u00e9gis, mindennek ellen\u00e9re, j\u00f3l van. Ilyenkor megsz\u0171nik a hal\u00e1l hatalma \u00e9s meg\u00e1ll az id\u0151. Ahogy a n\u00e9gy\u00e9ves nagyobbik fiam mondta, elirigyelve az \u00f6ccse paradicsomi nyugalm\u00e1t: \u201eA baba azt hiszi, \u00f6r\u00f6kk\u00e9 \u00e9l\u00fcnk.\u201d
Az itt k\u00f6vetkez\u0151 utols\u00f3 verset v\u00e1rand\u00f3san \u00edrtam egy di\u00f3fa alatt. Az\u00f3ta tudom, hogy j\u00f6het b\u00e1rmi: az a der\u0171 \u00e9s bizonyoss\u00e1g, amit akkor \u00e9reztem, mindig megmarad.
Ahogyan
megsz\u00fcletik a fa gondolata
a nedves f\u00f6ldben egy di\u00f3 agy\u00e1ban,
kihajt, szesz\u00e9lyesen sud\u00e1rodik,
azt\u00e1n (sz\u00e1z \u00e9v) vad aszimmetria,
szertelen szerte\u00e1gaz\u00e1s \u2013
a neml\u00e9t \u00e1ll\u00f3viz\u00e9be dobott
egyetlen mag nyom\u00e1n sz\u00e9tgy\u0171r\u0171zik,
mind t\u00e1gabb k\u00f6rben l\u00fcktet az id\u0151,
nem \u00f3ra-m\u00e9rte sz\u00e1m\u00edt\u00e1s szerint \u2013
lev\u00e9l- \u00e9s mad\u00e1rgener\u00e1ci\u00f3k
bontj\u00e1k a burkot, feln\u00f6vekszenek,
sz\u00e1llnak, lehullnak \u2013 de meg\u00e1ll a fa,
viseli \u0151ket, viseli kerek,
k\u00f6v\u00e9r di\u00f3it, viseli saj\u00e1t
k\u00fcl\u00f6n idej\u00e9t, s form\u00e1j\u00e1t, amely
nem ism\u00e9tl\u0151dik t\u00f6bb\u00e9 pontosan,
de l\u00e9nye m\u00e9gis megmarad a mag
l\u00e9nyeg\u00e9ben, moh\u00f3 agy\u00e1ban \u2013
\u00e9ppen \u00edgy
sz\u00fcletik s \u00e1ll meg minden, ami j\u00f3,
s egy m\u00e1s id\u0151ben \u0151rzi biztosan
val\u00f3dis\u00e1gunk, mert a t\u00f6bbi csak
perceg\u0151 \u00f3ra, leperg\u0151 lev\u00e9l.<\/p>\r\n

\"\"<\/a>

Forr\u00e1s: szerz\u0151 FB-oldala<\/em><\/p>\r\n","protected":false},"excerpt":{"rendered":"

A napokban \u00e9letemben el\u0151sz\u00f6r voltam egyed\u00fcl a sz\u00fcleim lak\u00e1s\u00e1ban, egy teljes napot t\u00f6lt\u00f6ttem gy\u00e1szmunk\u00e1val, \u00c9desany\u00e1m szellemi hagyat\u00e9k\u00e1nak \u00e1tn\u00e9z\u00e9s\u00e9vel. El\u0151ker\u00fclt ez a k\u00e9p is, milyen vid\u00e1ms\u00e1g \u00e9s bizalom, belesajdul a sz\u00edvem. Eszembe jutott err\u0151l egy r\u00e9gi \u00edr\u00e1som (egy antol\u00f3gi\u00e1ba \u00edrtam, a Hat\u00e1r k\u00f6tetemben jelent meg), az a c\u00edme: Az anyas\u00e1gr\u00f3l. A Vagyok k\u00f6tetemben is megjelent v\u00e9g\u00fcl […]<\/p>\n","protected":false},"author":3,"featured_media":0,"comment_status":"open","ping_status":"open","sticky":false,"template":"","format":"standard","meta":{"_monsterinsights_skip_tracking":false,"_monsterinsights_sitenote_active":false,"_monsterinsights_sitenote_note":"","_monsterinsights_sitenote_category":0,"ngg_post_thumbnail":0,"footnotes":""},"categories":[120,5],"tags":[],"class_list":["post-102266","post","type-post","status-publish","format-standard","hentry","category-essze","category-foto"],"_links":{"self":[{"href":"https:\/\/ujkafe.website\/index.php?rest_route=\/wp\/v2\/posts\/102266","targetHints":{"allow":["GET"]}}],"collection":[{"href":"https:\/\/ujkafe.website\/index.php?rest_route=\/wp\/v2\/posts"}],"about":[{"href":"https:\/\/ujkafe.website\/index.php?rest_route=\/wp\/v2\/types\/post"}],"author":[{"embeddable":true,"href":"https:\/\/ujkafe.website\/index.php?rest_route=\/wp\/v2\/users\/3"}],"replies":[{"embeddable":true,"href":"https:\/\/ujkafe.website\/index.php?rest_route=%2Fwp%2Fv2%2Fcomments&post=102266"}],"version-history":[{"count":0,"href":"https:\/\/ujkafe.website\/index.php?rest_route=\/wp\/v2\/posts\/102266\/revisions"}],"wp:attachment":[{"href":"https:\/\/ujkafe.website\/index.php?rest_route=%2Fwp%2Fv2%2Fmedia&parent=102266"}],"wp:term":[{"taxonomy":"category","embeddable":true,"href":"https:\/\/ujkafe.website\/index.php?rest_route=%2Fwp%2Fv2%2Fcategories&post=102266"},{"taxonomy":"post_tag","embeddable":true,"href":"https:\/\/ujkafe.website\/index.php?rest_route=%2Fwp%2Fv2%2Ftags&post=102266"}],"curies":[{"name":"wp","href":"https:\/\/api.w.org\/{rel}","templated":true}]}}