Naponta forgatom a ballad\u00e1s vil\u00e1g megs\u00e1rgult lapjait, seg\u00edts\u00e9g\u00fckkel visszatekintek a felejthetetlen arcokra, akik elt\u00e1voztak k\u00f6r\u00f6mb\u0151l. Gondban n\u00e9zek ut\u00e1nuk. Kapaszkodom a horizont vonal\u00e1ba \u2013 ment\u0151 \u00f6vk\u00e9nt \u2013 egym\u00e1sba olvadok \u00e9ggel \u00e9s f\u00f6ldel. \u00c1rnyak lebegnek, a f\u00e9nyt\u0151l is remegek. A m\u0171v\u00e9szet ablak\u00e1b\u00f3l figyelem, amint \u00f6njel\u00f6lt dalnokok p\u00f6ffeszkednek a szellembokor t\u00f6v\u00e9ben. A csod\u00e1lkoz\u00e1s k\u00f6nnyre fakaszt. G\u00f6rnyed a cs\u00f6nd, fesz\u00fclnek l\u00e1bfejek, vigyorg\u00f3 csel\u00e9dek szavakkal d\u00f6fk\u00f6dnek. A kil\u00e1t\u00e1stalans\u00e1g g\u00f6dre elnyelte a k\u00f6lt\u00e9szetet, vele egy\u00fctt mag\u00e1ba h\u00fazta homokra \u00e9p\u00edtett v\u00e1ramat is, az\u00f3ta is d\u00f6ccen a t\u00e1nc, csavarja v\u00e9rem, csurog a f\u00f6ldre. A lekopott l\u00e9t v\u00e9rfoltja homlokomon marad. A felejthetetlen arcokra gondolok, t\u0151l\u00fck er\u0151t kapva futom p\u00e1ly\u00e1mat a holnap el\u00e9. Meggy\u00fajtom lelkemben a szeretet l\u00e1mp\u00e1s\u00e1t, f\u00e9ny\u00e9n\u00e9l cs\u00f3r\u00e9ra vetk\u0151zve festem a k\u00e9pet, s amikor befejezem, f\u00f6lki\u00e1ltok, ezt a k\u00e9pet nem \u00e9n festettem, a szenved\u00e9ly sz\u00fclte, mint a szerelemre \u00e9hes asszony, aki szenved\u00e9lyb\u0151l \u00e9l. Fest\u00e9s k\u00f6zben megjelennek az elferd\u00edt\u00e9sek, a t\u00f6r\u00e9sek rezonanci\u00e1i is, de a befejez\u00e9se ut\u00e1n a haza\u00e9rkez\u00e9s \u00e9rz\u00e9se \u00f6lel \u00e1t, kir\u00e1lyk\u00e9k hever\u0151n rubinte\u00e1t kortyolgatok, s a tea g\u0151z\u00e9ben megjelennek az elt\u00e1vozottak, a felejthetetlen arcok.<\/p>\n
Kelet f\u00e9ny\u00e9t \u2013 olykor, olykor \u2013 m\u00e9g mindig felh\u0151k takarj\u00e1k, de felkel\u0151ben a Nap, csattog a f\u00e9ny.<\/p>\n
Csendet k\u00e9rek, kapaszkodom a megt\u00e9p\u00e1zott \u00e1lmok Golgot\u00e1j\u00e1n.<\/p>\n