„L\u00e1tod?” – k\u00e9rdezte Vadmalac. Kiss\u00e9 hangosabban a szok\u00e1sosn\u00e1l. Fel volt ugyanis hev\u00fclve. A lelke. De a teste is, gy\u00f6ngy\u00f6z\u00f6tt a homloka, nedves a s\u00f6r\u00e9nye. Kom\u00e1ja nem ismert r\u00e1. „Ott! Ott!” mondta, mutogatott.
\nKom\u00e1ja megfogta csukl\u00f3n\u00e1l, azaz el\u00fcls\u0151 l\u00e1ba bok\u00e1j\u00e1t, hogy megnyugtassa. \u0150 maga semmit sem l\u00e1tott, semmit sem fogott fel abb\u00f3l, amit vadmalac bar\u00e1tja neki magyar\u00e1zott.
\n„Az \u00e9n vagyok, de sehogyan sem \u00e9rtem utol magam”, mondta, rug\u00f3zott kiss\u00e9 t\u00e9rdb\u0151l, hogy tartsa form\u00e1ban a test\u00e9t.
\n„Mondjak egy verset?” – k\u00e9rdezte kom\u00e1ja v\u00e9gs\u0151 elkesered\u00e9s\u00e9ben. De Vadmalac meg sem hallotta a k\u00e9rd\u00e9st. Szaladni kezdett \u00f6nmaga ir\u00e1ny\u00e1ba, cs\u00fclk\u00e9vel m\u00e9g intett. Kom\u00e1ja nem is tudta, hogy a versre mond nem-et, vagy b\u00facs\u00fazik. Vagy megcs\u00faszott, s az egyens\u00faly\u00e1t nyerte \u00e9pp vissza az enigmatikus mozdulattal.<\/p>\n