Eg\u00e9sz \u00e9letemben csak boldog akartam lenni. Nem volt m\u00e1s tervem. Mindenki m\u00e1s akart valamit, kezdeni valamit az \u00e9let\u00e9vel, szeretett volna eljutni valahov\u00e1, megkapni valakit vagy valamit, valamiv\u00e9 vagy valakiv\u00e9 v\u00e1lni\u2026 \u00c9n nem. Csak boldog akartam lenni. Ez volt az \u00f6sszes \u00e9letc\u00e9lom.
\n\u00c9s siker\u00fclt.
\nBe kell l\u00e1tnom, ahogy itt \u00fcl\u00f6k az \u00e9jszaka k\u00f6zep\u00e9n a cs\u00f3nak\u00e1z\u00f3 t\u00f3 nyugati oldal\u00e1n a Central Parkban egy csendes zugban, \u00e9s kiss\u00e9 szemreh\u00e1ny\u00f3an b\u00e1mul r\u00e1m a b\u00fcszke, sz\u00e9p v\u00e1rosom a f\u00e1k diszkr\u00e9t takar\u00e1s\u00e1n t\u00fal, azt hittem, a boldogs\u00e1g egy \u00fatic\u00e9l, ahova, ha el\u00e9r az ember, k\u00e9nyelmesen h\u00e1trad\u0151lhet, \u00e9s att\u00f3l kezdve m\u00e1r csak mell\u00e9kes dolgokkal kell foglalkoznia, mert r\u00e9vbe \u00e9rt. Mostm\u00e1r persze, tudom, hogy nem \u00edgy van. A boldogs\u00e1g az a felfokozott \u00e1llapot, amelyet j\u00f3 meg\u00e9lni, de csak abban \u00e9lni lehetetlen. Nagy, f\u00e9nyes l\u00e1ngon val\u00f3 lobog\u00e1s, amit ha er\u0151ltetve kitartana az ember, megvakulna \u00e9s el\u00e9gne benne. Mire j\u00f3 az\u2026? Nem lehet folyamatosan boldognak lenni, ha l\u00e9tezne ilyen abszolut fogalom, hogy \u00e1lland\u00f3 boldogs\u00e1g, akkor az val\u00f3j\u00e1ban boldogtalans\u00e1g lenne a jav\u00e1b\u00f3l.
\nHa kutatom magam, hogy megtudjam, mi volt a tervem az \u00e9letemmel, r\u00e1j\u00f6v\u00f6k, hogy pillanatok\u00e9rt \u00e9ltem. \u00c1lmodtam magamnak pillanatokat, amelyekben megtal\u00e1lom, \u00e9s megismerem, felfedezem \u00f6nmagam, hangulatokat, v\u00e9lt vagy val\u00f3s helysz\u00edneket, ahol a boldogs\u00e1gom kiteljesedhet. Balg\u00e1n erre az \u00e1lland\u00f3 boldogs\u00e1g-\u00e1llapotra hajtottam, azon igyekeztem, hogy oda eljussak. Valamif\u00e9le nirv\u00e1n\u00e1nak hittem ezt, nem mintha b\u00e1rmit is tudtam volna a buddhizmusr\u00f3l \u2013 vagy ak\u00e1rmely m\u00e1s vall\u00e1sr\u00f3l, amelyekkel soha semmi dolgom nem volt. Belefeledkezve a h\u00e9tk\u00f6znapi csod\u00e1imba, amelyeket megteremtettem magam k\u00f6r\u00fcl, teljesen elrugaszkodtam a vil\u00e1gt\u00f3l. Nem a val\u00f3s\u00e1gt\u00f3l, hanem a vil\u00e1gt\u00f3l. A vil\u00e1g ugyanis maga sem \u00e9l a teljes val\u00f3s\u00e1gban. Onnant\u00f3l kezdtem boldog lenni, amikor arra r\u00e1j\u00f6ttem, hogy az \u00f6nmagam val\u00f3s\u00e1g\u00e1t nem a vil\u00e1gban kell keresnem, hanem m\u00e1sutt, teljesen egy\u00e9b helyen: \u00f6nmagamban. Amikor az ember szak\u00edt id\u0151t, \u00e9s ford\u00edt energi\u00e1t arra, hogy \u00f6nmag\u00e1val foglalkozzon, m\u00e1ris kiv\u00e1lik a vil\u00e1g nagy t\u00f6meg\u00e9b\u0151l, \u00e9s min\u00e9l jobban megismerkedik, megbar\u00e1tkozik \u00f6nmag\u00e1val, ann\u00e1l k\u00f6zelebb ker\u00fcl a boldogs\u00e1g pillanat\u00e1hoz. Nem tudtam volna ezt \u00edgy akkor megfogalmazni, hisz most is csak tapogat\u00f3zom. De szerencs\u00e9mre, \u00f6szt\u00f6n\u00f6sen tudhattam, hogy ez az, amit keresek. \u00c9s m\u00e1r nem is volt fontos, hogy milyen szakm\u00e1t akarok majd kitanulni az iskol\u00e1kban, vagy milyen orsz\u00e1gokba \u00e9s vil\u00e1gr\u00e9szekre akarok eljutni.
\nEgy beteg t\u00e1rsadalomban n\u0151ttem fel abszurd norm\u00e1kkal, \u00e9s egy legal\u00e1bb olyan beteg t\u00e1rsadalomb\u00f3l nevelkedett any\u00e1m, nagyany\u00e1m \u00e9s a k\u00f6rnyezetemet alkot\u00f3 rengeteg ember, akivel kapcsolatba ker\u00fcltem egyengette az \u00e9letemet. Hol szeretetben, hol a norm\u00e1k szerint. Nagy szerencs\u00e9m volt, hogy t\u00f6bbnyire nagy szeretetben. Ez vitt el\u0151re, \u00e9s tett j\u00f3 emberr\u00e9. Amikor a norm\u00e1k szerint neveltek \u2013 am\u00f6g\u00f6tt is ott h\u00faz\u00f3dott meg a szeret\u00e9s ugyan \u2013 jobb\u00e1ra a korl\u00e1taimat \u00e9p\u00edtgett\u00e9k a lelkem \u00e9s a szem\u00e9lyes szabads\u00e1gom k\u00f6r\u00e9. Nem tudom, tehettek-e volna m\u00e1sk\u00e9pp. Sz\u00fcl\u0151k\u00e9nt, ha k\u00e9pes lettem volna erre a szerepre egy\u00e1ltal\u00e1n, biztos, magam is ugyanezeket a hib\u00e1kat elk\u00f6vettem volna \u00e9n is gyermekemmel szemben. Ma m\u00e1r tudom, csak f\u00e9ltettek, \u00e9s olyanra akartak faragni, aki abban a beteg t\u00e1rsadalomban majd t\u00fal\u00e9l.
\nAmint mondtam, a t\u00fal\u00e9l\u00e9s nem volt az \u00e9n eredeti terveimben. \u00c9s nincs ott ma sem. Voltak \u00e9letemben felfoghatatlan m\u00e9lys\u00e9gbe zuhant pillanataim, amikor ezt ism\u00e9telgettem egy k\u00f6nyvben olvasott szavakkal: \u201eKi besz\u00e9l itt gy\u0151zelemr\u0151l? T\u00fal\u00e9lni. Ez minden.\u201d Most bel\u00e1tom, ez sosem volt igaz. \u00c9n sosem akartam t\u00fal\u00e9lni. Nekem igenis a gy\u0151zelem volt a fontos. Gy\u0151zni \u00e9s meghalni, ha m\u00e1s izgalmasabb tennival\u00f3 nincs m\u00e1r. Csak a hozz\u00e1m nagyon k\u00f6zel \u00e1ll\u00f3 emberek tudj\u00e1k, hogy \u00e9n nem viselem el, ha valami langyos. M\u00e1r gyermekkoromban \u2013 azokban a csod\u00e1latos \u00e9s meseszer\u0171 \u00e9vekben, amelyek \u00e9letemet meghat\u00e1rozt\u00e1k \u2013 ha reggel langyos tejet kaptam reggelire, nagyon elrontotta a kedvemet. Nem sz\u00e1llhattam szembe vele. Nem vitatkozhattam. A norm\u00e1k ezt nem engedt\u00e9k meg nekem. Azt nem lehetett, hogy kik\u00f6p\u00f6m a langyos tejet. De nagyany\u00e1m b\u00f6lcs asszony volt, a sok beteg vil\u00e1g, amin kereszt\u00fcl k\u00fczd\u00f6tte mag\u00e1t ez a tanulatlan \u00e9s m\u00e9gis v\u00e9gtelen\u00fcl b\u00f6lcs asszony, mai kifejez\u00e9sekkel \u00e9lve szuperhatalmakkal l\u00e1tta el \u0151t. \u00c9s csakhamar r\u00e1j\u00f6tt, hogy a tejet nekem hidegen vagy forr\u00f3n kell adnia. Nem tudom pontosan, \u00e9s ma m\u00e1r nem k\u00e9rdezhetem meg t\u0151le, hogy miattam v\u00e1ltoztatott, vagy mert \u0151 maga is r\u00e1j\u00f6tt, hogy langyosan semmi sem j\u00f3. \u00c9s any\u00e1m is ilyen volt. S ilyen ma is. Sz\u00e9ls\u0151s\u00e9gekben \u00e9l. B\u00e1r, ha n\u00e9ha olyan szerencs\u00e9s vagyok m\u00e9g, \u00e9s \u0151 teszi le a tejet a csuporral a reggeli asztalomra, el\u0151fordul, hogy mostan\u00e1ban langyos tejet ad. De ez m\u00e1r m\u00e1s dimezi\u00f3. Ez sokkal ink\u00e1bb a f\u00e9lt\u00e9s miatt van, \u00e9s nem hanyags\u00e1gb\u00f3l, nem is a norm\u00e1k miatt. Langyos norm\u00e1k nincsenek is.
\nGy\u0151zni akartam teh\u00e1t, \u00e9s meg is haltam minden gy\u0151zelmem mag\u00e1nyos Csomolungm\u00e1j\u00e1nak a tetej\u00e9n. Nagyon sok, m\u00e9rhetetlen\u00fcl sok boldogs\u00e1g jutott ki nekem az \u00e9letemben, nem, mint aj\u00e1nd\u00e9k, hanem mint a megfesz\u00edtett hegym\u00e1sz\u00e1saim eredm\u00e9nye. \u00c9s legt\u00f6bbsz\u00f6r senki sem l\u00e1tta, mert nem voltak ott mellettem. Aki nem l\u00e1tja, aki nincs ott, az csak nagyon nehezen hiszi el ezt a f\u00e9le csod\u00e1t. Ha az emberek tudn\u00e1k a csoda titk\u00e1t, akkor nem lenne el\u00e9g hely ezeken a hegycs\u00facsokon, b\u00e1r lehet, ezt most csak az egoizmusom mondatja velem, \u00e9s lehet, hogy v\u00e9gtelen sok hely is van ott a hegy tetej\u00e9n. Mindenkinek megvan a maga helye tulajdonk\u00e9ppen, \u00e9s az m\u00e1r csak rajta m\u00falik, eljut-e oda, vagy sem. Akar-e eljutni oda vagy sem. Igen, tal\u00e1n ez \u00edgy hihet\u0151bb\u2026
\nAz, hogy meghaltam a gy\u0151zelmek ut\u00e1n, jobb\u00e1ra szint\u00e9n a felh\u0151kbe burkol\u00f3zott hegycs\u00facs mag\u00e1ny\u00e1nak a nagy titka maradt. Az, amikor magzatp\u00f3zba kuporodva zokog az ember, \u00e9s nem tudja abbahagyni a v\u00e9gkimer\u00fcl\u00e9sig. El\u00e1rulom, mi\u00e9rt.
\nMert a legnagyobb boldogtalans\u00e1g a boldogs\u00e1g cs\u00facsa.
\nV\u00e9rt izzadva felfel\u00e9 a hegyen az ember lelke annyira megt\u00f6rik, olyan katartikus \u00e1talakul\u00e1son megy \u00e1t, hogy mind magasabbra \u00e9rve, mind messzebbre ker\u00fclve a norm\u00e1kkal teli vil\u00e1gt\u00f3l, levedli mag\u00e1r\u00f3l a rengeteg salakot, f\u00e9lretesz, eldob mindent, amit kor\u00e1bban, az alacsonyabb szinteken m\u00e9g nagyon fontosnak hitt, mert r\u00e1j\u00f6n, hogy a sok teher csak visszah\u00fazta, megnehez\u00edtette a leveg\u0151v\u00e9telt, korl\u00e1tozta szabads\u00e1g\u00e1t. \u00c9s amikor fel\u00e9r v\u00e9gre ennek a cs\u00facsnak a fok\u00e1ra, ott \u00e1ll meztelen\u00fcl, kisemmizve. Viszont ott van el\u0151tte a v\u00e9gtelen. A beteljesedett c\u00e9l. Egy hegytet\u0151, amin \u00e1ts\u00fcv\u00edt a sz\u00e9l, feh\u00e9r csend z\u00fag \u0151rj\u00edt\u0151en \u00e9s f\u00fclsiket\u00edt\u0151en, de pazar! R\u00e1l\u00e1tni a vil\u00e1gra, megsz\u0171nnek a f\u00e1jdalmak, kiteljesednek az \u00e9rzelmek, \u00e9rtelmet kap minden. Csod\u00e1latos \u00e9s m\u00e1moros pillanat. De ugyanez a pillanat a v\u00e9g kezdete is. \u00c9s ezt nem akkor \u00e9rzi meg az ember el\u0151sz\u00f6r. Mire olyan magasra fel\u00e9r az ormon, ann\u00e1l \u0151 sokkal b\u00f6lcsebb. M\u00e1r r\u00f6viddel a cs\u00facs el\u0151tt r\u00e1d\u00f6bben, hogy az \u00fatnak nemsok\u00e1ra v\u00e9ge lesz, \u00e9s mindaz, ami\u00e9rt mindent maga m\u00f6g\u00f6tt hagyva k\u00fcszk\u00f6d\u00f6tt, el\u00e9ri a v\u00e9gs\u0151 hat\u00e1rt, egy pillanatra beteljesedik ugyan, de m\u00e1ris fonnyadni kezd majd, rothad\u00e1snak indul. No, igen, abban a magass\u00e1gban nem csak a lenti vil\u00e1got, hanem m\u00e1s cs\u00facsokat is j\u00f3l l\u00e1tni. De a b\u00f6lcs ember, aki \u00e9let\u00e9ben ak\u00e1r csak egy hegyet is megm\u00e1szott, nagyon j\u00f3l tudja, hogy nincs h\u00edd, a sikereid, az eredm\u00e9nyeid nem futj\u00e1k egy egyszer\u0171s\u00edtett \u00e1tl\u00e9p\u00e9sre egyik cs\u00facsr\u00f3l a m\u00e1sikra. Hanem le kell menni, \u00e9s \u00fajra felm\u00e1szni. Erre pedig vagy van az embernek el\u00e9g ideje \u00e9s tehets\u00e9ge, vagy nincs.
\nTal\u00e1n \u00e9letem legnagyobb hib\u00e1i k\u00f6z\u00e9 sorolhat\u00f3 az a sz\u00e1momra elker\u00fclhetetlennek t\u0171n\u0151 szorong\u00e1s, amit az im\u00e9nt eml\u00edtettem, hogy a cs\u00facsra \u00e9rkez\u00e9s el\u0151tt \u00e9rez az ember. Hajlamos vagyok ma m\u00e1r az eg\u00e9sz \u00faton azon agg\u00f3dni, milyen rossz lesz majd, ha fel\u00e9rek a cs\u00facsra, \u00e9s onnan m\u00e1r nincs tov\u00e1bb, csak vissza le, \u00e9s ha magasban akarok lenni, \u00fajra meg kell dolgoznom \u00e9rte. Mondom, hajlamos vagyok erre. Hajlamos vagyok fel\u00e1ldozni az eg\u00e9sz boldogs\u00e1g\u00e9rz\u00e9st a szorong\u00e1s gerjesztette gondolat\u00e9rt, hogy abban a pillanatban, hogy eny\u00e9m lesz, el is vesz\u00edtem, \u00e9s \u00fajra meg kell k\u00fczdenem \u00e9rte. \u00dajra meg \u00fajra. Mert az is t\u00e9ny, hogy ha egyszer valaki a boldogs\u00e1got, mint k\u00e1b\u00edt\u00f3szert beszippantotta, soha nem akar majd an\u00e9lk\u00fcl lenni, s \u00edgy folyamatos k\u00fczdelem \u00e9s hegym\u00e1sz\u00e1s lesz az \u00e9lete. Azok\u00e9rt a r\u00f6pke pillanatok\u00e9rt, amelyek, mint villan\u00e1s t\u0171nnek tova, s ha nem figyel el\u00e9gg\u00e9, \u00e9szre sem veszi, hogy megt\u00f6rt\u00e9nt. Csak ha majd k\u00e9s\u0151bb visszatekint r\u00e1.
\nEbben a fene nagy boldogs\u00e1g-t\u00fczij\u00e1t\u00e9kban ezt kellett nekem nagyon j\u00f3l megtanulni: meg\u00e9lni a pillanatot. Nem tudok ebben tan\u00e1csot adni m\u00e1soknak, mert \u00e9n is csak tanulom. Pedig mindenki boldogs\u00e1g\u00e1nak ez a kulcsa, a jelen teljes m\u00e9rt\u00e9k\u0171 \u00e9s teljes \u00e9rt\u00e9k\u0171, \u00e9rezhet\u0151 \u00e9s tapinthat\u00f3 meg\u00e9l\u00e9se minden idegsz\u00e1lunkkal. F\u0151leg a bolodgs\u00e1g-pillanatokban. Amikor az ember sok boldogs\u00e1g-pillanatot felgombost\u0171z \u00e9lete falv\u00e9d\u0151j\u00e9re, egyszer csak r\u00e1j\u00f6n, mennyire sz\u00e9p \u00e9s teljes \u00e9lete volt. Ha sohasem ereszti elmenni maga mellett a regeteg sz\u00e9pet, ami vele megt\u00f6rt\u00e9nt kalandoz\u00e1sai sor\u00e1n.
\nAmit embertelen\u00fcl neh\u00e9z megtanulni, \u00e9s \u00e9letfeladatomm\u00e1 kellett tennem: nem f\u00e9lni att\u00f3l a kisemmizetts\u00e9g \u00e9rz\u00e9st\u0151l, amit a siker cs\u00facs\u00e1n, a boldogs\u00e1g leggy\u00f6ny\u00fcr\u0171bb pillanat\u00e1ban k\u00e9nytelen \u00e1t\u00e9lni az ember. Nem kell f\u00e9lni a megsemmis\u00fclts\u00e9g \u00e9rz\u00e9s\u00e9t\u0151l, mert ez nem az. Az a v\u00e9gtelen gazdags\u00e1g, amit az ember \u00f6nmag\u00e1ba sz\u00edv, mik\u00f6zben a hamis \u00f6lt\u00f6z\u00e9keit az \u00faton elsz\u00f3rja, hogy v\u00e9gre mez\u00edtelen \u00e9s szabad legyen, egy a term\u00e9szettel, az nem v\u00e9sz el, az \u00f6r\u00f6kre \u00f6v\u00e9 marad, \u00e9s ez viszi majd el\u0151re a tov\u00e1bbi kih\u00edv\u00e1sai el\u00e9.
\nAz \u00e9jszaka, a Central Parkban, a cs\u00f3nak\u00e1z\u00f3 t\u00f3 nyugati oldal\u00e1n a padon \u00fclve \u00e9s hangosan zokogva \u00f3r\u00e1kon \u00e1t, mik\u00f6zben a sz\u00e9p \u00e9s b\u00fcszke v\u00e1rosom kiss\u00e9 szemreh\u00e1ny\u00f3an, de v\u00e9gtelen szeretettel n\u00e9zett vissza r\u00e1m, meg\u00e9rtettem, hogy nem szabad f\u00e9lni a pillanatt\u00f3l, amikor magzatp\u00f3zban hangosan zokogsz a v\u00e9gkimer\u00fcl\u00e9sig. Egy a fontos: sz\u00e9pen \u00e9s m\u00e9lyen meg\u00e9lni az \u00e9letet. A m\u00e9lys\u00e9g, az alaposs\u00e1g kiv\u00e1lts\u00e1g. Nem adatik meg mindenkinek, sok embert olyan norm\u00e1k k\u00f6z\u00e9 gyilkoltak, hogy soha nem fogja m\u00e1r megtapasztalni a boldogs\u00e1g szabads\u00e1g\u00e1t, a katarzist, a magass\u00e1got. A m\u00e9lys\u00e9get. A titok a m\u00e9lys\u00e9gben van. Minden titok ott van. \u00c9s olykor az eg\u00e9sz k\u00fczdelmed\u00e9rt a jutalmad nem m\u00e1s, mint a mag\u00e1nyos, b\u00e9k\u00e9s, csendes, magasztos, elk\u00e1pr\u00e1ztat\u00f3an sz\u00e9p, boldogs\u00e1g-hegycs\u00facs, \u00e9s a k\u00f6vetkez\u0151 pillanat, a zokog\u00e1s, ami \u00f6r\u00f6m vagy b\u00e1nat, teljesen l\u00e9nyegtelen. Mert b\u00e1natot nem \u00e9rezhet olyan, aki nem ismerte meg az \u00f6r\u00f6m\u00f6t, \u00e9s ford\u00edtva, a boldogs\u00e1g sem j\u00e1r annak, aki nem itta meg a keser\u0171 lev\u00e9t is annak az \u00e9des gy\u00fcm\u00f6lcsnek.
\nTal\u00e1n sokszor, t\u00fal sokszor is kimondtam itt a mag\u00e1nyt. Nem v\u00e9letlen. A boldogs\u00e1g nem egy k\u00f6z\u00f6s v\u00e1llalkoz\u00e1s \u2013 b\u00e1rmennyire is szeretn\u00e9 mindenki ezt hinni. Azt gondolni, hogy valaki m\u00e1ssal tal\u00e1ljuk majd azt meg, balgas\u00e1g. Ez csak egy k\u00e9nyelmes kapaszkod\u00f3, ha az ember nem akar \u00f6nmag\u00e1\u00e9rt \u00e9s \u00e9let\u00e9\u00e9rt felel\u0151ss\u00e9get v\u00e1llalni. Ha \u00f6sszej\u00f6n, siker, ha nem, van, akit okolni \u00e9rte. Fel\u00fcl kell ezen a felfog\u00e1son emelkedni. A boldogs\u00e1got magadnak kell keresned, kiz\u00e1r\u00f3lag a magad \u00fatj\u00e1n \u00e9s erej\u00e9b\u0151l. Az j\u00f3, ha ker\u00fcl mell\u00e9d valaki, aki szint\u00e9n keresi az \u00f6nmag\u00e1\u00e9t, \u00e9s egy j\u00f3 darabon \u2013 vagy net\u00e1n mindv\u00e9gig is \u2013 egy\u00fctt haladhattok az \u00faton, ki-ki a maga boldogs\u00e1ga \u00fatj\u00e1n, s azt keresve. Ilyent keres\u00fcnk mindannyian, azt a nagy szerelmet, akiben benne vagyunk, \u00e9s benne maradunk eg\u00e9sz \u00e9let\u00e9ben, aki benn\u00fcnk van, \u00e9s benn\u00fcnk marad eg\u00e9sz \u00e9let\u00fcnkben, s akivel ki-ki a saj\u00e1t boldogs\u00e1g\u00e1t keresi, \u00e9s ha v\u00e9letlen\u00fcl nem ugyanarra is visznek az \u00fatjaink tov\u00e1bb, s net\u00e1n fuldokl\u00f3 zokog\u00e1s is elkap emiatt, akkor is egym\u00e1sban \u00e9l\u00fcnk mind\u00f6r\u00f6kk\u00e9, hogy b\u00e1rmilyen k\u00f6r\u00fclm\u00e9nyek k\u00f6zt is tal\u00e1lkozunk majd, b\u00e1rhol is a vil\u00e1gban, csak kett\u0151nk sz\u00e1m\u00e1ra \u00e9rthet\u0151en zih\u00e1ljuk oda:
\n\u201eSz\u00f3l\u00edts a neveden, \u00e9s \u00e9n majd az eny\u00e9men sz\u00f3l\u00edtalak!\u201d (Andr\u00e9 Aciman)<\/p>\n