Nyilv\u00e1nval\u00f3, hogy csak a m\u00faltb\u00f3l lesz
\nj\u00f6v\u0151. K\u00f6zhely, sz\u00f3ba sem kellene hoznom.
\n\u00c1m k\u00e9nytelen vagyok tov\u00e1bbgondolni
\nezt is, mint annyi mindent az ut\u00f3bbi id\u0151ben,
\nmert kezdem \u00e9rezni, hogy tulajdonk\u00e9ppen
\ninnen oda hordom \u00e1t az \u00e9letemet, amikor
\neml\u00e9kezem. Verset \u00edrok az eml\u00e9kekb\u0151l,
\namelyeket meggy\u0171jt\u00f6ttem eddig, \u00e9s most
\nfel\u00e9lem \u0151ket. Id\u00e9tlen hasonlat, de a pettyes
\nmad\u00e1rtoj\u00e1sok jutnak eszembe. Ha siker\u00fclt is
\nbelen\u00e9zn\u00fcnk a f\u00e9szekbe, nem mindig tudtuk,
\nmilyen mad\u00e1r lesz bel\u0151l\u00fck. Egyet sem
\nt\u00f6rtem \u00f6ssze. Nem dicsekedni akarok ezzel.
\nNem j\u00e1rtam folyton az erd\u0151t. El\u0151fordult
\nm\u00e9gis, hogy azt\u00e1n l\u00e1thattam a fi\u00f3k\u00e1kat,
\nmiut\u00e1n felett\u00e9k maguk k\u00f6r\u00fcl a toj\u00e1sfeh\u00e9rj\u00e9t,
\nmint \u00e9n az eml\u00e9keimet. Keresem a legtal\u00e1l\u00f3bb
\nk\u00e9pet. P\u00e9ld\u00e1ul, hogy v\u00e1gom magam alatt
\na m\u00faltat. Ez az \u00e1trendez\u00e9s izgat. Hogy nem
\na j\u00f6v\u0151 fogy, hanem a m\u00falt. Amikor m\u00e1r
\nmeg\u00edrtam vagy elmes\u00e9ltem mindent,
\nvagyis kicsorgattam a l\u00e9pesm\u00e9zb\u0151l a m\u00e9zet,
\ncsak a viasz marad, es\u0151 ut\u00e1n szikkad\u00f3,
\nlyukacsos v\u00e1z. Itt-ott megcsillan rajta
\ns\u00e1rg\u00e1n a napf\u00e9ny. De val\u00f3j\u00e1ban nincs m\u00e1r.
\n\u00c1tvittem a j\u00f6v\u0151be azt, aki voltam, aff\u00e9le
\nh\u00e1tuls\u00f3 p\u00e1r el\u0151re fuss volt az eg\u00e9sz
\nA m\u00faltat nem \u00e9rdemes r\u00f6gz\u00edteni, mert
\nmegsz\u0171nik, \u00e9s ismer\u0151s lesz minden, ami j\u00f6n.
\nNem szabadna k\u00f6nyvet \u00edrni, ha tudod a v\u00e9g\u00e9t.<\/p>\n