Igazs\u00e1gtalan a sors, mindig is az volt. Nem egyform\u00e1n m\u00e9ri ki az emberfiaknak az \u00f6r\u00f6m\u00f6ket \u00e9s a k\u00ednokat. S a tollforgat\u00f3khoz sem igazs\u00e1gosabb. M\u00e9g az istenadta talentum sem sz\u00e1m\u00edt neki sokat, a kezdeti sikerek \u00e9s sikertelens\u00e9gek osztogat\u00e1s\u00e1ban meg kiv\u00e1ltk\u00e9ppen nem. Holott m\u00e9g aranyat \u00e9r\u0151 tehets\u00e9geket is t\u00f6nkretehet, \u00e9pp az indul\u00e1s idej\u00e9n, a sorozatos elutas\u00edt\u00e1s, a megal\u00e1z\u00f3 visszhangtalans\u00e1g.
\nOlyasf\u00e9le \u00e1llapot ez, mint a viszonzatlan szerelemben verg\u0151d\u0151k\u00e9, akik eg\u00e9sz l\u00e9ny\u00fckkel \u00e1h\u00edtj\u00e1k a beteljes\u00fcl\u00e9st, de f\u00e9lre\u00e9rthetetlen szavak, gesztusok, h\u0171v\u00f6s tekintetek jelzik mindig \u00fajra: nem kellenek. Azok az elfogad\u00e1sra, megjelen\u00e9sre, lelkes olvas\u00f3kra v\u00e1r\u00f3 versek, novell\u00e1k \u00e9s egy\u00e9b \u00edr\u00e1sok ugyanis, amelyek megj\u00e1rj\u00e1k a k\u00fcl\u00f6nf\u00e9le szerkeszt\u0151s\u00e9geket \u2013 legyenek b\u00e1r csapnival\u00f3k \u2013, k\u00f6ny\u00f6rg\u00e9sek, jelad\u00e1sok is: szeretn\u00e9k valaki lenni, valaki, akit szeretnek \u2013 seg\u00edtsetek!<\/p>\n