{"id":97779,"date":"2021-09-25T02:54:44","date_gmt":"2021-09-25T02:54:44","guid":{"rendered":"https:\/\/ujkafe.website\/?p=97779"},"modified":"2021-09-24T15:44:22","modified_gmt":"2021-09-24T15:44:22","slug":"tortenetek-a-huszadik-szazadbol-berde-maria-vipera","status":"publish","type":"post","link":"https:\/\/ujkafe.website\/?p=97779","title":{"rendered":"T\u00f6rt\u00e9netek a huszadik sz\u00e1zadb\u00f3l \u2013 R. Berde M\u00e1ria: Vipera"},"content":{"rendered":"\r\n

Lent, az iskolakert siheder feny\u0151f\u00e1i m\u00e1r pezderkedtek: friss \u00edzeket dugdostak ki \u00fajjuk begy\u00e9n. De \u0151 visszafordult, megvizsg\u00e1lta a vak\u00edt\u00f3ra mosott \u00fcvegk\u00e1dat, azt\u00e1n csengetett.
– Vizet k\u00e9rek, Bogd\u00e1n. Egy\u00fattal menjen \u00e1t az intern\u00e1tusba \u00e9s k\u00fcldje ide valamelyik nyolcadikost.
Bogd\u00e1n v\u00e9gigcsod\u00e1lkozott a folyos\u00f3kon. Ilyen feh\u00e9rn\u00e9p: form\u00e1s, mint a j\u00f3 gy\u00fcm\u00f6lcs. \u00c9s csak a labor\u00e1ban \u00fcl. D\u00e9lut\u00e1nonk\u00e9nt is. \u00c1ldott tavaszon is.
Eszter, a tan\u00e1r ezalatt csipesszel szedte ki a szeszb\u0151l a n\u00e1trium darabk\u00e1t.
– Tess\u00e9k.
Darab forr\u00f3, szikr\u00e1z\u00f3 napf\u00e9nnyel j\u00f6tt be a di\u00e1k. M\u00e9lyen, szertartva hajolt meg.
– Nem fogom sok\u00e1ig lefoglalni. Egy\u00e9bk\u00e9nt nem is kellett volna \u00fajb\u00f3l mag\u00e1nak j\u00f6nni.
– \u00c9n… sz\u00edvesen j\u00f6v\u00f6k… val\u00f3ban.
J\u00f3 negyed\u00f3r\u00e1ig csendben foglalkoztak a furcsa g\u00e9pezetek, ed\u00e9nyek vil\u00e1g\u00e1ban.
– Ez is megy most. Holnap, a kell\u0151 pillanatban azonban cserben hagy.
– A fi\u00fak mindig besz\u00e9lik, milyen sz\u00e9pek a kis\u00e9rletek. Mi felit se l\u00e1ttuk.
– H\u00e1l\u00e1s publikum. – K\u00e9rem, hozza m\u00e9g ki a k\u00e9nsavat. Azt\u00e1n szabad mennie.
A fi\u00fa \u00e1tnyujtotta. Sz\u00e9p, nagy, er\u0151s, tiszta keze volt. – Mikor kifel\u00e9 ment, megtorpadt a mag\u00e1ra nyitott napf\u00e9nyben.
– K\u00e9rem sz\u00e9pen, tan\u00e1r \u00farn\u0151, tess\u00e9k mindig engem h\u00edvni seg\u00edteni.
Hozz\u00e1kapkodta a sz\u00f3t:
– \u00c9n vegy\u00e9szm\u00e9rn\u00f6k leszek.
Eszter felpillantott. Most l\u00e1tta, hogy az inge is milyen tiszta. De a szeme a legtiszt\u00e1bb. Ac\u00e9lk\u00e9k, t\u00f6retlen t\u00fck\u00f6r\u0171 gyermekszem.
– K\u00f6sz\u00f6n\u00f6m. Lente. – A fi\u00fa ism\u00e9t szertart\u00e1sosan hajolt meg.
A tan\u00e1r pillanatig meg\u00e1llott a munk\u00e1ban. Milyen kedves, k\u00fcl\u00f6n\u00f6s, ragyog\u00f3 gyermek. Tiszt\u00e1ra, mint a havasi vir\u00e1gok, miket vas\u00e1rnap piacra hoztak cs\u00edkbasz\u0151tt-ruh\u00e1s, \u00e9nekl\u0151besz\u00e9d\u0171. fak\u00f3sz\u0151k\u00e9re mosdatott kisle\u00e1nyok.
Csak papi \u00e1mbituson, falusi iskol\u00e1ban, v\u00e1ros n\u00e9vvel ok n\u00e9lk\u00fcl keresztelt f\u00e9szkek gimn\u00e1zium\u00e1ban terem meg ez a fajta. Pesten – mert ott tan\u00edtott \u00f6t \u00e9vet – sohase l\u00e1tta. Nem is tudott ilyenf\u00e9le vir\u00e1g\u00e1r\u00f3l Istennek. A kis pesti rip\u0151k\u00f6k, akik k\u00f6z\u00fcl egy esztend\u0151re Erd\u00e9ly sz\u00e9l\u00e9re k\u00e9redzett a hatalmas korm\u00e1nyt\u00f3l! A f\u00e1radt idegeinek kellett. Ebbe a f\u00e9szekbe, ahol az \u00fajonnan \u00e9p\u00fclt f\u00e9nyes gimn\u00e1zium \u00fagy kiidegenkedett a b\u00e9k\u00e9s, r\u00e9gies k\u00f6rnyezetb\u0151l, mint \u00e9pen j\u00f3maga az emberek eszej\u00e1r\u00e1s\u00e1b\u00f3l. Hogy f\u00e9ltek t\u0151le! Egy n\u0151, aki kamaszokat tan\u00edt! H\u00e1bor\u00fas csodabog\u00e1r.
Na, \u00e9s most ez a gyermek! H\u00e1t nem mosolyogni val\u00f3 furcsas\u00e1g ez, hogy meglett f\u00e9rfiak k\u00e9nyelmetlen\u00fcl \u00e9rzik magukat, ostobas\u00e1gokat besz\u00e9lnek a t\u00e1rsas\u00e1g\u00e1ban, \u00fagy tartanak t\u0151le. A csek\u00e9lyke h\u00edrn\u00e9vt\u0151l. Hogy valami d\u00edjat nyert az anilinfest\u00e9kekr\u0151l sz\u00f3l\u00f3 tanulm\u00e1ny\u00e1\u00e9rt…
Ugyanakkor egy gyermek, egy tizenh\u00e9t\u00e9ves nagy csacsi j\u00f6n a bizalm\u00e1val. Aj\u00e1nlkozik… Itt elszakadt a gondolatfon\u00e1l. Elv\u00e1gta valami k\u00e9miai probl\u00e9ma.
Csak harmadnap bogozott \u00faj sz\u00e1lat az elszakadt gondolathoz. Ism\u00e9t a „labor\u00e1ban” voltak, el\u0151k\u00e9sz\u00edteni. Eszter el\u0151tt mindjobban kibomlott a fi\u00fa mivolta. Lelem\u00e9nye, buzgalma \u00e9s b\u00e1jos \u00fcgyetlens\u00e9ge. Tiszta k\u00e9p\u00e9n, melyet a nap m\u00e1r \u00f6sszecir\u00f3k\u00e1lt aranyoz\u00f3 \u00fajjaival, egy kis pattan\u00e1s. \u00dagy tartj\u00e1k ezt, a szerelemt\u0151l. Buzg\u00f3n, lelk\u00e9b\u0151l nyalatta a szeszl\u00e1mpa nyelv\u00e9vel a lombikot, melybe Eszter kl\u00f3rk\u00e1lit \u00e9s barnak\u00f6vet kevert. De n\u00e9ha, mint titokban ell\u0151tt ny\u00edl, szemsugara az \u00fcvegk\u00e1dra surrant. Eszter keze liliomnak tetszett, a v\u00edz alatt. Ezt n\u00e9zte, vagy a kis\u00e9rletet?
\u00dcveglapot cs\u00fasztatott az oxig\u00e9nnel telt \u00fcveged\u00e9nyre. Kiemelte a v\u00edzb\u0151l.
– Gyujtsa meg k\u00e9rem, a foszfort.
Bedobt\u00e1k az oxig\u00e9nbe. Heves lila lobog\u00e1ssal telt meg az \u00fcveg. Mindkett\u0151j\u00fck arca t\u00falvil\u00e1gi gl\u00f3ri\u00e1t kapott.
– Csodasz\u00e9p – mondta a fi\u00fa.
De mire mondta?
– N\u00e9zze, perc alatt el\u00e9g.
A f\u00e9ny s\u00e1padt hal\u00e1lt halt.
– K\u00e9rem most \u00fajra f\u0171tni a lombikot.
Azt\u00e1n:
– F\u00e9l maga az eg\u00e9rt\u0151l?
A fi\u00fa \u00f6n\u00e9rzetesen csud\u00e1lkozott.
– Akkor… n\u00e9zze, itt a kend\u0151 alatt, abban a kalitk\u00e1ban… ny\u00faljon be, fogja meg \u00e9s eressze az \u00fcvegbe.
A kicsi kedves \u00e1llat. Riadva pottyant… s hirtelen lihegni, ujjongani kezdett. K\u00e9t l\u00e1bra \u00e1llt, t\u00e1ncolt, szeme csillogott, mint k\u00e9t fekete gy\u00f6ngy\u00f6cske. A fi\u00fa mosolygott. Eg\u00e9szen, mint egy gyermek.
– El\u00e9g.
Eszter r\u00e1engedte a h\u00edg leveg\u0151t. Elpetyh\u00fcdt, kialudt szinte a kis szeg\u00e9ny. Le\u00f6nt\u00f6tt\u00e9k a m\u00e1mor\u00e1t. Olyan sz\u00edvesen meghalt volna a s\u0171r\u0171 \u00e9letben.
Eszter \u00f6nk\u00e9nytelen\u00fcl kezet nyujtott a fi\u00fanak; mert ma sok\u00e1ig foglalkoztatta. Hogy j\u00f6tt ez? \u00c1ltal\u00e1ban nem sz\u00edvesen fogta meg egy fi\u00fa kez\u00e9t. Ezek a kamaszok hideg \u00e9s lucskos tenyer\u0171ek. De milyen j\u00f3 volt most hirtelen egy sz\u00e1raz, meleg, alig sz\u00e9lkif\u00fajta kezet kapni az \u00f6v\u00e9be. Mintha mar\u00e9k, eg\u00e9szs\u00e9ges, sz\u0171z er\u0151t. Alig \u00e9rte \u00e1t \u00f6nn\u00f6n v\u00e9kony \u00fajjaival.
\u00c9s akkor l\u00e1tott valamit. Nem a lehelletnyi b\u00edbort a fi\u00fa arc\u00e1n. Egyebet: csalhatatlan lobban\u00e1st, melyre nincs sz\u00f3 \u00e9s ami holtbizonyost \u00e1rulkodik.
Milyen f\u00e9lszegen, szinte megsz\u00e9gyen\u00fclve ment ki!
– Balga fi\u00fa.
\u00c9s m\u00e9gis: a szem\u00e9n \u00e1t r\u00f6ppent egy friss, tavaszi mosoly. Hi\u00e1ba. Hogy dr\u00e1ga, sz\u00e9p, szents\u00e9ges valakinek, ez m\u00e9gis legjobb itala a n\u0151nek. Nincs, akit ne r\u00e9szeg\u00edtene kicsit. M\u00e9g a munka, az eszm\u00e9k elsz\u00e1nt szolg\u00e1l\u00f3it is.
Kifel\u00e9 tov\u00e1bb se esett csorba m\u00e9lt\u00f3s\u00e1g\u00e1n. De befel\u00e9 Eszter mostant\u00f3l fogva \u00e1lland\u00f3an \u00f6rvendezett, ak\u00e1r egy kicsi le\u00e1ny. M\u00e9lyen, elmer\u00fclve v\u00e9gezte a dolg\u00e1t, az \u00f6nzetlen, meleg \u00f6r\u00f6mtudattal, hogy nem m\u00falhat nap, hogy ne l\u00e1ssa. Hogy ne vegyen dr\u00e1ga, kenetes f\u00fcrd\u0151t tekintet\u00e9b\u0151l. \u00d6r\u00f6mt\u0171zben fellobban\u00f3 mosoly\u00e1b\u00f3l. Aranybarna haj\u00e1nak f\u00e9ny\u00e9b\u0151l, mely mint az \u00e9letder\u0171 friss selyemlobog\u00f3ja k\u00f6sz\u00f6nt fel\u00e9je.
Deh\u00e1t hov\u00e1 vezet mindez? – Mi\u00e9rt kell mindig, mindennek valahova vezetni? Az emberek tal\u00e1lt\u00e1k ezt ki. Isten a jelennek adja a boldogs\u00e1got: vedd \u00e9s edd. – \u00d3h, ne vezessen sehova: de most, most ragyogjon… Hiszen a foszfor sz\u00e9tcsillagzik semmiv\u00e9, az eg\u00e9rke meghal, ha t\u00falsok\u00e1ig \u00f6rvend… De egy kicsit, egy kicsit lihegni a hig\u00edtatlan \u00e9letben, boldogs\u00e1gban…
\u00c9jjel Eszter sz\u00e1mot vetett mag\u00e1val. Nemsok\u00e1ra \u00fajra Pest… Nem fogja soha l\u00e1tni t\u00f6bbet. \u00c9s valami elm\u00fal, ki\u00e9letlen\u00fcl, mint erd\u0151ben-fakadt, soha senkit\u0151l se l\u00e1tott vir\u00e1g. \u00d3h…
Egyszerre mardos\u00f3 kiv\u00e1ncsis\u00e1g gy\u00f6t\u00f6rte meg. Nem n\u00e9zte meg soha a kicsi fia sz\u00e1j\u00e1t. Olyan besz\u00e9des volt a szeme, t\u00falbesz\u00e9lte t\u00f6bbi sz\u00e9ps\u00e9geit. Csak hom\u00e1lyosan eml\u00e9kezett most r\u00e1, mint d\u00fas, \u00e9dest ig\u00e9r\u0151 gy\u00fcm\u00f6lcsre.
Nem l\u00e1tta neh\u00e1ny napig. Az \u00e9retts\u00e9gi \u00edr\u00e1sbeliek folytak, valahol az int\u00e9zet tornaterm\u00e9ben, amerre Eszternek nem volt nappal keresete. Mert este elj\u00e1rt n\u00e9ha, szinte mindenki tudta n\u00e9lk\u00fcl. Kulcsa volt a teremhez \u00e9s torn\u00e1zott a szereken. Kellett az izmai frisses\u00e9g\u00e9nek. Az utols\u00f3 \u00edr\u00e1sbelinap est\u00e9j\u00e9n \u00e9pen \u00fajra lement. A terem nyitva volt. Szinte nem akarva beleki\u00e1ltott.
– Ki van itt?
A magas ablakokon bek\u00e1pr\u00e1z\u00f3 napt\u00f3l alig l\u00e1tott. Ferde f\u00e9nygerenda alatt, tornarudak, l\u00e9tr\u00e1k t\u00f6mbje m\u00f6g\u00f6tt \u00fclt a fi\u00fa. Eszter fel\u00e9je ment, felismerte.
– K\u00e9rem, mi\u00e9rt nem felel?
Le volt ejtve a keze, mindakett\u0151. \u00c9s csak n\u00e9zett. Ahogy jelen\u00e9sre. Eszteren \u00e1tfutott, hogy ha v\u00e9letlen\u00fcl meg nem l\u00e1tja, tal\u00e1n elkezd torn\u00e1szni, itt, el\u0151tte. Tal\u00e1n leskel\u0151dni akart, sz\u00e1nd\u00e9kosan?
Harag futotta el.
– Mit keres itt? – sz\u00f3lt r\u00e1.
– Bocs\u00e1natot k\u00e9rek. Megk\u00e9rtem Bogd\u00e1n b\u00e1csit, hagyja nyitva a tornatermet. Minden b\u00fav\u00f3helyen tanul m\u00e1r valaki. A padl\u00e1sfelj\u00e1rat volt az eny\u00e9m… De most elvett\u00e9k a mag\u00e1ntanul\u00f3k.
Eszter elsz\u00e9gyelte mag\u00e1t. A fi\u00fa elejtett kez\u00e9n logaritmust\u00e1bla. A f\u00f6ld\u00f6n k\u00f6nyvek.
Szerette volna enyh\u00edteni el\u0151bbi t\u00fcrelmetlens\u00e9g\u00e9t. Engesztelve n\u00e9zett a fi\u00fara. Az nem moccant. Aranyat szikr\u00e1zott a szeme \u00e9s n\u00e9zett: boldogan, n\u00e9m\u00e1n, engedelmesen. Olyan nagyon k\u00f6ny\u00f6rg\u00f6tt, olyan kiszolg\u00e1ltatva. Istenem, bizonyos, ha most azt mondja: menjen, rezzen\u00e9s n\u00e9lk\u00fcl menni fog, de ha azt mondja: boruljon t\u00e9rdre \u00e9s k\u00e9rjen t\u0151le ak\u00e1rmit, h\u00e1t azt is megteszi, mint a gyermek anyj\u00e1t\u00f3l, akit\u0151l tudja, rossz soha nem j\u00f6het.
A l\u00e1nyba bele\u00e1llott a vil\u00e1g, a k\u00f6rnyezet, a k\u00f6teless\u00e9gek: az eg\u00e9sz nap iderekesztett fi\u00fak ut\u00e1n maradt nyomaszt\u00f3 leveg\u0151.
– Menjen, menjen… gyermek, – mondta idegesen.
A fi\u00fa nehezen, szinte cammogva indult. Sz\u00edve l\u00fcktet\u00e9se mintha ide-oda r\u00e1zta volna. Nagyot d\u00f6ng\u00f6tt a sz\u00e1rnyasajt\u00f3. \u00c9s akkor Eszter hangosan, maga is hallva mondta:
– Soha.
De mire mondta? Mert nem r\u00e1zta hozz\u00e1 a fej\u00e9t, hanem b\u00f3lintgatott.
– – Ir\u00e1sbeliek v\u00e9gezt\u00e9vel minden \u00e9vben kivitt\u00e9k a fi\u00fakat a Gy\u00edkm\u00e1lba. Sz\u00e9p sz\u00e1lfaerd\u0151k voltak arra.
Hajnalban indultak. V\u00e9gig \u00e9nekelt\u00e9k a v\u00e1rost, a cig\u00e1nysort, a z\u00f6ld hull\u00e1mos mez\u0151ket. Lihegtet\u0151 oldalon is f\u00fajt\u00e1k. Kim\u00e1szt\u00e1k a hegyoldalt, melybe feh\u00e9r szokny\u00e1ban guggoltak a gazdag tavasz agyoncifr\u00e1zott szeret\u0151i, d\u00fas, vir\u00e1gos bokrok.
– Fi\u00fak, sz\u00e9tmehettek. D\u00e9lut\u00e1n \u00f6tre, a k\u00fcrtsz\u00f3ra gy\u00fclekeztek.
Nagy oszl\u00f3d\u00e1s t\u00e1madt. Ki labd\u00e1t r\u00fagni keresett tiszt\u00e1st, ki a kil\u00e1t\u00f3khoz k\u00e9sz\u00fclt. Gy\u00f6ngyvir\u00e1gosba, vagy a Gy\u00edkcs\u00facsra.
– Ott gyop\u00e1r is van, – mondogatt\u00e1k.
Lente botot faragott mag\u00e1nak.
– Hoh\u00f3, vissza! Ne feledkezzetek fi\u00fak, ha k\u00edgy\u00f3t l\u00e1ttok, azt nyomban agyonv\u00e1gni.
Fele sem figyelt. Meg voltak bolondulva a tavaszt\u00f3l, a ler\u00e1zott gondt\u00f3l.
– Igen, az erd\u0151ben erre m\u00e1r tal\u00e1ltak kurtak\u00edgy\u00f3t.
A tan\u00e1rn\u00e9k a f\u0151z\u00e9st dirig\u00e1lt\u00e1k. Esztert nem hagyt\u00e1k semmihez. F\u0151zz\u00f6n \u0151 csak a labor\u00e1ban.
A le\u00e1ny v\u00e9gre is el\u0151vette k\u00f6penye zseb\u00e9b\u0151l Whitmant \u00e9s az \u00e9let \u00e9nekeivel al\u00e1jafek\u00fcdt egy vadlabdar\u00f3zsaf\u00e1nak. M\u00e9zszag \u00e9s m\u00e9zn\u00e9l nehezebb muzsika h\u00f6mp\u00f6lyg\u00f6tt \u00e1t a m\u00e9lys\u00e9ges \u00e9g alatt. Elaludt, kip\u00f3tolta a hajnalban elmulasztottakat. Nem \u00e1lmodott. Csak s\u00falytalan, t\u00e1ncos lebeg\u00e9st \u00e9rzett, ahogy T\u00fcnd\u00e9rorsz\u00e1gba vihet az utaz\u00e1s.
Nagy ki\u00e1ltoz\u00e1sra \u00e9bredt. D\u00e9leb\u00e9dhez zavart\u00e1k.
Eb\u00e9d ut\u00e1n az asszonyok lefek\u00fcdtek egy-egy k\u00f6penyegre. A f\u00e9rfiak iddog\u00e1ltak, a fiatalabbja a fi\u00fak ut\u00e1n is l\u00e1tott. Eszter fellop\u00f3dzott, hogy ne zavarjon, – lazult m\u00e1r a f\u00e9rfiak besz\u00e9dje. Feh\u00e9r k\u00f6nt\u00f6se, mint vitorla evezett bele az erd\u0151 z\u00f6ldj\u00e9be. Mint kalandra, kincsre indul\u00f3 haj\u00f3\u00e9. Halkan \u00e9nekelt \u00e9s feh\u00e9r vir\u00e1gokat szak\u00edtott…
Sok\u00e1ig ment \u00e9s engedte sajogva felvirulni felm\u00e9rhetetlen gy\u00f6ng\u00e9d vonzalm\u00e1t, amit egy gyermek fogantatott meg benne. Olyan j\u00f3s\u00e1gos, hom\u00e1lytalan boldogs\u00e1g volt ez, hogy Eszter szemesz\u00e9l\u00e9n sz\u00fclettek \u00e9s visszabuktak a dr\u00e1ga, fiatal, tavaszi k\u00f6nnyek.
Kil\u00e1t\u00f3hoz \u00e9rt. Mondt\u00e1k, hogy onnan, n\u00e9ha, k\u00fcl\u00f6n\u00f6sen-\u00e1ldott napokon l\u00e1tni lehet az \u00fcveghegyeket, melyeken t\u00fal a sz\u00e9kely mesefa minden \u00e9vben \u00fajra hajt.
Ott voltak: tizenk\u00e9t egyform\u00e1n, bord\u00e1san errefel\u00e9 mered\u0151 hegygerinc: tiszta ez\u00fcstb\u0151l, a nap elsikamodott rajtuk.
Sok\u00e1ig n\u00e9zett fel\u00e9j\u00fck, arra gondolt, milyen j\u00f3, hogy el\u00e9rhetetlenek, mert \u00edgy megmaradnak \u00f6r\u00f6kre sz\u00e9pnek. – Esett a nap, mire tovaindult.
Sz\u00edve m\u00e9g jobban el\u00e1llott. Egy galagony\u00e1nak vir\u00e1gcsokrokkal t\u0171zdelt z\u00f6ld k\u00e1rp\u00edtja alatt…
F\u00e9lrehajtotta a gallyakat \u00e9s meg\u00e1llott a tavalyi avarb\u00f3l m\u00e1r kif\u00e9nyes\u00fclt ibolyalapub\u00f3l vetett \u00e1gy l\u00e1b\u00e1n\u00e1l. Milyen dr\u00e1ga volt az alv\u00f3! Csaba sereg\u00e9b\u0151l, \u00e9gi orsz\u00e1g\u00fatr\u00f3l f\u00f6ldret\u00e9vedt leg\u00e9nynek pihen\u0151 teste. A nap friss cs\u00f3kjait\u00f3l kipirkadt arca, melyen most eg\u00e9szen ki\u00fcltek a kedvess\u00e9gek. Olyan sz\u00e9pre, forr\u00f3ra volt f\u00e1radva. Messzi j\u00e1rhatott, k\u00f6zel az \u00e9ghez. Kicsit elizzadt, zil\u00e1lt f\u00fcrt\u0171 fej\u00e9hez cifrabot sz\u00farva s a botra neh\u00e1ny csillagforma vir\u00e1g k\u00f6tve. Csillagok vigy\u00e1ztak r\u00e1, a maga beh\u00fanyt csillagjai helyett. Igen, a szeme csukva volt \u00e9s nem hom\u00e1lyos\u00edthatta el ajka ragyog\u00e1s\u00e1t. Csak most l\u00e1tta Eszter igaz\u00e1b\u00f3l a fi\u00fa sz\u00e1j\u00e1t. Pirosb\u00e9l\u0171 gy\u00fcm\u00f6lcs, melynek f\u00e1ja nem ny\u00falt ki m\u00e9g a paradicsomon. Dr\u00e1ga, tiszta, mocsoktalan sz\u00e1j, alig pih\u00e9s, serd\u00fcl\u0151 arkangyal\u00e9.
Gyorsan, feltartatlanul szakadtak ki az Eszter szem\u00e9ben eg\u00e9sz nap – hetek \u00f3ta bujdos\u00f3 k\u00f6nnypatakocsk\u00e1k. Zih\u00e1lt, \u00fagy zokogott.
\u2013 H\u00e1t soha… igaz\u00e1n soha?
– Soha.
J\u00f6nnek az \u00e9vek: \u00e9s cs\u00f3kokat is hoznak tal\u00e1n. J\u00f3kat, becs\u00fcleteseket, \u00e9get\u0151en is meg\u00e1ld\u00f3kat. De soha ezt – soha forr\u00e1sra m\u00e9g nem lelt, \u00f6k\u00f6rnyomb\u00f3l, iszapb\u00f3l sohse k\u00f3stolt b\u0171ntelen-boldog sz\u00e1j\u00e9t, soha legelsej\u00e9t, zseng\u00e9j\u00e9t fiatal, fecs\u00e9letlen f\u00e9rfi kivir\u00e1gz\u00e1s\u00e1nak… Soha! Hogy n\u00e9zhetne \u0151 azut\u00e1n a vil\u00e1g \u00e9s – \u00f3h – a gyermek szem\u00e9be?
\u00c1llott \u00e9s szinte sebesre n\u00e9zte a k\u00e9t szem\u00e9t, mint im\u00e9nt, a k\u00f6d\u00f6k tengerein \u00fasz\u00f3 \u00fcveghegyek l\u00e1tt\u00e1n. A fi\u00fa – t\u00e1n a r\u00e1ig\u00e9z\u0151 n\u00e9z\u00e9st\u0151l, – nyugtalankodni kezdett. Feje lecs\u00faszott az al\u00e1jagy\u0171rt kalapr\u00f3l \u00e9s mintha v\u00e1gyna valami \u00e1lmodott puhas\u00e1gba f\u00farni: ahogy oldalt fordult, beljebb \u00e1gyazta az avarba. Eszter m\u00e1r azt hitte: \u00e9bred, f\u00e9lig visszal\u00e9pett, hogy elmenek\u00fclj\u00f6n.
J\u00e9ghideg ny\u00edl cikkant le a gerinc\u00e9n. Az elk\u00fasz\u00e1lt avarb\u00f3l tarka kis sz\u00f6rnyeteg fic\u00e1nkolt el\u0151. Ssz – piros, neh\u00e9z csepp buggyant, sz\u00e9ly\u00fclt sz\u00e9t a megk\u00edv\u00e1nt paradicsomi gy\u00fcm\u00f6lcs\u00f6n. – Eszter ugrott, iszony\u00fat tiport a kunkorod\u00f3 k\u00edgy\u00f3ra, \u00e9rezte, ropog a feje a sarka alatt… \u00e9s m\u00e1r t\u00e9rdelt a fi\u00fa el\u0151tt. Felemelte a dr\u00e1ga, neh\u00e9z, m\u00e9g visszacsukl\u00f3 fejet \u00e9s ott, ahol a hal\u00e1l bele\u00fct\u00f6tte nyil\u00e1t: ott kezdte sz\u00edvni, er\u0151sen, gy\u00f6tr\u00e9sig, hogy \u00e9rezte a tork\u00e1n lefut\u00f3 v\u00e9rt \u00e9s nyelte, nyelte a v\u00e9rrel kevert hal\u00e1lt, kimondhatatlan elsz\u00e1nts\u00e1ggal, szilajs\u00e1ggal, viharos, eszeveszett j\u00f3tev\u00e9ssel. Cs\u00f3kolt \u00e9s \u00e9letet adott egyszerre, minden asszonyi \u00e1ld\u00e1s egy pillanatban szakadt re\u00e1. – Tudta, hogy a fi\u00fa r\u00e9g \u00e9ber, de nem engedte el, csak mikor sok, sok v\u00e9r\u00e9t elitta.
Akkor lekapcsolta a sz\u00e1j\u00e1t \u00e9s r\u00e1eszm\u00e9lt: mit gondolhat! – …R\u00e1n\u00e9zett. \u00c9s azt gondolta. F\u00f6lnyitott, v\u00e9gtelen m\u00e9lys\u00e9g\u0171 szemtenger\u00e9nek sz\u00edn\u00e9n angyalsereg rebbeni kereszt\u00fcl, h\u00e1la \u00e9s \u00fcdv\u00f6ss\u00e9g, hat\u00e1rtalan, hat\u00e1rtalan… \u00c9s leh\u00fanyta \u00fajra szem\u00e9t \u00e9s nyujtotta mag\u00e1t, tov\u00e1bbra \u00e9s ajk\u00e1val egy\u00fctt a lelke is repesett fel\u00e9je… S Eszter pillanatra odaadta mag\u00e1t a csoda eszk\u00f6z\u00e9nek, el\u00e9g volt a v\u00e9r, tudta \u00e9s m\u00e9gis, m\u00e9gegyszer, kimondhatatlan gyeng\u00e9den meg\u00e9rintette, felszentelte a fi\u00fa ajk\u00e1t. Azt\u00e1n elvette mag\u00e1r\u00f3l, mint gyermeket kebelr\u0151l.
A fi\u00fa nyelv\u00e9vel \u00e9rintette a sebet. T\u00e9rdre esett, cs\u00f3kolni akarta a le\u00e1ny kez\u00e9t.
Eszter megfogta a fej\u00e9t, nagykem\u00e9nyen \u00e9s odaford\u00edtotta a k\u00edgy\u00f3-tetem fel\u00e9. Sz\u00f3tlanul. Azt\u00e1n:
– Hallgasson… menjen… A tiszt\u00e1son… Buzetzk\u00f3 tan\u00e1r \u00farnak van konyakja… fusson…
A fi\u00fab\u00f3l kiremegett a sz\u00f3:
– De tan\u00e1r \u00farn\u0151… hiszen \u00f6n… \u00f6n… is… a m\u00e9reg! \u00d3h, Istenem!
L\u00e1ngolt az arca, \u00f6sszekulcsolta a kez\u00e9t, als\u00f3 szemh\u00e9jj\u00e1ra nagy, ragyog\u00f3 gy\u00e9m\u00e1ntok \u00fcltek ki.
– Menjen, nem hallja! Parancsolom!
Majdnem durv\u00e1n tasz\u00edtotta meg a fi\u00fat. M\u00e9g ut\u00e1na ki\u00e1ltott, bele az erd\u0151be, mintha v\u00e1g\u00f3 ostorral kergetn\u00e9:
– Fusson, fusson!…
Eszterre r\u00e1halt a csend. Megsim\u00edtotta \u00fajj\u00e1val ajkait. Nem volt rajta semmi reped\u00e9s. Amit elnyelt, az nem \u00e1rthat, tudta. Beh\u00fanyt szemmel, hidegr\u00e1zva ballagott kifel\u00e9, vissza. K\u00f6r\u00fcl\u00f6tte halkan z\u00fagott a csodat\u00f6rt\u00e9n\u00e9sek atmoszf\u00e9r\u00e1ja. Csordultig volt; minden \u00edz\u00e9be behatolt a j\u00f3 s mint neh\u00e9z kors\u00f3t, vitte mag\u00e1t.
Az erd\u0151 sz\u00e9l\u00e9n visszafordult, belen\u00e9zett a rengetegbe.
– K\u00f6sz\u00f6n\u00f6m… – remegte a minden titkok m\u00f6g\u00f6tt \u00fcl\u0151nek \u00e9s arca hasonl\u00edtott az \u00fcdvez\u00fcltek\u00e9hez. – K\u00f6sz\u00f6n\u00f6m, \u00f6r\u00f6kre.
– – Hetekig nem l\u00e1tta a fi\u00fat; nem tan\u00edtott \u00e9retts\u00e9gi t\u00e1rgyakat. Egyszer bekopogott az a laborat\u00f3riumba. Egy csokor havasi gyop\u00e1rt hozott.
– K\u00e9rem sz\u00e9pen, tan\u00e1r \u00farn\u0151, m\u00e1r r\u00e9g v\u00e1rtam, hogy… – elpirult – a tan\u00e1r \u00farn\u0151nek szedtem… akkor…
L\u00e1ngba gy\u00falt, f\u00f6ldetnyal\u00f3, al\u00e1zatos m\u00e1glya volt.
Eszter nyugodtan, hidegen n\u00e9zett a gyermekre, a hangja szinte v\u00e1gott.
– K\u00f6sz\u00f6n\u00f6m. De – \u00e9s itt m\u00e1r sz\u00fart a tekintete – azt az akkort nem kellett volna kiejtenie.
A gyermek letette a csokrocsk\u00e1t, amit Eszter k\u00e9zbe se vett. Lehajtotta a fej\u00e9t, \u00f6sszehorpadt, \u00fagy ment ki a teremb\u0151l, mint a kis eg\u00e9rke, mikor az oxig\u00e9nb\u0151l kikergett\u00e9k.
Nem fogja soha tudni, h\u00e1ny k\u00f6nnyre tette be az ajt\u00f3t.

Forr\u00e1s: R. Berde M\u00e1ria \u2013 T\u00e9lut\u00f3. Elbesz\u00e9l\u00e9sek. P\u00e1sztort\u0171z K\u00f6nyvt\u00e1r, 11. sz. 1928, Kolozsv\u00e1r \/ MEK<\/strong><\/em><\/p>\r\n","protected":false},"excerpt":{"rendered":"

Lent, az iskolakert siheder feny\u0151f\u00e1i m\u00e1r pezderkedtek: friss \u00edzeket dugdostak ki \u00fajjuk begy\u00e9n. De \u0151 visszafordult, megvizsg\u00e1lta a vak\u00edt\u00f3ra mosott \u00fcvegk\u00e1dat, azt\u00e1n csengetett.– Vizet k\u00e9rek, Bogd\u00e1n. Egy\u00fattal menjen \u00e1t az intern\u00e1tusba \u00e9s k\u00fcldje ide valamelyik nyolcadikost.Bogd\u00e1n v\u00e9gigcsod\u00e1lkozott a folyos\u00f3kon. Ilyen feh\u00e9rn\u00e9p: form\u00e1s, mint a j\u00f3 gy\u00fcm\u00f6lcs. \u00c9s csak a labor\u00e1ban \u00fcl. D\u00e9lut\u00e1nonk\u00e9nt is. \u00c1ldott tavaszon […]<\/p>\n","protected":false},"author":3,"featured_media":0,"comment_status":"open","ping_status":"open","sticky":false,"template":"","format":"standard","meta":{"_monsterinsights_skip_tracking":false,"_monsterinsights_sitenote_active":false,"_monsterinsights_sitenote_note":"","_monsterinsights_sitenote_category":0,"ngg_post_thumbnail":0,"footnotes":""},"categories":[7],"tags":[],"class_list":["post-97779","post","type-post","status-publish","format-standard","hentry","category-novella"],"_links":{"self":[{"href":"https:\/\/ujkafe.website\/index.php?rest_route=\/wp\/v2\/posts\/97779","targetHints":{"allow":["GET"]}}],"collection":[{"href":"https:\/\/ujkafe.website\/index.php?rest_route=\/wp\/v2\/posts"}],"about":[{"href":"https:\/\/ujkafe.website\/index.php?rest_route=\/wp\/v2\/types\/post"}],"author":[{"embeddable":true,"href":"https:\/\/ujkafe.website\/index.php?rest_route=\/wp\/v2\/users\/3"}],"replies":[{"embeddable":true,"href":"https:\/\/ujkafe.website\/index.php?rest_route=%2Fwp%2Fv2%2Fcomments&post=97779"}],"version-history":[{"count":0,"href":"https:\/\/ujkafe.website\/index.php?rest_route=\/wp\/v2\/posts\/97779\/revisions"}],"wp:attachment":[{"href":"https:\/\/ujkafe.website\/index.php?rest_route=%2Fwp%2Fv2%2Fmedia&parent=97779"}],"wp:term":[{"taxonomy":"category","embeddable":true,"href":"https:\/\/ujkafe.website\/index.php?rest_route=%2Fwp%2Fv2%2Fcategories&post=97779"},{"taxonomy":"post_tag","embeddable":true,"href":"https:\/\/ujkafe.website\/index.php?rest_route=%2Fwp%2Fv2%2Ftags&post=97779"}],"curies":[{"name":"wp","href":"https:\/\/api.w.org\/{rel}","templated":true}]}}