Nagy szégyenében elbújt a szégyen – tűvé teszem életem.

Bánatom madár Képében röpköd fel-alá: Barlangba tévedt.

A szem kútjába legördül ezüstláncon – holdmesszeség leng.

Rugóra járó hűtlen cafka az élet – mindig ránk pirit.

A kép egészét, Ezer színét nem látod. Lépj ki belőle.

Ködben prüsszögő vak ló kapál az úton – irányt keresne.

Szőlőszem nedve Csöppen ifjú nyelvére, Beérett szavak.

Kígyót vagy gallyat rúg fel a láb a fűben – sziszeg a táj is.

Annyi virág Halt már el bennem- Őszi rét vagyok.

Meglátogatott a gond de kidobtam – most a küszöbön ül.

Derékig vízben a korhadt faoszlopok. Kései bőség.

Szívembe bújok, a hunyó ott nem keres. Anyásan ringat.

A parton végig csillogó hullámvonal, mindig törölve.

(Haikusorozat) Kerítéssé nőtt vonal, hol bevándorló tömeg átgázolt.

összetörtem egy poharat: szánom-bánom. vesztemet látom.  

néha nevetni fajankó cimborákkal hogy’ felvillanyoz Budapest, 2016. IV. 29.

kukázó kutya sündörög, koncot keres, krumplihéjra lel

Halvány gyöngyszemarc, az út köves,ugyanaz – A postásnőnk volt.

éjjel még hullott. a hó nagy. de holnapra vajon te hol vagy?

Holdsugár mossa – Szürkekövön vonalak, messzimúlt árka.

Lepke az őszben: vergődik a gondolat ég és föld között

tavasszal a tél foga hull ha reccsenve olvad a tócsa

Gerincvonalon egy barlanglakó surran fényre szomjazón.

szemem napcsókra nyilik, a felhőárnyék álmomra borul

néha nevetni fajankó cimborákkal hogy’ felvillanyoz Budapest, 2016. IV. 30.