– Fontos, alapvető kérdés. Honnan jövünk? Honnan jössz? – Egy boltból jövök, ahol háztartási elektromos készülékekhez árulnak pótalkatrészeket. (Milyen szép régi görög név: Alkatrész! „A daliás Alkatrész szerelmet vallott a bús Aszténiának.”) – Sőt, Pótalkatrész, és Euraszténiának. Ne felejtsük, hol élünk… integráció, miegymás.

– Ideje szembenézned önmagaddal, nem gondolod? – Az sose árt, de vajon elég-e ehhez az, hogy az ember elér egy bizonyos életkort? Meg aztán nem szerénytelenség az ilyen önmegszólaltatás? – Ha nincs ki megszólaltasson, szólalj meg magad. – Mégis miről? – Ha már az életképeidben vagyunk, hát a városról, embereiről.

Rég nem voltam moziban Bukarestben. Most kedves hölgybarátom bakfis lányával elvitt. Megnéztük Timár Péter filmjét, vasárnapi matinéban. A matinékban van valami ünnepélyes ártatlanság. Rajtunk kívül még talán négyen voltak a teremben, pedig a mozgóképszínházat a mioritikus Mioriţából átkeresztelték az európaibb Europává.

A román a legmetafizikusabb népek egyike. Aki nem hiszi, olvassa el az alábbiakat. Az írás a Dilemában jelent meg, Mircea Diaconu, a népszerű színész, ismert író és – újabban – tévés műsorvezető neve alatt, jobban mondva fölött. Volt egyszer egy ember, aki mindent meg tudott javítani, ami a kezébe akadt. De azon fölül is mindenhez […]

W.S. modorában: Kedves Maca, a szűzességét / Ha ideadja, elveszem, / Ha szabadulni akar tőle, / Legyen szíves, szóljon nekem. Duduia mea, kezeskedését, hogy lovag voltam, köszönöm. Mikor még egyszer erre járok, már gyűrű lesz a kezemen. Vigadjunk szépen hegy levével – évek mint percek telnek el. Ha jó bort iszunk jó kedéllyel, lelkünk a […]

Kissé rekedtessé válik a hangja, enyhén párás a moduláció, amikor megköszöni. Törékeny szép lány. Kassza, pénztár a Dalles teremben. Az egyik könyv egyszerű: a cenzúra története, bőséges hazai példákkal (benne vagyunk, mert benne voltunk keményen: lélektorzító hatásainak egyike, hogy az ember ma alig, vagy egyáltalán, vagy csak nehezen tudja megírni azt, amit szabad).

Amikor nincs semmi, akkor van a remény. Nem tettem le róla, hogy egyszer mellém szegődik a szerencse, hogy egyszer az én hajóm is beér a kikötőbe (persze, ahogy a graffiti mondja, még mindig lehet, hogy akkor a reptéren leszek). Szinte rendszeresen játszom a lottón. Korábban megvetettem, de miután beláttam, hogy a szerencsejátékhoz úgyszólván csak szerencse […]

Írtam már a dedikált könyveimről? Van néhány. A legtöbb nyilván Bogdán Lászlótól, aztán Huszár Sándortól, sok Forrásostól, de van Szilágyi Domokostól és Szőcs Kálmántól, van Hervay Gizellától. Van Adonyi Nagy Máriától, és lehetne Szőcs Gézától is, mert utolsó gyűjteményes verses kötetét dedikálta, de ott felejtettem nála. Van Ferenczes Istvánom, de nincs Király Lászlóm, van Horváth […]

Ha volna. Ha volna az időnek. Ha volna az időnek zuga (ahogy a térben vannak szeparék) – oda elbújni, oda elbújni néha, elbújni néha, mikor az ember megbántja azt, akit szeret. Közben folyjék tova nélkülünk az idő, áramoljék örvénylőn az idő hordaléka, de az ember a csendes öbölben nézhessen hosszan magába mozdulatlanul, kivonva énjét mindenből, […]

Volt nekünk egy kedves műhelytanárunk, egyszer az órán mondott egy nagyon pontos dolgot, nevezetesen, hogy a kalapácsok háromfélék: kicsik, közepesek és nagyok. Osztálytársnőink buzgón jegyezték a rendszertannak ezt a paradigmatikus vezéreszméjét, mi fiúk azonban letettük leginkább közepes méretű ceruzáinkat, és nagyot csettintettünk magunkban: ez igen!

Amikor valakiben csalódunk (lásd esetünket az érzéki gyümölcsárus lánnyal), még mindig ápolhatjuk a reményt, hogy nem is az illető személy a jellemhibás, a baj sokkal kisebb: csak a világegyetem van rosszul berendezve.

Mi magunk is? Hát persze, hogy mi magunk is… Nemrég megtudtam, hogyan is alkotám meg életem első és utolsó (úgy értem, egyetlen) névtelen levelét. [De még előtte: szabad-e felszakítani a múltnak fájó sebeit? A vélemények, mint mindig és mindenben, ebben a kérdésben is megoszlanak. Vannak embertársaink, akik ezt (vagyis a felszaggatást) üdvösnek, sőt célravezetőnek tartják, […]

Kevés dolog van a világon, amiről ne írtak volna köteteket. A mobil telefonokról szóló kötetnek a neve: prospektus. Jó dolog egy ilyen tájékoztató, de a készülék és használója lelki kapcsolatáról, e viszony erkölcsi dimenziójáról úgyszólván semmit sem tudhat meg belőle az olvasó. E hiányosság mellett nem mehetek el szó nélkül. (Noha a nő is felfogható […]

Hoppsza-hopp! – mondta a jóságos és terebélyes virágárusnő, és miközben felsegített, kilopta balonom zsebéből a kulcstartómat, amit feltehetően pénztárcának vélt. Budapestről Bukarestbe megérkezni mindig rossz, de ezen a reggelen a szokottnál is több bosszúság ért. A peronon és az állomás kijáratánál a taxisok rohamát még leráztam, de a buszra várás félórájában lelocsolt egy öntözőautó, és […]

Az ember szíve a nimfácskák ellen védtelen. Még ha gyümölcsöt árulnak, akkor is. Most már ha az ember (én, te, ő) kellően sok ujját kell hogy használja életkorának jelzésére, a „hozzá viszonyított” nimfácska bizony elérheti a bakfiskor felső határát is.

Napihír. Tegnap egy mentőkocsi idejében megérkezett A.N. lakására, s az idős férfit súlyos szívelégtelensége ellenére sikerült megmenteni. A mentőautó beszállítása közben a Magheru sugárúton végigszáguldva olyan hangosan szirénázott, hogy három járókelő, továbbá egy első emeleti és egy földszinti lakó infarktust kapott tőle. Közülük kettőnek (egy járókelőnek és az első emeleti lakónak) újabb mentőkocsik megmentették az […]

Ördög vigye Bukarestet! Lihegve felkapaszkodik a lépcsőkön. A kabát nehéz, a lépcső fajansza veszettül csúszik. Emlékszik még rá: az Egyetem téri metróaluljáróba huszonöt éve szerelték be a mozgólépcsőt (aznap avatták fel, amikor ő nősült), és huszonnégy éve javítják. Mozgott egy évet. Hirdeti a német technika diadalát, pontosabban az NDK-s technika diadalát Romániában.

Néha, hajnali órán, megcsalom az újságárusnőmet. Ez abban áll (és abban is merül ki), hogy nem nála veszem meg a napi hat-hét lapot. Hanem egy másik újságárusnőnél, akinél ugyan a választék valamivel szegényesebb, ám a közelében van egy bolt, ahol futtában bevásárolhatok.

Egy villanás volt az egész. A bundás nő mögöttem állt a kasszasorban. Magas termet, erősen rúzsozott ajkak, kékesfekete haj – egyszerűen, de ízléstelenül öltözve. Van úgy, hogy ilyenkor az ember előzékenyebb, mintegy jelzi, hogy „észre sem veszi” a repedt sarkot. Ezt kognitív disszonanciának hívják (olyanok, akik nem egészen pontosan tudják, hogy mi az).

Előadásában az volt a megkapó, hogy nem hajlongott, nem végzett behízelgő mozdulatokat. A kűrjét nemes egyszerűséggel kezdte, mindenféle captatio benevolentiae mellőzésével. Már amikor feltűnt egyszerű vonalú ruhájában, fehér oroszos kucsmával, alul rojtos nagykabátjában, a levegő vibrálásából érezni lehetett, hogy élményszerű látványban lesz részünk.

Az a tény, hogy én önt többé nem láthatom, örökké maradandó élmény leend számomra – valami hasonlót mondott P. Howard egyik halhatatlan művében Fülig Jimmy, talán Pepita Oféliának, de mintha inkább Búbos Yvette-nek. (Ezt a dilemmát a Rejtő-filológia avatott szakértői tudnák tisztázni; különben így jár az ember – homályossá és talánossá válik -, ha legfontosabb […]

Emlékeznek még a Tíz asztal nevű utcára? A Tűzoltótorony terét köti össze az Ősök vagy Vásárosok útjával. Az utcanév feltehetően arra utal, hogy ebben az utcában kevés a ház, kevés az „asztal”. Szebb így mondani, mint „tűzhely”-nek (ezt is jelöli a vatra, de azt is, hogy „otthon”, „fészek”, „odú”). Gyakran végigmegyek a Tíz asztal utcán, […]

Gyorsan, gyorsan, az olvasót egy pillanatig sem szabad félrevezetni. Ezt a nevet nem én írom így, és nem korrektor-elnézte sajtóhiba. Egy latin nép fia írta ki a Darabontok útjának sarkán vegyesboltja homlokára. Így: Pinoccio. Ha van kedvenc nevű szórakozóhelyem, akkor az a Why not (így, kérdőjel nélkül), amelynek tulajdonosa a neves külföldi üzletember, El Bassam.

Aki férfiember maga főz magára, tegye felemelt fővel, pillanatig sem feledve, hogy kiválasztott nem tagja. A kultúrtörténet meggyőzően bizonyítja, hogy a szakácsmesterség legjelesebbjei, a finom ízek és éltető tartalmak legnagyobb művészei korántsem a nők köréből kerültek ki – a tömegszelekció szabályai szerint -, hanem a legerősebb nem legkiválóbb példányai közül, ugyanúgy, mint a hóhérok, a […]

Hát mi? Mi nem tiltakozunk? (Kéretik észrevenni a felségtöbbest!) Nekünk nincsenek panaszaink? Felháborodásaink? Sirámaink? Különbejáratú protestsongjainkat mikor/nem fogjuk elzengeni? Nekünk nem fáj az égő élet? Sosem veszik el nekünk a melegvizet? Nem költenek bele telefonszámláinkba? Mi nem vacogunk a csillagok/a takarónk alatt? Nincsenek regénybe illő kalandjaink, kisregénybe keserveink, szonettbe szerelmeink, szenvedélyeink és szenvedéseink, epigrammába gondolataink, […]