„Hajósinas koromban, nyáron, a zörgő, vontató Tatáron,” Flórának, 1937. március Közös hódolat József Attilának (2005-2014)  (In memoriam Színkép – RMSZ)

Alábbi cikk a Kolozsváron megjelenő Újság című napilap 1926. július 3-i számában került az akkori közönség elé. Minden egyéb kommentár helyett következzen maga az írás, mindenkori tanulságaival, figyelmeztetésével egyetemben.

Hol kapcsolat, ott lehetőség, hol lehetőség, ott jövedelmezőség, hol jövedelmezőség, ott uzsorakamat,

riasztó sötétség azt hittem erről a világról csak én tudok igyekeztem titokban tartani: az erdő egyetlen fával nyitható

Kiültek Magányos verssoraim – ahelyett, hogy verssé álltak volna össze –

A diadalmas csaták rokkant hősei kenyeret kérnek. Azok, akik vérükkel védték a hazát, akik egészségüket, testi épségüket, jövőjüket, boldogságukat áldozták fel érettünk, a nemzet nagylelkűségére appelálnak. A szellemi, erkölcsi és anyagi kincsek egész özönét ajándékozták a hazának és bénán, betegen, koldus-sorsban kerültek haza.

Beszélgetés Pusztai János íróval Nagybányai otthonában, a Kultúra utcában kerestük fel nemrég Pusztai János írót, akit idén [2005] februárban – amint erről annak idején tudósítottunk –, irodalmi munkásságának elismeréseként, a Magyar Köztársaság Érdemrendjének Középkeresztjével tüntettek ki. Akkor nem sikerült közvetlen kapcsolatba lépnünk az íróval, ám ezúttal hosszasan elbeszélgethettünk vele eddigi életútjáról, irodalmi tevékenységérôl, terveiről.

Minden csupa-csupa bomlás: kívülről szép, belülről fölösleges. Kiürült. Nem e világra valók hökkent világészlelése: a dolgok a helyükön, már-már maguktól, könnyedén működnek, de rajtunk kívül, nem velünk, nem nekünk…. (Cseke Gábor) Nyári délután a szobában Fuldoklik már a széternyedt szoba. A polituros asztal és a székek Vén arca kéksötét homályba réved.

A leszámolás fokozatosan megy végbe József Attilában. Az első fokozat: valami süket, fölösleges csönd. Amely mögül loppal kioson az élet. Inkább életérzés, még nem eszmélet. Az majd csak egy évtized múlva érkezik. (Cseke Gábor) Ködből, csöndből Nem várom már az életet. Vagyok úgy, ahogyan lehet. S ha nem lehet, akkor sehogy, Ha sok a nap, […]

Készülődés a fagy honába, az ezüst életbe, a téli éjszakába. Amelyben minden csöndes, már-már mozdulatlan, áttetsző, üveg-, csont- és hártyaszerű, végzetesen megfáradt és elveszett. Vagy talán mégsem? (Cseke Gábor) Ezüst élet 1 Ne bántsatok, ha most rossz vagyok, Ha most kicsit halkabban élek. Halkabban élnek a felhők is, Meg a halottak, meg a rétek.

Simogat és szorongat a költő keze: gyötrődve járkálja körül zsákmányát, pedig tudja, hogy a valódi áldozat szintén ő maga. Gyilkossá lenni, a szenvedély szárnyán annyi, mint oly nagy dolgot véghezvinni, ami jóvátehetetlen, ami az égbe kiált. Nem most, majd egyszer, amikor minden kötél szakad… (Cseke  Gábor) Üdvözlés Ma újfent üdvözöl szivem A szomorúság enyhiben.

  Most mondjátok meg: honnan ismerte ilyen jól a nőket – 19 éves korában?! És mi volt az a jel, amiből kiolvasta, hogy a Nő lesz a végzete – a lelket megfojtó, mindenre rátelepedő érzelmi függőség, dominancia? (Cseke  Gábor) Nő a tükör előtt A tükör előtt öltözik. Csupasz, Akár a frissen megköszörült penge. Nem látta […]

A képzelet ily felajzott ugrabugrája megnyugtat: a fiatal József Attila tudja, hogy képes a végtelenben kószálni, s ezt nem is rejti véka alá. Valódi salto mortale, amit itt keresztülvisz. (Cseke Gábor) Oly friss Oly friss-ízű az ég, én tudom, én tizenkilenc esztendős vagyok A szebbik biplánon mindenki hallja a toronyóra ütéseit, az éhesnek körte a […]

A költő magánya akkora, hogy már csak az istenben remél barátot, apát, meghallgatást. Oly hálás lenne egy ilyen megoldásért, hogy sorsában ő maga is megistenülne. (Cseke Gábor) Istenem Dolgaim elől rejtegetlek, Istenem, én nagyon szeretlek.

Az éhség mint létforma és mint ihletforrás magasan uralja a költészetet. Mint mindent, ezt is ki lehet bírni. De a valódi koplalás ennél jóval keményebb… (Cseke Gábor) Hét napja Tintába mártom tollamat És tiszta, kék égbe magamat. Félrerángatom a harangkötelet, Falbaverdesem szegény fejemet.

Nagyon el tudok csudálkozni azon, ahogyan József Attila a szépséget a legegyszerűbb és leghétköznapibb szavakba képes öltöztetni. Titka csöppet sem rejtélyes: figyeljük jól a társításait! (Cseke Gábor) Csudálkozunk az életen Ha mosolyog, mosolya csupa csillag, De ha szomjazom, akkor friss patak, Az én kedvesem az egeknek nyílhat, De megcsókolni csak nekem szabad.

A cím maga máris remekmű. Ha csak ezt írta volna is, százas, hogy felfigyelek rá. De megszületett a vers is. Minden szavát mérlegelem, majd elfogadom. És most már tudom, hogy mindenki ártatlan, de senki sem vétlen. Ha ez itt, ma valakinek mond valamit… (Cseke  Gábor) Villámok szeretője Ördög röhög és Isten sír belőle, Pap és […]

Papa azt mondta, hogy valaki krokodilt engedett a tóba, és ha nem jövök ki azonnal, az leharapja a pütypürüttyömet. Mert a krokodil az hüllő vagy mi, és mindig a meleget keresi. És ha talál egy gyereket a vízben, azt csöndesen figyeli, legalább fél órán át, aztán harap. Tehát az a gyerek, aki fél óránál tovább […]

Ráolvasások nagymestere. Amelyek közvetlen, életét szelíd vizekre terelő hatása ha el is maradt, ezek jegyében fogant versei a műfaj jeles darabjai. (Cseke Gábor) Szerelmes kiszólás Kegyetlen bánat marja meg szivét, Mosolygó, mély szemét apassza, törje, Dús bronzhaját a vágy cibálja szét, Lelkét sorvasztó forróság gyötörje,

4. K u t a t ó u t a k o n  P á p u a f ö l d ö n Miközben Biró jó munkakörülményekre akadt új telephelyén, Karnbach beleegyezésével folyó menti expedíciót szervezhetett s a parti falvak életét tanulmányozhatta. Eközben hazájából is kedvező híreket kapott: összegyűlt az általa kért anyagi segítség, […]

Költői leckefelmondásból: jeles! Olyan verse ez József Attilának, hogy az impresszionisták is megnyalhatnák utána mind a tíz ujjukat. Az inas mestermunkája, amivel hazavágja a Mestereket. Már–már elhiszem: milyen szép is szenvedni! (Cseke Gábor) Távol zongora mellett A hangok ömlenek a zongorából, Mint illatos teából száll a gőz. Lassan simítja arcomat a mámor És bennem most […]

Ikon ez, misztikusan súlyos és utolérhetetlenül malaszttal teljes. Nem imádság, nem is misei hangzat, nem orgonabúgás, nem is szentségtelenség. De zengő fohász mégis, hit és hitetlenség egymásra utalt szerelme. (Cseke Gábor) Pap a templomban Fejem forró, de büszke templom, Nagy orgonája búgva zeng, Sötét vér hull a kőre lent Sötét oltárról, régi tempón.

Ahol a szent folyók egybetorkollnak Betegségem miatt egy nappal kellett halasztanom allahábádi utamat. A helyfoglalásos vonatjegyem elveszőben volt, és Ganeshnek adtam, hátha ő tud belőle pénzt csinálni. A 280 rúpiás jegyből sikerült nyolcvanat visszakapnia. Nekem viszont új jegy kellett.

Találkozások Delhiben Delhiben délután két órakor kell találkoznom a miniszterelnök tanácsadójával. Jól ismer, hiszen vagy tíz éve ő küldött el Vrindávanba tanulni, legutóbbi könyvemet is ő mutatta be. Kicsit hamarabb érek a találkozó színhelyére, a Prabhát Kiadóhoz. Beléptemkor az az aligarhi professzor fogad, aki pár napja oly gyorsan távozott Gópáldzsitól.

Szívesen utánoznám ezt az önmagába forduló, természetesen kinyíló és becsukódó egyszerűséget. De valahogy minden próbálkozás utánzat: nem lélegzet, csupán lihegés. (Cseke Gábor) Egyszerű vers Mikor már minden sötét és felszakad köröttünk lilán az ég, akkor szeretném látni a szemedet.