Csak te nem hallod ha szól és hív Hegedűszó amit ágvonók húznak Csak te nem látod zokog a hold Álomcsónakid csobbanva elúsznak

  Fraktálosodik a tavasz, minden bimbó ősrobbanás, Megtört pillanatok mázolják az eget, kész lobbanás. Lefagynak a tűzben a hangvillák, égnek a madarak, Zöld füstben szivárványmókus ugrál, s űzik az agarak.

  Valaki falevelekkel temetett- szórta rám sűrűn a vörhenyest, a tetemsárgát, rothadás nyálkája kúszott bőrömön, szemembe –     kapaszkodni akartam, levegőért felbukni, de sehol egy ág, törzs, sehol egy kéz kezem ügyében.

kiégett szemmel     kénszagú az ég ilyen a tűzijáték pattog az égbolt   egyik lábamról másikra helyezem a testsúlyomat   lassan elgyötör valami szent unalom lennék már otthon   gyermekkoromban annyira szerettem még a tarka eget   de kiégtem én és az égi unalom elálmosít már     Budapest, 2023. VIII. 21.

  Nem reszket a bokor, mert arrafelé nincsen, a Kerekerdőből pár fa megmaradt. Hieroglif felhőszűkület. Szélludak tépik a néhai füveket.   De ki szalad az árvalányhajak között? Ki nézi a sztyeppei bazsarózsát? Ki maradt négy árvával magára?

    Ma is eltelt egy nap. Nem olyan régen pedig még reggel volt.     Igazi nyári reggel, harmattól csatakos sarjú.     A munka bevégezve. A szekér megrakva.     Az ember végiggondol az eltelt időn: nincsen egy épkézláb gondolatja.     De azért mégis: jó lenne most egy cigaretta. Csak úgy fújni a füstöt. Mélyen leszívni az […]

  Levegő bontja rajtam apró, csillogó vízgyöngyökre a nedvességet. Némelyik még hűvösen gördülne tovább, már már beleremeg, de kifog rajta a szél. Pimaszkodik a vízzel is. Kézen fogja, nyújtogatja, nem dühösen, jókedvében. A víz nem áll ellen, hagyja lenni a szelet. Látom, kacagás rázza két vállát.

  A kékség telítődött Túlcsordul az illat A távol feléd libeg Félszeg mosolyt villant

    Elfelejtett virág csendben hervad – Legyenek szép álmaid.

  Szántóföldbe botlik a hegy lába és elhasal. Közönséges haszonnövény ajánlkozik kerítőnek. Szépsége keres magának magágyat. Közéjük megyek megérteni szavukat. Szúrós, sovány kórók, dudvákkal megszórva enyelegnek közel egymáshoz. Bársonyszélű dédelgetést vártam, pillangó szárnyú első csókot. Érzékelésem megzavarja a valóságot, megdöbben nem érthetősége láttán. Más jelrendszerhez fordul. Megsürgeti az időt és átirányít a szemközti dombra. – […]

  Mint üveget egyensúlyzó néptáncos lépkedett velem az élet- kezdetben egyenes derékkal, feszes izmokkal  járta s ritmusra koppant csizmasarka.

  Kolozsvár, 1955. VIII. 1.–2023. VIII. 22./23., Szigethalom     Mondtak egy múlt idejű igét, hogy vékony hangú barátom nincs már. Hallom, hogy magas hangú léte lezárult az elmúlt éjszaka. Mennyi kurjantásszerű, élénk rácsodálkozás hagyta el szőke szájadat. Most rám fagy a kinyitható ágy, amelyben éppen hevertem, midőn az angyalok megüzenték, hogy közöttük szellemeskedsz és […]

  kergetek egy káposztalepkét nyúlok utána ámde ellibeg ravaszul kicselezget engem kedvemet keseríti meg   a kert mélyén loholva bokron át űzöm a zsákmányt mintha ő lenne a világ legszebb álma makacsul vágyott tiszta nő   a harci kedvem olthatatlan van még szabad tér s tán remény míg csalogat e fránya jószág csapongó szárnyú tünemény

ívelés     szárnyas lovam szépen száll az égen de napközelben sörénye megég áttetsző fülű gyermetegségem unom már mint megváltó a szegét     Budapest, 2023. VIII. 6.   Tél végén     Kövér jégcsap csüng alá az ereszről. Mint szélütött manó szájából a nyál, csepeg az infúzió.     Budapest, 2023. VIII. 9.

            Öcsémnek Hatvan hullám Vér bor csendesen             Elfolyik míg el nem esem             Alkalmasint nő a hasam             Kocsmában elverem néhány vasam Feltételesen szabad lesen             Még ellesem hogy […]

    Ott volt a háza, a szemközti soron- lánykorában nagyon szép volt, emlékszem a lakodalmára: mi, aprók, elkötöttük az útat, mikor őt fátyolos-elfogultan kivezették a násznép elé.  

  (gyengélkedő vers)     dupla fehér szigetelt drót csüng alá a jövő mába kettős elszigetelt huzal vezet fel a szivárványba

  Beburkolóznak barna mázba A házak öregesen fázva Galambfelhő száll a tetőkre Az alkony leveleit lerázza Sellő sétál a Kárász utcán pőre

  Szövetére kényes kanapé, hivalkodik a nappaliban. Rajta három galambszürke párna bájcseveg. Árnyék biceg rajtuk, az elhivatottságán túlnyúló lámpa babrál fényekkel. A kanapé meleg bézs színe araszol át a lámpaernyőre, az egységet aranyszínű rojtok oldják. Kávébarna szőnyeg puha cikornyáit tapossa óvatosan egy antik hatású dohányzóasztal.

  Három, eleganciájában pompázatos teáscsésze kényeskedik ugyanannyi fennhéjazó csészealj nyakában. Kevélységük a Tang-dinasztia óta töretlen. A csészealj fehér, pőre ártatlanságát egy tülekedő aranyfényű fodros díszítés taszítja révületbe. A törékeny nászon felbátorodva, a díszítés még tesz egy vétlen kört, virágzó cseresznyeág képében. A fehér és az arany egységgé csendesedik.

  Benövi az éjszaka a parkot, lágy csend hajlik a bokrok alá, mélysötét színek magasabb rendű nyugalma diskurál a természettel. Elmerengenek a lámpafényen, ahogy az virgonc, tünékeny fényével kutakodik a felszínen, kíváncsiságában nincs kérdés univerzális válaszokhoz.

  Ülök a Tisza lépcsőin, a folyó árad. Ég szeme ég, víz szeme lázad. Zuhog naptalan napok óta áldásra átok, sírásra óda. Nádkéve sodródik, kóró, zsupptető, tizenkilencedik-, huszadikszázad. Úszni tanul temető, vértelen véreb, elúsznak kerítések, sorsok, országhatárok. Sorstalanság sodor, álmok, sodródnak népek, kések, vetések. Csordultig múlttal meder, árok.

  Még fáj valahol mélyen, mint kióperált vese környéke: vérző űr lettél, körben az elmetszett erek, utolsó soraid félbemaradt szavai, segítő kezed semmibe-hullása….

  Kihull a toll kezemből: billentyű és mikrofon nem vezethet soha át időn, téren, titkokon.   Lopott óra nem terem sem verset, sem álmokat. A költészet: áldozás, míg a munka: áldozat.

  Fekete kékes tollazatba zárt, bölcs varjúféle madár kuporog egy délceg torony tetején. Közvetlenül mellette, a kereszt tör felfele, a megfelelő értelmezés reménytelen reményében. A madár sablonosan tollászkodik, odalent emberek igyekeznek az épület irányába. Apró szeme irányukba fordul, fejét előre feszíti és mereven szegeződik csillogásukra.