Ott állnak a dünnék szívem belső csücskén,

Halálsápadt egyedül vagyok. Meglepem magam egy-egy szép mesével.

Egykedvű idő Pohárköszöntő Marci 68-ik születésnapjára Ím, eljött a te napod is, olyan, mint a többi napok, folyik, nem siet, nem lassít, nem ragyogja rád: HATVANNYOLC!

Barátom válik, mint írja, ideggel idegen bírja, spárgán lóg pelenkák rongya, a kabát, mint foszlott irha.

húsz harmincöt törik meg az öt vonal mint a kotta

Költözz belém, adventi csend, most legyen nyugalmas a rend. Tudjam, hogy végleg elpihent a macskakarmú végtelen, és békén hagy egy ideig, hogy aztán karmoljon megint –

Fehér Illés műfordításaiból nem fontos – nevažno immár semmi sem fontos a cigarettát joghurtos pohárban nyomom el egy képen öten vagyunk

Van néhány pohár. Már az asztalon.

J. A.-nak Ha éjjel hazafelé mennék, mint annyi sokszor tettem én, szmogos holdfényben megfürödnék, s azt mondanám: ez költemény.

„…hogy ne hallatszék a gépfegyverek fütyülése, csak egy dal, s rá egy másik dal, csak mindig újra a dal.ˮ (Pablo Neruda) A zászlót csak kibontani lehet. A falat előbb építeni kell.

nekem a karácsony halk zümmögése az életnek összetartozás és megelégedés a csupa szép és finom szívverés

Egy kis nackó nem kismackó, Nyelve kígyó, lába tacskó, Szapora, mint a nyúl alom, Vidámsága riadalom!

Mint hóval fedett csúcs a szelét (szepegő meleg nevetését)

Kútba esett a Nap, seprűs boszorkányok vihognak, Óriás sziklakockák odvaiban kuvikolnak Az elektromos robotemberek, és vonyít a hold, Hulló csillagokat csomagol az őszi lomb, sikolt Több ezer sirály, ennyi gyerek született, felrikolt

Gyűjtemény A gyűjtés Végenincsen pipa-lánc Végenincsen bélyeg-lánc Végenincsen lepke-lánc Végenincsen fegyver-lánc

közhely helyett korunk pestisét vagdossák ki belőle alkonyat ma is

Replika Ion Minulescu A fiatalság románca (Romanţa tinereţii) versére Felkínálkozó ismeretlen lány. Hogy hívták? Nem árulta el nekem, s pimaszul kérdezte rangom-nevem. Költő vagy? Ki hitte volna? Talány volt. Kitartóan arra kért, vegyek én is kincseiből hébe-hóba.

Gyertek haza, ludaim! Jól látom, milyen vidáman gágogtok, csőrötök a nap sugaraiban folytatódik, tollatok fényes, és én ennek örülök, hiszen az anyátok vagytok,

(Az „Egy csipetnyi Kotányi” dallamára) idegbajos beteg ember minden csekélységgel felver nincsen anyja

Remélem, nem leszek megöregedett róka, ki a bölcsességét elhányta, mint a fogait, s a megmaradtakkal még mindig harap, aki már vegatyúkot eszik, de fickósan macsós anekdotákat harsog a tornácon,

KÉSŐ BÁNAT Eljátsztam, mókáztam mező-szál virággal; kékjeim rámfagytak, bordóimat színehagyta;

Iringó unokám névnapjára Így, ősz végén, télre várva, mikor a név maga magát mondja.

Fakul az arc, ráncaiban az idő ma áll, és kivár.

Erzsébet, Elizbeth, Betty, Liza, Böske, Bözse, Erzsi, Bözsike, Erzsók és Zsóka, s persze Sissi, Babett, Szavéta,

Pilinszky János: József Attila Katonája a mindenségnek, bakája a nyomoruságnak, teszünk azzal valamit is, hogy a füvek zöldellő erejébe visszahelyezzük a halottat?