tavaszi séta színes alkonyat meghatározhatatlan hőmérsékletű

… [2004], december 21-én meghalt Szabó Gyula, az erdélyi magyar prózairodalom két kortárs nagyjának egyike. Súlyos betegségének hónapjaiban tíz-tizenöt cetlit írt tele – nem prózával, hanem laza ritmussal, jokulátorok szabadalmával, népi-almási rigmussal, aprókákkal.

Csak ülni az aranyló napnyugtában, habpuha őszi csend varázslatában

Volt egy rakás téglánk. Apám azt mondta, fiam, ez a mi házunk,

Az, mi hitből kinő, úgy tudtam, Uram, hogy neked tetsző –

Már minden mosoly másnapban csobban. 1978

Mikor Atlantisz süllyedett, vajon keltettek pánikot? S ha lassú volt a süllyedés, vajon mit ért egy hegy… a domb?

izland és esti fény ez lenne a megoldás izlandon élni

Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat. Kovács András Ferenc-Tompa Gábor: Transsylván pótdepressziók. Kétbalkezes szonettek (1993-2011) (Bookart Kiadó, Csíkszereda, 2011. Tördelőszerkesztő: Para István. Borító: […]

önmagamnak vettem virágot hogy bódítson az illata

Olofsson Placid (Rákosszentmihály, 1916. december 23. – Budapest, 2017. január 15.) atya emlékére. Nincs több nyár ebben az évketrecben, a poharak téged néznek, Zörgeted a hőség félretett kottáit, valakik figyelnek. Várj, ne menj még, ősszel a rád mért ítélettel ki foglalkozik, Téli albérlőid a letöltendő hétköznapok, sakkozik

vulgáris és spontán gráfelmélet szerint végigjárod a lányos házakat

Lehelet szökken, tobzódik a zöld öröm vitorlatánca. A láng életfogytiglan öleli a parazsat.

Húsvét jön, látod, újra itt van; Tavasz zsong most a lelkemben. Távolban harangszót cibál a szél: Jézus van fent a kereszten.

mert megelevenednek nem tudsz bánni velük nem engedelmeskednek

Ellenem s velem A múltból mind megjönnek ők, kik társaim voltak előbb, kik éltek ellenem s velem, kiknek neve történelem.

kezemben lüktet a türkiz papagáj

A (megfáradt) parázs lángnak képzeli magát (még egyszer) (utoljára) (?) 1975-2019

Járom a Palájt, ahol nagyapám fabélyegző volt, miután beléptették a közösbe – este felé kalibát eszkabált és kiült eléje.

Kedves Gyula fiam, édesegy katonám, leesett a földre az aranykoronám.

TRANSZILVÁN BŰNÖK Nem viselsz nyakkendőt, amikor széthúzod a bozótot és a szamóca ünneplőbe öltözik a kedvedért, hogy rálelj – mert fürgébbek lesznek a csigák a holnapi hajnalon nem kell senkinek a szépség, ha nyálazott…

üveges perceimet szilánkokká zúzta az idő

Mély bánat leng a kert fölött, olajfák között retteg a csend, a sötétség gyötrő árulás előtt, csak magamra ne hagyjatok, csak el ne aludjatok, János, Péter, Jakab!

semmi sem az, aminek látszik hazudik magáról valamit nem ismer istent, csak azt játszik

te már előre tudtad hogy a tanítványaid megtagadnak életszerűbb forgatókönyvet nem is kívánhattál magadnak