Szobrász és költő Új évre J. Gy.-nak Kőből faragnak a szobrász urak, A költő meg szóból verset farag. Oh, könnyen enged ám a kő s a szó, Csak az ember, az nem faragható.

Úr és paraszt Van két nagy, óriási kaszt: az egyik úr, másik paraszt; mióta ember él-hal itt, e kettő vívja harcait.

Az évszakok Tél Tekintélye főleg a télnek van, s neked is, tőled ha félnek.

A tenyészállatvásáron A méltóságos asszony bámul: bikát mutatnak itt csodául. „Mindennap ötször boldogít tehént!” ő méltósága méltatja e tényt: — Mondják meg az uramnak!

Költő – disznózsírból Mégis csak érdemes járkálni ezen a földön, mert lépten-nyomon olyasmit látni, amire képzeletünk aligha gondol. Esténként az utam egy hentesüzlet előtt visz el, melyben az emberek forró kolbászokat gyömöszölnek szájukba, sódart, disznósajtot falatoznak, a kampókról tokaszalonnák lógnak, virstlik koszorúja, májas- és véreshurkák füzére, pazar változatosságban.

Hivatalos János Hadd rajzolom meg itt arcképét, porral, hamuval, pókhálóval, csupa-csupa szürkével. Ismertem gyermekkorától fogva haláláig. Természetesen nem így hívták. Én adományoztam neki ezt a nevet. Díjtalanul, mert világéletében ő volt a személytelenség, az ügybuzgalom, a fegyelem, a fölötteseinek kijáró hódolat, a «miszerint» egy mellékmondat élén, a savanyú, egérrágta ügyirat, melyet elmosódott tintával írtak s […]

Aki valamit talál Én magam sohasem találtam semmit. De ma egy mellékutcán láttam valakit, ki talált egy pénztárcát. Derűs, bájos, öregúr mendegélt sétabotjára támaszkodva. Alig két lépésnyire tőle, az aszfalt közepén, hevert a pénztárca, szinte odakészítve, felhíva a figyelmet; azzal a döbbentő elhagyatottsággal, mely a talált tárgyak tulajdona. A pénztárca ráordított az öregúrra: — Megállani. […]

Pályázat Már nem emlékszem pontosan, 1957-ben vagy 58-ban hirdetett-e pályázatot a Napsugár népi szólások és közmondások gyűjtésére. És megindult a levelek, a gyűjtések áradata. Már a könyökünkön jön ki a sok „Ki korán kel, aranyat lel”, „Az alma nem esik messze a fájától”, „Addig üsd a vasat, amíg meleg…” és nem egy hasonló, unalomig közismert […]

Hogyan tanulhatunk meg verset írni? Sok rossz költőt ismertem, de közülük a Gumiarcú volt a legrosszabb. Goethe volt ő az irodalmi alvilágban. A találat nélküli lövések mesterlövésze. Egyetlen jó verssort nem írt le soha, még tűrhetőt se; ihlete precíz tökéletlenséggel működött; érhette bármi gond, baj, vagy kellemetlenség, be is rúghatott, még a legmeddőbb állapotban, gikszerként […]

A nő teremtése Szóval az Úr legelőször, Férfiembert alkotott, Ezzel teltek hosszú évek, Nappalok és alkonyok,

Disznótorban Nyelvek és fülek… csend, Figyelem! Szóm fontos beszédre Emelem.

Epigrammák Egy anyadisznó dicsérete (Ars poetica) Kegyelmes asszony, kedves kegyelmes asszony! ekképp udvaroltam a kétmázsás anyadisznónak, mikor röfögve jött felém. –

Rímkovács Itt élek én Debrecenben, ebben a porrengetegben, ez a város régen meghalt, maradt utána egy aszfalt,

Világunk történelme „Mi ez?” – kérdezte Ozsváth, s rámutatott a szalámivégen lógó madzagra. Már két órája állt a sor, ott, a Széchenyi-tér sarkán,

Gőgicse Szeretnék valahogy megismerkedni velük, mert Pestig még négy órát megy a vonat és a lapokat kiolvastam. Csinos, barna asszony és kissé kövéres úr és Bübüke, aki hatéves lehet, de még szoknyában járatják. Odafigyelek. — Bübüke, mit kell mondani a bácsinak? — Köszönöm tépen.

Egy politikus arcképéhez Istenem, még ilyet, hogy te nem hallottad a nagy miniszter hatalmas beszédét az államháztartás rendbehozatala tárgyában!

Barátom, a medve Volt nekem egy barátom, Nyárádi Samu. Mondhatnám, a körülmények tettek barátokká minket. Ugyanis egy időben lettünk a vidéki város neves egyetemének hallgatói, s együtt is laktunk a Fiúnevelő Internátusban, közös szobában. S szegény és pénztelen fiatalemberek voltunk mind a ketten. Hát néhány nap alatt barátok lettünk.

Füstbe ment drámák Darumadár a kék égről a színpadra szálldogál, Kék Darut szív a színész, míg jár vagy ül vagy álldogál…

Őszinte képeslapok Amikor éppen sötét esőfelhők borították el a balatoncsopaki láthatárt, Sombereki Lajos a vállalati üdülő társalgójában nekiült a mintegy félkilónyi képes levelezőlapnak, hogy üdvözlő szavakat írjon közeli és távoli ismerőseinek. Alig titkolt indulattal fogalmazgatta magában a bájos szövegeket, amikor hirtelen nagyot villámlott. Sombereki összerezzent, hát még amikor néhány másodperc múlva a villámot mennydörgő hang […]

A humorista búcsúja Történt egyszer, hogy a humorista haldoklott. Szépen, szabályosan haldoklott a humorista, kényelemmel berendezett főbérleti lakásában, ágyában hanyattfekve csendesen, csakúgy, mint más rendes ember. Minthogy a humorista tiszteletreméltóan magas kort ért el — százhat éves lett volna júliusban —, egyáltalán nem talált kivetnivalót abban, hogy el kell búcsúznia a földi élettől. Az mindenesetre […]

A bosszús tudomány Az ifjút, aki így szóba kerül, Krakauernek hívják, tegyük fel, foglalkozása újságírás. Egy napon Krakauernek, tegyük fel, nem volt témája, és írt egy nagy riportot a tudományegyetemről, amelyben kimutatja, hogy az egyetem tudósai, így meg így, ennyi meg ennyi, azért és ezért, – már ami egy újságírónak eszébe jut.

Czegő Zoltán bánata A sepsiszentgyörgyi színház büféje, vagy – ahogy az intézményi büfé alapító, egykori igazgatójának, Sylvester Lajosnak dicséretére magamban elneveztem – a Sylvester kocsma, igen kedvemre való szeglete ennek a sárgolyónak. Ha a város – mint ezt sokszor elmondtam – engem vonz, hát az ott élő unokámon kívül elsősorban az emberei vonzanak. És e […]

Mihez kezdjünk a zsákmánnyal? A tudósok kísérletezni akartak rajta. Az üzletember cirkuszban mutogatta volna. A vadász, aki elfogta, állatkertnek kívánta adományozni. Néhány művész élveboncolást látott szükségesnek, hátha tanulságokat rejt a cirkalmas test; mások jóhiszeműen karantént, illetve – végső megoldásként – deportálást javasoltak.

Rímpörgető A fejfájós Jenő Fáj a szegény Jenő feje. Oka: az őt fejő neje.

Müle-dal „A füle müle műda la!”