Az ifjak eleinte azt hitték, hogy csúfolkodnak velök; de mikor látták, hogy a hölgy komolyan beszél, örömmel felelték, hogy készségesen velök mennek, és nem is halogatták a dolgot, hanem minekelőtte még elváltak volna egymástól, rendre megbeszélték, mit kell tenniök az utazás dolgában.

A többi hölgyek, minekutána végighallgatták Pampineát, nem csupán helyeselték javallatát, hanem, mivelhogy meg is akarták valósítani, máris kezdték egymással megbeszélni a megvalósítás módját, mintha csak most, amint helyükről fölkelnek, azon nyomban útnak kellene eredniök. De Filoména, ki fölöttébb eszes leány volt, szólott ekképpen:

Ó, hány nagyszerű palota, hány gyönyörű ház, hány nemesi lakás maradt üresen, még csak egy hitvány szolga sem akadt bennök, holott annak előtte csak úgy hemzsegett ott a szolganép, a hölgyek és urak! Ó, hány ősi nemzetség, hány dús örökség, hány mesés gazdagság érte meg, hogy jogos örökös nélkül maradt! Hány életerős férfi, hány gyönyörű […]

Annak előtte szokásban volt (aminthogy ezt a szokást még ma is megfigyelhetjük), hogy az atyafiság asszonyai meg a szomszédasszonyok összegyülekeztek a halottas házban, és ottan a halott legközelebbi női hozzátartozóival együtt siránkoztak; viszont a halottas ház előtt a halottnak férfi atyjafiaival együtt összegyülekeztek a szomszédai és számos más polgár, és a halott rangjához illendő módon […]

…És városunknak ebben a szörnyű balsorsában és nyomorúságában az isteni és emberi törvények jeles tisztessége szinte összeomlott és semmivé lett, mivelhogy a kormányzó és törvénytevő urak, csakúgy, mint a többi emberek, vagy meghaltak, vagy betegek voltak, vagy poroszlóik száma oly igen megfogyatkozott, hogy semminémű szolgálatot nem tudtak végezni: ennek miatta kinek-kinek szabad volt a vásár: […]

Kb. 13 éves lehettem, amikor édesanyám így szólt hozzám: – Holnap reggel felülsz a vonatra, és elutazol Vásárhelyre nyaralni. – Elutazunk? Jaj, de jó, jaj, de jó, meglátogatjuk nagyapót! – Meglátogatod te, egyedül, és, légy szíves, ne ugrándozz! Tudod, hogy nem bírom az ugrándozós fiúkat. – Egyedül nem megyek – lombozódtam le tüstént. – Hogyhogy, […]

… Úgy látszott, hogy ennek a betegségnek a gyógyításában sem orvosi tanács, sem semminémű orvosság ereje nem hat és nem használ; mármost akár azért, mert a betegség minéműsége nem adott módot rá, akár azért, mivelhogy a tudatlan kuruzslók (mert a tanult orvosokon felül ezeknek a száma fölöttébb meggyarapodott efféle nőkkel és férfiakkal, kik soha életökben […]

Senki sem értette.Hogyhogy egyik napról a másikra eltűnt?A felesége is kerestette, a barátai is kerestették, a rendőrségen azt mondták, majd csak előkerül, aztán úgy két hét múlva telefonáltak az asszonynak, hogy a férje két hete egy szomszédos ország felé átlépte a határt, de ott már nincs, nem tudják, merre távozott.Példás házasság volt az övék, volt […]

Nem tudom, előfordult-e már valakivel, hogy nyoma veszett? Igen, igen, eltűnt, szőröstül-bőröstül. Szó se róla elég ritka jelenség, azért megesik, nemdebár? Gondoljunk csak például a Bermuda-háromszögre, ahol minden hajó és repülőgép eltűnik, a Philadelphia-kísérletre, az illuzionisták ládáira, Harry Potter köpenyére.

Pandi messze, Kínában lakott a Matokó Óvoda mellett. Gondolt egy haszontalanságot, és egy üres ruháskosárral megbújt a Matokó Óvoda kijáratánál. Gondolta, hogy megvárja, hogy kijöjjön Tobzoska, azaz Tatu, s ha majd kijön, ráborítja az üres kosarat. Várt-várt a haszontalan Panda Maci; egyszer csak csengettek és az óvodások kiviharzottak a hátsó ajtón. Jött Tatu is. Pandi […]

Régen történt, abban az időben, amikor még nem tudtam a panaszomat tisztességesen megfogalmazni. Ezért, ha csülköt vettem, és helyette valami gyanús holmit, talán lólábat csomagoltak be, elkértem a panaszkönyvet, és a következőképpen fejeztem ki magamat: „Fölháborodva tiltakozom az ellen, hogy levágják az ördögöt, és részemre nem a combját, hanem a patáját csomagolják be.”

Hó nuku, hőmérséklet 20 C fok. Háy Béla füstölögve bóklászott a meglehetősen néptelen főutcán. Füstölögve? Háborogva, amiért már megint így megtréfálta őket ezzel az idővel az úristen. Bezzeg régen, úgy jó húsz éve még milyen szépen pilinkélt a hó karácsonykor. Az emberek békések és figyelmesek voltak egymáshoz: jó napot, Kovács úr, boldog karácsonyt, Szabó kolléga, […]

– Szikszay Jenő emlékének – „Heteroptera. Rovarok egyik rendje, közel 40 ezer ismert fajjal. (…) Jellegzetes szúró-szívó szájszervük van. Az alsó ajak a felső ajak egy részével együtt csőszerű szipókát alkot. Ebben négy szúrósörte van, amelyek a két rugóból és két állkapocsból alakultak ki… Nyálat juttatnak a növényeken vagy állatokon ejtett sebbe, és felszívják a […]

Azt mondják, nem jó egyedül. Erre Pickovits úr akkor kezdett rájönni, amikor felesége meghalt és a lánya a fővárosba költözött. De még dolgozott, időnként be-bekukkantott egy-egy bárba, moziba, meccsekre járt, egyszóval még érezte, hogy ő is ehhez a világhoz tartozik. Mindebből semmi sem maradt, amint nyugdíjazták az öreget, s azontúl már nemcsak estefelé, hanem reggeltől […]

Egy ember eltűnt a hegyekben A káplár – már indulóban – visszaszólt. – Alszol, hé? Mindjárt felébresztelek! – Igenis, nem alszom. – Azért! Macoveanu káplár elment az őrségekről leváltott legényekkel, s Bogoff, a bulgár, egyedül maradt a Szentgyörgy-kapu alatt. Kicsit még behunyta a szemét, aztán, hogy a lépések eltopogtak a kanyarodó fal tövében, puskáját sarokba […]

Régen volt Kolozsváron egy magánkifőzde, Mari néni tulajdonában. A kifőzde kitűnő volt és olcsó. Egyetlen körülmény zavarta az étkezőket: minden egyes alkalommal köszönni kellett a Mari néni macskájának.

Ma már a meteorológusok (vagy inkább időjósok?) sem vonják kétségbe, hogy általában télen szokott a leghidegebb lenni. Ezt a szakemberek sokáig vitatták, de a meteorológusok (vagy inkább az időjósok?) vezetősége nemrégiben kimondotta, hogy a mi éghajlatunk alatt a tél minősül a leghidegebb évszaknak – és ez az álláspont most már határozat rangjára emelkedett.

Nagy csattanás hallatszott, a járdán az emberek mind a kávézó felé néztek, néhányan meg is álltak. A teraszon az egymásba rakott, fehér műanyag székek szétcsúszva hevertek, fehér köpenyes pincérlány szaladt ki bentről, karját széttárva nézett szét, és kacagott. Idősebb, szakállas férfi lépett melléje, és elkezdték visszarakni a székeket. Megszólalt egy telefon. Mazsola kis táskájából előkotorta […]

Mi lesz veled, Charlie? Ideig-óráig megtűrt a világ — most eldob. S nincs kiút. Az új gazdám hallani sem akar rólad. Neki már van kutyája, s szerinte összemarakodnátok a koncon, szóval érthető az ő álláspontja, s ami döntő, ő határoz, én is tőle függök. Neki nem Charlie vagy, hanem egy kutya a sok közül, bizonyára […]

Én magam is csodálkozom, hogyan tudtam ilyen sokáig tűrni az egészet, mint a tormába esett féreg, mondaná magas, szőke barátom, aki nem is tudja a történet részleteit, lényegében történetekről van szó, ezeket én fűztem össze, torz, hibás, mások számára teljesen értéktelen gyöngyök sorává, így együtt az egésznek persze semmi értelme,

A kis gázkályháról A politika lángja az eget veri és én egy kis gázkályháról írok, melynek sárga lángocskái csak akkorák, mint egy pillangó? Érzem, hogy nem vagyok aktuális, de mit tehetek róla, ha a kis gázkályha már október eleje óta duruzsolja a fülembe (amióta tudniillik, elpuhult fővárosiakhoz illően, szolgálatba léptettük), hogy beszéljem el az ő […]

Krisztián elmegy. Most mondta egy kollégám. De látom is. Ott áll a tanári előtt. Arcán az a halvány valami, mint mindig. Ami azt mondja, remélem, nem lát senki. Egyébként nem is látja. A gyerekek legalább s nem nagyon. Jönnek, nyomulnak, haladékot kérnek a dolgozatokhoz, kikérőt sportversenyre, autóvezetésre, orvoshoz.

A Fogantyú folytatása, igaz mese ez is Elvesztettem, ugye, megírtam, bőr hátizsákom díszét, a fa fogantyúját, de megtaláltam, s megígértem, hogy úgy vigyázok rá, mint a szemem fényére. Boldog vég, de mint sok hasonló időleges derűre, ború következett: elvesztettem újra. Szerkesztő ismételt kérésére most megírom, hogyan történt…

Eltűnt egy kedvenc jószágom, hátizsákom dísze. A történet egy különös jószágról szól, aki az enyém, és akivel naponta találkozom. Továbbá arról, hogy egyszer csak elveszítettem, ám… de nem árulom el itt, az elején a végét, inkább elmesélem a sztorit, olvasd el!

Késő délután volt, mire hazaért András a városból. A kapu előtt, a porka hóban nyom nem látszott, ezek szerint senki se kereste. Benyúlt és levette a kulcsot a szegről, kizárta a kaput. A kutya aprókat ugatott, aztán elhallgatott, ahogy hozzászólt. Kabátja belső zsebéből előkereste a kulcsokat, kiválasztotta a legfényesebbiket, az járt az ajtóba.