Péntek volt, nem tizenharmadika, mégis baljós. Marosvásárhelyen zuhogott, vártam volna a földrengést is, átéltem kettőt, úgy tudok rettegni, hogy belehalnék, ha elmozdulna a csillár, péntek volt, nem tizenharmadika, Székelykálban még zuhogott, Székelykáltól fölfelé begorombult a természet, és mire leszálltam Nyárádköszvényesen, akkora lett a tél, hogy jöhetett a karácsony. Havazott, mintha kormányrendelésre. Az iskola helyét nem […]

Uhu addig mind mondta Csurinak, hogy nagyfejű, amíg az elhitte. – Szólítsatok ezentúl Nagyfejűnek – követelte a gerincesek közösségi fórumán, a Csiripelőn. – Egy frászt van nagy feje – mondta Ráró, és búsan lógatta a sajátját. Udvari verébtáp szállítóként nem állta, meg, hogy ne tegye hozzá: – Mert ha én egyszer kinyitom a számat… – […]

Nevem Kocsis Ferenc. Ma töltöttem be 70. életévemet, és ugyancsak ma fejezem be azt a naplót, melynek írásába 2009. január 1-én nekifogtam. De hadd kezdjem ab origine, az elejéről! Értelmiségi családból származom. Apám röntgenológus, anyám altatóorvos volt egy jó nevű klinikán. Öt gyermekük közül én voltam a legfiatalabb. És, jaj, a legtehetségtelenebb is egyúttal!

A DUNNA Hosszú, sovány öreg asszony volt Teréz, hallani véltem csontja zörgését, mikor belépett az ajtón, félénken, alázatosan. Nagy csontos ujjai reszkettek, pedig csak egy könyvecskét tartott a kezében: a cselédkönyvet. Az arca, a szeme, beszédes volt, de nem beszéltek egyébről: teméntelen sok nyomorkodásról, éhezésről. Félesztendeje nem szolgált Teréz. Nem akadt ebben a rengeteg nagy […]

A nyáran fogtam hozzá második mázsa drámám megírásához. Ebbéli termékenységem lehetségessé teszi, hogy drámáimat mázsájával számíthassam. Az első mázsát valami 250 színdarab tette ki, a hozzá való 250 kemény táblával együtt. Mert valamennyit beköttettem s a könyvkötőipart a fővárosban határozottan lendületnek indítottam. Az első mázsához már tizennégyéves koromban hozzáfogtam s egész passzióval írtam a színdarabokat. […]

Nem tudom, ki volt az a barátaim közül, de valaki azt a tanácsot adta, hogy két pár cipőt vigyek magammal Olaszországba. Nekem szeget ütött a fejembe, hogy valaki nyugodt, komoly arccal ilyen, az ostobaságig egyszerű tanácsot merjen adni, olyan embernek, mint én vagyok, aki sokat is utazik és meg is üti az ország okossági átlagát. […]

Viszonylag messze volt a vízimalom a településtől, lent a völgy alján, a határ mellett, a Szilvás-patak kanyarulatában, de az öreg, aki megtalálta a holttestet, utóbb nem emlékezett, hogy jutott haza, mindenesetre az a kétzsáknyi kukorica, amit eldugva valahogy megőrizgetett, s most őrölni elvitt, szétzötykölődött a szekér derekában. Amikor a csendőrhöz ért, még akkor is csak […]

Éppen az aznapi tv-műsort tanulmányozta, amikor felbukkant tárcáján a Gmail értesítése. Mátyás Mátyás. Vajon ki lehet ez az érdekes nevű cimbora? Kinézett az ablakon. A nap las­san süllyedt le a szemközti négyemeletes ház mögött. Micsoda unalmas kínálat! Úgy tűnik, ma sem igen fog tévézni, és megint csak holmi könyvvel vagy magazinnal kell beérnie, annál is […]

Besüt a fény az ablakon. Rásüt az asztalon lévő laptopra. Elvakítja a webkamerát. Sötét az arcom, nem látszik semmi sem tisztán. Vajon jó ez így? Nekem jó, ha nem lát a webkamera, ha nem látja az arcomon végigsuhanó érzelmeket a vizsga során. De vajon a tanár majd többet akar látni?

,,Szervusz édes Antikám, béke, barátság!” Aki így köszönt apámnak Baróton, tudtam hogy valamelyik focis társa. Egy alkalommal a sírjánál egy kedves bácsi megkérdezte ott jártában, hogy milyen rokonságban vagyunk az elhunyttal. Mikor megtudta, hogy a leánya vagyok, ő is így köszönt rá elköltözött csapattársára. Orosz Laji bácsi volt, egyedüli élő focis a csapatból.

Barót egy olyan város volt, hogy minden vasárnap ünnepnek számított, hát még a majálisok, s a bányásznapok, mikor mindenki kivonult a zöldbe, s olyan dínom-dánomnak járt a végére a nép, hogy hetek múlva is volt amit emlegetni. Május elseje a munkások nemzetközi napja. A majálist is e dátum körül tartották, mikor tele volt a rét […]

Sok vakációs kaland köt Baróthoz nagyobb iskolás korunkból is. A Gát, majd később a bibarcfalvi strand, az esti séták, mozik, udvarlások, minden élményszámba ment itt. A régi pajtásokkal is megmaradt a jó kapcsolat, s az unokatestvéreink, Bogdán Pisti, Ági, is többször nálunk vakációztak Szeredában. Nagy szeretet, ragaszkodás volt a Bogdán családban, azt viszont később hiányoltuk, […]

Így is nevezhetnénk a vállalkozását, melybe akkor fogott bele igazán mikor ott hagytuk egyedül, s elköltöztünk mi is anyám után a Hargitára, majd Csíkszeredába, abban a reményben, hogy ott majd az új környezetben békésebb lesz a családi élet. Mindenki sajnálta akkor, hogy támasz nélkül maradt szegény, s hogy szerényke nyugdíjából hogy fog megélni, de nagyanyám […]

Már harmadszor cikázott le előttünk András Attila a biciklijével, s ezt jelnek is lehetett venni ilyenkor vasárnap délelőtt, mert amikor így végig tekerte a Kossuth utcát, le a kórházig s vissza, s mindenhol észrevétette magát, az azt jelentette, hogy ő is ott lesz este a moziban. Olyan hetykén ült a biciklin, mintha lovagolna, s rá […]

Félig-meddig az utcabandához tartoztak a Komsa gyerekek is, de mivel ők nagyobbak voltak pár évvel, nem igen bratyiztak velünk. Gyöngyi, Magdi, egy jó fejjel, s két-három évvel, Álmos és Karcsi, az ikrek, már néggyel. Mindenki tudta róluk, hogy lángeszűek, s a legjobbak az egész iskolában a felső osztályosok között, de emellett az otthoni műhelyben is […]

A mi utcánkban gyakori tevékenység volt a rongyozás. A sok szép színes rongy, mely a ruhák varrásából maradt meg, nagyon vonzott, mert mindig valami újat lehetett alkotni belőlük. Gyűjtögettük, aztán elcsereberéltük, rongybubákat, kis tűpárnákat, bubaruhákat varrtunk belőlük, s versenyeztünk, kinek lesz a legszebb bubája. (Így mondtuk akkor, hogy buba, mert aki babát mondott, azt affektálónak […]

A sikeres – kolbászos – utazásom után bátrabban küldtek mindenhová. Az üzletbe vásárolni, vagy a piacra is, de Eszti szolgálónknak is meg volt engedve (egyebek mellett), hogy engem küldözgessen. Alig várta, hogy alkalom adódjon, s mikor Friduska sem volt otthon, el is küldött egyik reggel télvíz idején, kopogó hidegben a pékségbe kenyérért. Jól felöltöztetett a […]

Alig volt két éves Ildi, s én már betöltöttem az ötöt, mikor anyámnak az lett a mániája hogy küldözgetni kezdett mindenfelé egyedül, s nem félt, hogy elveszek. A brassói rokonokhoz is elküldött két szál kolbásszal az oldalamon, amikor Friduska nagyanyám is hosszabb ideig ott tartózkodott a testvéreinél. Meg telefonálta, hogy mikor és mivel érkezem, feltarisznyált […]

Hangnemek és hajók Ha azt mondom, anyám moll volt, apám pedig dúr, akkor semmi mást nem mondok, csak azt, hogy anyám lágyan volt felelőtlen, lebegősen, gyönyörűen, apám meg szigorúan, számonkérőn, durván. Ez utóbbit volt nehezebb elviselnem, hiszen a szigorúság valahogy óhatatlanul azt a képzetet kelti, hogy felelős is egyben, és időre van szüksége az embernek, […]

Pávagyöngy Ahogy megéreztem anyám pávaságát, kezdtem kiábrándulni belőle. Körülbelül hat éves koromig boldog voltam, aztán szivárgásnak indult valami, és elöntötte az egész hajót. Keserűen figyeltem mindenkit, aki nemcsak az uralkodónak és nejének kijáró tisztelettel hajolt meg előtte – a tekintete azt is elárulta, hogy csodálattal néz fel rá. Nagy tekintetolvasó lettem.

V  utólagos megjegyzések Milyen kár, hogy a boszorkányszombatok épp hajnalban érnek véget. Ha a kakas, ez a józan szörnyeteg, nem kontárkodna a dolgokba, ilyenkor kezdődhetne a legvadabb orgia. Hajnalban mardos legmetszőbben a lelkiismeret. Margit hajnalban választja Faust helyett: a halált. Hajnalban feltámad a szél. Ez az első szerelmes lehelet, a Földanya lihegése. Irodalmunkban két komoly […]

IV A hajnal: az erőszak ideje. Nemhiába volt Éósz szeretője Árész: szerelmüknél már csak tetteik véresebbek. Homérosznál hajnalban kezdődnek a csaták – nagyon helyesen. Ismereteim szerint minden esetben súlyos vereséget szenvedett az, aki délben, netán délután kezdett csatázni.

Sötét fények Persze a gyermek nem ilyen bölcs. Ha megjelent anyám a kastélyban, mint valami fehéren villódzó fény, imádtam valósággal. Időbe tellett, amíg rájöttem, hogy ő viszont nem imád engem. Apámmal nem voltak ilyen gondjaim. Aki marcona katonatiszteknek adja ki a fiát, hogy férfi legyen belőle, és a rémületet elégedetten fogadja, mert valamiféle tanfolyam részének […]

A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál dolgozott szerény ügyintézői minőségben. De szerény ember volt ő maga is. Középtermetű, sovány, halk szavú, öltözködésben mértéktartó, amúgy lehengerlően udvarias. Ez utóbbi tulajdonságát méltányolták is a főnökei, de sohasem felejtették el hozzátenni: azért lehetne kategorikusabb is, Barika kartárs. A mi ügyfeleink között sok a dörzsölt alak, akik rögtön kihasználják, ha […]

Apám a Monarchiát szerette, anyám önmagát. Mindketten impozánsak, fenségesek, karizmatikusak voltak – milyen lenne egy császár és király? Anyám még gyönyörű is volt, bár apám uralkodói bajszáról is több nő lepergett. De mit értem én ezzel?