‘Novella’

 

Lakatos-Fleisz Katalin: A levél

2021. január 21.

Tanítás közben is végig arra gondolt. Már meg kellett volna érkeznie. Nem, biztosan nem az elutasítás miatt késik. A bizottság előtt jól szerepelt. A hidrometallurgiáról kérdezték, hogy ismertessen olyan műveleteket, amelyekkel új anyagok állíthatók elő. Szerette ezt a témát, élvezettel beszélt róla. Kitért a fémtechnológiai termelőüzemek elfolyóoldatainak környezetbarát kezelésére is. Pedig az nem is tartozott […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Bartha György: A följelentő

2021. január 11.

Kalamár hazafelé menet azon kapta magát, hogy végig az úton a Hajnód nevű kocsma illemhelyének falán megpillantott „disznó” versike szövegét ismételgeti: „Tra-ta-ta-ta tra-ta, Tra-ta-ta-ta tra-ta…”

Tovább | 1 hozzászólás »

MEK-újdonságok: Berde Mária novellái

2020. december 31.

Borzhistória Alig hüvös, szellőtlen reggel. Körül az aranyszinü égbe alacsony, gömbölyü, ugaros dombok ivelnek bele; a dombok ölében, a tágas, sárgára égett udvar akáccal árnyalt oldalán a ház fehéren vakit, mintha izzana. Pedig a hosszu, függőkertnek tetsző tornác pazar virágpárkánya még hajnalian üde: a gardéniák merev piros meg rózsaszin gömbjei, a lenge flokszok, a ledéren […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Fantasztikus történetek a múltból – Rákosi Viktor: Utazás a Holdba (4)

2020. december 30.

Egyre fokozódó érdeklődéssel hallgattam a csudálatos veréb elbeszélését. Végre megszólaltam: – És most imádkozzátok vissza verébeszeteket, hogy jövőre boldogok lehessetek. – Most már nem kell. Mert az Úr az ostoba ember eszét plántálta belénk. Ezt pedig a leírt keserű tapasztalatok megélesítették és okossá tették. Ezentúl tehát hasznát és nem kárát fogjuk vallani. Ajánlom magamat. Megyünk […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Fantasztikus történetek a múltból – Rákosi Viktor: Utazás a Holdba (3)

2020. december 29.

Melegen sütött a nap, mikor a nagy-csűri nemzetség otthagyva ősei fészkét, fölemelkedett a fényes, sugaras levegőbe s a Balatonon át a Bakony erdeje felé indult. Egy tapasztalt rigó haladt a csapat élén; sok eleségért elvállalta a vezető szerepét. Borzasztóan elfáradtunk, amíg Tihany alá értünk. Két ifjabb társunk bele is pottyant a vízbe. Megsirattuk őket, de […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Fantasztikus történetek a múltból – Rákosi Viktor: Utazás a Holdba (2)

2020. december 28.

Tetszik tudni, mi az idevaló nagycsüri familiából származunk. Egykor nagyon sokan valánk, s a nagy csűr zsupteteje alatt igen jól éreztük magunkat. Egész nap ugráltunk az udvaron, a szérűskertben, a gyümölcsösben; csipegettük a gyümölcsöt, ettük a magot, még konyhahulladék is akadt néha. Mindnyájan jól tápláltak és kövérek voltunk. Zápor és hideg ellen védett a zsúp, […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Fantasztikus történetek a múltból – Rákosi Viktor: Utazás a Holdba (1)

2020. december 27.

Levelet kaptam egyszer a nagybátyámtól, hogy leesett a hó, zuzmarásak a fák, fagy a Balaton, fehér a Badacsony s fűtik már a kastély kertre nyíló szobáját. Menjek le telet nézni. Le is mentem az írás vétele után rögtön. Egy este, vidám családi vacsora után szobámba vonultam. A kályha meg volt repedve és iszonyú füst csapódott […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Hadnagy József: Elragadtatás

2020. december 14.

– Az emberek sokféleképpen viszonyulnak az időhöz. Többségük nem is gondol rá, hiszen magától értetődőbb, mint a levegő: mindig volt és mindig lesz, függetlenül attól, hogy mit teszünk, vagy nem teszünk. Némelyek folyónak tekintik, amely egy hátunk mögötti végtelenből halad az előttünk álló végtelen felé, egyenletesen, elágazások, vízesések, örvények nélkül, és az egyes emberen múlik, […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Hadnagy József: Isten muzsikusa

2020. december 11.

Hárman ültünk az asztal körül a tornácos székely ház vendégszobájában: az öreg, a felesége, meg jómagam. A fazekas tányérokkal, kiskorsókkal díszített halványkék falak úgy hatottak rám, mint egy kismennyország. Az asztalfőnél ültem, és olyan tisztelettel öveztek, hogy félig-meddig kisistennek éreztem magam.

Tovább | 2 hozzászólás »

Hadnagy József: Evolúció a Hargitán

2020. december 9.

Istentisztelet után kiléptem a templom elé, megmerítettem a tüdőmet a patak-hűs hargitai levegőben, majd rágyújtottam egy filter nélküli gondolatra, ami a Naṭionale-nál kellemetlenebb füsttel lebegett körül, nagyon remélve, hogy rajtam kívül más senki nem érzi. Ennek a speciális cigarettának egy-egy kérdés alkotta a két végét: Utazom, most azonnal, vagy ebédelek? Az előbbit szívtam, az utóbbi […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

SE TÉ, SE TOVA – Bölöni Domokos sorozata

2020. december 4.

Gendoaf, Szilmány! A riomfalvi padon ül, vagy a pad üli az álmát. Néha egymást álmodják, nem tudni, ki mikor kit, vagy kit mikor ki. Így az életével. Mint a verésekkel. Kapok én is, de adnak nekem is. Hol én alul, hol ők felül. A pad szászul köszön. Gendoaf.

Tovább | Nincs hozzászólás »

B. Tomos Hajnal: Bemutatkozás

2020. november 15.

D. akkor már második éve élt Losonczyval, az operaénekessel, aki két turnéja közt mindig be szokott nézni hozzá s aztán ott is maradt éjszakára. D. ilyenkor meggyes süteménnyel és házi tojáslikőrrel várta a kissé hízásnak indult, rózsaszín bőrű művészt. Nagy darab ember volt, s szerette, ha művészurazzák, dicsérik páratlan baritonját, de ő keveset beszélt magáról, […]

Tovább | 2 hozzászólás »

Elbe Hajnalka: Maszk mögött

2020. november 6.

Ha kinyitom a szemem, vége. Forró levegőt fújtatok. Még mindig 38,5, hogy lehet? Egyre csalódottabb vagyok, saját bőrömön érzem, itt van. Éjjelente harcolunk, hajnalban tetőfokán a láz, délutánra jól vagyok. Hogy lehet? Telnek a napok, zavaros az egész. Még jó, hogy a suli hallgat, semmi nem indul online. Domonkos sokszor felhív, ő úgy tűnik, túl […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Elekes Ferenc: A bog

2020. november 3.

Jakab Jóskát megkímélte az első világháború, csak annyira vitték el katonának, hogy valamennyire megtanult oroszul, és adtak neki egy jó bakancsot. Egy jézusi élettel majdnem azonos ideig minden nap kiült a kicsi háza elé, nyáron a forró kövekre, télen a hideg kövekre. És nézte a bakancsát.

Tovább | Nincs hozzászólás »

B. Tomos Hajnal: Fővárosi hírek

2020. október 31.

A férfi kalapját lengetve lépett be a főtéri cukrászdába. A mezővároska ebéd utáni pihenőjét ülte, az utcán csupán egy-két ember lézengett a hőségtől verejtékezve, s legfőbb igyekezetük volt mielőbb fedél alá vagy legalább valami árnyékos helyre behúzódni.

Tovább | 2 hozzászólás »

B. Tomos Hajnal: Háromezer dollár

2020. október 30.

– Hatodszor mondom, semmi sem jut eszembe – nyöszörögte a meztelen férfi, s még mindig erősen fújta a rumot. – Arra még halványan emlékszem, hogy Magyarországon át Ausztriába akartam jutni, csakhogy az ipse nem érkezett idejében, s én ott ácsorogtam a villanypózna alatt.

Tovább | Nincs hozzászólás »

B. Tomos Hajnal: Anyák és fiak

2020. október 29.

A nő elgondolkozva kerülgette a piszkos vizű tócsákat. Bár szinte nevetségesen ugrált a valamikori aszfaltburkolat apró szigetekként szürkéllő maradványaira, vékony talpú cipője már teljesen beázott. Mint mindig az utóbbi időben, ha magára maradt, eltűnt fiára gondolt.

Tovább | Nincs hozzászólás »

B. Tomos Hajnal: A kelekótya

2020. október 28.

A vékony csontú fiú talicskán hordta elé a tűzi fát. A nagyobb darabokat előbb felaprította a csutakon, azután a fal mellé rakta gondosan sorba, hogy ne dőljön le a rakás, amíg térül egyet a talicskával. Kb. ötven métert kellett tolnia a fát a konyhaajtóig. Az elején, amikor a púposra halmazott talicskát megemelte, térdből kissé megingott […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

B. Tomos Hajnal: A két ébenfekete

2020. október 25.

Ez a történet a nagyapámé. Gyermekkoromban annyiszor elmesélte, hogy ma is emlékszem minden részletére, sőt, magam előtt látom a nagy bajuszú öreget, amint ölébe ejtett kézzel ül a heverőn, és felcsillan a szeme, amikor a Besszarábiából hozott paripáiról esik szó. A történet a háborús időkig nyúlik vissza.

Tovább | Nincs hozzászólás »

B. Tomos Hajnal: Az énekesnő

2020. október 24.

Az öreg nagy kínnal szíjazta fel bal lábára a művégtagot. Ahogy teltek az évek, egyre nehezebbnek tűnt a talpbőrből, vaspántokból összeeszkábált protézis, s egyre több kötött harisnyát kellett húznia, hogy a szánalmasan elvékonyodott csonk ne kotyogjon benne. Ilyenkor nyáron aztán az egész napi járás felért egy kiadós náspágolással.

Tovább | Nincs hozzászólás »

B. Tomos Hajnal: A csillár

2020. október 23.

A cigányszekerek hajnal óta sorakoztak az ócskavasátvevő bódé előtt. Az állomás mögött hatalmas halmokba dobált kacatok szinte csöpögtek a reggeli harmattól, a cigány kócos haja, hosszan lecsüngő bajusza nedvesen tapadt bőrükre. Legtöbbjük cigarettázott, kis csoportokba verődve hangoskodtak.

Tovább | Nincs hozzászólás »

B. Tomos Hajnal: Katyusa, a tizedes

2020. október 22.

Katyusával egy ideig együtt dolgoztam az exportrészlegen. Kezdetben azt hittem, valami háborús orosz film hősnőjéről ragadt rá ez a név, jóval később tudtam meg az igazat. Tizedes volt, s a nyolcvanas évek elején a bűnügyi osztályon dolgozott. Egyszer egy irdatlan nagy fegyverrel agyonlőtte a főnökét. Hiába bizonygatta, hogy főnöke erőszakoskodott vele, az egész egy éjszakai […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Petrozsényi Nagy Pál: Bonyolult világ

2020. október 4.

Két zsaru járőrözik *város egyik forgalmas utcáján. Egy idősebb, testesebb és egy fiatal, még kezdő közrendőr. – Ni csak, egy egyszemélyes tüntető! – hívja fel rá a figyelmet a fiatalabb rendfenntartó. – Nézzük meg, miért demonstrál! EGYSÉGBEN AZ ERŐ! FEGYELMET! RENDET! MEGÉRTÉST! – olvassák a nagybetűs szavakat. A demonstráló gatyában, kifeszített napernyő alatt ül a […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Elekes Ferenc: Nehezen bővülő társaság

2020. október 3.

– Látom, minden nap kiülnek ide… – Amikor jó idő van. – Etetik a galambokat… – Azok már el vannak hízva. – El, mint a miniszterek.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Kosztolányi Dezső: A bolgár kalauz

2020. szeptember 26.

(A Nyelvek Európai Napja ürügyén…) -Ezt el kell mesélnem nektek – szólt Esti Kornél. – Múltkor egy társaságban valaki azt mondta, hogy sohasem utaznék olyan országba, melynek nem beszéli nyelvét. Igazat adtam neki. Elsősorban engem is az emberek érdekelnek az úton. Sokkal inkább, mint a múzeumi tárgyak. Ha beszédüket csak hallom és nem értem, olyan […]

Tovább | Nincs hozzászólás »