A rablót az utcán fogták el: egyik lábával beszorult két parkoló kiskocsi közé, ennyi elég is volt. A közelben közlekedési jelzőlámpa volt. Ketten szorosan belekaroltak és ddavitték a szolgálatos milicista fülkéjéhez. Fiatal, rövidre nyírt hajú, benőtt homlokú ember volt, a fejéhez képest kissé széles váltakkal. A milicista, miután telefonált, átadta helyét a rablónak.

Amikor átléptük a magyar–román határt, heten ültünk a vonatfülkében. Ez a szám máris sejteti, hogy mindannyian magyarok voltunk. Helyesbítek: székely-magyarok. Hazafelé, menetirányba két csíkmadarasi hölgy ült mellettem, az anyós és a meny, akik meglepetésemre sokkal kevesebbet beszéltek, mint ahogy azt a gyengébb nemnél törvényszerűnek hittem. Valószínű, ez a rendhagyó természeti jelenség a férfitöbbség hatása alatt […]

Két idős asszony fekszik abban a kórteremben, ahol végóráikban helyezik el a betegeket; mindkettőjüknek kényszerűen az egyik oldalán kell feküdnie, így aztán hátat fordítanak egymásnak, és el-elakadó társalgásuk közben a falat nézik, amelyre már annyi hunyó fényű szem meredt; de ők szívesen beszélnek a falaknak, mert azok még visszhangozzák szavaikat:

Emlékszem, kisiskolásként egyik barátomnak sem okozott gondot elhinni azt, hogy nálunk a családi veszekedéseket mindig a zöld tűzoltóautó oldotta meg. Szokásos szünetbeli beszélgetések során jött fel a téma, én és két barátom, Zsolt meg Huni nem fociztunk vagy kosaraztunk a többiekkel szünetek alatt, hanem sétálgattunk az iskolában, egyikünk osztályától a másikig, merthogy Zsolt és Huni […]

– Halló – szólt bele a telefonba a nő. A férfi ezer hang közül is megismerte volna, mert ezer és ezer hangból hiányzott már annyi éve. – Attila vagyok – mondta, és maga sem tudta, mért gondolja azt, hogy húsz év után ebből a nő tudni fogja, milyen Attiláról van szó. De így gondolta, és […]

Kopp, kopp, kopp – kopogott az eső a mohos sírköveken. A fiatalember álmosan meredt a lobogó lángokba. A szél pajkosan cincálta a nyárfák üstökét, időnként végigsüvöltött a kidőlt-bedőlt sírbolton, és rálehelt a legényre. De csak a lángok táncoltak feljebb, maga a fiú érzéketlen maradt. Megszokta a hideget, hiszen nemegyszer hált kinn a szabad ég alatt, […]

Jaj de jó ez a második nyár, ez a nem remélt, ez az ajándék. /…/ A korzó színes és hullámzik, sok a nő, és sok a rakett, nem a teniszre való tekintettel, hanem mint egy óhajtott magasabb szintű élet kicsit szomorú, kicsit nevetséges szimbóluma. A hölgyeken vékony nyári ruha, és sétálnak, sétálnak. Az urakon a […]

Nem merek megbolondulni – Hogy vagy? – kérdeztem Abéditól, a barátomtól, mire ő elfintorította az orrát. – Kitűnően! – Ez a fő! – vetettem oda. -Több tárgy nem lévén, az ülést bezárom. Szervusz. – Várj csak, várj csak – állított meg Abédi. – Én is szeretném megkérdezni tőled: hogy vagyok? – Te? -Én.

1956. október 25. csütörtök délelőtt 10 óra. Az ország száz-egynéhány Kossuth terének egyikén nőtt, szaporodott a tömeg. Korábban még szemerkélt az őszi eső, de aztán a napirenden lévő fontos eseményekre való tekintettel elállt, még a nap is előbujt a marcona felhők mögül. A tömeg vonz, ez fizikai törvény, s lassan megtelt a tér. A tény, […]

Zsozsó utca 4: – Good bye! Csuszpájz tér 10: – Guten Tag! Nyenyere körút 40: – Buon giorno! Hahaha, sétány 5: – Adóellenőrzés: Láthatnám az adóbevallását, tisztelt doktor, alias tanár úr?

– Kézit csókolom! Károlyi Csipit keresem. – Maga finánc? – Nem én. – Rendőr? – Isten őrizz! – Akkor viszontlátásra!

Először csak úgy dúlt-fúlt haragjában, aztán tanult az ötletből, és feladott ő is egy hasonló hirdetést. Ha csak tíz ember veszi be ezt a maszlagot, az is háromezer forint, száznál harmincezer, négy-öt hét alatt pedig akár százezer forint is is ütheti a markomat – álmodozott, spekulált, mint görög az üres boltban, és szinte alig hitt […]

Dr. Schocher akart, ezért roppant megörült, amikor elolvasta az erről szóló apróhirdetést. Pár hónapja bizonyára fölényesen legyintett volna erre. Hanem azóta sok víz folyt le a Dunán, többek között lecsúszott a fess generális is. Valaha ott posztolt a város legszebb vendéglője előtt sujtásokkal díszített festői mundérjában. Amikor felbukkant, kivirult a lokál, Schoher úr előkelőén szalutált, […]

Gizi kávézójába egyszer bejött egy cigány, egy néger meg egy kínai. Mindhárman meghajoltak a bejáratnál, és nagy szemekkel tekintettek Gizire. Az arcuk se rezdült, csak tekintettek. De annyira szép volt a szemük, hogy Gizi egy pillanatra úgy érezte, valamelyikbe belezuhan, ezért meg se mozdult. Deaztán rájött, hogy ezek, szegények tulajdonképpen helyet akarnak, és nyilván úgy, […]

Egy asszony gyűlölte a társbérlőjét, egy magányos nőt, aki a kislányával lakott ott. Ahogy nőtt a kislány, s egyre többet csúszott-mászott, tipegett a lakásban, a szomszédasszony, látszólag véletlenül, hol egy fazék forró vizet, hol egy nátronoldattal teli üveget hagyott a padlón, máskor meg egy doboz gombostűt szórt szét az előszobában. A szegény anya nem sejtett […]

Amikor megkaptam Zsófi levelét Amerikából, éppen havazott. Feszült voltam, mint mindig karácsony előtt – valamit elszalasztottam valamikor, ami miatt sosem tudott vidám lenni a szívem. Végigfutottam a levelet: arra kért, ne haragudjak, de a karácsonyi ajándékot, amit nekem meg a lányaimnak küldött, a szüleihez címezte véletlenül, és hát el kellene érte mennem.

Réteges felhők gomolyogtak a magasban, de a szél csak óvatosan mocorgott, mintha még pihenni akarna. Jócskán benne jártak a decemberben, közeledett a disznóvágás ideje. Gáspár már a napját is kijelöltette Bandi bácsival, a disznófogókat is megkérte, segítenének nyugton tartani a sertést, Márika néni, a szakácsnő is szabad volt azon a napon. Ez nagyon fontos dolog […]

Most ne is kérdezz semmit, csak figyelj, nem, figyelned sem kell, igazából semmit sem kell tenned, de én el akarom mondani neked, hogy szörnyen rossz ez így, és nem is az egyedüllét fáj, nem fáj, hogy mindegy vagyok mindenkinek, mert kit is érdekel, ha én itt, pont itt rosszul leszek, még a nagyisten sem tudja, […]

Valahányszor hazamegyek mindig megállok a kisutcánkban. Csak úgy megállok, mert jólesik. Körbenézek egy párszor, bepillantok a köpeci tiszteletes úr udvarába, ami valamikor a miénk volt, de nyoma sincs már benne a múltnak, hiába keresem a szememmel a kapaszkodókat, csak a fenyőfa amit még nagyapám ültetett, az maradt meg.

Feketék utaztak az éjféli metrókocsiban, kettejükön kívül kizárólag durva feketék. Ott ültek, álltak, dülöngéltek, zajongtak és hőbörögtek körülöttük a büdös melegben, ha ki akart nézni az ablakon, és elfordította a fejét, akkor is őket látta, ferdén csorgott a hideg víz a külső felületen. A barátnője nagyon félt, mondta is neki, hogy ezt ne, ez így […]

1898. november 4-én született Baróton, Bogdán József mészáros mester és Bede Mária nyolcgyermekes családjának hatodik gyermekeként. A 8 gyermek közül csak ötöt tudtak felnevelni, hárman meghaltak csecsemő korukban, András, a legügyesebb, a legbátrabb 21 évesen.

Csöndben kanalazták a forró, aranysárga tyúklevest. Május lévén, kinn terítettek a lugasban. Az asztalfőn ült a fehér bajszú, piros képű ünnepelt, Péntek Mátyás, nyugalmazott, pontosabban, két napja nyugdíjas kőműves. Éppen ezt ünnepelték most, szűk családi körben fiai, menyei, egyszóval az egész család.

– Ezt hagyta hátra Ráduly Dénes, valahányszor az életről kérdezték, mondta Ernő a múlt napokban az édesapjáról, mikor már kifogytam a szóból, s kimentem kirulyi kisházába beszélgetni Rólatok. Látod, szinte minden alkalommal, mikor beszéltünk, emlegetted a Rádulyokat, Dénest is, mégsem tudtam sokat írni arról, ami megkapó és érdekes volt a humoros egyéniségéből, ami megmaradt a […]

–Mesélj valamit a Fölkerekről is, s közülük is az építész Frigyes nagyapádról. Tudom, nem kedvelted túlságosan, s ez fájt Friduskának, de elfogadta tartózkodásodat. Lehet, nem is volt ideje rá, hogy veled foglalkozzon. — Ő nem volt az az unokázó típus. Csak a munkáját hajtotta mindig — felelted magyarázólag. –

1987. július 11. Nemrég egyik szemorvos barátom kérésemre új olvasószemüveggel látott el, és, noha nem kértem, még egy másik szemüveget rendelt, utcai használatra. Amikor sétámra felvettem szemüvegemet, szomorúan tapasztaltam, hogy az utcán több szemét fekszik, mint ahogy addig láttam és a házfalak foltosabbak. Addigi számlálásom szerint a sétáló diáklányok, fiatalasszonyok közül minden tizenkettedik-tizenötödik volt csinos. […]