Szomorú vagyok. Meghalt a világ legundokabb, legirigyebb, legszemtelenebbb, legkomiszabb, legfölényesebb, legdurvább, leggyanakvóbb és leggonoszabb embere, akivel valaha is összehozott a sors. Gyászolom a szomszédomat, aki minden nap kiállt a kapuba, pont akkor, amikor én havat hánytam, vagy falevelet sepertem, hogy lefitymálja a munkámat, s „belém szúrkáljon” sértő megjegyzéseivel. Ő volt a szünet nélkül szolgálatos […]

  Jönnek a negatív árak, apó. Tudja, mit jelent? Hát aztot, hogy… Nekünk is volt erdőnk, egy rész apám felől, s más rész apósomék felől. Az egyik a gyertyánosi Botosban, onnét hátalva lopták az ágat, kik, kik, nem divat mondani. De a másik, az jó helyen setétlett, a Hideg sűrűjében, a dögkút mellett, oda nem […]

Ülök a padban. Történelem óra. Bár ebből a tantárgyból általában készülök, és Szente tanár úrral sem vagyok fasírtban, most bele se néztem a… Mi is a címe? Megvan: a Párizsi Kommün! Istenem, add, hogy ezt az órát is megússzam! Nézem a többieket, vajon ők készültek? A frufufrizurás, kézilabdás Bakos Margit biztosan nem. Jobban érdekli őt […]

Nagyapám, Nagy Dénes emlékének Szaporán kopogott a fagyott sár a cipők alatt, apróbbat-nagyobbat, néha megreccsent az alig ujjnyi mély tócsák ráncos bőre, kipkop, valami furcsa ritmus szerint, aztán kip-kip-kop. Komoly, fekete bőrbakancs mellett aprócska cipő szaporázta; lassított vagy éppen meg-megállt attól függően, mekkora gödrön akart átpattanni.Szilaj kiscsikó vére trappolt a koppanásokban, kevéske havon csikordultak a […]

Sóhajtozz csak,ez is mint a többi,a csinnadrattás Katalin-esték,ajándék-dömping,émelyítően túlmézelt köszöntök, stampedlik cincogása,fö-fö gyönyörűségként a zabálás csámcsos órája,ez kell, ez való minékünk,fölrakni mind, gyerünk, fényességes szépszerként az önelégültmosolyt, éjfélig tündököljék nekünk,nekünk,ide mindent nekünk,Pfuj,sóhajtozz csak,éjfélig ezek innen el nem mennek, nem ám,odanézz,tokaremegösen mulat a gőg, dülledt szemmel az alkohol tüzelteférfi vágy a farod felé sunyít,tűrni,tűrni ügyesen színlelt […]

Nagyapátok, mondanám, csak pár hektárnyi földet jussolt, ott takarékoskodott, ahol csak lehetett. Csősz volt a községi szőlőben, rémesen kirregő szerkentyűkkel riogatta az egyre pimaszabb seregélyeket, két kutyája pedig a vadakat, azok viszont tudvalevőleg utálják a szőlőt, ellenben fognak egy-egy kövér nyulat.Szürke apó, így becézte mindenki már ötven éves korától, többnyire az éjszakákat töltötte kinn a […]

Esős, szeles augusztus. Elmegyünk nyaralni, hogy a pénz kárba ne vesszen, de egyszer se fürdünk. Maradtunk volna Budapesten, jobban jártunk volna, azt gondolom, de nem mondom. Ha maradunk, akkor se biztos, hogy eljárunk moziba, kiállításra, vendéglőbe. Klára alig várja mindig, hogy kiszabaduljon végre a városból. Ennyi legalább jár neki. Nem szólok. Azt hiszem, jobb lesz, […]

Iskolánk, az idén negyedik századát betöltött Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium, az én időmben arról is híres volt, hogy a kolozsvári líceumokból „diszciplinárisan” kicsapott nebulókat befogadta. A nagyvárosi lurkók aztán, elkerülve az otthoni (így mondták:)„nocsív” környezetükből, besorolva a szabályozott bentlakási élet „keretei közé”, kénytelen-kelletlen alkalmazkodtak az itteni körülményekhez, és – akarva-akaratlan – az iskolai éveik végére […]

Nagyon örülök, hogy egy általam fordított, remek írás (Florin Irimia Cinefilul c. novellája, magyarul A mozibolond címmel) képviseli a kortárs román irodalmat az Irodalom Éjszakája idei rendezvénysorozatán (https://www.facebook.com/irodalomejszakaja), Budapesten (június 1–3.) és Debrecenben (június 16–18.). (…) Köszönet a szerzőnek, Karácsonyi Zoltán színművésznek, a budapesti Román Kulturális Intézetnek, az Irodalom Éjszakája szervezőinek és a marosvásárhelyi Lector […]

Bölöni Domokos: Zsizsegő időtlenség A kétezredik esztendőre tervezett kétezredik álma még messze lehetett, amikor egyszer éppen azt akarta álmodni, hogy megint tűnyölődik, vítyálódik és hágyászkodik, miközben a szövetségi kancellár egy endékás kantinban mosogat, az Ady Endre művelődési központban használt ruhát árusít KKL szorgos kritikus, akinek, nicsak: cipője orrán zsebtelefon, hogy munka közben is beszélhessen… Közben […]

A Keleti Pályaudvartól nem kellett sokat cipekednem a Nefelejcs utcai bérházig, ahol anyai rokonaim – ángyom, nagybátyám és unokahúgom, valamint nagynagynéném laktak. Itt volt a vakációs főszállásom tíz éven át. A fő előtag nem fejezett ki fölérendeltségi viszonyt az alszállásokkal szemben, csupán az itt eltöltött hosszabb időszakokra utalt.

Félméternyire sem nyitotta a szekrényajtót, amikor éles ütést érzett a jobb szeme sarkában, valamivel a halántéka alatt, amolyan szúrós fajtát, amitől hunyorogni kell, de a bőr is megsérül. Ha a másodperc felosztható lenne, már pár tizednyi másodperce várta az ütést. A maga módján védekezett is, ám a lendülő karja csak félútig jutott, kitérni nem bírt […]

(A Patronus és egyéb hátrahagyott írások) LÁTOGATÁSOM ROOSEVELTNÉL Hétfőn délután hat órakor, miután már én eltávoztam otthonról, telefonon jelezték a Hungária-szállodából a feleségemnek, hogy Roosevelt látogatást óhajtana tenni nálam, mire feleségem visszafelelt, hogy már nem vagyok otthon. Az esti órákban a munkapárti klubba vetődvén, a szolgák Hengelmüller báró népszerű nagykövetünk egy névjegyét adták át azzal […]

Dummy Bisongh már több éve ücsörgött magát felejtve a Little Village-nak csúfolt tanyai állomás előtt a hideg padon. Felfázik, évek múlva bánja. A hajnali vonat az egyetlen, ezért már éjfél után érkeznek a vásárosok, több mérföld távolságról, csaknem mindenki kocsin vagy lovon.Háziállatok hangoskodása színezi a csöndet. Juhot, bárányt, disznót, malacot, tyúkot, töltött libát, rucát, baromfit, […]

(Idegen tollak igájában?) Visszajárnak némely gondolatok. Olyanok, hogy mi a helyzet, amikor… Szóval, „ha valakire haragszol, akkor úgy képzeld magad elé, mintha koporsóban fekve látnád…S akkor megbocsátasz néki.” Hát ez nekem sosem sikerült. Amolyan félárvaként azzal sem tudtam azonosulni, aki ilyen szépen írt: „Úgy képzeltem apámat, mint egy pálmafát. Datolya érik lombjai között, árnyéka hűvösséget […]

Örkény István emlékének Honlapy Tas Huba Töhötöm, a legmagyar, első sikkasztása negyedszázados évfordulóját ünnepli. Utolsó stiklijéből pogácsát süttet három ládával, valami hatszáz darabot. A céh jelesebbjei objektív okból épp igazoltan hiányoznak, így néhány kipurcant zsebesnek és öt-hat hitetlenkedő netbuzinak tart előadást egy filmről, amelyet csak ő látott. Urrak, mondja. Marrhák! A legnagyobb magyar születésének 140. […]

Mindig kacagóra vettem, valahányszor nagyanyám buzgón bizonygatta, hogy ördögök igenis léteznek, és elsuvasztják a holmijainkat. Vagy akadályt gördítenek az utadba. Minden baleset az ördögöktől való. Egyikőjük eléd rak egy poharat, a másik teletölti. A harmadik megragadja a gigádat, és már gurgulázol is mohón. Egyszer, kétszer, és még és még, míg már nem leszel magadnál –, […]

A harmadik fülÁldott Jó Lélek volt aznap a mosogatásért felelős. Ilyenkor használta a harmadik fülét, ami ugyan nem látszott, de igen érzékeny volt. És főként a mosogatókagylóra koncentrált: hogy megvannak-e békében a mosogatnivalók egymással. Aznap épp nem voltak, és hallatszott is, messze földre. Áldott Jó Lélek legalábbis hallotta. Igen, azzal a harmadik fülével. „Na, megyek, […]

Az idő elveszíti minden jelentőségét, te pedig csak ülsz ott, és hagyod, hogy a nap fénye felmelegítse az egész tested, hogy átitasson az ezeréves hegyóriások zavartalan nyugalma.Össze se rezzensz, amikor a fiú ismét feltűnik mögötted és a válladra teszi a kezét. Készen állsz? – kérdezi. Bólintasz, bár eléggé kelletlenül, mert azért szívesen maradnál még. A […]

Zsák Zsiléta anyja eljött hozzájuk látogatóba. Brikett ismét visszament a feleségéhez, azt a lányt, akit egy évig áltatott a szerelmével, elhagyta. Zsiléta megpróbálta elmesélni az anyjának, mivel sértette meg őket Brikett, amikor eljött hozzájuk. “Ez lakás?”, “Ez párkány?”, “Ez hűtő?”, kérdezgette fumigálva.

Éles, hosszú, átható sikítás, nem túl gyakran hangzik el ilyen. Nem a rémület sikolya – a tehetetlenség sikít. Amikor valakinek nagyon elege lesz valamiből, végleg elege mindenből. Amikor már nem tudja elviselni, amiben van, de tenni sem tud ellene semmit.

Lent, az iskolakert siheder fenyőfái már pezderkedtek: friss ízeket dugdostak ki újjuk begyén. De ő visszafordult, megvizsgálta a vakítóra mosott üvegkádat, aztán csengetett.– Vizet kérek, Bogdán. Egyúttal menjen át az internátusba és küldje ide valamelyik nyolcadikost.Bogdán végigcsodálkozott a folyosókon. Ilyen fehérnép: formás, mint a jó gyümölcs. És csak a laborában ül. Délutánonként is. Áldott tavaszon […]

Péntek volt, nem tizenharmadika, mégis baljós. Marosvásárhelyen zuhogott, vártam volna a földrengést is, átéltem kettőt, úgy tudok rettegni, hogy belehalnék, ha elmozdulna a csillár, péntek volt, nem tizenharmadika, Székelykálban még zuhogott, Székelykáltól fölfelé begorombult a természet, és mire leszálltam Nyárádköszvényesen, akkora lett a tél, hogy jöhetett a karácsony. Havazott, mintha kormányrendelésre. Az iskola helyét nem […]

Uhu addig mind mondta Csurinak, hogy nagyfejű, amíg az elhitte. – Szólítsatok ezentúl Nagyfejűnek – követelte a gerincesek közösségi fórumán, a Csiripelőn. – Egy frászt van nagy feje – mondta Ráró, és búsan lógatta a sajátját. Udvari verébtáp szállítóként nem állta, meg, hogy ne tegye hozzá: – Mert ha én egyszer kinyitom a számat… – […]

Nevem Kocsis Ferenc. Ma töltöttem be 70. életévemet, és ugyancsak ma fejezem be azt a naplót, melynek írásába 2009. január 1-én nekifogtam. De hadd kezdjem ab origine, az elejéről! Értelmiségi családból származom. Apám röntgenológus, anyám altatóorvos volt egy jó nevű klinikán. Öt gyermekük közül én voltam a legfiatalabb. És, jaj, a legtehetségtelenebb is egyúttal!