‘Regény’

 

Dabi István kisregénye: A doboz (18., befejező rész)

2020. június 22.

Este Róbert sokáig nem tudott elaludni. Kezdett kialakulni előtte a teljes kép, csupán egyet nem tudott még, hogy hol van a doboz. Igaz, az sem volt a számára világos, hogy ezek az emberek mind egy maffiához tartoznak-e, vagy más-más csoportok tagjai. Már félálomban volt, amikor csengett a telefon. A magyar konzulátusról hívták. – Kérem, nagyon […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Dabi István kisregénye: A doboz (17)

2020. június 21.

Ferhad kényelmesen felállt és elindult az ellenkező irányban. Kemal vagy nem ismerte, vagy csak úgy tett, mert meg sem fordult utána, csak a teaház teraszán kérdezte meg: – Ismeri azt a férfit? – Kit? – kérdezett vissza Róbert. – Hát azt, akinek jelt adott.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Dabi István kisregénye: A doboz (16)

2020. június 20.

Róbert még néhány napot nyugodtan, sétálgatással, beszélgetéssel, teázással töltött. Egy péntek este megpillantotta a szálloda előtt Memmed öccsét. – Jó estét – lépett oda hozzá. – Már meg is érkezett? Nem volt sokáig Tebrizben. – Ott lakom. Ide csak látogatóba járok. A testvéreimhez. – De ők még Tebrizben vannak, ugye? – Vannak itt is testvéreim. […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Dabi István kisregénye: A doboz (15)

2020. június 19.

Róbertnek ez alatt a pár nap alatt alkalma nyílt jobban megismerkedni Bakuval. Sétálgatott a Kaszpi-tenger partján, a bakui óvárosban és az újvárosban is. Elüldögélt a teaházakban, elbeszélgetett az emberekkel, ismerkedett Baku, Azerbajdzsán életével. Megkönnyebbülten tapasztalta, hogy most senki sem figyeli, vagy legalábbis olyan ügyesen teszi, hogy ő semmit sem vesz észre.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Dabi István kisregénye: A doboz (14)

2020. június 18.

Ali Memmedov le nem vette a tekintetét az ápolókról, akik izgatottan néztek körbe, majd lassan felálltak, mintha csak az étterembe akartak volna átmenni, de miközben a nyomozók és a bakui rendőrfőnök beszélgettek, az ápolók gyorsan eltűntek. – Érdekes, nekem mindjárt gyanúsak voltak – jegyezte meg a grúz detektív. – Kövessük őket? – fordult a türkmén […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Dabi István kisregénye: A doboz (13)

2020. június 17.

Egyszer, amikor végigsántikált a folyosón, egy férfi meglökte, de szótlanul tovább ment, csak a folyosó végén állt meg és nézett vissza, mintegy azt figyelve, hogy melyik szobába is megy be. – Figyelje meg azt a férfit – mondta az ajtóban őt váró nővérnek, akiről sejtette, hogy a rendőrségnek dolgozik. A nő beleegyezően bólintott, de nem […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Dabi István kisregénye: A doboz (12)

2020. június 16.

– Talán én segíthetnék valamiben? – kérdezte az ápolónő. – Esetleg, ha feltenne nekem néhány kérdést, válaszolhatnék rá… – rövid szünet után hozzátette: – Hiszen mondtam már, hogy sok mindent tudok, tudunk magáról. Róbert nem szólt, csak fürkészően nézett a nőre.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Dabi István kisregénye: A doboz (11)

2020. június 15.

A kórházban sötét volt és csend. Róbert még az eltűnő mahacskalai állomásépületet látta maga előtt, és Marinára, Tamarára és Abdullahra gondolt. „Láttam őket később?” – törte a fejét, de tovább még mindig semmire sem emlékezett.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Dabi István kisregénye: A doboz (10)

2020. június 14.

Másnap reggel a nő fekhelye üres volt, de a könyve és a kis táskája ott feküdt a kis asztalkán. Róbert nyugtalanul felugrott és a bőröndjéhez nyúlt, ami az eredeti helyén feküdt, de látszott, hogy a zárját valaki fel akarta nyitni. „Úgy látszik, valamilyen bandával, maffiával állok szemben” – gondolta Róbert, de amikor a nő nyugodtan, […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Dabi István kisregénye: A doboz (9)

2020. június 13.

A következő napon Witold nem ment dolgozni. Megint a város járták, de az ismeretlen követőjük sehol sem jelent meg. – Bizonyára csak éjszaka figyel – vélte Róbert. – Vagy most mást állítottak ránk – mondta Witold és körülnézett, de mivel semmi gyanúsat sem vett észre, nyugodtan folytatták a sétát.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Dabi István kisregénye: A doboz (8)

2020. június 12.

Róbertet a zene megint mintegy félálomba ringatta. Akaratlanul is lecsukódott a szeme, de igyekezett nem elaludni, hanem csak visszaemlékezni a történtekre. Ismét Lvov utcáit rótta új ismerősével, már-már barátjával. Nagyon kedves fiú volt. A menyasszonya és annak a szülei is kedvesen fogadták az ismeretlen magyar vendéget. Hamarosan mindenki összebarátkozott vele. Még Vitalij nővérénél is voltak […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Dabi István kisregénye: A doboz (7)

2020. június 11.

Róbertet az emlékeiből furcsa, vontatott azerbajdzsán ének rázta fel. Kinyitotta a szemét és meglepetten látta az éjjeliszekrényén a magnetofont. Az szólt. Nem is magnetofon volt az, hanem rádió. Előbb egy nő, majd egy férfi énekelt. A szöveget nagyon nehezen értette meg, de annyit kivett belőle, hogy a szerelemről énekelnek. “Milyen szépen kapcsolódnak egybe a török, […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Dabi István kisregénye: A doboz (6)

2020. június 10.

Róbert még Rigából, úton Budapestre, leszállva a lvovi állomáson a vonatról, nem tudta, hogy mit is kezdjen magával, azért nagyon örült annak, hogy az az ismeretlen fiatalember felajánlotta a segítségét. – Érdekes város – mondta séta közben a kísérőjének. – Hol Budapestet, hol a már ismert lengyel városokat, hol ukrán városokat juttat az eszembe. Magukon […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Dabi István kisregénye: A doboz (5)

2020. június 9.

Miután megreggelizett, egy újságot kért. Gyorsan átlapozta, de semmi olyasmit nem talált benne, ami érdekelte volna. – Mi hír van a kongresszusról? – érdeklődött a belépő orvostól. – Már a vége felé közeledik. Magának majd megküldik az összes beszámolót. – És az én beszámolómmal mi lesz? – kérdezte. – Úgy tudom, hogy eltűnt a szállodából. […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Dabi István kisregénye: A doboz (4)

2020. június 8.

Róbert mély, lázas álomba merült. Hosszú ideig nyugtalanul hánykolódott, mert egész teste fájt. Különböző álomképek gyötörték. Talán az átélt verekedést álmodta újra? Az orvos és a nővérek többször is bementek hozzá, de csak nem ébredt fel. Annyira dobálta magát, hogy már-már le akarták kötözni, nehogy leessen. Olykor-olykor, félálomban, felnyitotta a szemét, de semmit sem látott, […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Dabi István kisregénye: A doboz (3)

2020. június 7.

Indulás előtt, a pályaudvaron odalépett hozzá egy cigányos képű férfi. – Rókafalvi Róbert? – kérdezte idegenes akcentussal. Róbert csak bólintott. Hirtelen nem is jutott az eszébe, hogy az egyik kollégája értesítette: valaki csomagot akar küldeni bakui ismerőseinek, csak amikor a kis csomagot észrevette az idegen kezében, akkor jutott az eszébe a dolog, ezért kicsit barátságosabban […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Dabi István kisregénye: A doboz (2)

2020. június 6.

Róbert becsukta a szemét és próbálta felidézni emlékezetében a történeteket. – A jövő héten külföldre megyek – jelentette be egyik nap, hazatérve a munkából, a feleségének. Az asszony kissé ingerülten fordult hozzá: – Áruld már el végre, hogy ha állandóan külföldön járkálsz, akkor minek nősültél meg. Hiszen itt vagyok én, és a gyerek is, a […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Dabi István kisregénye: A doboz (1)

2020. június 5.

– Hakim, o jasajir – hallotta halványan egy nő hangját. Még nem nyitotta ki a szemét, de a szempillái, szemhéjai megmozdultak, ezért az orvos is közelebb lépett. – O jasajir – fordult az asszisztensnőjéhez, miközben a beteg pulzusát fogta. – Elbette – mondta, majd a betegágyon fekvő férfi fölé hajolva megszólalt oroszul: – Откуда вы […]

Tovább | 1 hozzászólás »

Petrozsényi Nagy Pál: Én, Petrozsényi Nagy Pál

2020. május 18.

(Önéletrajzi dokumentumregény, korabeli fotókkal) 2. rész /VI. Egészségem javulásával megjött az étvágyam. Nagyszerű, ugyanakkor újabb dilemma, mert hogy lehet jóllakni egyetlen diétás ebéddel, úgyhogy reggelire és vacsorára is maradjon? Szégyellem bevallani, de már csak bevallom, hogy ugyancsak összefutott a nyál a számban, amikor elképzeltem Zsolti családját néhány méterre tőlem a vasárnapi ebédnél. Na, most szürcsölik […]

Tovább | 2 hozzászólás »

Petrozsényi Nagy Pál: ÉN, PETROZSÉNYI NAGY PÁL

2020. május 11.

(Önéletrajzi dokumentumregény, korabeli fotókkal) 2. rész /V. Amit prognosztizáltam, bevált: eddig soha nem tapasztalt járvány dúl már Hungáriában is. Hogy ebből minimum kijárási korlátozás lesz, az is borítékolható – hangolódtam le még jobban. Őröm az űrömben, hogy nemsokára rá megkaptam a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság értesítését is az özvegyi pótlékról. – Éljen! – dobtam fel sapkámat a […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Petrozsényi Nagy Pál: ÉN, PETROZSÉNYI NAGY PÁL

2020. május 4.

(Önéletrajzi dokumentumregény, korabeli fotókkal) 2. rész /IV. Átballagok a spájzba, 5 fok, a fagyasztószekrény és frizsider kirámolva, innen tehát kaja nem igen várható. Lám, így jár az, aki csak megeszi, de sohasem főzi meg az ebédet, nem tud kezelni egy mosógépet, porszívót, mert az asszony helyette is mindent megcsinál. Megjegyzem, a hűtőket kifejezett kérésemre „rámolták” […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Petrozsényi Nagy Pál: ÉN, PETROZSÉNYI NAGY PÁL

2020. április 27.

(Önéletrajzi dokumentumregény, korabeli fotókkal) 3. rész / II. Kellemes meglepetés. Honnan a csudából vettem azt, hogy hidegek, tartózkodóak irántam a kedves rokonok. Hiszen még Gyuszika is eljött, Csöpi legkisebb unokája, aki aztán csakugyan naphosszat ki sem mozdul otthonról. Akár a nagyanyja. Ilyen a természetük – vettem számba, ki tisztelt meg a látogatásával. Most sincs itt, […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Petrozsényi Nagy Pál: ÉN, PETROZSÉNYI NAGY PÁL

2020. április 20.

(Önéletrajzi dokumentumregény, korabeli fotókkal) 2. rész / II. 2020. jan. 15. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Petrozsényi Nagy Pál vagyok, az az író, aki önnek ajánlotta egyik novelláját. Azóta óriásit változott a sorsom: feleségem váratlanul elhunyt, ezzel teljesen egyedül maradtam 80 éves koromban. Élő rokonaim nincsenek, és én olyan mentális beteg lettem, hogy önállóan már  nem tudom […]

Tovább | 2 hozzászólás »

Petrozsényi Nagy Pál: Én, Petrozsényi Nagy Pál (1)

2020. április 13.

(Önéletrajzi dokumentumregény, korabeli fotókkal) 2. rész (A dokumentumregény első része a Magyar Elektronikus Könyvtárban) MIGRÁCIÓ, GLOBÁLIS KLÍMAVÁLTOZÁS Ab ovo: az elejétől Szép, nyugodt öregségnek nézek elébe, gondoltam egy ideig. S valóban, minden jel arra mutatott, hogy ami ezután következik, már, hogy is szokták mondani? Szóra sem érdemes. Nem így történt. Ellenkezőleg, életem, sőt az egész […]

Tovább | 2 hozzászólás »

Székedi Ferenc: Arcok, szavak, emlékek (59)

2019. május 6.

Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat. Ştefan Danciu: Requiem la moartea florilor de câmp (Rekviem a mezei virágok halálánál) (Eurocarpatica Könyvkiadó, Sepsiszentgyörgy, 2006, […]

Tovább | Nincs hozzászólás »