a magyar kultúra napját
megünnepelni olyan
mintha letérdepelnél
imazsámolyodra Tovább »

Barátaival – esténként – az ifjú színházba megy, s ahogy az már illik, rajong egy színésznőért, az Óphéliát játszó Hivatal Anikóért. Ír hozzá természetesen szerelmes verset is, /lásd L-né…./ de milyen szerelmes verset? A színésznő férjes asszony, az ünnepelt, daliás Lendvay felesége — első nagy szenvedélyét, ártatlanságát, amelyre a fiatal költők s általában a fiatal emberek oly sokat adnak, már másnak áldozta. Hunyjunk szemet rá, már csak a vers kedvéért is? A fiatal költő nem alkuszik. Vállalja érzéseit, s pontosan azt fejezve ki, ami benne él, megírja az addigi magyar irodalom legkörmönfontabb képzeletű, legigényesebb szerelmes versét…
Ez különben első szerelmes verse, amelyet már maga is versnek tartott, s bevett gyűjteményébe. Már ebben, mint a többiekben is, csak őróla, a költőről van igen helyesen szó, a hölgynek csak annyi szerep jut itt, amennyi a költőhöz, illetve annak pillanatnyi érzelmeihez fűzi. A lírai hév túlárad. A lánykák, akiket a többi költő oly alázatosan festeget, annyi hízelgő jelzővel halmoz el, az ő költeményeiben szinte csak ürügyül szolgálnak, hogy a költő minél többet beszélhessen önmagáról. Első nagy bizonyítéka a lírai hitelnek. Mert mi másról is beszélhet az, akinek az érzelmek hű megelevenítése a gondja? A nyúlfarknyi első szerelmes versből megtudjuk, hogy a költő húszéves, megtudjuk kételyét abban, hogy van-e mennyország, megtudjuk, hogy ebből a kétes üdvösségből egy századot adna a hölgyéért; két tömör sorban bemutatja:

A szép remények tündérföldét,
Mit lelkem a jövőben lát;

a hölgyről nem tudunk meg semmit. A költő okos önzéssel csak a megbízható anyagot veszi számba. Nem dicsérhetjük eléggé ösztönét…
A kávéház és a színház között kevés idő marad a fordításra, a kenyérkeresetre. A pénz, a sok pénz is, Pesten veszélyesen fogy. Kilencszáz oldalt lefordítani, még szabadon is, kemény feladat. A fiatal költő semmitől sem irtózik annyira, mint amit a költők állítólagos tulajdonságának tartanak: a bohémségtől.
… Hogy nyugodtan dolgozhassák, kiköltözik Gödöllőre. A munkát három hét alatt elvégzi. Ismét pénzhez jut, Nagy Ignác a megígért díjat még száz forint ráadással megtoldja.
A költő annyira nem bohém, hogy a kapott pénzt azonnal befekteti. Fekete nadrágot, frakkot, atillát vásárol, aztán álszakállt, parókát, két trikót, festéket, mindent, ami egy rendes színésznek kell. Könyveket; továbbá egy erős új ládát. És útra kél.
… A fordításból ugyan meg lehetne valahogy élni, de csak élni lehetne, polgárian; „dolgozni” nem. Egész gödöllői tartózkodása alatt mindössze két verset írt, nem is valami kitűnőt, az egyiket a tűz helyett csak az anapestusok lökik szakaszról szakaszra. A színészet tán több alkalmat és időt ad arra, hogy magával foglalkozzék, s tisztázza képességeit. Mindezt megkapja azáltal, hogy a színészetből megint kicsöppen.
…Szerénysége és önbírálata megakadályozza, hogy fölhasználva Vörösmarty segítségét, a pesti színpadra lépjen. Debrecenbe megy Komlósy társaságához. Szükséges elmondani, hogyan fogadták? Nem jutott Erdélybe, ahogy tervezte. Egy kisebb együtteshez csatlakozva, Diószegre rándul, onnan Székelyhídra. Itt a betegség megint leveri a lábáról, váltólázban didereg, újra valamelyik kocsma ivójában. Eladja a frakkot, az atillát; még a testén levő öltönyt is valami olcsóbb nyári „ruhafélére” cseréli ki. Amikor november végén visszavánszorog Debrecenbe, a kapu alatt a késő éjjel hazatérő Pákh alig ismeri fel a fehérnadrágos, vacogó alakban a pesti jóbarátot.
— Hozzád jöttem, barátom, hogyha meghalok, legyen, aki eltemessen… (Illyés Gyula: Petőfi Sándor)

Petőfi Sándor: L ……..NÉ

Én alkotóm! mindenható vagy:
Hozd vissza a pillantatot,
Midőn e hölgy a szerelemnek
Első tüzére gyúladott;
Midőn ajkán a vallomásnak
Első, szent hangja reszkete,
S ott én legyek, kit csókra hí föl
Édes kedves tekintete! Tovább »

Rátonyi Róbert: Színészbejgli

1945 karácsonyán öltözőasztalomon tekintélyes csomag várt. Mellette rövid levél, „Fogyaszd egészséggel, Lili néni sütötte. Ezt nyugodtan megeheted, ez nem afféle színészbejgli. Ölel, Gyula bácsi.”
A felejthetetlen Gózon Gyulával és aranyos feleségével, Berky Lilivel, akkor már hónapok óta együtt játszottam az Operett Színházban a Napsugár kisasszonyok című operettben. Karácsony előtt Gyula bácsi és Lili néni minden kollégát kifaggatott, szereti-e a bejglit és milyent, mákosat, vagy diósat? Így aztán a csomag átvételekor megértettem, miért volt a nagy érdeklődés. A „színészbejgli” kifejezést viszont nem értettem. Még szerencse, hogy Gyula bácsi készséggel mindent elmagyarázott.
– Tudod édes öcsém, 1910 telén, Nagyváradon voltam fiatal színész. Sokat játszottam és sokat éheztem. A szerepeim nagyok voltak, de a gázsim nagyon kicsi. Így aztán már nagyon vártam pályatársaimmal a karácsonyt, mert egyik színészkollégám elmondta, hogy karácsonykor a váradi házakban halomszámra sülnek a mákos, diós bejglik. Na már most, mindenütt többet sütöttek, mint amennyi elfogyott volna, aztán néha az is előfordult, hogy egy-egy bejgli alaposan odaégett a nagy készülődés közepette. Ilyenkor aztán kapóra jöttek a város kedvenc színészei és színésznői, akik ünnepi vacsora keretében boldogan elfogyasztották a „selejtet”! Ez volt az úgynevezett színészbejgli. Néha kicsit kemény, néha kicsit száraz, néha kicsit megégett, de mi akkor is megettük volna, ha mazsola helyett vasszögek vannak benne.

Színházi Élet, 2017

              21 MAGYAR FOTOGRÁFUS A 20. SZÁZADBÓL

A címlapon BánKuti András:
Bányász / Miner, 1990

Tovább »

Zengő patakvölgy, szirtes, katlanos,
szurdukja fentebb tisztásokra bomlik,
a kecske rajtuk kis csapást tapos –
Egy régi völgyhöz mily nagyon hasonlít. Tovább »

Erdély, Ardeal, Siebenbürgen, Transsylvania: az erdőkön túli tartomány, lényegében egy földrajzi fogalom, melyet gazdag, hánytatott történelmi múltja és sokat szenvedett népe tölt meg emberi tartalommal. (…) Hol is lehetne szebb hazája a „székely” sónak? Erdélyország keleti részén, a Székelyföld Sóvidékén, a Görgényi-havasok lábánál, egyszer…, nagyon régen …, valaki sóra bukkant. Talán így is kezdődhetne a székely sóbányászat története… írja Horváth István bevezetésként A székely sóbányászat rövid története című könyvében. A szerző szavaival élve, hol máshol tündököljön éltető forrásként, hazánk megannyi kincse között, ha nem Erdélyben?

Tovább »

Olvasom, hogy az Egyesült Államok kórházaiban bizalmiakat alkalmaznak. Ezek beszélgetnek a betegekkel, és ha kell, vigasztalják őket.

Maga az ötlet valószínűleg plágium: hajdani orvosoktól származik. Sajnálatos, hogy Hippokratész nem jelentkezhet a bíróság előtt, prioritásának biztosításáért. Tovább »

agyunk elektrolízise
jóra és rosszra bontja mondjuk élektrát
zizeg az agykéreg
kicsapódik a kés
kicsapódik a kuporgás
az atyai sírnál

Budapest, 2022. I. 20.

O, temps, suspends ton vol!
(fr. Ó, idő, állítsd meg szárnyalásodat)
(Lamartine)

Amennyiben a könyvnek lelke van, hinnünk kell abban, hogy egy jó könyv „szellemi táplálékká” válik, az álom és a valóság közötti ünneppé. Négy évvel ezelőtt recenzáltam II. Veress Albert doktor úr Aschii de viata. Din amintirile unui psihiatru, Miercurea Ciuc, 2018.** című kötetét. írásom végén a következő javaslatot tettem a szerzőnek: „még hosszú évekig tevékenyke-dik majd – ezáltal is megtisztelve »a romániai Bálint-mozgalom első mérföldköveit*, és az a kéziratokból és könyvekből rakott »fészek« mágnesként fogja vonzani mindig újabb és újabb alkotások felé. S azt is hisszük, együtt az Ön olvasóival, hogy elkészül a beígért évfordulós ajándék, a következő emlékezések könyve”. Tovább »

Van egy hely, só-lepte,
fogant büszke talaja,
egy szoros, ami falt embert,
s emberek lábnyomát,
azt Parajd betakarta. Tovább »

Már jó néhány éve férjes asszony voltam, két gyermek anyja, amikor egy látogatás alkalmával édesanyám rászánta magát, hogy elmesélje az alábbi történetet. Hogy miért épp akkor? Talán szégyellte volna korábban egy tudatlan gyereklánynak megvallani saját kétbalkezességét, vagy csak egyszerűen nem akart „negatív példát” adni egy jövendőbeli feleségnek és gazdasszonynak. Lényeg, hogy amikor megkínáltam frissen sült almás pitémmel, kibukott belőle a vallomás. Tovább »

…Az ifjú költő gyanakodva tekint szét a /pozsonyi/ szalonokban. Nem a faragatlan vidékiek esetlenségével, ahogy barátai gondolják: a száműzettek gőgjével. Különös, hogy ő, az éhenkórász, szinte várja és sürgeti, hogy kidobják? A gyerekkor szépítő emléke megszépíti az elvesztett gazdagságot is. A hajdani polgárian jómódú fiút nem vezethetik oly magas helyre, ahol ne az jusson eszébe: ehhez is joga van, ezt is elvették tőle … Aki mindent elvesztett — a lehetőséget —, az a király trónját is bitorlásnak érzi… Tovább »

1
Apa azt mondta anyának,
be kell látnunk, hogy a
szerelem ereje hatalmas.
A szüleim nagy szavakat mondanak,
de közben félnek, és döntéseket
hoznak, mert azt hiszik, akkor
nem látom, hogy félnek. De elhatároztam,
hogy mindent érteni fogok, és akkor
nem tudnak átverni. Tovább »

Frank Wedekind azonos című drámája alapján a szövegkönyvet készítette: Szász Hanna és Ivanics Tamás

„Bizarr, átkosan buja színdarab, amely kibontja gyászos, mérgesen-édes illatú virágát.” (Kosztolányi Dezső)

Fiatalok. Tizenévesek. Tele vágyakkal, érzésekkel. Tapasztalni akarnak. Felfedezni. Megérteni a világot, amiben élnek. Rengeteg kérdésük van, de valamiért kevés a válasz. És ha van, az is inkább kitérő… Vagy gólyamese. Hazugság. Marad a kíváncsiság, a vívódás, az elfojtás, a zűrzavar. A tragédia. A felnőttek védeni akarnak, és néha mégis ártanak. Hogy van ez? Pedig a felnőttek azt szeretnék, hogy egy nap a gyerekeik is felnőjenek… Frank Wedekind 130 évvel ezelőtt írt drámája valahogy nem akar veszíteni az aktualitásából. Pedig mennyire jó lenne. Tovább »

Szívem
még emlékszik szerelmünkre,
szíved elfelejtette a nevem.

Cicázzunk !

Az alább látható 13 kilós ciculi Sztárij Oszkol lakója (a magyaroknak a helységnévről a Don-kanyar juthat eszébe: ott kellett volna a 2. hadseregünknek kiépítenie a ’hídfőállást’ Moszkvától délre, jó ötszáz kilométerre, Kurszk és Voronyezs között – helyette jött a totális vereség és pusztulás). Itt él a Minyin-család, papa-mama-két kislány – ők szerezték be a városi állatpiacon az aranyos kis fehér cicát, Kefírt (a nevet a kislányok adták).

A mindenevő cica elkezdett nőni – hamar lehagyta a kislányokat… Kiderült: nem házimacska; inkább egy eurázsiai hiúz (Lynx lynx), illetve – pontosabban – egy Main Coon volt a hófehérke. Képeket róla és gazdáiról az orosz Russia Beyond online-újság cikkében láthatni (nem tudtam őket onnan kiemelni…):

https://www.rbth.com/lifestyle/334660-meet-kefir-most-popular-maine-coon-cat-in-russia
Tovább »

Borcsa János: Világot benépesítõ mûvek (Kriterion)

Tovább »

Nem tudom, a magyarországi fiataloknak milyen olvasókönyvük volt, mi Erdélyben kívülről fújtuk Petőfinek A Tiszánál című versét. Az, hogy: „Ott, hol a kis Túr siet beléje” egész életre elraktározódott. Viszont eszembe sem jutott Brassóban – ahol születtem és nevelkedtem – azt remélni, hogy a „kis Túr”-t valaha is meglátom. Megtörtént mégis. Tovább »

Szoborcsoportok a zubogó
víz alatt – derékfájós, lumbágós
istenek. A gőz periszkópján át
látni, ahogy magukba borulnak,
reménykednek, tán imádkoznak is.
Tovább »