Mitroi Timea: Sziámi 1. (olajfestmény, 190 x 140 cm) Mitroi Timea fiatal szatmári képzőművész munkái széles skálájú útkeresésről tudósítanak, amely a hagyományos ábrázolástól a fotó alapú képépítésig, az absztrakt expresszionizmus kifejezési lehetőségeitől a realizmusig nagyon sok mindent egyesít, ötvöz az elődök tapasztalataiból úgy, hogy a végeredmény megőrzi újszerűségét, egyediségét.
Én sohasem láttam a péket részegen, de volt, mikor a mesterasszony csak kiszólt a kis házból, hogy ma nem lesz sütés, mert a mesterúr ivott. Akkor már csak a következő napon állt neki a dagasztásnak. Ettél már olyan kenyeret, hogy mikor etted, szemed becsuktad, nyelveddel forgattad falatját a szádban, s a következő falat még nagyobb gyönyört okozott? Tovább »
Volt nekünk egyszer egy piros-tarka tehenünk. Ez a piros fehér dobozos tejről jutott eszembe, erről aztán eszembe jutott a macska, az a sehonnai, akit csak esténként láttunk az istállóban amikor anyám a piros- tarka tehenet fejte. A szép habos tejből legelőször a macska kapott, a sehonnai, akit anyám ki tudja miért, szeretett. Azaz nem ki tudja, mert pontosan tudtuk, a macska minden este fogott egy egeret és ott hagyta a küszöbön fizetség képpen.
Látjátok, még az állatba is több emberség szorult, mind egyesekben – oktatott anyám. Ez a bitang macska nem ingyen eszik, megdolgozik érte. Erről aztán eszembe jutott sok minden, ami mostanában sokakban felvetődik, amin a macska egy pillanatig se gondolkodott, hanem csak tette a dolgát. Jó is lenne, ha az ember csak tenné a dolgát – ilyeneken gondolkodtam ma reggel, amikor egy csepp tejet öntöttem a kávémba.
Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, volt egy gyönyörű erdő. Ebben a rengetegben a fák törzse olyan vastag volt, hogy öten sem tudták átölelni. A tölgyek és a bükkök jól megfértek egymás mellett, de elvétve egy kényesebb fenyő is megmutatta magát az arra járóknak. A lombos fák levelei selymesen ringatóztak a szélben, a napocska huncutul villantotta meg mosolyát az ágak között. Idilli csend uralkodott az erdőn, a darazsak zúgása volt a legnagyobb zaj, mikor arra vitt utam. Igaz, ami igaz, a szélső bokrokban megbújtak a Húsvét Szigetekről ide emigrált nyuszik és időnként kiszaladtak répát csenni a szántóföldre. Nem zavarta őket senki, az erdei állatok, az őzek, szarvasok, sőt még a vaddisznók sem haragudtak a nyuszikra. Már csak azért sem, mert tudták, mindjárt itt a húsvét és ők hozzák a hímes tojásokat. Hogy ezt a butaságot ki terjesztette el, nem tudni, de mióta világ a világ, ez így van. S a nyulak ugye kénytelenek a törvényeknek és a szokásoknak engedelmeskedni. Azt semmiképp nem akarták, hogy holmi renitens bevándorlóknak nézzék őket, még a végén kiutálják őket a bokorból. Tovább »
Szuszogásom, lelked óceánjának hullámzása, erő és erény,
Gyémánt szemed karcolja az eget, óhaj és kék remény, ömlik a fény.
Csengő kacajod a part, enyém-e arcod, ha érinti a végtelen?
Féltő karod betakar, a tudat örökösen kérdez, mert hitetlen. Tovább »
Hajdú Mónika fotója
*Kondra Katalin az Alkonyzóna irodalmi lap szerkesztõje
A most 59 éves kolozsvári grafikus a kortárs erdélyi képzőművészet egyik legaktívabb tagja. 1958-ban született Alsócsernátonban, a marosvásárhelyi Művészeti Líceumban érettségizett, utána Feszt lászló tanítványaként a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán szerzett diplomát.
Az Apáczai Csere János Líceum rajztanára, Galériájának szervezője, grafikusművész, könyvillusztrátor, festő. Olykor módszertani írásokat, verseket közöl, és ha úgy adódik, tiltakozó táblával a nyakában tüntet Kolozsvár főterén az Apáczai Líceum képzőművészeti részlegének megszüntetése ellen. Csoportos tárlatok rendszeres résztvevője, számos egyéni kiállítást rendezett Kézdivásárhelyen, Alsócsernátonban, Kovásznán, Tordaszentlászlón, Kolozsváron és Marosvásárhelyen, magyarországi alkotótáborok meghívottja, a Barabás Miklós Céh és a Magyar Képzőművészek Világszövetségének tagja. Tovább »
szépséged őrzöm
jóságod védő pajzsom
lelked hófehér
B.Tomos Hajnal sorozata
A Brassó megyei Krizba szülöttje, Seres András néprajzkutató, aki évtizedekig élt és dolgozott Négyfaluban is, ez év március 23-án lett volna 88 éves, ha a Teremtő idejekorán magához nem szólítja. A minap erre az évfordulóra emlékeztek Nágyfaluban és méltatták a kitünő néprajzos gyűjtő- és tudományos munkáját. A Barcasági Csángó Kézműves Egyesület türkösi székházában lezajlott eseményen többek közt Köpe Ilona tanítónő régi varrottas-és szőttes gyűjteményét, valamint a Sipirka diák-tánccsoport előadását tekinthették meg a jelenlévők. A vidám hangulatról a négyfalusi Trió zenekar gondoskodott.
A fotón Köpe Ilona mutaja be kollekcióját. A képet Veres Emese Györgyvér készítette.
Mosonyi Tamás: Elkobzott szoborkölyök/Confiscated puppy sculpture (hegesztett acél, tölgyfa/welded steel, oak, 60x16x18cm)
Még a nyár folyamán történt, hogy a városatyák úgy döntöttek, sétányt alakítanak ki a helység központjában. Hát mit mondjak ? A négy faluból anno összeverbuvált városka meglehetősen szűk járdáin alig tudtak pár arasznyi virágágyásnak, no meg a vadonatúj kovácsoltvas-padoknak helyet szorítani. Legyintgettek is szaporán a helybéliek, hogy épp ez hiányzott nekünk: vénasszony kalapjáról a kakastoll.
Kezdetben biza árválkodtak eleget az amúgy elég tetszetős, frissen lakkozott padok, de aztán szerre „belakták” őket a csavargók, alkoholisták, meg az utcagyerekek.
Nos, egy ilyen padon pillantottam meg az ősszel egyik hajdani osztálytársamat. Ott kuporgott valami kétes külsejű csavargó mellett, de látszólag tudomást sem vett róla. Tekintete valahol a közeli épületek tetején kószált, ahol ilyenkor a galambok szoktak sütkérezni. Haja ritkás-zsírosan tapadt koponyájára, beesett arca valami mély szomorúságot, szinte rémületet tükrözött. Melléje telepedtem, de nem vett észre, amíg meg nem érintettem a karját:
– Mi van veled, Nusika? Rosszul érzed magad? Tovább »
Szomorú vagyok. Meghalt a világ legundokabb, legirigyebb, legszemtelenebbb, legkomiszabb, legfölényesebb, legdurvább, leggyanakvóbb és leggonoszabb embere, akivel valaha is összehozott a sors. Gyászolom a szomszédomat, aki minden nap kiállt a kapuba, pont akkor, amikor én havat hánytam, vagy falevelet sepertem, hogy lefitymálja a munkámat, s „belém szúrkáljon” sértő megjegyzéseivel. Ő volt a szünet nélkül szolgálatos démonom, aki éjjelente átugrott a kerítésen, hogy motorolajat öntsön legszebb almafáim tövére s öklömnyi lyukakat hasítson műhálós kerítésemen. Ő volt, aki a frissen festett kocsim ajtaján „szép napot” kívánt nekem egy 10 colos szeggel. Néha már álmomban is megjelent, éles karmokkal, szarvakkal felfegyverkezve, ahogy egy igazi sátánhoz illik, és addig szorongatta a torkomat, mig fuldokolva fel nem ébredtem. Tovább »
Tanulmányait a marosvásárhelyi Művészeti Líceumban (1965), a kolozsvári Pedagógiai Főiskolán (1968), valamint a bukaresti Nicolae Grigorescu Képzőművészeti Intézetben (1982) végezte. 1968-tól rajztanár Vajdahunyadon. 1981-től tagja a Romániai Képzőművészek Országos Szövetségének. 1993-tól alapító tagja a Magyar Képző- és Iparművészek Társaságának. 1997-től az újraalakult Barabás Miklós Céh tagja. 2006 óta Vajdahunyad tiszteletbeli polgára.
B. Tomos Hajnal sorozata
Népi kézműves programot hirdet március 27 és 31 között a Barcasági Csángó Kézműves Egyesület. A reggel 10 órai kezdettel folyó öt napos oktató tevékenységek során szövést, szabás-varrást, horgolást stb. tanulhatnak a helyi hagyományos minták és kézműves-technikák iránt érdeklődők. A négyfalusi kézműves-mesterek az Egyesület türkösi székházában várják őket.
Fát láttam, mindahánynál nagyobbat,
égmagasságban roskadozó toboztömeg;
Templomot láttam, ajtaja tárva,
s ki rajta kilép, mind sápatag, szilárd,
halálra kész;
Nőt láttam, rúzsos mosollyal
kockát vetett,
s láttam, hogy vesztett.
Mindezen dolgok köré kört rajzoltak,
és senki át nem lépheti.
Boda Edit fordította angolból
B. Tomos Hajnal sorozata
Március 17-én mutatta be a brassói Reménység Házában a Szent Mihály Szekere nevet viselő magyarországi vándorszínház a Honszerelem! Vess tiszta lángot! –című előadását. A zenés-táncos-verses pódiumműsoron Walter Ferenc, a Magyar Állami Operaház magánénekese, Kovács Dániel zongoraművész és Gallyas Márton néptáncos lépett fel. Az előadást március 18-án Déván, 19-én Gyulafehérvárt , 20-án Nagyenyeden, ismételték meg, majd 21-én Vízaknán és 22-én Nagyszebenben szerepeltek.
A fotó a három előadót ábrázolja, készítette Házy Bakó Eszter
1998. márc. 14. Félixfürdő
Kinn omlik a hó, temet mindent Gyönyörű a havazás innen az ágyból, a test kényelmes pozíciójából. A lélek hófúvásos zugaiban bennem is omlik minden, de nem betemeti a fájdalmat, a soha nem szűnőt, ellenkezőleg, minden szépségével az élet, amit produkálhat a természet, a havazás, valahol ott mélyen téged idéz. Belelátlak a tájba, bárhol járok, bármit teszek, mintha a létező valóság lenne az elképzelt, és mögötte ott állasz te, aki mindig figyelmes, tettre kész, örök ifjúi arcban mélyen ülő elevenség, két komoly kékség, a két gyönyörű kék szemed világít, átjárja testem e fény, e villanás. Téged képzellek valóságosnak, a lelki szemeimmel látlak, miközben a valódi szemléli a természet nyújtotta szépségeket. Tovább »
Hiripi Zsuzsával először a szatmári Népművészeti Iskolában találkoztam, ahol szobrászatot tanult. Jó kis csapat gyűlt össze annak idején, itt szerezte első képzőművészethez kötődő ismereteit Zagyva László, a szatmári Hám János szobor alkotója, Domokos Lehel, a szatmári főtéri szökőkút megálmodója.
Valami összeállítást küldött nekem email formájában. Emailhez csatolva Wordban az anyagot. Milyen szöveg volt, már nem emlékszem, de az élményre, hogy egy szememnek igen kellemes betûtípusban volt begépelve, igen. Georgia – azóta is azt használom… (Gergely Tamás)
Pusztai Péter rajza