Megdöbbentett a hír: tavaly 751 gyermeket hagytak sorsukra a szüleik a kórházakban: 520-at a szülészeten, 205-öt a kórházakban működő gyermekorvosi rendelőben, 20-at pedig más kórházi részlegeken. Az elhagyott gyermekek nagy része állami gondozásba került – ne irigyeljük a sorsukat! -, vagy pedig nevelő szülőre leltek – ők talán valamivel szerencsésebbek… És még dicsekedhetünk is. Képzeljék el: 2018-ban 53-mal kevesebb gyermeket hagytak el a kedves szüleik, mint 2017-ben. Lám-lám: jön meg az eszük. Tovább »
A százkötetesre tervezett Székely könyvtár 69. köteteként jelent meg Ferencz Imre Válogatott versek című kötete 2018-ban. A szerző pályáját meghatározza, hogy évekig újságíróként dolgozott, falujáró riporterként: ez verseinek világlátásában is visszaköszön, ugyanakkor, Ferencz Imre saját bevallása szerint ez visszafogta a lírai termést, ezért igazi kiteljesedésről, költői újjászületésről inkább csak élete delén túl, nyugdíjba vonulása után beszélhetünk (e könyv megjelenésének évében 70. életévét töltötte a szerző). Tovább »
Vadmalacék sírtak meg nevettek, Komájuk nem tudta, mi történt, talán mérges gombát ettek…
– Felhívtak telefonon – magyarázta Vadmalac az esetet –, valami felmérés vagy mi és megkérdezték, hogy boldog vagyok-e?
”Boldog”, ezt kissé ugatva, két külön szótagban ejtette ki. ”Bol-dog”, így, vonyítás volt, ha nem üvöltés. Tovább »
Néha éj közepén
arra ébredünk, hogy
kilóg lábunk a tegnapok alól Tovább »
ugyan már! von egyet a vállán
mit izgatod magad, rá se ránts
úgyse változtathatsz semmit a dolgon
én száz évig élek, nem aggódom Tovább »
Fagyával megjött újra a tél,
s pajta melegét bitorló
orgonabokor ágaira
parancsolta cinegéimet
sohsemvolt szilvafáimról. Tovább »
(Net-humor)
A pápa elhatározza, hogy inkognitóban bemegy Rómába. Beül a sötétített ablakú limuzinba és megmondja a sofőrnek, hogy irány a város! A sofőr azonban nagyon fél, mert még sosem vitte a pápát egyedül, mindig testőrök sorfala kísérte és nagyon izgul, nehogy valami történjen, ezért csigalassúsággal vánszorognak. Tovább »
Fél évszázadnyi bukarestiség után furcsa arra gondolnom, hogy ez az idő életem kétharmadát méri, míg előtte az első negyedszázadom kétharmadában iskolapadokat koptattam. Ennyire „bekeretezve” látszólag jóformán minden, ami történt és amit csináltam: kényszerpályán – úgymond determináltan – játszódott. Ez kényelmes gondolat is lehetne éppen, hisz felmentene kerülőim, tévedéseim, rossz döntéseim feldolgozásának kényszere alól, de voltaképpen rettenetes, mert ez a kényszer mégis egyre inkább nyomaszt. Tovább »
– Hát gyarapodik, Sík úr, gyarapodik, amikor utoljára jártam itt, még nem volt meg ez a szekrény, mondja, ez könyvnek való?
– Könyvnek.
– Szóval könyvnek. Sejtettem, hogy könyvnek. Na és mondja csak, az a Louis-Quinze még nem ment el? Az a készlet a háta mögött…
– Nem, mert nem valódi. Tovább »
„castis omnia casta”
nem volt egy rossz
gondolata
az én drága
jó anyámnak
„a tisztának
minden tiszta” Tovább »
A lenézett Venus
Öreg talján jár a nagy utcza sorján,
Szemét a földre csüggeszti mogorván.
Egy alabástrom Venust visz kínálva
Már reggel óta s mindenütt hiába. Tovább »
Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat.
Nagy Benedek: Ellenzékben és ellenszélben
Politikusi feljegyzések – oldalnézetből. 1989 december – 1993 január.
(Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2016. Szerkesztő: Sarány István. Jegyzetekkel ellátta: Vas Orsolya. Névmutató: Sarány István)
Nem voltam rest és megszámoltam: hatvannégyszer szerepelek a névmutatóban. Dehát ez a könyvet záró összeállítás is hatalmas: közel harminc oldalon sorakoznak benne a nevek és meg nem számoltam, csupán megbecsültem, ahogyan a nagy tömegeket szokás: több mint ezer és kevesebb mint ezerötszáz név lehet benne. Tovább »
A kisebbségi uralom tökéletes példája: kisbaba a háznál.
Felfirkálta, szerk. ÁHU
Mint szelet kenyéren bóklászó hangya
tévelygek, nem is tudom merre a tova –
nagy darabban barna sivatag mögöttem,
s orromnál kezdődő végtelen előttem. Tovább »
lehettem volna
mérnök szekrényemben négy-
-zethálós inggel
Budapest, 2019. V. 20.
Fölbuzgott. Aztán kitört. S ahol kihűlt,
sóterhét színes kristályokba rakta.
Föld mélyébe visszahullva felhevült,
s feledett terhét újraolvasztotta. Tovább »
Az eredendően lusta ember szemszögéből „a legjobb dolgokat mindig mások írják”… Ez csak annyiban eredeti meglátás, hogy nem emlékszem arra, olvastam-e ezt valahol, ami tulajdonképpen egyre megy, mert már annyi dologra nem emlékszem az életemből… Tovább »
A múlt héten, május 15-én nyílt meg a hagyományos szabadtémás képzőművészeti tábor Hargita megye “fővárosában”. Az esemény első napjairól Ádám Gyula fotóival folyamatosan “tudósítunk”.
Az utolsó avatás
Doctor Urak! Eszembe jut az utolsó avatás. Az utolsó doctoravatás, – ott lent, Kolozsvárott. Nyolc esztendővel ezelőtt történt. Cluj prefektusa értesítette az Egyetem Rectorát: a nagyszebeni kormánytanács elrendelte az Egyetem átadását. A Rector, az Egyetem Tanácsa, egész tanári kara tiltakozott. Egy szálig megtagadták a hűségeskü letételét. Egy hónapig tartott a kálváriajárás. A kínos bizonytalanság. És 1919. május 12.-én végbement Erdély ősi Egyetemének erőszakos elvétele. Az Egyetemet román katonaság zárta körül. A csapatok parancsnoka karhatalmat alkalmazott a Rectorral szemben és átvette az Egyetem fölött az imperiumot. Tovább »
Pusztai Péter és Irina rajza