Keszthelyi György: A szék


– mítoszokon innen és túl –

Az üres szobában
Gaia egy széket tolt alám,
holdistennő legyintett egyet,
Hadész állított talpra,
faragott csontkockát hajítottam
a gyalulatlan deszkapadlóra. Tovább »

B. Tomos Hajnal: Lépések

Bokáig harmatos rétbe,
gyermekcikázásba,
meleg kenyér-földbe,
térdig égő mákvirágba,
szélbe, kékbe,
láb alá surranó holdfénybe – Tovább »

Nagy Miklós Kund: Régi fotó nem vén fotó

Középen Szervátiusz Jenő. Fotó: Balázs Ferenc

De nem ám! Ötven év távolából is vitalitással, frissességgel teli. Átsugárzik róla az adott perc varázsa, máig érzékelhető a rögzített mozzanatban felgyülemlett életerő. Tanúságtétel és kordokumentum is a fekete-fehér fotó. A fotográfus Balázs Ferenc eleve nem művészi szándékkal készítette képeit a tülekedő nagy tömegben, vérbeli vizuális krónikásként az eseményt akarta minél elevenebben, minél nagyobb hűséggel megörökíteni. Sikerült neki, méghozzá úgy, hogy felvételei művészi erényekkel is telítődtek. Balázs Feri bácsi, ahogy a székelyudvarhelyiek régóta nevezik, mindig ott volt a történések sűrűjében, az évtizedek során hatalmasra duzzadt fotótára a székelyföldi tájak szinte minden fontos eseményéről őriz egyedi fotográfiákat, sorozatokat. Közösségszervezőként is elévülhetetlen érdemei vannak, de fotós szenvedélye hozta meg számára a legtöbb elismerést, így az Élő Székelyföld életműdíját is, amelyet 2018-ban kapott meg.

A teljes szöveg, illusztrációkkal az ujhet.com portálon

Cselényi Béla: szellőztetés nyáron

sötétkék öntapadó ég
a ciripelés aranycsillagaival
mint egy hajóút valamikor
elindul a ház
az idő folyamán

Budapest, 2022. VI. 23.

Tóth Mónika: Nyom

         neked, Vasile

Jóságod,
szépséged,
lelked,
szíved.
egyszerűséged
megérintett egyszer
és nyomot hagyott
bennem
örökké

Jóna Dávid: Petőfi balkezes volt

Jobbkezes lett a Petőfi utca, pedig Petőfi balkezes volt./ jd/

Forrás: szerző FB-oldala

Lokodi Imre: Bertoppant Székedi Ferenc

Hogy lett egy akármilyen hétfőből, hétköznapból ünnep? Úgy, hogy váratlanul betoppant mikházi otthonomba a csíkzsögödi író, publicista, műfordító Székedi Ferenc. Elhozta legutóbbi vaskos könyvét. Sohase jobb, se rosszabb napot ne adjon az Isten. Köszönöm, Feri! (Forrás: szerző FB-oldala)

Kiss Székely Zoltán Majd valaki ezer év múlva

Úgy nézek néha tárgyaimra,
bicskámra, mit megevett rozsda,
összegyűjtött ásványaimra,
emléket őrző mobilomra,
mint valaki ezer év múlva,
ha majd a mocsárból kimosta. Tovább »

Nászta Katalin: L á s z l ó k n a k – L a c i n a p r a

A szerző grafikája

– Megszámolni sem tudom
hány László ismerős.
Vannak közöttük olyanok
kiket vezetéknevükkel összekötve
magamban lelacizok. Tovább »

Gergely Tamás: Szóbogáncs

ARANYGY, VARANGY (Más)

Forrás: szerző FB-oldala

Demény Péter (Ivan Karamazov:) a magyarság lába

hazafias vers

arra gondoltam
jó lenne ha szép lenne a magyarság lába
most olyan mint a fáradt nőé a reklámban
birodalmi szerelem simogatja
látszatkenőcsökre áhítozik
és úgy egész testileg
nemcsak a lábat illetően
nagyon szereti a műszentpillákat Tovább »

Nászta Katalin: 3×1

b o s s z ú

kitártam a lelkem: nézz bele
nem tetszhetett a látvány – félrenéztél
benéztelek – mint annyi mindent eddig
már nem látlak – szemet cseréltem Tovább »

Keszthelyi György: Süssetek lángost

Süss nekem kedves egy lángost,
káposztást, túróst, mindegy.
Forró legyen és olajos, mint combod
a folyóparton, ha perzsel a nap.
Mától fogva tagjelölt vagy,
hímtagom hercegnője.
Papírod nem lesz róla,
szeplőtelen, kis Boleyn Anna,
de ne félj, nem csukatlak a várba,
fejed is a nyakadon marad,
még akkor is, ha karóba húzlak. Tovább »

Steigerwald Tibor: Korai alkony

Forrás: szerző FB-oldala

Mátyás B. Ferenc: Ha mennem kell

Ha mennem kell
elballagok
ha téged menteni
rohanok senkit sem kímélve
kicsit sem nagyot Tovább »

Kiss Székely Zoltán Karácsonyi emlék Szentivánkor

Kormosodó sírkőre csurran, szétfolyik
a viasz, s a kaján talajmenti faggyal
dermed. Lombját egy bús bokor a tébolyig
félti. Már hosszabbak a nappalok. Nyargal Tovább »

Cseke Péter: Az erdő ökle

Gergely Tamás: Diktátorok ideje / Állj résen

A koma egész életében azért szenvedett, mert túl alacsony. Mondták ezt róla rondábban is, de a Vadmalac család nem bántotta.
Próbálkozott a koma magasított sarkú cipővel, különböző porokkal, mindhiába.
Végső elkeseredésében odaállt Vadmalac elé, és azt mondta:
– Elmegyek diktátornak! Vagyok akkora, mint… És ott bemondott egy közismert nevet. Majd ennyivel megtoldotta:
– A diktátorok idejét éljük.
Hát Vadmalac nem tudta, hogy sírjon vagy nevessen. Végül egy napóleoni példával próbálkozott.
– Hiszen kardod sincsen. Nincs, amit megtoldj egy lépéssel.
De a koma nem értette a példálózást, hát egyenesebbre fogta Vadmalac a válaszát:
– Ahhoz tehetség kell. Meg ambíció.

* Tovább »

Nászta Katalin–B. Tomos Hajnal: EGZOTIKUS FELVÉTEL

A sivatag gyönyörű rőtbarna előterében ötéves-forma gyerek kuporog. Csontsovány karjaival nyalábolja meztelen térdét és bágyadtan néz a lencsébe. Szemében már csak a láz ég. Látszik rajta, hogy hamarosan feladja a küzdelmet, és végez vele a éhség, meg a tűző nap. Mögötte hatalmas karvaly gubbaszt, szinte odakövülten. Ő akar lenni az első.

(B. Tomos Hajnal – Nászta Katalin: Van ilyen c. közös kötetükből egy “darab”. Szöveg B.T.H.- rajz N.K. Elérhető a MEK-en)

Hadnagy József: Félszemű kalózhajó

Egyesek szerint jófej voltam,
ma öröm, ha észrevesznek
Viselem láthatatlansági
mellényét az öregeknek. Tovább »

Dr. Bencze Mihály: Ultima Sacra társulat Alsórákoson

Alsórákoson, 2022. június 13-án, a református templomban Csákány Antal református, és Szabó József unitárius lelkészek prédikációjukban a kispünkösdi Szabadságnap fontosságát, a hagyomány megélését emelték ki, a zsúfolásig megtelt templom hallgatóságának. Ennek a napnak a fénypontja az Ultima Sacra társulat A hazám felöl – Hazám felé című műsora volt, amit Sepsiköröspatak, Datk, Dálnok, Ürmös és Apáca után, turnéjuk végállomásaként itt adtak elő. Ezt a turnét Kökösi Attila, a brassói Korona Rádió igazgatója szervezte. Koncert után az Ultima Sacra (Szepesi Richárd, Szőke Tímea, Miks-Rédai Csaba) együttessel beszélgettem. Tovább »

Dr. Borsi-Kálmán Béla: Mi (ki) az, hogy (a) MOLDOVA

Emlékfoszlányok egy (nagy) magyar íróról
„Nem lehet boldog ember, aki mindig elégedetlen önmagával, s nem lehet jó író, aki elégedett azzal, amit elért. A logika szerint tehát író boldog ember nem lehet.” (Szále László)

Moldova Györgyöt 1975.július végén vagy augusztus elején ismertem meg személyesen, ráadásul, ahogy mondani szokás, „testközelből”: néhai Rigó Béla (1942–2017) kommendálására azokban a napokban jelentem meg a SAJTÓ SK alias SZOCREÁL egyik keddi vagy csütörtöki tréningjén a Naphegy utcai „háromnegyedes” (kis)füves pályán.
A gyakorlás, mint az amatőr egyesületek esetében általában, szolid kiskapuzásból, szakmai zsargonban „pulykázásból” állt, vagyis természetes közegükben vehettem szemügyre újdonsült játékostársaimat. Mármint azt, hogy miként „bánnak” a világ legnépszerűbb sportjának elengedhetetlen kellékével, mi több, „főszereplőjével”: a futball-labdával. A csapatban több jobb sorsra érdemes labdarúgó is volt: Módos István emlékezetem szerint a HONVÉD-ifiben nevelkedett, a jobbszélső, Horváth Jancsi, úgy rémlik, a kisebbik székesfehérvári csapatban, a MÁV Előrében pallérozódott. Ugyanott, ahol mintegy másfél évtizeddel később a következő történelmi korszak leendő névadója… Ő volt Moldova Gyuri egyik kedvence, a „nagy lövése van” tiszteletet parancsoló fajtájából. A „ráckevei különítmény” – Szále László és Skultéty Tamás – pedig abszolút mércével mérve is tehetséges focista volt. (Szále szombathelyi főiskolás korában eljutott a HALADÁS tartalékcsapatáig, Skultéty viszont, ha csak egy kicsit is csipkedi magát, szinte bármelyik akkori NB I-es együttes szűkített keretébe „befért” volna: jó felépítésű, dinamikus és gyors játékos volt, kitűnően szerelt, nagyszerűen indított, jobb külsővel is bombaerősen lőtt, s alig emlékszem olyan mérkőzésre, amikor nem „köszönt be” a portásoknak: lábbal, fejjel egyaránt…)
Egy csapat, bármely csapat, így a Real Madrid és a SZOCREÁL is, egyre megy, persze nem csupa zsonglőrökből áll: mindenhova kellenek a vízhordók és zongoracipelők, akik illő alázattal a „fazonszabászok” és a gólvágók keze (lába) alá dolgoznak: űzik-hajtják az ellenfelet, hátul kőkeményen ütköznek, csúsznak-másznak, hogy a labdát megszerezzék, s aztán, lehetőleg pontosan, odaadják az arra illetékesebbeknek. A SAJTÓ SK-ban is több ilyen rendkívül hasznos bekk és mezőnymunkás volt, ám az ő nevüket helytakarékosságból most nem sorolom fel (pedig megérdemelnék), mert az emlékezés nem róluk, hanem valamennyiünk teljhatalmú főnökéről, Moldova Györgyről, a csapatkapitányról szól…
Ő ugyanis egyik halmazba sem tartozott: „dekázni” talán hármat-négyet, ha képes lett volna, labdát vezetni, pláne cselezni nem tudott, robbanékonysága nagyjából az éti csiga szintjén mozgott, fordulékonysága olyan volt, akár a csuklós buszé, passzai akciórádiusza körülbelül öt-hat méter lehetett. Már csak azért is, mert krónikus lúdtalpa miatt csupán jobb belsővel volt képes a lasztit továbbítani: nem rúgta, hanem „tolta” a bőrgolyót… Egy magasról lehulló labda légstoppal való megszelídítése pedig a mission impossible kategóriájába tartozott nála… Tovább »

Mátyás B. Ferenc: STANDAPÉ

higgyed
mindjárt egyben
a következő idő/pillanatban
háború után menten

az érmék énekét megkaptuk
és himlőrózsákat szedtünk
járványunk sík síkjain
sebeinket vakargatva
mosdatlan ujjal is
akár Tovább »

Fülöp Lóránt: Júniusi kaszáló

Forrás: szerző FB-oldala

Demény Péter (Ivan Karamazov:) Fabula egy tájról

Van egy táj,
csupa báj,
ott még a szamár se szamár.
Ha probléma adódik,
senki se vajúdik,
bár szenved mindenki,
de pusztán szóban
(ez nagy divat ottan). Tovább »