Cselényi Béla: „Bélám, hát érdemes?”

 
 
T. születésnapja van.
Már rég elfelejtettem volna,
de annak idején
az apja vette fel a kagylót
a fenti kérdő mondattal.
 
„Bélám, hát érdemes?”
Hát érdemes volt,
mert nem megy ki a fejemből
évtizedek óta,
hogy félszegségemet
tolakodással vádolták.
 
Ez csak egy vers
és nincsen csattanója.
Érdemes volt-e megírni,
Bélám?
 
 
Budapest, 2024. I. 28.

Szalai Ferenc: A NYÁRFA

 
levél-sziget
hűs tenger-ég
beszegett part:
öböl-recék
 
szél és eső
marta ki tán –
hány lakatlan
telek a fán?
 
levél-gerinc:
ösvény vezet
pár bordaág
az erezet
 
egyetlen lény
ki arra jár:
lakmározó
idő-bogár
 
hány beszakadt
birtok-perem?
s ágbogokon
mi sem terem
 
gallyas tenyér
szemlátomást
nem tart szívnek-
hitt naptojást
 
hol bujdokol
e tört gyümölcs
mint biztatás:
„ruhát se ölts!”?
 
lombokra-folyt
hűlt sárga folt –
– pedig hevünk
nyárfája volt!

Bencze Mihály: Egy brassói szász család megmenekülése a szovjet deportálástól

 

Az erdélyi szászok 1919-ben támogatták Erdély Romániához való csatolását, de a román kormány a szászokkal szemben is alkalmazta a magyarokkal szemben már elkezdett asszimilációs politikát.

 

Zsubori Ervin fotója

 

Tovább »

Németi Rudolf: Töredék Istenről

 

Bajos azt tudni, angyalom,
hol a kezdete, hol a vége.
Fehér tintával ír fehérre.

Meg hát úgysincs rá alkalom
odajutni a közelébe.
Ami gyanús volt, mind kitépte.

Mint pillangók az ablakon,
úgy tapadnak a lámpafényre.
Meddig tart vajon napja, éje?

Meddig  majd, míg egy hajnalon
megdörzsöli szemét, és végre
belesöpör a füzetébe?

Sütő István: Vesző szerető

 

Elvesztettem valamit,
ami soha nem volt enyém igazán,
mégis fáj az űr, amit hagyott maga után.
Egy apró elszólás, árulás talán?
Kit árultam el kinek? Ez a rejtély csupán.
Egy szerető ki megosztja titkát,
mert nem csak szerető akar maradni,
sőt, mindenkivel elfogadtatni…
Szenvedek!
Átkozom a pillanatot,
mikor megestem egy baráti beszélgetés alatt,
Szeretőm elvesztve a bizalmat…?
Vagy a titkát osztottam meg valakivel,
akivel Ő nem szerette volna, de miért nem?
Képtelen vagyok elfogadni az indokot,
reménykedő lelkem nem látja az okot.
Rág a gondolat, rosszkor voltam ott,
Szeretőm inkább máshoz bújt volna;
de kérdem én, miért voltam ott?
Nem én kértem, Ő hívott…
Csapda volt hát?
Megmutassa, hogy tényleg gonosz?
Elűzzön magától?
Szavakkal is megtehette volna.
Vagy magának bizonyított volna inkább?
Tévedek.
Minden bizonnyal,
szívem súgja,
ez nem lehet.

Iván Gizella: Barátom, a nap

 

Süss fel nap!

Sütnék én, de látod, a bárányfelhők…

Na, nekem elég. Kész, vége a mai napomnak. Az égen is a birkák vonulnak.

Ne bántsd őket, békések. Nem ők a hibásak. Látod, olyanok, mint a vattapamacs.

Persze, védd csak őket. Ha tehetném, özönvizet engednék rájuk.

Akkor magaddal is kitolnál.

Jó, de legalább nem más bosszant fel.

Higgy nekem, a bárányok nem hibásak. A szél az úr.

Na, de most nem is fúj. Már kitombolta magát, összeterelte a nyájat, hogy elvegye előled a fényt.

S mért jó az neki?

A fény, a szabadság.

Akkor már napozni sem szabad?

Napozni akarsz februárban?

cselényi béla: enyhe emlékezés

 
 
most felidézem
azt a gyenge huzatot
úgy szellőztetek
 
 
Budapest, 2024. I. 20.

Debreczeni Éva: MOST MÉG CSAK

 

most még csak porózus
széthulló törmelék a vágy
darabos száraz tapintat
kell jönni valami nedvnek
valami csapadéknak föntről hogy
összeálljon tartós kemény
szerelemmé valami eső
zuhatag tán néhány csepp
könny

Cseke Gábor: Egy versem szertefoszlott /Ferenczes Istvánnak

 

egy versem szertefoszlott mint az álom
mint papundekli bőrönd ott túl a gáton
a vízbe hullva nem lett belőle vízihulla
volt nincs elillant nyoma vész csupa nulla
pedig mily büszke voltam a percre
mikor ujjam a végszót a gépbe verte
s míg lazán hátradőltem az éji lámpa égett
a képernyő hirtelen elalélt hófehér lett
csak néztem bambán nem hittem a szememnek
mit összehordtam nemrég soronként szerte pergett
egyetlen szó se jött át az űrön támadt résen
csak egyet hajtogattam hogy nekem végem végem
pedig hát itt az új vers mely a régit kiváltja
bár ő csak kisebb testvér s azt kérdi hol a bátyja
hogy tűnhetett el nyomtalanul mint kutya az éjben
megzavarodva dúdolok röhögve talpig feketében

boér géza: a hallgatás

a hallgatás

néma zsoltárai ugyanott

ugyanott semmi

semmi fölparázsló hideg

mintha valakinek
semmi
        suhanna
                tenyerébe

Adonyi Nagy Mária: KERENGŐ

 

Torkunkba téptek ömlő árkok
tüzet most már hogyan kiáltok?
Rámtaláltak a keresések
kilesték azt is merre nézek
Elűznek maguktól a tárgyak
mikor már majdnem megtalállak
Beoltottak villanó fények
és már tőled is félek félek
Kicsapják szemed a házak
ablaktalan csillagok fáznak
Érted jönnek tövisek rózsák
meghalnak akik megcsókolják
Kerekek között gyertyák sírnak
tovább forognak égő szíjak
Térden állva halnak a fák
nem marad csak vérző virág
Kibújnak arcodból a csontok
erdővé rántják halott lombok
Hordoz e csengő ragyogás
kitépi szemét mindenki más
Madaraid szétrobbannak
porba ködbe vitesd magad
Körbe körbe a bűvös körbe
szétporlani a bűvös körbe
Körbe körbe a bűvös körbe
bennemaradni mindörökre
Körbe körbe a bűvös körbe
beleölelve beleölve

„Mindjárt a bombák ledobása után tankok nyomul-
tak be, rengeteg tankot küldtek egyetlen ember ellen…
aki füstbe és tűzbe burkolt szobájában egymaga
várt rájuk. Gépfegyverrel ölték meg. Jól tudták, hogy
őrhelyét magától sohasem hagyja el.” (Pablo Neruda)

Para Olga: MÉT VISZI KI KEND A VESZÉLYES BIKÁT A KAPUN ?

 

– Mét viszi ki a veszélyes bikát a kapun? – kérdi félve a feleség.

– Mét, mét, met a bütünél kikötve unja magát, no, csihányt a pipéknek, osztán leskelőggyél! !Menj fel a hiúba, meg ne lássanak!

– Esment én a csihányt, no, majd – mormogja inkább magának az asszony, s fel a lajtorján , félrelép, megijedve rebegi. – Jaj, ha lezsuppantam vóna, Istenem köszönöm!

Majd kiesik a szeme, de a párbeszédből semmit se hall, őt nem látják, mégis restellkedik, és félti az ő urát.

– No, no, csak nehogy túl közel mennyenek a zemberek… – aggodalmaskodik.

Megérkeznek a cimborák, szomszédok. Szinte kórusban mondják:

– No, münk es jövénk, láttuk vót, meg es dicsértük vót mán, de most vadabb kinézetű – véli Józsi bá.

-Ammá igaz, ne félj, jó erőst fogom! – feleli a gazda. Aztán megpillantja a gyereket is Mózsi mellett.

– Ejsze te es üsmersz, cseplesz? –kérdi tőle.

– Ühüm.

– Hozám a legénykét, guvasztya a szemit, roppant kíványcsi – mondja mentegetőzve Mózsi.

– Nem látod, helytelenkedik, te Mózsi, a kulyakjával hadonászik, sirüjj haza vele, hé!

Miután elmennek, a többieket is figyelmezteti:

– No, tü es hátrébb hátrébb, met mán én es kezdek félni tölle, ez mán nem játék, azt mondgya a báytám, le kell lőni, no, meglássuk, meddig bírom… Meg az apósom es eszt monggya, a bíró. No, az enyim nem es mehet a legelőre, roppant szigorú, igazságos ember, meg es náspángojja a legénykéket , még a leánkákot es, ha estefelé, amikor jő a csorda, s a végin a bikák, ha künn csatangolnak.

– Jól es teszi, szigorú, de jó ember, ammá igaz..

-No, elég vót, kell érkezzen a barátom, a vadász, mán várom es, eddig megehült a bika, tük es eriggyetek haza!

A gazda is indul befelé a bikával, s hát a kapun belül a bika megugorja magát, s egyenest a szarvával már öklelné is fel a fehérnépet, ha be nem csapná a kertajtót ijedtében, s ekkor szembefordul a gazdájával, aki becurukkol félelmében a színbe, s épp jön a vadász, barátja, a hosszú udvaron, a megvadult bika, szembe vele, leszegett fejjel, de a vadásznak a helyén van az esze, leteríti egyetlen lövéssel.

cselényi béla-album: a délutánosok

a délutánosok
 
 
átvágtak rézsút
a parkon hazajövet
visszhangzott minden
 
 Budapest, 2024. I. 5.
 
 
hathat az íz
 
 
réteslapok közt
feszül az ízletes krém
hathat gyönyöre
 
 Budapest, 2024. I. 6.
 
 
didergés
 
 
kopott rejtvénykönyv
rejti karácsonyomat
szakadtan kopott
télikabátom
takarja a hátamat
hideg ellen véd
óvja a fázós
könnyedén feltárható
testrészeimet
csempés kályha óv
a tél ártalmaitól
didergésre fel
 
Budapest, 2024. I. 7.
 
 
valami romantikus
 
 
tiszta kabátot
terített rám az álom
fázhattam kissé
 
Budapest, 2024. I. 8.

Đuro Damjanović: Kép a háborúból

Đuro Damjanovićverse igaz történetről szól. Srđan Aleksić-et (Alekszity Szrgyan) a Szerb Köztársaság Katonasága katonáját saját katonaságának tagjai verték agyon puskatussal, mikor (1993. január 27.-én) Terbinje-ben egy bosnyák ismerősét akarta megvédeni. 

 

Kép a háborúból

 

Verték.
Verték és verték.
(Jaj! Ó jaj! Ó jaj!)
Verték,
verték, verték.
(Jaaaj! Ó jaaaj! Ó jaaaj!)
Verték, verték, verték, verték.
(Jaaaaaj! Ó jaaaaaj!)
Verték, kegyetlenül verték,
verték, verték, verték, verték.
Kik?
„Kik?” A katonaság.
Verték, kegyetlenül verték,
verték, verték, verték.
„Milyen katonaság?”
Melyik katonaság nem vert?
Verték, kegyetlenül verték,
kezdetben ököllel verték.
Verték, kegyetlenül verték,
ököllel verték, ököllel verték.
Verték, kegyetlenül verték,
ököllel verték, lábbal rugdosták.
Verték, kegyetlenül verték,
verték, verték, verték
fáradt ököllel, pihent lábakkal.
Verték, verték, verték,
elfáradt lábakkal rugdosták,
megpihent ököllel folytatták.
Verték, kegyetlenül verték,
verték, verték, verték.
„Miért?”
Mert nem volt hajlandó verni.
Verték, verték, verték,
verték, verték, kegyetlenül verték.
Pisztolycsövet dugtak
véres jajjal teli szájába,
mely könyörgött: „Hagyjatok!”
Verték, verték, verték,
és mikor már kezük, lábuk
fájt az ütlegeléstől,
puskatussal verték.
Verték, kegyetlenül verték,
verték, verték, verték, verték,
verték, puskatussal verték.
Verték, verték, verték
és puskacsövet dugtak
véres jajjal teli szájába.
Véres jajjal teli szájába,
mely könyörgött: „Öljetek meg!”
Verték, kegyetlenül verték.
Verték, verték, verték, verték,
míg állt, míg esett.
Verték míg állt,
verték míg esett.
Verték, verték, verték,
verték míg esett.
Verték miután elesett.
Verték míg feküdt.
Verték, verték, verték,
emelték és verték,
míg újra el nem esett.
Ismét emelték,
és tartották,
tartották, hogy ne essen el,
tartották és verték,
míg újra el nem esett.
Verték ököllel, lábbal,
ököllel, lábbal, puskatussal,
puskatussal, lábbal, ököllel,
ököllel, lábbal, puskatussal.
Verték, verték, verték,
verték, lelketlen lelkükkel
utálattal verték.
Verték, verték, verték
de ő már nem jajgatott,
véres szájával nem ismételt,
nem szólt.
Verték, verték, verték,
de ő már nem könyörgött,
se „Hagyjatok”, se „Öljetek”.
Ők akkor mint valami palántát
leöntötték vízzel.
Leöntötték vízzel,
nem azért, hogy enyhítsék fájdalmát,
lemossák az alvadt vért,
a halálból hozták vissza,
halott mivoltából felélesztették,
felélesztették nem az életért,
hanem, hogy még élve ütlegeljék,
tovább verjék.
Mikor ebben a krisztusi munkában
kudarcot vallottak,
holtában verték.

 

Fordította: Fehér Illés

Európa legnagyobb Rockmúzeuma – Beszélgetés Zselencz Lászlóval – kérdezett: Bencze Mihály és Béres Vivien Beatrix

 

Kevesen tudják azt, hogy Európa legnagyobb Rockmúzeuma Budapesten (XIII. kerület, Kárpát utca 23.) található. Ilyen méretű, tárgyi jellegű kiállítás nincs sehol a kontinensen. 2013 elején tízegynéhány ember megalapította a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesületet, mely célul tűzte ki, hogy olyan múzeumot hoz létre, mely állandó kiállítás keretében mutatja be az elmúlt hat évtized magyar könnyűzenei örökségét, legfőképpen rockzenei hagyományait. Törekvésük sikerrel járt, 2014-ben megalakult a Rockmúzeum a Radnóti Miklós Művelődési Ház egyik épületegységében. Itt helye van a tágan értelmezett rockzene képviselőin kívül a hagyományosabb tánczene és popzene többi képviselőinek is, hiszen a korszak értelmezhetetlen annak teljes bemutatása nélkül. A Rockmúzeum kulturális küldetésének része nem csak a múlt ápolása, hanem a jövő építése is. Fiatal zenészek részére bemutatkozást biztosítanak, zenei mesterkurzusokat szerveznek, és segítik az idős zenészeket.

2024. január 14-én látogattuk meg a múzeumot és az önkéntes szolgálatot teljesítő Zselencz László (Zsöci) volt a vezetőnk, aki a történelmi magyar rockzene korszak zenészeként, az előadásával felejthetetlen élményt biztosított. Róla írt könyvet Bálint Csaba Zsöci címen, ami 2022-ben jelent meg. Bencze Mihály vele először 1980-ban találkozott Miskolcon, ahol az Edda együttes egy tornádóval felérő koncertet tartott. Zselencz László (Miskolc, 1953. július 4.) az Edda Művek és a Beatrice együttes révén vált ismertté. A középiskolát a Herman Ottó Gimnáziumba kezdte, majd átment a Gábor Áron Kohó- és Öntőipari Technikumba. 1969-ben a Szinkron együttest alapította, ami a miskolci Bartók Béla Művelődési Ház állandó zenekara lett. Következtek az Odera, a Favorit együttes, majd 1978-ban az akkor formálódó Edda Művek tagja lett. 1984-től a P. Boxban, majd a Bill & Box Companyben játszott. 1988-ban az Ossianban is megfordult. 1989-ben már a Beatrice tagja lett, 1993-tól a Benkő László-féle B-Project és a Boxer együttesekben játszott. Rendszeres fellépője az Edda-nosztalgiabuliknak. 2009-ben az újjáalakult Dinamit együttes basszusgitárosa.

 

Béres Vivien Beatrix, Zselencz László, Bencze Mihály

Tovább »

Ladik Katalin univerzuma/4. A láthatatlan utca

A moziterem mindhárom hátsó kijárata egy hosszú, földszintes épület apró, nyomorúságos lakásokra osztott udvarára nyílott, és ezek a lakások olyanok voltak, mint a mi lakásunk. Csakhogy itt nem volt téglakerítés, hogy megvédje a lakókat a moziközönség fürkésző tekintetétől. Ám a lakók mintha nem is rejtőztek volna el a szemközti ajtókon kitóduló emberek tekintetétől. Mintha hozzászoktak volna az efféle nyilvános élethez. Bejárati ajtajuk ablakát sem függönyözték be. Láthattuk konyhájukat, amely szoba is volt egyszersmind. Nem volt titkuk előttünk, de mi mégis bűntudattal fordítottuk el fejünket, amikor tekintetünk összetalálkozott néha. 

 

Tovább »

Ladik Katalin univerzuma/3. Színházi munkái

Ladik Katalin

színész zene tolmács forgatókönyv rendező
 
 
 
 

Színházi munkái adatbázisunkban

Tovább »

Patócs Molnár János: NYITNIKÉK

 

Kerékpárral tekertem a posta felé, könyveket akartam küldeni egy barátomnak, akit évtizedek óta nem láttam. Gondolatokba merülve, a múlton merengve, ugyanakkor tudat alatt az előző és szembejövő forgalomra figyelve, megüti a fülem egy csilingelő hang: Nyitnikék, nyitnikék, nyitnikék. Otthon a kertben is sokszor hallom, de ott nem figyelek fel rá, megszokott, hozzátartozik a kert hangszereléséhez, a feketerigó, örvösgalamb, zöldike, veréb, balkáni gerle által adott állandó koncerthez. Nyitni kék. Nyitni kellene, ezt akarja fütyülni a széncinege. De bihari ember hallásán keresztül terjedthetett el a magyar nyelvben. A bihari fül számára a kellene „kék”, a kék szín pedig „kík”. Nyitni kellene a szőlőt, elég meleg már az idő, hogy el ne faggyon, ami fagyérzékeny. Nyitni a rózsát, amelynek télire földbe dugták a fejét a fagy elől. Nyitni a kabátot, nyitni a szemet a fény felé, nyitni a gondolatokat. Még csak február, nem túl kockázatos ez a nyitás?

Nem tudom, hogy kell írni, megnézem az interneten. Szabó Lőrinc verse jön fel, írja egybe és külön is ugyanabban a versben. „Szívnek és tavasznak nyitni kék”, ezt a dallamot variálja a versbe szedett szonáta. Új évszak, új érzelem. De ahhoz nyitni kell/kék.

Nyitottan élni egy nyílt társadalomban, ez korunk minden hangszóróból fuvolázó, trillázó, doromboló, bömbölő, doboló, kürtölő, zakatoló, süvítő jelszava. Ez a liberális elképzelés a világról. Ami válságban van, olvasom. És már korántsem hegemón. Ez a nyitottság a relativitás elméletének győzelme. Nincs abszolút igazság, minden viszonyítás kérdése, minden relatív. Tovább »

Ladik Katalin univerzuma/2: Idegen anyag

Ladik Katalin – Aradi József: Ladik Katalin univerzuma. Színpadtér: Semleges előtér: Senkiföldje. A háttérben nagyméretű vetítővászon, amelyre a cselekménnyel kapcsolatos videókat vetíti hátulról a technika. Kati univerzuma a Naprendszer. A Nap körül keringő bolygók Kati tipikus művészi kifejezésmódjait képviselik és alkotnak hálózatot a vetítővásznon. Cselekmény: A színpadon Katit látjuk fizikai valójában a Senkiföldjén. Az előadás Kati gondolataiban játszódik. Emlékezet-szerkesztés. A vetítővásznon Kati által elgondolt képsorok jelennek meg.

 

A vetítővásznon az „idegen anyag” Tovább »

Ladik Katalin univerzuma

Az Újvidéki Magyar Szóban jelent meg:

Ki Ladik Katalin?

A kiváló színésznő az Újvidéki Színház jubileumi rendezvénysorozatán lépett fel

 

Az Újvidéki Színház 50. születésnapja alkalmából rendezvénysorozat keretében kedd este Ladik Katalin univerzuma című előadást láthatta a közönség. Ladik Katalin volt az első színésznő, akit az Újvidéki Színház szerződtetett. A művésznőt az előadásról, és a színházba való átjöveteléről kérdeztük.

 – Eléggé viszontagságos volt az én átjövetelem a rádióból a színházba. Nem fogadtak tárt karokkal, ami a repertoáron is meglátszott. Nem kaptam jelentős szerepeket. Amikor külföldi rendező jött – Magyarországról, vagy mondjuk Romániából – , akkor nagyon szép szerepeket kaptam. Azok voltak a legjelentősebb szerepeim. Tehát nem volt igazán kellemes élményem a színházzal kapcsolatban, ennek ellenére eldöntöttem, hogy mindenáron színpadi színésznő szeretnék lenni, nemcsak rádiószínész – mondta a művésznő, aki a bemutatott előadásában arra kereste a választ, hogy valójában ki is Ladik Katalin.

 

 

Fotó Dávid Csilla

A szöveget JÁ jegyezte

 

Tovább »

Katica Kovrlija: Kút – Fehér Illés fordításában

 

Éjjel a káváskút
elhagyott, keserű szeretőnek tűnik.
De ha belenézel, lenn, a mély ölén
csillagokat látsz.

Száva Csanád: Haiku/5.

(madarak)hallod? madarak!semmiről sem beszélnekde elmondanak

A liberális demokrácia hegemóniája a kultúrában is véget ért

 

Interjú BORBÉLY András költő-esszéíróval

Kérdez: Gergely Tamás

 

“Rosszkedvű vagyok és dühös, és nincs kedvem csendéleteket fösteni a süllyedő hajó falára.” 

 

Tovább »

cselényi béla: ötödikben

 
 
fűrészpor szagú
bizsergő várakozás
boldogít este
 
 
Budapest, 2024. I. 4.

Bencze Mihály: A Zajzoni Rab István-díjas Petrás Mária méltatása

 

Az újszövetségi történésekhez, mindenekelőtt Szűz Máriához kötődő alkotások a magyar katolikus hitvilág egy különleges hordozójához a csángókhoz kötődnek. Az onnan származó, immár Magyarországon élő és alkotó művész munkásságának esztétikai középpontjában a rájuk jellemző érintetlen, romlatlan hitnek a megjelenítése áll. Petrás Mária a nehéz, kemény és érdes samottból formálja meg azokat a finom és gyengéd érzelmekkel teli szobrait, ahol Mária nemcsak mint anya, nemcsak mint vallási jelkép, hanem mint egyetemes emberi példa és értékhordozó jelenik meg előttünk. Petrás Mária szerint: „Úgy érzem, Istentül kapott feladatom az, hogy azt a szépséget, amit a mi kicsi népünk jelent, elmondjam, főként a kerámián és énekhangon keresztül, mert a moldvai csángóság megőrizte a természetes ösztöneit, tudását, hordozza az ősi hitét, egészen a teremtésig visszamenően.”

 

Tovább »

 
Verified by MonsterInsights