Mitroi Timea: Sziámi 1. (olajfestmény, 190 x 140 cm) Mitroi Timea fiatal szatmári képzőművész munkái széles skálájú útkeresésről tudósítanak, amely a hagyományos ábrázolástól a fotó alapú képépítésig, az absztrakt expresszionizmus kifejezési lehetőségeitől a realizmusig nagyon sok mindent egyesít, ötvöz az elődök tapasztalataiból úgy, hogy a végeredmény megőrzi újszerűségét, egyediségét.

Én sohasem láttam a péket részegen, de volt, mikor a mesterasszony csak kiszólt a kis házból, hogy ma nem lesz sütés, mert a mesterúr ivott. Akkor már csak a következő napon állt neki a dagasztásnak. Ettél már olyan kenyeret, hogy mikor etted, szemed becsuktad, nyelveddel forgattad falatját a szádban, s a következő falat még nagyobb gyönyört okozott? Tovább »
Volt nekünk egyszer egy piros-tarka tehenünk. Ez a piros fehér dobozos tejről jutott eszembe, erről aztán eszembe jutott a macska, az a sehonnai, akit csak esténként láttunk az istállóban amikor anyám a piros- tarka tehenet fejte. A szép habos tejből legelőször a macska kapott, a sehonnai, akit anyám ki tudja miért, szeretett. Azaz nem ki tudja, mert pontosan tudtuk, a macska minden este fogott egy egeret és ott hagyta a küszöbön fizetség képpen.
Látjátok, még az állatba is több emberség szorult, mind egyesekben – oktatott anyám. Ez a bitang macska nem ingyen eszik, megdolgozik érte. Erről aztán eszembe jutott sok minden, ami mostanában sokakban felvetődik, amin a macska egy pillanatig se gondolkodott, hanem csak tette a dolgát. Jó is lenne, ha az ember csak tenné a dolgát – ilyeneken gondolkodtam ma reggel, amikor egy csepp tejet öntöttem a kávémba.
Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, volt egy gyönyörű erdő. Ebben a rengetegben a fák törzse olyan vastag volt, hogy öten sem tudták átölelni. A tölgyek és a bükkök jól megfértek egymás mellett, de elvétve egy kényesebb fenyő is megmutatta magát az arra járóknak. A lombos fák levelei selymesen ringatóztak a szélben, a napocska huncutul villantotta meg mosolyát az ágak között. Idilli csend uralkodott az erdőn, a darazsak zúgása volt a legnagyobb zaj, mikor arra vitt utam. Igaz, ami igaz, a szélső bokrokban megbújtak a Húsvét Szigetekről ide emigrált nyuszik és időnként kiszaladtak répát csenni a szántóföldre. Nem zavarta őket senki, az erdei állatok, az őzek, szarvasok, sőt még a vaddisznók sem haragudtak a nyuszikra. Már csak azért sem, mert tudták, mindjárt itt a húsvét és ők hozzák a hímes tojásokat. Hogy ezt a butaságot ki terjesztette el, nem tudni, de mióta világ a világ, ez így van. S a nyulak ugye kénytelenek a törvényeknek és a szokásoknak engedelmeskedni. Azt semmiképp nem akarták, hogy holmi renitens bevándorlóknak nézzék őket, még a végén kiutálják őket a bokorból. Tovább »
Szuszogásom, lelked óceánjának hullámzása, erő és erény,
Gyémánt szemed karcolja az eget, óhaj és kék remény, ömlik a fény.
Csengő kacajod a part, enyém-e arcod, ha érinti a végtelen?
Féltő karod betakar, a tudat örökösen kérdez, mert hitetlen. Tovább »
Amikor csak lehet korán kelek, hogy kettesben lehessek a kávémmal, ilyenkor szeretek csendben olvasgatni, mielőtt indul az őrült rohanás.
Gyermekkoromban a székelyföldi Csíkszépvízen a kávé másfajta társaságot jelentett, alighogy lefőtt, az illatára sorra érkeztek a szomszédok, mi gyerekek azonban nem olyan kávét kaptunk, mint a felnőttek, a miénk cikóriából volt a tetején sok házi tejszínhabbal, de a kávézás élményét valójában az összegyűlt társaság beszélgetése adta. Nagyon szerettem régimódi történeteket hallgatni, ma ezeket helyettesítem az olvasással.

Hajdú Mónika fotója
*Kondra Katalin az Alkonyzóna irodalmi lap szerkesztõje
A most 59 éves kolozsvári grafikus a kortárs erdélyi képzőművészet egyik legaktívabb tagja. 1958-ban született Alsócsernátonban, a marosvásárhelyi Művészeti Líceumban érettségizett, utána Feszt lászló tanítványaként a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán szerzett diplomát.
Az Apáczai Csere János Líceum rajztanára, Galériájának szervezője, grafikusművész, könyvillusztrátor, festő. Olykor módszertani írásokat, verseket közöl, és ha úgy adódik, tiltakozó táblával a nyakában tüntet Kolozsvár főterén az Apáczai Líceum képzőművészeti részlegének megszüntetése ellen. Csoportos tárlatok rendszeres résztvevője, számos egyéni kiállítást rendezett Kézdivásárhelyen, Alsócsernátonban, Kovásznán, Tordaszentlászlón, Kolozsváron és Marosvásárhelyen, magyarországi alkotótáborok meghívottja, a Barabás Miklós Céh és a Magyar Képzőművészek Világszövetségének tagja. Tovább »
B.Tomos Hajnal sorozata
A Brassó megyei Krizba szülöttje, Seres András néprajzkutató, aki évtizedekig élt és dolgozott Négyfaluban is, ez év március 23-án lett volna 88 éves, ha a Teremtő idejekorán magához nem szólítja. A minap erre az évfordulóra emlékeztek Nágyfaluban és méltatták a kitünő néprajzos gyűjtő- és tudományos munkáját. A Barcasági Csángó Kézműves Egyesület türkösi székházában lezajlott eseményen többek közt Köpe Ilona tanítónő régi varrottas-és szőttes gyűjteményét, valamint a Sipirka diák-tánccsoport előadását tekinthették meg a jelenlévők. A vidám hangulatról a négyfalusi Trió zenekar gondoskodott.

A fotón Köpe Ilona mutaja be kollekcióját. A képet Veres Emese Györgyvér készítette.
Mosonyi Tamás: Elkobzott szoborkölyök/Confiscated puppy sculpture (hegesztett acél, tölgyfa/welded steel, oak, 60x16x18cm)

Még a nyár folyamán történt, hogy a városatyák úgy döntöttek, sétányt alakítanak ki a helység központjában. Hát mit mondjak ? A négy faluból anno összeverbuvált városka meglehetősen szűk járdáin alig tudtak pár arasznyi virágágyásnak, no meg a vadonatúj kovácsoltvas-padoknak helyet szorítani. Legyintgettek is szaporán a helybéliek, hogy épp ez hiányzott nekünk: vénasszony kalapjáról a kakastoll.
Kezdetben biza árválkodtak eleget az amúgy elég tetszetős, frissen lakkozott padok, de aztán szerre „belakták” őket a csavargók, alkoholisták, meg az utcagyerekek.
Nos, egy ilyen padon pillantottam meg az ősszel egyik hajdani osztálytársamat. Ott kuporgott valami kétes külsejű csavargó mellett, de látszólag tudomást sem vett róla. Tekintete valahol a közeli épületek tetején kószált, ahol ilyenkor a galambok szoktak sütkérezni. Haja ritkás-zsírosan tapadt koponyájára, beesett arca valami mély szomorúságot, szinte rémületet tükrözött. Melléje telepedtem, de nem vett észre, amíg meg nem érintettem a karját:
– Mi van veled, Nusika? Rosszul érzed magad? Tovább »
ím a látható roncsok
a selypítő végtelen
– és a véges dadog
(én miben hallgatok? Tovább »
Szomorú vagyok. Meghalt a világ legundokabb, legirigyebb, legszemtelenebbb, legkomiszabb, legfölényesebb, legdurvább, leggyanakvóbb és leggonoszabb embere, akivel valaha is összehozott a sors. Gyászolom a szomszédomat, aki minden nap kiállt a kapuba, pont akkor, amikor én havat hánytam, vagy falevelet sepertem, hogy lefitymálja a munkámat, s „belém szúrkáljon” sértő megjegyzéseivel. Ő volt a szünet nélkül szolgálatos démonom, aki éjjelente átugrott a kerítésen, hogy motorolajat öntsön legszebb almafáim tövére s öklömnyi lyukakat hasítson műhálós kerítésemen. Ő volt, aki a frissen festett kocsim ajtaján „szép napot” kívánt nekem egy 10 colos szeggel. Néha már álmomban is megjelent, éles karmokkal, szarvakkal felfegyverkezve, ahogy egy igazi sátánhoz illik, és addig szorongatta a torkomat, mig fuldokolva fel nem ébredtem. Tovább »
Tanulmányait a marosvásárhelyi Művészeti Líceumban (1965), a kolozsvári Pedagógiai Főiskolán (1968), valamint a bukaresti Nicolae Grigorescu Képzőművészeti Intézetben (1982) végezte. 1968-tól rajztanár Vajdahunyadon. 1981-től tagja a Romániai Képzőművészek Országos Szövetségének. 1993-tól alapító tagja a Magyar Képző- és Iparművészek Társaságának. 1997-től az újraalakult Barabás Miklós Céh tagja. 2006 óta Vajdahunyad tiszteletbeli polgára.

Tovább »
B. Tomos Hajnal sorozata
Népi kézműves programot hirdet március 27 és 31 között a Barcasági Csángó Kézműves Egyesület. A reggel 10 órai kezdettel folyó öt napos oktató tevékenységek során szövést, szabás-varrást, horgolást stb. tanulhatnak a helyi hagyományos minták és kézműves-technikák iránt érdeklődők. A négyfalusi kézműves-mesterek az Egyesület türkösi székházában várják őket.


Fát láttam, mindahánynál nagyobbat,
égmagasságban roskadozó toboztömeg;
Templomot láttam, ajtaja tárva,
s ki rajta kilép, mind sápatag, szilárd,
halálra kész;
Nőt láttam, rúzsos mosollyal
kockát vetett,
s láttam, hogy vesztett.
Mindezen dolgok köré kört rajzoltak,
és senki át nem lépheti.
Boda Edit fordította angolból
B. Tomos Hajnal sorozata
Március 17-én mutatta be a brassói Reménység Házában a Szent Mihály Szekere nevet viselő magyarországi vándorszínház a Honszerelem! Vess tiszta lángot! –című előadását. A zenés-táncos-verses pódiumműsoron Walter Ferenc, a Magyar Állami Operaház magánénekese, Kovács Dániel zongoraművész és Gallyas Márton néptáncos lépett fel. Az előadást március 18-án Déván, 19-én Gyulafehérvárt , 20-án Nagyenyeden, ismételték meg, majd 21-én Vízaknán és 22-én Nagyszebenben szerepeltek.

A fotó a három előadót ábrázolja, készítette Házy Bakó Eszter
1998. márc. 14. Félixfürdő
Kinn omlik a hó, temet mindent Gyönyörű a havazás innen az ágyból, a test kényelmes pozíciójából. A lélek hófúvásos zugaiban bennem is omlik minden, de nem betemeti a fájdalmat, a soha nem szűnőt, ellenkezőleg, minden szépségével az élet, amit produkálhat a természet, a havazás, valahol ott mélyen téged idéz. Belelátlak a tájba, bárhol járok, bármit teszek, mintha a létező valóság lenne az elképzelt, és mögötte ott állasz te, aki mindig figyelmes, tettre kész, örök ifjúi arcban mélyen ülő elevenség, két komoly kékség, a két gyönyörű kék szemed világít, átjárja testem e fény, e villanás. Téged képzellek valóságosnak, a lelki szemeimmel látlak, miközben a valódi szemléli a természet nyújtotta szépségeket. Tovább »
Hiripi Zsuzsával először a szatmári Népművészeti Iskolában találkoztam, ahol szobrászatot tanult. Jó kis csapat gyűlt össze annak idején, itt szerezte első képzőművészethez kötődő ismereteit Zagyva László, a szatmári Hám János szobor alkotója, Domokos Lehel, a szatmári főtéri szökőkút megálmodója.

Tovább »
Valami összeállítást küldött nekem email formájában. Emailhez csatolva Wordban az anyagot. Milyen szöveg volt, már nem emlékszem, de az élményre, hogy egy szememnek igen kellemes betûtípusban volt begépelve, igen. Georgia – azóta is azt használom… (Gergely Tamás)