Neumann János (1903–1957) Budapesten született. Édesapja, Miksa, aki a Magyar Jelzálog- és Hitelbank igazgatója volt, 1913-ban nemesi címet kapott, és felvette a margittai előnevet. A fia így lett hivatalosan margittai Neumann János, későbbi külföldi tartózkodása idején a John von Neumann nevet használta. Tovább »
“A kutyák embernek képzelik magukat. A macskák Istennek.”
Felfirkálta, szerk. ÁHU
(Régi lapok érdekes írásaiból)
A franczia katonaság táborát a zuávok (afrikai öltözetű franczia katonák) elmés ötletei és furfangossága szokta leginkább felvidítani. Ilyen zuáv elmésséget hirdettek minap az újságok, a melly röviden ebből áll. Egyszer a franczia előőrsök (fórposztok) szokatlan mozgalmat vesznek észre a szebasztopoli muszka helyőrségben, mintha erősítést kaptak volna. Nem tudták a francziák mire vélni a dolgot, s hogy bizonyosat tudjanak, elhatározták, hogy bármi áron el kell fogni egy muszka előőrsöt, a kit azután kikérdezzenek. Tovább »
Atomium – a brüsszeli Világkiállításon (1958)
(Álomélet avagy életálom)
Álom ez az élet, ha visszanézem,
álom, melyből folyton fölébredek,
mindig visszaalszom, vagy fölidézem,
mint foszló képgomolyt a reggelek. Tovább »
Ötévnyi hallgatás után nagyregénnyel jelentkezett Lőrincz György, a szociografikus érzékenységéről ismert, műveiben az erdélyi magyar társadalom aktuális problémáival foglalkozó, Székelyudvarhelyen élő író. Magyar sorsregénye* a Trianon gyermekeinek örök hányódását, identitásuk szétszóratását mutatja be; a hangulat mégsem rezignált, mert e szétszóratás egyféle olvasat szerint megsokszorozódást is jelenthet. Tovább »
kockás pokróc alatt
aludnék gyermekként
frissen gyalult tolltartók
enyhe gyantaszaga Tovább »
Az értelmes elmúlás tagadja a vágyat.
Azon a kora estén,
a Somostető lábánál, a Trébely alatt, ismerős
fák lombja közt kerestem távoli időkből
szerelmem asszonyát. Tovább »
Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat.
(Editura Sport-Turism, 1976. Redactor: Eugenia Vişinoiu. Tehnoredactor: Ion Petre. Preţul: lei 14 )
Kétezer után néhány évig besegítettem a PRO TV-nek. Több reklámot ugyanis térségenként terjesztettek, ezeket kellett bejátszani. Feri dragă – csicseregték a bukaresti marketingesek, akik a lányaim lehettek volna, de hát ők ezt nem tudták. És mindig megkérdezték: Szekedi cu kappa şi cu igrec la urmă? Şi Ferenc cu kö-zö? Tovább »
Ő volt az a matróz, aki észrevette az árbockosárból – amire már epedve, türelmetlenül vártak –, s kiáltotta: – Föld! Föld!…
– Hogy ujjongtak akkor a többiek odalenn a fedélzeten! Még a kapitány is! Térdre vetették magukat, s imádkoztak; tikkadtan, püffedt nyelvvel, rekedten suttogták a hálát. Ő meg örömkönnyeivel küszködve és dagadó kebellel mindegyre csak kiáltozta: – Föld! Föld!… Tovább »
nemcsak a hatalmat
az embert is
azt az uralkodói gesztust
amivel bír afölött, amit tud
nem csak eszmét keresünk
amihez csatlakozzunk Tovább »
Legyünk barátok, mondanám Konrád Györgynek,
nyújtanám kezem kézfogásra,
hiszen olyan jól ismerem, mióta
a Látogató hozzám is eljött,
no nem magától, nem is véletlenül, Tovább »
Laskát mindig elszomorították a népe fogyására vonatkozó adatok. Hogy Magyarország lakossága 1990 óta folyamatosan csökken – annak ellenére, hogy az elcsatolt területekről szép számban vándoroltak be „hazavágyó” nemzettársak. Hogy Erdélyben tíz év alatt háromszázezerrel lett kevesebb a magyarok száma, s hogy a Vajdaságban is, jaj! Hát mi lesz ezzel a parányi néppel? Valóban alkonya közeledik? Tovább »
Még több fotó a szerző blogján: http://laszlo-tibor.blogspot.com/
„Ha Isten tökéletesnek szánta volna a mai napot, nem teremtette volna meg a holnapit.”
Felfirkálta, szerk. ÁHU
hagymázas szavak, nem is értem őket,
bennem a hiba, de én olvasok
hozzájuk képest, Ady, Nagy László,
s még kitudja hányan – egyszerű vagyok Tovább »
Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat.
(Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1986, Szerkesztő: Molnár Gusztáv. Műszaki szerkesztő: Bálint Lajos. Ára: lei 26)
Amikor engem szélnek eresztett az élet és besodort egyenesen a csíkszeredai középiskolába, bizony, még a tanárok sem nagyon beszéltek kromoszómákról. Mendel-Morgant, meg a muslicákat ugyan elő-előhúzták még, mint a reakciós kapitalizmus áltudományos termékeit, de az ok és okozati összefüggéseket kimondottan társadalmi szempontok alapján magyarázták: a szovjet tudomány, valamint Micsurin és Liszenko nagy dicsőségére, mindig kizárólag a külső beavatkozások vezethettek a nagy, belső változásokhoz. Tovább »
Még több fotó a szerző blogján: http://florinandreescu.blogspot.com/
Az éjszaka ellopta
a szememből az otthonlét
fényét. Az otthonlét
honvággyá érett. Elvágva
kapcsolatát a hazával.
Így hiszem. Tovább »
Holnap jövök,
Ha vársz ma is,
Így gondoltam
A tegnap is.
(Régi lapok érdekes írásaiból)
A kérődzés, ezen csodálatos és különös életműködés nem csupán a szarvasmarhák vagy hasított körműek kitüntetését képezi: hanem a többi állatok között, sőt, mi az olvasó előtt még kevésbbé ismert lehet, az emberek között is előfordul. Blumenbach négy jeles példát hozott fel a kérődző emberekről, kik között kettőnek, mint ők maguk állították, a kérődzés nagy élvezetet okozott, és azt önkényök szerint teljesíthették; holott a máskettő akaratja ellenére volt a kérődzésre kényszerítve. Ezen, az embernél is előforduló állati életműködésnek közelebbi megismertetését dr. Elliotsontól bírjuk, ki egy 89 éves nőről teszen említést, ki a kérődzést kora fiatalsága óta mindig folytatta, s amellett folyvást jó egészségnek örvendett. Tovább »
Gyergyóalfalu, HMKK-fotótábor, 2006
„A festék halk zörejjel lecsorog,
és meztelen tekintetébe
régi tájak emlékének pora hull.”
(M.M. iskolás füzetéből, 1997) Tovább »
Pusztai Péter és Irina rajza
