Debreczeni Éva: BOLOND
nyüszítve kaparom le rólad
idők percegő homokját
éjjel kiáslak, nappal betemetlek
saját golgotámra felcipellek
zsebrevágom a borotvát
– bolond kend, néni – mondják.
Debreczeni Éva*: HAZAFELÉ
szívd fel szemem a sok szépet
az eget a folyót a napot a holdat
hadd maradjon holnapra is
lelkemnek egy falat
fagylaltból repülő firkál az égre
fejem fölött riadt varjúcsapat
virágok lépnek út mellett félre
átbújok egy könnycsepp alatt
benyitok a kihalt lakásba
az eső már vár itthon
mire megjöttem besírta
magát a konyhaablakon
______________
* Debreczeni Éva a Káfé szerkesztõje volt, amikor hárman voltunk: Cseke Gabi, Debreczeni Éva és jómagam.
Debreczeni Éva: AZ A KIS BIZSERGÉS
nem tudom, mikor kezdődött
az a kis huncut bizsergés fölfelé
a háromszögtől bolond kobold
kúszni középen a hátgerincen
talán a békegalambokkal,
talán a harci fecskékkel
vagy a borzos verebekkel
a vijjogó denevérekkel
mikor a hold megtelt egészen
mi történhetett nem értem
kint folytatódik tovább minden
az égen, a földön, a liftben
a teknős mélán pislog a vízben
de nekem van már egy kincsem
ha az a kis bizsergés fölfelé
megy a hátgerincen
Patócs Molnár János: SZELLŐ
Szellőt senki sem szerette igazán. Úgy élte le tizenkét kutya évét. Hogy elégedetten, vagy kutyául érezte magát, nem ismeretes. A szeretetlenség, mint tudjuk, öl, butít és nyomorba dönt. Ennek dacára vidám és pajkos fickót játszott. Dehát ez az emberekkel is gyakran megesik. Vigyorognak, miközben legszívesebben szabadon engednék könnyeiket. Tovább »
Halló, itt a Barcaság! Jubileumi tárlat és könyvbemutató Brassóban
B. Tomos Hajnal rovata
Ez év, december 14-án 18 órai kezdettel, újabb jeles művészegyéniséget ünneplünk Brassóban. Ezúttal a 70 életévét töltő Bartha Árpád képzőművész gyújteményes kiállítása nyilik meg a Reménység Házában. A tárlatot maga a jubiláló művész mutatja be. Ezt követően kerül sor a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete által kiadott legújabb kötet bemutatójára.A Kárpátországi szolgálat című könyv magyar egyházak főpásztoraival és egyházi személyiségekkel készített interjúkat tartalmaz.
Cseke Gábor: Vereség
hegyekben kóborló utakat tapodó
miért rettensz meg a rád rontó ugató
bozontos kitanult útonálló ebektől
miért hagyod magad kiűzetni a hegyekből
miért nem lehetsz békében a világ ura és őre
milyen elvadult indulat iktatna ki belőle
miért fordítasz hátat visszafelé szaporázva
sandítva a feladott irányt hátra mindig csak hátra
miért hagyod hogy a kegyetlen szél taszítson teperjen
szavaidba vattás felhőfoszlányokat keverjen
ez már vereség pedig úgy teszel mintha a hegyről
vonulnál haza
mint estére ahogy ráfekszik az éjfél
éjfélre téntás éjszaka
Iván Gizella: Hotelvendégek/3
Milyen színes, érdekes ez a világ! A téren fiatal lányok álldogálnak tiszta feketében, csak a szájuk van ezüstre rúzsozva. Karcsúak, soványak. Feszül a nadrág, felette a kis szoknya kacéran libben. Köröttük a kis szürkék. Sietnek, rohannak, mintha körbe-körbe járnának. Pont mint a Wall Streeten, csak a kávé meg a telefon hiányzik a kezükből. De nézzétek csak, ott egy naccsága, fekete aranyban. Lassan jár, de nem azért, mert magas a cipője sarka, hanem láthatóan nagyon fáradt. Estélyiben ilyenkor, délelőtt? Hová igyekszik ez az asszonyság? Ja nem igyekszik sehova, hazafelé tart szerintem egy elhúzódott légyottról. Nafene. Ott meg a kis csíkos öltönyösek, próbálnak egy bejárathoz eljutni, de egy zöldes egyenruhás útjukat állja. Nahát, olyan, mint akinek hátul is van szeme. Ráadásul mintha élvezné az egészet, pont, mint Bruce Willis. Huncut mosollyal gyilkol. Ügyes, meg kell hagyni. A bejárathoz senki nem fér hozzá. Mi lehet ott, hogy ennyire őrzi? S az is izgat, ki bízta meg vele.
Na látom, megérkezett a takarító is. Jesszusom, ez egy terminátor. Amerre jár, mindent felnyal, közben óriásira nyitja a száját, hogy elijessze a szemtelen kis szivárvány színben flangáló gyerkőcöket. Nem hallom mit mond, de meg kell hagyni, hatásos. Ja persze, a szivárvány. Neki az csak az égen tetszik. Micsoda alak.
Ahogy látom, Colombo is átcsoszog a téren. Szinte láthatatlan, igaz nincs rajta a ballonkabátja, csak a görbe hátáról ismerem meg. Ja és a fél szeméről. Innen is látom, tényleg félszemű. Ugyan mi járatban van erre? És hol a kutyája? Lehet, hogy nem is ő volt az?
A piros szoknyás hölgyek úgy rohannak keresztül a téren, hogy a belük is kilóg. Szó szerint. Egymást üldözik, vagy a férjüket? Jó kis csetepaté van kialakulóban, ahogy látom. Mert a férjek pont a kékbe öltözött dámákat udvarolják körbe. Jézusom és még csókolóznak is. Mi lesz ebből?
Hürkecz István: Mértékkel, de rendszeresen – nürnbergi sztori
1982-ben megérkeztem az Szabad Világba, konkrétabban Nürnbergbe. Első utam a lenyűgöző Óvárosba vezetett. Amint megpillantottam az első kis családias sörözőt, azonnal rettenetesen fáradtnak és leírhatatlanul szomjasnak éreztem magam, és lehuppantam egy kockás terítős asztalhoz.
A hamutartóban egy csikk se, az asztalon egyetlen koszos pohár se, benne döglött léggyel, az asztalterítőn egy sárga vagy barna folt se. A pincérre se kellett fél órát várni, mert azonnal megjelent.
Kérdi, hogy mit parancsolok. Mondom neki, hogy egy krigli sört. Erre elkezdi nekem sorolni, hogy mi mindennel tudna szolgálni. Mondom neki, hogy ne kavarja az agyamat, ember, most jövök Romániából és egy halba sört szeretnék. Ha lehet jó hideget és csapoltat, ne üvegeset. Azt hozza, amiből a helybeliek legtöbbet isznak.
Mosolygott, bólintott és kihozott egy krigli gyönyörűen habzó, hideg, finom seritalt. Elsőre lekortyoltam a felét, rágyújtottam egy kárpácira és szétnéztem magam körül.
A kinti asztalról jól lehetett látni a söröző ablakába kitett feliratot. Az állt rajta, hogy “mäßig aber regelmäßig”, azaz ‘mértékkel, de rendszeresen ‘. Na, mondtam magamban, tudnak ezek az atyafiak valamit, és mindjárt otthoniasan kezdtem magam érezni. Néhány pohár folyékony kenyér mértékletes elfogyasztása után már annyira otthoniasan éreztem magam, hogy szinte vissza se akartam menni a menekülttáborba.
Később tudtam meg, hogy Bajorországban az ottani törvények szerint a sör valóban élelmiszernek számít. Egy aradi barátomat Passaunál komoly autóbaleset érte. Másnap reggel kórházban megkérdezték, hogy mit hozzanak neki a reggelihez: kávét, teát, vagy sört.
Bencze Mihály: Magdó István 60
Ezzel a furcsa címmel hirdette a Brassó Lapok Magdó István művészi fényképész tárlatát, amit 2023. november 23-án nyitott meg a Reménység Házában. Ez nem a 60-ik tárlatát jelentette, hanem azt, hogy a művész az idén töltötte a 60-ik születésnapját, amit úgy képzelt el, hogy 60 darab fényképét állítja ki. Ő úgy nyilatkozott, hogy ha az emberi élet 20 éve egy évszaknak felel meg, akkor most ő késő őszként látja magát, ezért csak novemberi képeket állított ki, és csak a barcasági világot, ahol született és él, tárja a közönség elé.
Házy Bakó Eszter az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület elnöke nyitotta meg a tárlatot, méltatva a szerzőt.
Csák Gyöngyi: Rövidek
Idő
A lét forgató-
könyvét meghamisítja
s széttépi aztán.
Beismerés
Kényszerzubbonyban
vergődnek bátorságról
szóló álmaim.
Már nem
Már nem emlékszem
pozitív töltettől mi-
kor dagadt versem
B. Tomos Hajnal: Hatvan plusz avagy a szépkor fölötte rózsás voltáról
Hamarosan hatvanhat leszek. Sok varázsmese, jóslás, szarvas-patás ijesztgetés fűződik ehhez a számhoz, sőt a Biblia is felemlíti néhányszor. De én nem vagyok babonás. Számomra sokkal mérvadóbb a tapintható valóság. Hiszen ami tegnap virgonc-elevenen ugrott, szaladt, ma nehézkes, minden mozdulatra megcsikordul, szemem a közelieket, emlékezetem csak a távoliakat látja, nyögök, ha nyilall, és sóhajtva felseprem, ha valamit leejtek a könyhakőre. Mondják az előttem járók, hogy lesz ez még rosszabb is: egy szép napon észreveszem, hogy kikapcsolt az utcazaj, nem érzem a reggeli kávém ízét, nem emlékszem, mit ebédeltem tegnap. Előbb a kapuig, aztán a küszöbig, végül csak a papucsom orráig ér majd a látóhatár, és ezt nem lehet már az időjárásra, fáradtságra vagy holmi frontátvonulásra fogni. Ez már maga a ráncos, petyhült, aluszékony öregség. Ajaj, hatvanhat! Még kimondani is kínos. Sovány vigasz, hogy voltak-vannak, akik nem bírták szuflával eddig, már 40 vagy 50 után kifutott lábuk alól a föld, s repülniük kellett. Tovább »
Iván Gizella: Hotelvendégek/2
Éget nagyon a nap. Épp azon gondolkodtam, hogy keresni kellene valami árnyékot. De jobb szórakozásom akad, így inkább nem mozdulok. Jó tudom nem illik hallgatózni, de mit csináljak, ha jó a fülem. A medence szélén fekszem, pár méterre arrébb egy óriás fűz ágai lágyan ringatóznak, a szélben.
Anya, észrevetted, hogy most nincsenek itt oroszok?
Majd lesznek.
Ne izélj már, Mari. Tovább »
Demény Péter: Könyvtű (Bukaresti jegyzet)
Amikor szombaton kimentem a Guadeamusra, leesett az állam.
Ömlött a tömeg. Nem viccelek: egy tűt nem lehetett leejteni. Csütörtökön fújt a szél, péntek délután már mintha megmozdult volna valami. Szombaton azonban hemzsegtek, botladoztak, áramlottak, sodródtak.
Tiszta szívemből gyűlölöm a tömeget, de ebben az esetben mégsem tudtam eltekinteni attól, hogy ezek mind egy könyvvásárra jöttek! Talán csak nézelődni, talán csak ajándékot vásárolni az ünnepekre, talán csak az eső elől, talán csak… Végül is mindegy: itt vannak, könyvek és standok, szerzők és dedikálások között.
És a dolog fokozódott: már alig lehetett kávét venni. De elég izgatott voltam anélkül is.
Hürkecz István: Forog a Föld. Velem. / Simonyi sztorik
Minden nyári vakációmat Simonyiban töltöttem kb. tízéves koromig, de utána is még vagy 5-6 évig legalább a felét, felváltva a két nagyanyámnál meg a Gabnai tanyán.
Simonyifalva a falu becsületes neve, de a helybéliek és a szomszédfalubeliek is csak Simonyinak hívták. És „simonyi” volt a melléknév is: a simonyi emberek simonyi embereknek hívták magukat egymás közt. Simonyifalviaknak csak a Simonyin kívüliek hívták a simonyiakat.
Simonyinak a Vadász felőli végén lakott Molnár Jani bácsi. Felesége, Ida néni, anyai nagyanyám testvére volt. Az ő fiuk volt Molnár Jancsi, a törtnelem-tanár, aki engem a kolozsvári egyetemre irányított. A nagyothalló, de ügyes és okos Gyenge Jóskát, aki rokonunk, elvitte Temesvárra egy szakiskolába, ahonnan kikerülve az évek során megbecsült bútoasztalos mesterként vonult nyugdíjba.
Farkasmamámtól a kertek alatt jártam át hozzájuk Jani bácsit hallgatni. Sok könyvet mentett meg a kommunisták könyvégetéséből és szívesen olvasott fel nekem. Nemigen merte kiadni a kezéből őket, nehogy a hatóságok elővegyék érte. Ő olvasta nekem először hangosan a Toldit meg Arany János balladáit.
Gyermeki elmémet ezen felül is állandóan pallérozni igyekezett, például azzal, hogy bemutatta nekem, hogy forog a Föld.
Először elmagyarázta a Föld Nap-körüli pályáját, majd a pedig a saját tengelye körüli forgását. Azt mondta, hogy ezt magam is megtapasztalhatom: húnyjam be a szemem és forogjak a saját tengelyem körül. Jó néhány fordulat után kissé már szédülni kezdtem. Ekkor felszólított, hogy most feküdjek le a földre hanyatt, a szemem továbbra is becsukva tartva. Megtettem és valóban éreztem, hogy forog velem a föld. Mármint a Föld.
Ezt később még megtapasztaltam egy párszor, anélkül, hogy becsukott szemmel forogtam volna. Elég volt hozzá, hogy többet igyak a kelleténél.
A Cselényi-dosszié 2023. november ORUBÁBA
cselényi béla
rendetlenség
gólyalábakon
a padlóra helyezett
kacatok között
Budapest, 2023. XI. 12.
Látogatás Nagy Albert Dohány utcai lakásán
Művei tárát rendre behozta. Szvettere színe
mint a kötélnek, annyira nyers volt Bercinek ott.
Nyers olajillat lengte szobáját. Teltek a percek.
Talpon az éjben, ébren adódott lennem egész nap.
Budapest, 2023. XI. 13–14.
Eszembe jut a Kos’t utca*
Hívogat egyre
a Kossuth Lajos utca,
amely lezárul
a Szentpéteri-
templom épületével.
Lakhatott ott még
sok magyar ember.
Hányszor mondta apám, hogy
arra befordul.
Budapest, 2023. XI. 14.
útban falura
mintha éppen fordulna be a busz
mintha éppen befordulna
látom a járdát
a fahíd szálkáit
érzem rövidnadrágosan
a kiforrósodott barna bőrhuzatot
Budapest, 2023. XI. 16.
gumifeldugás
pördül az agyam
álmosítóan pörög
ugráló képek
duplavé feri
fülébe radírt nyomott
orvoshoz küldték
fül-orr-gégészet
radírgumi-kimosás
gyermeki pánik
bárcsak még egyszer
lennénk ilyen butuskák
gumifeldugók
Budapest, 2023. XI. 17.
levelezés az angyallal
karácsonyi kéréseimet
nem éreztem követelésnek
összehajtogatott papírra
felírtam kívánságaimat
nem nyáron
nem télen
a birsalmasajt jegyében
mikor a lehelet
már látszott
pára lett
Budapest, 2023. XI. 19.
A humor etikája
Meztelen nő karikatúrája.
Fanszőrzete vonalkód.
Ezen nem tudok kacagni;
más etikája van a humoromnak,
de az ötletet osztályozom.
Igen ötletes rajz,
s szegénységünk,
hogy csak egy vicclapban tudjuk leközölni.
Nincsenek helyén a dolgok.
Ami jópofa,
nem kacagtató,
ami kacagtató,
nem jópofa.
S ez nem kisesszé,
hanem tizenöt soros vers.
Vagy fordítva.
Budapest, 2023. XI. 20.
álomelemzés
vissza-visszazökken
agyam az álomba
még érzem az ágy vasát
de már látom a vasorrú bábát
s a két vas összefügg
marad az ORRÚ BÁBA
ORUBÁBA
ez lesz koponyám belső felületének
új megnevezése
ORUBÁBA
Budapest, 2023. XI. 22.
Ella néni különös esete
Felült apám a hetesre mondjuk fejfájás ellen.
Jött haza gyalog.
Az Attila úton.
Jött Ella néni.
Nyomasztó néni.
Apám felszállt a hetesre.
Leszállt.
Már ott volt Ella néni a végállomáson.
Jött haza apám feldúltan,
hogy földön túli hatalmakkal találkozott.
Mondta Zoltikának.
Többször emlegette.
Budapest, 2023. XI. 23.
Iván Gizella: Hotelvendégek
Éget nagyon a nap. Épp azon gondolkodtam, hogy keresni kellene valami árnyékot. De jobb szórakozásom akad, így inkább nem mozdulok. Jó tudom nem illik hallgatózni, de mit csináljak, ha jó a fülem. A medence szélén fekszem, pár méterre arrébb egy óriás fűz ágai lágyan ringatóznak, a szélben.
Az egyik oldalamon egy öreg házaspár, ketten együtt már biztos több mint százhatvan évesek. A néni kalapban fekszik, s fogják egymás kezét. Keveset beszélnek, a bácsi láthatóan unatkozik. Ránéz élete párjára.
-Elmegyek veszek újságot – mondja.
-Vigyázz magadra – néz rá féltőn a néni. Tovább »
Halló, itt a Barcaság ! Emlékünnepség Fogarason
B. Tomos Hajnal rovata
Árva Bethlen Kata emlékének adózik a Fogarasi Református Egyházközség ma, szombaton, ez év november 25-én, 16 órai kezdettel. Igét hírdet Nt.Szegedi László Tamás, majd Adrási Ibolya magyartanár “Asszony a macénás mögött” című előadása következik. A Gy.Szabó Béla emlékkiállítást Nt. Ferenczy Miklós nyugalmazott esperes méltatja. megnyító beszédében. Az ünnepség Árva Bethlen Kata sírjának megkoszorúzásával és állófogadással zárul.
Tízmillió négyzetkilométer Interjú Horváth Sz. Istvánnal
A szerzõnek a Kriterion Könyvkiadónál megjelent A tájkép arctalan címû könyve kapcsán
Kérdez: Gergely Tamás
1. Melyik táj az arctalan, ahogy Maga fogalmaz?
Az úgy történt, hogy két címet javasoltam eredetileg, az egyik volt az arctalan tájkép, a másik “Méternyi Kanada”. Mindkettőt magyarázza a szöveg. Az észak-amerikai kultúrantropológusok, szociológusok szerint az angolszász fehérember nem tekinti emberi lénynek a bennszülött indiánt (akit mellesleg, manapság nem is illik e szóval illetni), hanem a tájkép részének, amikor körbenéz. És annak a tájképnek, ezek szerint, nincs arca… aztán ebből csak alcím lett. Volt egyszer egy érdekes élményem, amikor engem is a környezet részének “láttak” – talán innen eredt, hogy mély nyomott hagyott bennem az indiánok tájképszerű érzékelése. Amúgy a táj nagyon fontos elem, és óriási ez a táj, az ország. Nagyrésze lakatlan. Ha Erdély nagyjából 100 ezer négyzetkilométer, akkor Kanada százszor nagyobb: kb. tízmillió négyzetkilométer. Ahol átnéznek rajtunk, az a táj arctalan.
Patócs Molnár János: FÉSZBUK NOVELLA
Szokás szerint korán ébredtem. Tegnap elmentem az ünnepi könyvhét megnyitójára. Rég, több mint tíz éve nem látott baráttal találkoztam. Többek között olyan közös ismerősöket, kortársakat idéztünk meg a sör mellé, akik már végleg eltávoztak közülünk. Ezért tértek vissza álmaimban? Kétszer is felébredtem éjszaka az erős vizeletingerre, visszaaludtam, újra álmodtam. Kozma Tibor tanárom, térdre vetette magát. Nem előttem. A másik szobában tartózkodott valaki, akitől bocsánatot akart kérni. Közben cinkosan vigyorgott rám: talán ezt a canossa-járást elfogadja megkövetésként? Tovább »
Hürkecz István: Az első úszólecke – simonyi sztori
A nyári vakációkat sokáig Simonyiban töltöttem nagyszüleimnél. De nemcsak náluk, hanem a Gabnai tanyán is, legalább két-három hetet. Gabnai Imre bácsi felesége, az én aranyos Macanénim, ugyanis anyai nagyanyám húga volt. Gabnaiék sokat olvastak és kitűnő humorérzékük volt.
Kutyát nem tartottak, de macskájuk volt bőven, verték le egymást lábról, amikor Macanéni tyúkot, csirkét vagy galambot bontott. Hárman közülük annyira megszerették a galambhúst, hogy elkezdték lopkodni a kisgalambokat. Imre bácsi betette őket egy zsákba és elvitte őket túl a Körözsön, jó messzire. Kb. 2-3 hétre rá visszajöttek. El nem tudtuk képzelni, hogy ez hogy sikerült nekik. Pénzük a kompra ugye nem volt, sem saját kompjuk, úszni se tudhattak.
De lehet, hogy csak azért nem tudtak úszni, mert nem volt nekik olyan úszó instruktoruk, mint nekem.
A Gabnai tanyáról naponta kijártunk a Körözsre unokatestvéremmel, Imivel. A bőröm állandóan leégett a napon, lehámlott, újra nőtt, újra lehámlott. Néha a lovakat is megúsztattuk. Iminek a félfalu aranyifjúsága a barátja volt és különféle házi dohányokkal kísérleteztek, hogy az idő jó füstbe menjen, és ne rosszba.
Egyik alkalommal megint összeverődtek vagy négyen-öten egyiküknek a csónakján. Hét-nyolc éves lehettem, ők meg 16-18 körül. Nagyon megtisztelve éreztem magam, hogy közöttük lehettem. Imin kívül én csak Molnár Jancsit ismertem, aki szintén unokatestvérem. Nem tudom már melyiküknek támadt az az ötlete, hogy meg kéne tanítsanak úszni. Nagyon tetszett nekik az ötlet és nem sokat vacilláltak: Ketten elkapták kezem-lábam, meghimbáltak és bedobtak a csónakból a mélyvízbe. Időm nem volt megijedni, kapálódzni kezdem, mint a macskák, ha vízbe dobják őket. A fiúknak nagyon tetszett a mutatványom, mert jól derültek és miután kacagva kihalásztak, egyhangúan kiállították a szóbeli bizonyítványt kutyaúszásből elégségesre.
Aradon az uszodában ezt sajnos nem ismerték el az ottani instruktorok és egészen más módszerekkel egészen más úszásnemeket oktattak nekem ahhoz, hogy bekerülhessek a vízilabda csapatba.
Cselényi Béla: Soha (‘Hatvanas évek)
Désen megálltunk.
— Többet nem lesz ilyen finom a sör —
mondta a csapos.
Ittam — gyermekként —
piccolo adagomat.
Beleborzongtam,
hogy soha,
soha
nem lesz ilyen finom.
Budapest, 2023. XI. 16.
Demény Péter: Kényelemarcok (Bukaresti jegyzet)
Elköltöztünk, és új borbélyhoz kell mennem. A hajamat már elfogadtam olyannak, amilyen: hullámos, őszül, és összevissza áll – más is elfogadta ezt az áramvonalasságot. A szakállam és a bajuszom viszont egy idő múlva belenő a számba, és nem jó érzés, mikor a sajttal azt eszem.
Most tehát azon töprengek, vajon maradjak-e a réginél, vagy legyek kényelmes. Kedves, jólnevelt fiú volt, igazi borbély, nyilván most is az, de két megállóval arrébb.
De hát nem ér-e meg két megállót, hogy az ember nyugodtan üljön abban, amit már megszokott?
Mindent elkövettem, hogy ne legyek kényelmes, csakhogy a kényelemnek is több arca van. Melyikre nézzek most vajon?
Cseke Gábor: Jó öreg békebeli
szappan a polcon jó öreg szinte ráncos békebeli
gyengébb napokra holnapokra mikor már erre se futja
anyámtól maradt kidobni kár egyre kisebb hely kell neki
az volt az a nyár mikor a megmaradt szalonnát főzte ki
kárba ne vesszen mi halálból lett élet leveszem forgatom
a szappan érdes hamuszürke mint mostanában minden napom
végül visszateszem hisz sorsom rosszabbul is mehetne konstatálom
így menekíti magát tova a jó öreg békebeli
túl a következő halálon
Hürkecz István*: Az egyszeri ministráns – simonyi sztori
Nagyapám azt mondta, hogy az asszonyok meg a gyerekek abba a templomba járnak, ahol haranggal harangoznak, az emberek meg abba, ahol kispohárral. Merthogy a kocsmában lehetett megtudni, hogy a malacok, borjak ára melyik faluban hogy alakult a héten és sok egyéb tudnivalót is hallani.
Nagyanyám minden vasárnap elment a misére és vitt volna engem is, de én hamar beleuntam. Evangélikus nagyanyámmal szívesebben mentem az ő imaházukba, de csak az istentisztelet után, amikor nagyanyám takarított én meg a tiszteletes fiával a harmóniumon a twist again-t nyekergettem. Egyszer át is csaltam a mi templomunkba, mise után, és az orgonán is megpróbáltuk eljátszani, de az unokatestvérem nagyanyja, aki ott rendezgetett, takarított, elég hamar kitessékelt minket.
Egyszer aztán megtudtam, hogy Vöő Péter tisztelendő úr egy lejt fizet minden ministránsnak egy misére. Abból két fagyit lehetett venni mise után Bözsike nénitől.
Játszótársaim is bátorítottak, hogy csak figyeljem, hogy ők mikor mit csinálnak és csináljam én is azt, amit ők.
Ez elég jól ment, még a komplikáltabb csapatmozgásoknál is, legalábbis eleinte. Mikor letérdeltek, én is letérdeltem, mikor felálltak, én is felálltam. Középen állt a pap, bal oldalán is, jobb oldalán is három-három ministráns. Én a jobb oldalán álltam, közvetlen mellette. Egy adott pillanatban egy balraát után mind a heten elindultunk a bal oldali szélső oltár felé. Ott megálltunk és egy jobbraáttal az oltár felé fordultunk, majd megint hol letérdérdeltümk, hol felálltunk. Mikor a pap végzett, jobbra fordultunk és a két jobbszélső elindult vissza középre, a főoltárhoz. Én viszont úgy éreztem, hogy udvariatlanság lenne a pap előtt masíroznom, ezért kissé félre állva a kezemmel jeleztem neki, hogy fáradjon előre. Energikusan visszaintett, hogy induljak a két jobbszélső után, és ne udvariaskodjak. A parancs az parancs, fejcsóválva ugyan, de végrehajtottam. A főoltárral szemben térdepelve egyszer visszanéztem és azt láttam, hogy a vaskerítésen, ahol a hívek szoktak térdelni, hogy a szájuk kéznél legyen ostyaosztásnál, a kiskapu nyitva volt.
A pap latinul mormogott, én meg felálltam, megfordultam, odamentem a kiskapuhoz és becsuktam. Legyen végre rend! Elégedetten mentem vissza az oltárhoz, odatérdeltem a pap mellé és nem tudtam felfogni miért néz rám olyan szúrósan ő is, meg a többi ministráns is. Mise után elmagyarázták, hogy annak megvan a maga rituális szerepe, hogy a kiskapu mikor áll nyitva és mikor nem.
Az egy lejt ennek ellenére megkaptam, de többet se nagyanyám, se játszótársaim nem kapacitáltak, hogy menjek megint ministrálni.
* Hürkecz István aradi származású, az Egyesül Államokban élõ mûfordító
Bencze Mihály: A brassói magyar Elvis
A hosszúfalusi középiskola 11-12-ik osztályos tanulóiként, a Brassóban tartott kulturális események után már elmerészkedtünk a brassói Korona szálóda vendéglőjébe, ahol az előadás élményeit egy pohár bor mellet elbeszéltük. Szerettük ezt a helyet, mert itt mindig került időszakosan magyar zenekar, aki a hivatalos „szocialista dalok” mellett, magyar népdalokat is énekelt, a prímás egy kis borravaló után, már a saját asztalunknál emelte a hangulatot. Néha a teremben mindenki magyar volt, a vendégsereg is nótázgatott. Mindez 1972-1973-ban volt. Régi szép idők, mondja az idősödő nemzedék.
Egyetemi hallgatóként, mikor Kolozsvárról hazakerült a brassói csapat, már elmentünk az ARO vendéglő éjszakai bárjába. Hát ez akkor nekünk egy „kis Amerika” volt. Az ottani együttes Omega, Illés dalok mellett rengeteg angol számot énekelt, az énekesük egy csodálatos személyiség volt, akit brassói barátaim ismertek. Évek óta próbáltam megírni e zenekar történetét, de nem sikerült. A napokban Márton Vince úr keresett meg, és ő mesélte el ezt a világot, amit az útókornak meg szeretnénk menteni.
Pusztai Péter rajza