A csóró, ha öltönyt kap ajándékba,
ruhát, mely nem talál szegénységéhez,
fel nem telítődik, továbbra éhez,
nem kap fizetést keskeny borítékba’. Tovább »

A 7. Székelyföldi Grafikai Biennálé megnyitójára, díjátadó ünnepségére és kísérőrendezvényeire október 5. és 7. között kerül sor Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában. Részletek: https://bit.ly/G7_megnyito

Egy tiszta tálat kèrek
Egy nagy tál tisztaságot kèrek
Egy nagy tál kertet
Rigókkal tele
Egy nagy tál virágos rètet
Egy nagy tál erdőt
Egy nagy tál erdei tisztást
Holdfènnyel
Egy nagy tál hegyet
Egy nagy tál hegyi legelőt
Dús oxigènnel Tovább »

Köhög a szomszéd…
Rákos(?) a szomszéd?
Nyomaszt a hetek-hónapok
óta tartó zakatolása.
Nem a hangerő,
hanem a vélt kórisme
feszíti bordáimat.
Azbesztkesztyűvel szorongat,
s mintha a rák ragályos lenne,
falon át fertőzne,
nyárson forgat engem. Tovább »

Ötvös Károly: Újra

Újra repüljön magasra a sárkány,
Feszüljön ujjaim között a zsinór
Úgy, mint akkor…
Már a templom felett repült, mikor
Izzadt tenyeremből kitépte a szél —
Ott a felhők alatt sodorta
A fenyvesek felé. Tovább »

Mondott rövidpróza a youtube csatornán. Tegnap.Ma.

Forrás: szerző FB-oldala

Interjúsorozat Székely Ferenccel

4. Ábécésorrendben. A nemzet asztalán

Technikai okok miatt nem tudtuk közölni az interjúalanyok nevébõl készül molinódat. Pedig látom, hogy fontos számodra, és hát 117, az imponáló mennyiség. Tegyünk hát kivételt, közöljük azok listáját, akik bekerültek sorozatodba, ami eddig tíz kötetet tesz ki. Hátha az olvasót érdekli, és végigböngészi, hogy kedvenc írójára esetleg rátaláljon! Tovább »

( Ghyczy György festményéhez.)

A hosszú útat, amit megtett
Felejtené, mert hirtelen
Az új ösvény már vérveresben
Kígyózik léptei elé Tovább »

(Cervantes nyomán szabadon)

(18.) A PARITTYA

– Megvan! – kiáltotta a lovag, és a fejéhez kapott. Meg is fájdult az neki, mert a seb éppencsak behegedt, viszont a fájdalmat sem érezte, mert úgy gondolta, hogy a katalánok elleni harcban előre haladt.
– Parittyával terítettek le engem, parittya által lakolnak!
A többi gyorsan ment, legalábbis az elején. Marokkóból parittyát rendelt, mert ott készül a lejobb bőr, lovaghoz illő. A fogantyúját a helyi asztalosra bízta, és Caterinának megparancsolta, hogy szerezzen gumit, és varrja össze az egészet.
Ekkor történt meg a baj.
Az asztalra kikészített bőrt éjjel az egerek megtalálták, megrágták, felét megették, úgyhogy az használhatalanná vált, újat kellett rendelni.
No de.
Az őrült úgy fogta fel a dolgot, hogy Caterina szándékosan hagyta kint a bőröket. Hogy az egerek mocskolják meg, hogy ne lehessen belőlük parittyát készíteni, hogy ne tudja ő, a dicső lovag folytatni a katalánok elleni harcot. Szabotálta más szóval. Meg kell büntetni!
Úgyhogy Caterinát szélnek eresztették. Lejött hozzám elbúcsúzni, én mérgemben szétvertem a jászolt, ugyanis Caterina elvesztése nagyon fájt.

(Folytatjuk * Következik: (19.) KAKAS A PANZA HOMLOKÁRA)

Olyan országban, mint a mienk, ahol lendületesen fejlődik és megszilárdul az új rend, minden évforduló vagy megemlékezés jó alkalom nem csupán arra, hogy méltóképp lerójuk tiszteletünket e nép és e föld jeles egyéniségei előtt, hanem arra is, hogy kellőképpen hangsúlyozzunk egyes társadalmi és történelmi igazságokat, úgy ahogy az csak a szocializmusban lehetséges.
Romániában a románokkal együtt más nemzetiségű dolgozók is élnek: magyarok, németek, szerbek és mások, sok sok évszázada. Soraikból olyan egyéniségek emelkedtek ki, akik nem csupán nemzetiségüknek váltak becsületére, hanem akiknek politikai, gazdasági, társadalmi, művészeti, irodalmi és általában a művelődési életben elért eredményei egész hazánk közkincsévé váltak. Tovább »

A kubairól kiderült, hogy nem igazi. Ittunk már ilyeneket.
– Cse mizérije – utálkozott D. Tandru.
– Cse gevárá – bólintottam.
Nem vagyok nyámproszt.
Nekem is van zanyaországom.

Forrás: a szerző Harangoz egy rézmozsár. (Járókeret a 75.-hez) c. kötetéből. Juventus, 2021.

A szerző fotója: Csönd

A mai naptól
minden felriasztott galamb röptén,
minden menekülő lábnyomán,
minden elejtett kismackón,
szopósok fuldokló sírásán,
ősök falon függő mosolyán,
minden behorpadt síron, Tovább »

A koma öltözködött, hogy ő megy. Megy és tüntet. Vadmalac tartóztatta volna, még a karját is megfogta, húzta vissza. Nem akart temetni.
Malacka viszont azt ajánlotta, hogy hagyják, szabad ember, választásában ne korlátozzák.
Vadmalac kiállt a ház elé, hogy integessen legalább. Akkor vette észre a gépmadarakat az égen. Majd az alászálló ejtőernyősöket.
„Már az ég is ellenünk van” – mondotta. Magának, meg Malackának, aki az ajtóban várta.

Megjelent a zEtna 0nline-ban

A színház megváltozott. Persze sohasem volt ga­rancia arra, hogy nem fog. A hagyományos kere­tek nem voltak mindig hagyományosak. A hely­szín, a közeg aszerint változott, mit kívánt a kor. De a megszokást megrázza a változtatás, az új kö­rülményekhez alkalmazkodni mindig kényelmet­lenséggel jár. Belegondolok pld. abba, mikor a do­boz formát először használták. Meg kellett szokni az új körülményeket minden bizonnyal. A színház mindig korához szólt, a jelennek, a mostnak, eh­hez keresett és talált megfelelő formákat a minél jobb hatás eléréséhez. Mert vélekedés ide vagy oda, a színházi műfaj (is) üzenethordozó. Valami­ért létrehozzák a produkciót, valamiért megmu­tatják a nyilvánosságnak. Üzen a királynak, a nép­nek, a szeretőnek. Éppenséggel Istent keresni se lehetetlen ebben a formában, bár kétséges, mi­lyen istent találunk ily módon. Még ekkor is üze­netértéke van. Tovább »

nagyobb csendet
magam körül
csak a tenger
vegyen körül Tovább »

a nèma
olyasmít mondott
amit mèg senki sem
mondott Tovább »

Hát hallgassunk,
Mert hallgatásra ért meg az idő.

Voltak korok, hogy tisztelték a jókat,
A sírni legjobban tudókat,
Akik bomoltan tépték rengeteg
Szakállukat és bőgtek,
Akár a fergeteg,
Akár a sebzett barmok, mint a vad
Csaták sarában széttiport lovak:
Voltak korok, hogy tisztelték és félték…

De most már nincs mód, hogy szavunk megértsék.

Hát hallgassunk,
Mert hallgatásra ért meg az idő.

Tudván tudok jajoktól
Visszhangzó korszakokról,
Amikor mégis ünnep volt kiállni,
Bús-érdemes volt mégis kiabálni,
Káromlani és jósigéket hozni,
Jajgatni, sírni, inteni, botozni,
Ha belehaltál akkor is…

De most már saját hangunk is hamis.

Hát hallgassunk,
Mert hallgatásra ért meg az idő.

Úgy hallgassunk, mint aki meghal,
Akár a szárazra vetett hal,
Mint a kihunyt zsarátnok,
Akár az eltiport virágok,
Vagy mint a Semmi, mint a puszta szik…

Hogy hátha csendünk fülükbe veszik!

Ó, hát hallgassunk,
Mert hallgatásra ért meg az idő.

Higgyük: van hallgatás,
Mely hangosabb, mint bármi más,
Mint omló bányák siket dobbanása,
Mint barmok ordítása,
Mint vihar, amely nem szűnik soha,
Mint a haldoklók sikolya,
Van hallgatás, mely sokkal rémesebb,
Kiáltóbb és félelmesebb,
Mint hogyha lánc sír, vagy ha bomba robban…

Így hallgassunk. Vagy ezeknél is jobban.

(1957)

Nem leszek nagyon kedves, megígérhetem.
Mert ki volt Székely János? Ő volt az az ember, aki a szüleim nemzedéke számára az erdélyi szellemi ember robotképét jelentette. Hogy ők ezt nem tudták, és inkább Kós Károlyra meg Sütő Andrásra hivatkoztak, az mit sem jelent, mert ezt a robotképet közvetítették.
Azaz mit? Hát először is azt, hogy a szellem embere nem alkuszik. Jóval később tudtam meg, hogy Székely János egyik döntése-szerepe-póza a meg-nem-alkuvás volt: hogy édesapját kiszabadítsa a börtönből, pártos verseket írt, s emiatt aztán később sem fogadott el semmilyen kitüntetést.
Másodszor, hogy a szellem embere művelt és okos: nyelveket beszél, filozófiát olvas, minden jelenséget próbál megfigyelni, megérteni, véleményeiben árnyalt és elfogulatlan. Hogy Székely János mindez volt és ilyen volt, azt nem kell bizonygatni, az esszéitől a prózáin át a drámáiig rengeteg bizonyíték van rá.
Harmadszor, és ebből következőleg, a szellem embere nem egy provinciális, zárt, merev ökör, hanem egy szárnyaló, kíváncsi, rugalmas fazon. Székely János is volt merev, de közben megírta az Ars poetica című esszét – olvassák el újra, és megértik, miről beszélek.
Negyedszer, és lásd mint fent, konzervatívnak lenni nem azt jelenti, hogy az ember nem gondolkodik el alapvető dolgokon, és nem mondja esetleg éppen azt, amitől a konzervatívok rosszul lesznek. A gondolkodás nem egy kordában tartható művelet, az eredménye megjósolhatatlan: aki gondolkodik, az talán éppen nem ott ébred, ahol lefeküdt.
Én így értettem, amire tanítottak. Bizonyára mindent félreértettem. Azt kellett volna mondaniuk, hogy a szellem embere felnéz a nagy üres szavakra, szívesen hallgatja a rezdülő-konduló retorikát, amelyben a hazafiság netovábbja, ha Iasi-t Jászvásárnak nevezzük, és kötelező jelmondatunk, hogy mindent ér a vezér, ha magyar, a másik magyar kőbe vésett mellett, hogy ti. aki magyar, hülye nem lehet, és ha hülye, akkor nem magyar, hogy a konzervativizmus azt jelenti, hogy gyűlölni kezdjük a szabadságot, és közben Petőfire esküszünk.
Minden ember meghal, de ezek után én nem is csodálkozom, hogy Székely János már réges-régen meghalt. Ugyan mit is keresett volna ő ebben a valódi világban?!

Ivan Karamazov / Demény Péter

Forrás: szerző FB-oldala

öt-hét-öt mondom
mikor haikut írok
kinek érdekes Tovább »