Debreczeni Éva: BOLOND
nyüszítve kaparom le rólad
idők percegő homokját
éjjel kiáslak, nappal betemetlek
saját golgotámra felcipellek
zsebrevágom a borotvát
– bolond kend, néni – mondják.
nyüszítve kaparom le rólad
idők percegő homokját
éjjel kiáslak, nappal betemetlek
saját golgotámra felcipellek
zsebrevágom a borotvát
– bolond kend, néni – mondják.
szívd fel szemem a sok szépet
az eget a folyót a napot a holdat
hadd maradjon holnapra is
lelkemnek egy falat
fagylaltból repülő firkál az égre
fejem fölött riadt varjúcsapat
virágok lépnek út mellett félre
átbújok egy könnycsepp alatt
benyitok a kihalt lakásba
az eső már vár itthon
mire megjöttem besírta
magát a konyhaablakon
______________
* Debreczeni Éva a Káfé szerkesztõje volt, amikor hárman voltunk: Cseke Gabi, Debreczeni Éva és jómagam.
nem tudom, mikor kezdődött
az a kis huncut bizsergés fölfelé
a háromszögtől bolond kobold
kúszni középen a hátgerincen
talán a békegalambokkal,
talán a harci fecskékkel
vagy a borzos verebekkel
a vijjogó denevérekkel
mikor a hold megtelt egészen
mi történhetett nem értem
kint folytatódik tovább minden
az égen, a földön, a liftben
a teknős mélán pislog a vízben
de nekem van már egy kincsem
ha az a kis bizsergés fölfelé
megy a hátgerincen
Szellőt senki sem szerette igazán. Úgy élte le tizenkét kutya évét. Hogy elégedetten, vagy kutyául érezte magát, nem ismeretes. A szeretetlenség, mint tudjuk, öl, butít és nyomorba dönt. Ennek dacára vidám és pajkos fickót játszott. Dehát ez az emberekkel is gyakran megesik. Vigyorognak, miközben legszívesebben szabadon engednék könnyeiket. Tovább »
B. Tomos Hajnal rovata
Ez év, december 14-án 18 órai kezdettel, újabb jeles művészegyéniséget ünneplünk Brassóban. Ezúttal a 70 életévét töltő Bartha Árpád képzőművész gyújteményes kiállítása nyilik meg a Reménység Házában. A tárlatot maga a jubiláló művész mutatja be. Ezt követően kerül sor a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete által kiadott legújabb kötet bemutatójára.A Kárpátországi szolgálat című könyv magyar egyházak főpásztoraival és egyházi személyiségekkel készített interjúkat tartalmaz.
hegyekben kóborló utakat tapodó
miért rettensz meg a rád rontó ugató
bozontos kitanult útonálló ebektől
miért hagyod magad kiűzetni a hegyekből
miért nem lehetsz békében a világ ura és őre
milyen elvadult indulat iktatna ki belőle
miért fordítasz hátat visszafelé szaporázva
sandítva a feladott irányt hátra mindig csak hátra
miért hagyod hogy a kegyetlen szél taszítson teperjen
szavaidba vattás felhőfoszlányokat keverjen
ez már vereség pedig úgy teszel mintha a hegyről
vonulnál haza
mint estére ahogy ráfekszik az éjfél
éjfélre téntás éjszaka
Milyen színes, érdekes ez a világ! A téren fiatal lányok álldogálnak tiszta feketében, csak a szájuk van ezüstre rúzsozva. Karcsúak, soványak. Feszül a nadrág, felette a kis szoknya kacéran libben. Köröttük a kis szürkék. Sietnek, rohannak, mintha körbe-körbe járnának. Pont mint a Wall Streeten, csak a kávé meg a telefon hiányzik a kezükből. De nézzétek csak, ott egy naccsága, fekete aranyban. Lassan jár, de nem azért, mert magas a cipője sarka, hanem láthatóan nagyon fáradt. Estélyiben ilyenkor, délelőtt? Hová igyekszik ez az asszonyság? Ja nem igyekszik sehova, hazafelé tart szerintem egy elhúzódott légyottról. Nafene. Ott meg a kis csíkos öltönyösek, próbálnak egy bejárathoz eljutni, de egy zöldes egyenruhás útjukat állja. Nahát, olyan, mint akinek hátul is van szeme. Ráadásul mintha élvezné az egészet, pont, mint Bruce Willis. Huncut mosollyal gyilkol. Ügyes, meg kell hagyni. A bejárathoz senki nem fér hozzá. Mi lehet ott, hogy ennyire őrzi? S az is izgat, ki bízta meg vele.
Na látom, megérkezett a takarító is. Jesszusom, ez egy terminátor. Amerre jár, mindent felnyal, közben óriásira nyitja a száját, hogy elijessze a szemtelen kis szivárvány színben flangáló gyerkőcöket. Nem hallom mit mond, de meg kell hagyni, hatásos. Ja persze, a szivárvány. Neki az csak az égen tetszik. Micsoda alak.
Ahogy látom, Colombo is átcsoszog a téren. Szinte láthatatlan, igaz nincs rajta a ballonkabátja, csak a görbe hátáról ismerem meg. Ja és a fél szeméről. Innen is látom, tényleg félszemű. Ugyan mi járatban van erre? És hol a kutyája? Lehet, hogy nem is ő volt az?
A piros szoknyás hölgyek úgy rohannak keresztül a téren, hogy a belük is kilóg. Szó szerint. Egymást üldözik, vagy a férjüket? Jó kis csetepaté van kialakulóban, ahogy látom. Mert a férjek pont a kékbe öltözött dámákat udvarolják körbe. Jézusom és még csókolóznak is. Mi lesz ebből?
Ezzel a furcsa címmel hirdette a Brassó Lapok Magdó István művészi fényképész tárlatát, amit 2023. november 23-án nyitott meg a Reménység Házában. Ez nem a 60-ik tárlatát jelentette, hanem azt, hogy a művész az idén töltötte a 60-ik születésnapját, amit úgy képzelt el, hogy 60 darab fényképét állítja ki. Ő úgy nyilatkozott, hogy ha az emberi élet 20 éve egy évszaknak felel meg, akkor most ő késő őszként látja magát, ezért csak novemberi képeket állított ki, és csak a barcasági világot, ahol született és él, tárja a közönség elé.
Házy Bakó Eszter az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület elnöke nyitotta meg a tárlatot, méltatva a szerzőt.
Idő
A lét forgató-
könyvét meghamisítja
s széttépi aztán.
Beismerés
Kényszerzubbonyban
vergődnek bátorságról
szóló álmaim.
Már nem
Már nem emlékszem
pozitív töltettől mi-
kor dagadt versem
Hamarosan hatvanhat leszek. Sok varázsmese, jóslás, szarvas-patás ijesztgetés fűződik ehhez a számhoz, sőt a Biblia is felemlíti néhányszor. De én nem vagyok babonás. Számomra sokkal mérvadóbb a tapintható valóság. Hiszen ami tegnap virgonc-elevenen ugrott, szaladt, ma nehézkes, minden mozdulatra megcsikordul, szemem a közelieket, emlékezetem csak a távoliakat látja, nyögök, ha nyilall, és sóhajtva felseprem, ha valamit leejtek a könyhakőre. Mondják az előttem járók, hogy lesz ez még rosszabb is: egy szép napon észreveszem, hogy kikapcsolt az utcazaj, nem érzem a reggeli kávém ízét, nem emlékszem, mit ebédeltem tegnap. Előbb a kapuig, aztán a küszöbig, végül csak a papucsom orráig ér majd a látóhatár, és ezt nem lehet már az időjárásra, fáradtságra vagy holmi frontátvonulásra fogni. Ez már maga a ráncos, petyhült, aluszékony öregség. Ajaj, hatvanhat! Még kimondani is kínos. Sovány vigasz, hogy voltak-vannak, akik nem bírták szuflával eddig, már 40 vagy 50 után kifutott lábuk alól a föld, s repülniük kellett. Tovább »
Éget nagyon a nap. Épp azon gondolkodtam, hogy keresni kellene valami árnyékot. De jobb szórakozásom akad, így inkább nem mozdulok. Jó tudom nem illik hallgatózni, de mit csináljak, ha jó a fülem. A medence szélén fekszem, pár méterre arrébb egy óriás fűz ágai lágyan ringatóznak, a szélben.
Anya, észrevetted, hogy most nincsenek itt oroszok?
Majd lesznek.
Ne izélj már, Mari. Tovább »
Amikor szombaton kimentem a Guadeamusra, leesett az állam.
Ömlött a tömeg. Nem viccelek: egy tűt nem lehetett leejteni. Csütörtökön fújt a szél, péntek délután már mintha megmozdult volna valami. Szombaton azonban hemzsegtek, botladoztak, áramlottak, sodródtak.
Tiszta szívemből gyűlölöm a tömeget, de ebben az esetben mégsem tudtam eltekinteni attól, hogy ezek mind egy könyvvásárra jöttek! Talán csak nézelődni, talán csak ajándékot vásárolni az ünnepekre, talán csak az eső elől, talán csak… Végül is mindegy: itt vannak, könyvek és standok, szerzők és dedikálások között.
És a dolog fokozódott: már alig lehetett kávét venni. De elég izgatott voltam anélkül is.
cselényi béla
Éget nagyon a nap. Épp azon gondolkodtam, hogy keresni kellene valami árnyékot. De jobb szórakozásom akad, így inkább nem mozdulok. Jó tudom nem illik hallgatózni, de mit csináljak, ha jó a fülem. A medence szélén fekszem, pár méterre arrébb egy óriás fűz ágai lágyan ringatóznak, a szélben.
Az egyik oldalamon egy öreg házaspár, ketten együtt már biztos több mint százhatvan évesek. A néni kalapban fekszik, s fogják egymás kezét. Keveset beszélnek, a bácsi láthatóan unatkozik. Ránéz élete párjára.
-Elmegyek veszek újságot – mondja.
-Vigyázz magadra – néz rá féltőn a néni. Tovább »
B. Tomos Hajnal rovata
Árva Bethlen Kata emlékének adózik a Fogarasi Református Egyházközség ma, szombaton, ez év november 25-én, 16 órai kezdettel. Igét hírdet Nt.Szegedi László Tamás, majd Adrási Ibolya magyartanár “Asszony a macénás mögött” című előadása következik. A Gy.Szabó Béla emlékkiállítást Nt. Ferenczy Miklós nyugalmazott esperes méltatja. megnyító beszédében. Az ünnepség Árva Bethlen Kata sírjának megkoszorúzásával és állófogadással zárul.
A szerzõnek a Kriterion Könyvkiadónál megjelent A tájkép arctalan címû könyve kapcsán
Kérdez: Gergely Tamás
1. Melyik táj az arctalan, ahogy Maga fogalmaz?
Az úgy történt, hogy két címet javasoltam eredetileg, az egyik volt az arctalan tájkép, a másik “Méternyi Kanada”. Mindkettőt magyarázza a szöveg. Az észak-amerikai kultúrantropológusok, szociológusok szerint az angolszász fehérember nem tekinti emberi lénynek a bennszülött indiánt (akit mellesleg, manapság nem is illik e szóval illetni), hanem a tájkép részének, amikor körbenéz. És annak a tájképnek, ezek szerint, nincs arca… aztán ebből csak alcím lett. Volt egyszer egy érdekes élményem, amikor engem is a környezet részének “láttak” – talán innen eredt, hogy mély nyomott hagyott bennem az indiánok tájképszerű érzékelése. Amúgy a táj nagyon fontos elem, és óriási ez a táj, az ország. Nagyrésze lakatlan. Ha Erdély nagyjából 100 ezer négyzetkilométer, akkor Kanada százszor nagyobb: kb. tízmillió négyzetkilométer. Ahol átnéznek rajtunk, az a táj arctalan.
Szokás szerint korán ébredtem. Tegnap elmentem az ünnepi könyvhét megnyitójára. Rég, több mint tíz éve nem látott baráttal találkoztam. Többek között olyan közös ismerősöket, kortársakat idéztünk meg a sör mellé, akik már végleg eltávoztak közülünk. Ezért tértek vissza álmaimban? Kétszer is felébredtem éjszaka az erős vizeletingerre, visszaaludtam, újra álmodtam. Kozma Tibor tanárom, térdre vetette magát. Nem előttem. A másik szobában tartózkodott valaki, akitől bocsánatot akart kérni. Közben cinkosan vigyorgott rám: talán ezt a canossa-járást elfogadja megkövetésként? Tovább »
Elköltöztünk, és új borbélyhoz kell mennem. A hajamat már elfogadtam olyannak, amilyen: hullámos, őszül, és összevissza áll – más is elfogadta ezt az áramvonalasságot. A szakállam és a bajuszom viszont egy idő múlva belenő a számba, és nem jó érzés, mikor a sajttal azt eszem.
Most tehát azon töprengek, vajon maradjak-e a réginél, vagy legyek kényelmes. Kedves, jólnevelt fiú volt, igazi borbély, nyilván most is az, de két megállóval arrébb.
De hát nem ér-e meg két megállót, hogy az ember nyugodtan üljön abban, amit már megszokott?
Mindent elkövettem, hogy ne legyek kényelmes, csakhogy a kényelemnek is több arca van. Melyikre nézzek most vajon?
szappan a polcon jó öreg szinte ráncos békebeli
gyengébb napokra holnapokra mikor már erre se futja
anyámtól maradt kidobni kár egyre kisebb hely kell neki
az volt az a nyár mikor a megmaradt szalonnát főzte ki
kárba ne vesszen mi halálból lett élet leveszem forgatom
a szappan érdes hamuszürke mint mostanában minden napom
végül visszateszem hisz sorsom rosszabbul is mehetne konstatálom
így menekíti magát tova a jó öreg békebeli
túl a következő halálon
A hosszúfalusi középiskola 11-12-ik osztályos tanulóiként, a Brassóban tartott kulturális események után már elmerészkedtünk a brassói Korona szálóda vendéglőjébe, ahol az előadás élményeit egy pohár bor mellet elbeszéltük. Szerettük ezt a helyet, mert itt mindig került időszakosan magyar zenekar, aki a hivatalos „szocialista dalok” mellett, magyar népdalokat is énekelt, a prímás egy kis borravaló után, már a saját asztalunknál emelte a hangulatot. Néha a teremben mindenki magyar volt, a vendégsereg is nótázgatott. Mindez 1972-1973-ban volt. Régi szép idők, mondja az idősödő nemzedék.
Egyetemi hallgatóként, mikor Kolozsvárról hazakerült a brassói csapat, már elmentünk az ARO vendéglő éjszakai bárjába. Hát ez akkor nekünk egy „kis Amerika” volt. Az ottani együttes Omega, Illés dalok mellett rengeteg angol számot énekelt, az énekesük egy csodálatos személyiség volt, akit brassói barátaim ismertek. Évek óta próbáltam megírni e zenekar történetét, de nem sikerült. A napokban Márton Vince úr keresett meg, és ő mesélte el ezt a világot, amit az útókornak meg szeretnénk menteni.