Szerzőink

ADY András: 1976. július 12-én született Csíkszeredában, humanisztika – idegen nyelv szakon végezte középiskolai tanulmányait a Márton Áron Gimnáziumban. Két év sportfőiskola következett, majd a Babeş-Bolyai Tudományegyetem pszichológia karán államvizsgázott. Jelenleg kulturális szakirányító a Csíkszeredai Polgármesteri Hivatalban.

AGNEL Hidvégi Éva: Úgy hívnak, hogy Éva Agnel vagy Agnel Hidvégi Éva (az Agnel-nek semmi köze az angyalokhoz, nem angel, inkább a bárányokkal rokonítható agneau, bár bárány és angyal…). Békéscsabán születtem (régen), s már régóta élek Marseille-ban. Szegeden végeztem magyar-orosz szakon az akkor még Juhász Gyula nevű Tanárképző Főiskolán. Franciaországban doktoráltam (Humán- és Társadalomtudományok docensi fokozat), s óraadóként tanítottam tizenhét évet a Provence-i Egyetemen elméleti és összehasonlító nyelvészetet. Kidolgoztam egy magyartanítási módszertant, melyet az egyetemen és egy középiskolában sikerült évekig gyakorolnom… Egyébként tolmács-fordító bírósági szakértőként is dolgozom, szintén jó ideje. Cikkeim, verseim, novelláim hol magyarul, hol franciául látnak napvilágot itt-ott. Három könyvem jelent meg ez ideig : Phrase nominale et phrase à verbe être en hongrois * Essai de théorie syntaxique (Nominális mondat és létigés mondat * Elméleti mondattani tanulmány, Aix-en-Provence, Pub. Université de Provence, 1995, 273, Hófehér papírra * Versek, Budapest, Pont, 2003, 72, Ma version – Nulle part (Az én verzióm – Sehol), Nice, Éditions Bénévent, 2007, 106; ez utóbbi egy kisregény és egy versciklus franciául. Hogy miért írok két nyelven? Erre a kérdésre a Sors tudna válaszoli, én nem. Én csak azt tudom, hogy mind a kettő érdekel. /// Éva Agnel, née Hidvégi, le 04 septembre 1949 à Békéscsaba, en Hongrie. Elle vit en France depuis 1977. Diplômée de l’École Normale Supérieure de Szeged en Langue et Littérature Hongroise et en Russe. Docteur en Lettres et Sciences Humaines (thèse de doctorat en Sciences du Langage soutenue en 1991 à Aix-en-Provence). Spécialités: syntaxe, linguistique comparée des langues ouraliennes, hongrois. Elle a enseigné 17 ans à l’Université de Provence. Traducteur-interprète, expert judiciaire agrée depuis 1986. Elle écrit ses ouvrages scientifiques en français, ses poèmes et ses nouvelles en français et en hongrois. Elle a publié trois livres : Phrase nominale et phrase à verbe être en hongrois * Essai de théorie syntaxique Aix-en-Provence, Pub. Université de Provence, 1995, 273, Hófehér papírra * Versek (« Sur page blanche * Poèmes »), (en hongrois sous le nom: Agnel Hidvégi Éva), Budapest, Pont, 2003, 72, Ma version – Nulle part, Nice, Éditions Bénévent, 2007, 106; ce dernier contient un roman et des poèmes.

Darío Jaramillo AGUDERO: az 1947-ben született költőt, regény- és esszéírót a kolumbiai szerelmi líra egyik megújítójaként tartják számon; nyolc verseskötete jelent meg, ugyanennyi regénye és számtalan egyéb írása.

ALBERT Csilla: Székesfehérváron születtem 1959-ben. Jelenleg Kecskeméten dolgozom a Katona József Gimnáziumban- angol nyelvet és magyar nyelv és irodalmat tanítok. Irodalomszerető családban nőttem fel, szüleim magyartanárok voltak. Eredetileg a magyar mellett oroszt tanítottam, és az orosz kultúra szerelmese maradtam azután is hogy angoltanár lett belőlem. De azért azt mondanám: az orosz kultúra szerelmese IS- mert Bulgakov elé ugyan kevesen tudnának „furakodni” , de Böllt is ott szeretném tudni A csoportkép hölggyel című regényével,és persze még nagyon-nagyon sokakat. * Bár gyermekkorom óta írogatok, nagyon sokáig váratott magára a felismerés,hogy MUSZÁJ írnom, ha már kaptam erre feladatot valahonnan…..Egész pontosan 2011-ig, amikor Lev Tolsztojról írt Fényes tisztás című drámámmal megosztott első helyezést értem el a kaposvári Csiky Gergely Színház országos drámapályázatán, amelyet Schwajda György emlékére hirdettek meg. Azt reméltem, nemsokára láthatom is a drámát a színházban. Erre ugyan nem került sor, de ez a nem várt siker arra sarkallt, hogy tovább írjak- született egy újabb drámám, egy regényem a családomról, néhány novella. * Verseket gyerekkorom óta írok- és bár több mint harminc éve tanítom pl. Baudelaire : Egy dög című versét, még mindig libabőrös leszek,ha felolvasom…..Szóval jó tanárnak lenni,de néha azért jó lenne „magam (máshogy is ) megmutatni,hogy látva lássanak”….. * Van két lányom, szeretek biciklizni, szeretem az esőt, a bolt előtt várakozó kutyákat, a Mester és Margaritát, az őszt , a rántott sajtot, a kedves embereket és azokat,akik nem akarnak mindig győzni. Hát ennyi….

ALBERT-Lőrincz Márton: tanár, ny. egyetemi docens, költő 1951. december 10-én született Csíkkarcfalván. Gyergyószentmiklóson érettségizett, majd a kolozsvári BBTE-en szerzett bölcsészdiplomát. Ugyanitt nyerte el a doktori fokozatot. 1977-től Marosvásárhelyen él. Több romániai és magyarországi folyóirat és online irodalmi lap közli verseit. Több irodalmi antológiában is szerepelt. Verseskötetei: Mondom magamnak (1997) Önszorgalmi jegyzőkönyv (MEK 2016) Itt állok (MEK 2016). Szakmai munkásságát négy könyv és több egyéni vagy társszerzős tanulmány, cikk jelzi. Elérhetősége: albertlorincz_marton@yahoo.com

AMBRUS Attila: Pro Cultura Hungarica-díjas újságíró. 1965. március 15-én született Brassóban. Újságírói képesítést a Magyar Újságírók Országos Szervezete által Nagyváradon tartott tanfolyamon szerzett (1993), médiaetikai képzésen a tampai Pointer Institute-ban (USA), traumatológiai tanfolyamon a seattle-e Washington Egyetemen (USA) vett részt az amerikai külügyi hivatal International Visitor Programjának meghívottjaként 2003-ban. 1990 júliusától a Brassói Lapok újságírója, 1994-től főszerkesztő-helyettese, 1999-től főszerkesztője. A kolozsvári és bukaresti rádió, a vajdasági Magyar Szó tudósítója, a bukaresti Új Magyar Szó és a vajdasági Hét Nap jegyzetírója. 1990-től a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének igazgatótanácsi tagja, 1998 és 2000, illetve 2002 és 2004 között alelnöke. 2004-től 2010-ig elnöke. A Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciójának társelnöke.

AMBRUS Lajos: Korondon születtem 1941-ben. A Marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán szereztem tanári képesítést, román-magyar szakon. Három évtizedet tanítottam, aligazgatóskodtam a korondi iskolában, alkalomadtán a kultúrmunkában is segédkeztem. 1990-től  vezetem az Erős várunk nékünk az anyanyelv (Miholcs József munkája) című térkompozíciót megálmodó Firtos Művelődési Egyletet, szerkesztem folyóiratát, a Hazanézőt, 2008-tól annak közéleti mellékletét A Tűzhely-t, 1993-tól pedig a Hazanéző Könyvek Sorozatát, 2001-ben megszerkesztettem Korond helyismereti olvasókönyvét. Írtam verset, prózát, több mesés- és mondáskönyvet, népismereti kiadványokat. Sokat köszönhetek barátaimnak, munkatársaimnak.

ANDRASSEW Iván: 1952. július 29-én született. Tanulmányait az MLEE, szociológia–filozófia karán végezte el 1982-ben. 1970–től tudományos segédmunkát végzett, később hírlapkézbesítő volt. Közben autodidakta módon tanult számos egyetemi és főiskolai előadást hallgatott. 1979–től hírlapíró üzemi lapoknál, közben 1984-ben hentes, 1989–től a Mai Nap, majd a Népszabadság, a Hócipő, a Színes Vasárnap, a Népszava főmunkatársa, 1999-ben az iNteRNeTTo főszerkesztője.Közben a Hócipő Online alapító főszerkesztője, a Katona József Színház munkatársa, az IDG médiatanadója, az EOL főszerkesztője, a Romániai Magyar Szó tudósítója. Jelenleg a Népszava publicisztika rovatvezetője, a Hócipő rovatvezetője, a Klubrádió műsorvezetője. Főbb munkái: Kutyabajok (antológia, 1987); Csapdalakó (elb.-ek, 1989); Végrend (1989); Peremkirályság (elb.-ek, 1995); Beszélések (2002); Novellisták könyve (antológia 2005).

ANDRÉ Zsuzsa: Nem vagyok fotós. Csak szerelmes. Kedvesem Olympus. Órákon át sétálunk így kézenfogva. Ha együtt vagyunk, ilyenkor mindig lepereg rólam minden ami a szürke hétköznapok szánalmas tartozéka. Igazi társ. Séta közben együtt gyűjtügetjük az élet szerte gurult apró csodáit, és a rengeteg káprázatos pillanatot, amely szanaszét dobálva körülöttünk hever….”

ÁDÁM Gyula: 1961-ben született Csíkkarcfalván. A Marosvásárhelyi Művészeti Szakközépiskola grafika szakán végzett. A Hargita Megyei Kulturális Központ fotó-videó referense, a Moldvai Magyarság, a Székelyföld folyóiratok grafikusa. Fotóművészeti munkájáért megkapta a Magyar Művészetért díjat (2008.) Rendkívüli megjelenítő erővel fotózza a csángó és székelyföldi népéletet.

BAJNA György: 1947. június 12-én születtem Gyergyószentmiklóson, ahol rövidebb, hosszabb távollétek kivételével azóta is élek. Itt érettségiztem, voltam tisztviselő, szakképzetlen munkás, művészeti szakirányító, könyvtáros, helyettes tanát, nevelő, szerszámlakatos. Hitvesemmel két gyermekünk van. 1990-től 2008-ig a Hargita Népe megyei lap újságírójaként tevékenykedtem, 1998-ban a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégiumban újságírói minősítést szereztem. 2008-ban nyugdíjba vonultam, majd hosszabb időn át segítettem a helyi Kisújság munkaközösségét. Zsigmond Attila operatőr társaként az MTV majd az MTVA tudósítójaként is dolgozom. 1966-tól jelennek meg verseim, írásaim honi, magyarországi, kanadai lapokban. 1992-ben a Mark House Kiadónál Hófoltok címmel jelent meg első verseskötetem. Írásokkal szerepeltem a Hargita Kalendáriumban, a Találkozások (I-IV.) gyűjteményes kötetekben, melyek szerkesztését is magam végeztem, illetve a Gyergyószentmiklós monográfiája, az egri Cseppjeiben hősök vére forr, a 101 vers Székelyföldről, a Csíksomlyó hazavár, A föld szerelme, és a Magyarok az Istenszéke lábánál című kötetekben. Rokaly Zsolttal Tükörcserepek a gyergyói jégkorong történetéből címmel állítottunk emléket a gyergyói jégkorongsportnak. 2008-ban Molnár Cs. Attila operatőrrel riportsorozatot készítettünk Gyergyószentmiklós utcáiról, szintén ebben az évben Bákai Magdolnával összeállítottuk a Gyergyó neves emberei című kis kötetet. 2009-ben Utcáim címmel Gyergyószentmiklós utcáinak történetét szedtem könyvbe, 2014-ben jelent meg Madár Olga rajzaival a Both vára története, 2015-ben a Gábor deák verses, rajzos könyvecske, szintén Madár Olga rajzaival, két gyergyói legenda feldolgozása nyomán.
Zsigmond Attila operatőrrel készült alkotásainkat több alkalommal díjazták különdíjjal, első, valamint fődíjjal a lakiteleki filmfesztiválon. 2007-ben az Egy alfalvi festőművész arcképe – Balázs Józsefről készült filmet, 2008-ben A földhöz vert csoda – portréfilmet Rafi Lajos cigány költőről jutalmazták első díjjal, 2009-ben A sziklára épített iskola – ft. Berszán Lajos kanonokról készült kisfilm, 2010-ben az Így veszett el Erdélyország – riportfilm kapott fődíjat. Idén a Duna Tv többször mutatta be a Székelyföldi betyárok című riportfilmünket, ami a Dézsi, Pusztai, Jeges történet felelevenítése. Első hellyel díjaztak több alkalommal is Hargita megyei filmszemléken. Filmet forgattunk Gyergyószentmiklósról is, Gyergyó szép tere címmel.
1962-ben alapító tagja voltam a helyi, később Salamon Ernő, ma Dr. Kercsó Attila Irodalmi Körnek. Tagja vagyok a Szent Miklós Kamaraegyüttesnek, valamint az EKE-nek, illetve számos alapítványnak (pl. Etnographia Gyergyóiensis, Sövér Elek Alapítvány, Kisújság Alapítvány, Gyergyóért Alapítvány, Pro Libris Alapítvány stb.)
1998-ban MÚRE díjjal jutalmaztak, 2001-ben Bálint András Emlékdíjat kaptam, 2008-ban Hargita Megye Tanácsa a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete javaslatára Életműdíjjal tüntetett ki. 2011-ben a Gyergyói Magyar Kultúráért díjat vehettem át, 2012-ben az EMKE méltányolta oklevéllel értékteremtő közéleti tevékenységemet.

BALÁZS Attila: 1975-ben született Marosvásárhelyen. Udvarhelyen végezte a gimnáziumot, 2003-ban a kolozsvári Képzőművészeti Egyetem, fotó-videó és számítógépes képfeldolgozó szak végzőse. Televíziózik, majd sajtófotós. Kiállítások: 1997-Székelyudvarhely, 1998-Nagyvárad, 1998-Székelyudvarhely, 1999-Vác, Székelyudvarhely, 2000-Bukarest, Kolozsvár, Marosvásárhely, Temesvár, 2001-Budapest, Székelyudvarhely, 2002-Kolozsvár, 2003-Székelyudvarhely, 2005, 2006, 2007-Székelyudvarhely, 2008-Szeben, 2009-Székelyudvarhely. „Jelenleg teljesem szabadúszó vagyok, búcsúztam 17 év után a napisajtó mindennapos szorítása alól, reménykedve abban, hogy visszatér idővel az alkotókedv is.”

BALÁZS Imre József: 1976-ban született Székelyudvarhelyen. Jelenleg Kolozsváron költ, szerkeszt és tanít. Legutóbbi könyvei: Fogak nyoma (versek, Koinónia, 2009), Hanna-hinta (gyermekversek, Koinónia, 2009).

BALLA D. Károly, a legaktívabb posztumusz író (nemkülönben Első Piréz, magányblogger és nyugdíjas manzárdőr), ismertebb nevén BDK (BéDéKá) 1957-ben született a kárpátaljai Ungváron, ahol ma is él családjával. Szülővárosában érettségizett és folytatott egyetemi tanulmányokat diplomamentesen, közben volt laboráns, évekig tankönyvkiadói korrektorként és szerkesztőként élt mások hibáiból. 1989-től szabadon úszik, ha nem is mindig árral szemben. 1973-tól publikál. Versei, novellái, esszéi, publicisztikai írásai, műfordításai, színpadi művei és regényei 20-nál több alig hozzáférhető kötetben jelentek meg. Bő 20 éven át a kárpátaljai magyar irodalom kibontakoztatásán fáradozott, alapított folyóiratot, kiadót, alapítványt, díjat, könyvvásárt, irodalmi szalont – majd sikerrel kilovagolt Perzsiából. Jelenleg – számottevő internetes tevékenység mellett – környezetétől visszavonultan él és alkot.

BANNER Zoltán: művészeti író, költő, előadóművész. Született 1932-ben Szatmárnémetiben. 1951-1955: a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem bölcsészkara. 1955-1957: tanársegéd uo.; 1957-1958: főelőadó a bukaresti Oktatás- és Művelődésügyi Minisztérium nemzetiségi főosztályán; 1958-1987: művészeti rovatvezető a kolozsvári Utunk című irodalmi-művészeti hetilapnál; 1988-1999 között főmuzeológus a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban; 1994-1997-ben a békéscsabai Körösi Csoma Főiskola vizuális nevelési tanszékének vezetőtanára. Kutatási területe: a XX. századi és a kortárs magyar művészet, különös tekintettel az erdélyi magyar és a Békés megyei régió művészetére.

BENŐ Attila: Született  Marosvásárhelyen, 1968. május 10. Kolozsvári egyetemi tanulmányok. Jelenleg egyetemi docens a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszékén. Kötetek: Csontkalitka (versek, Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár), 1995; Visszatérintés (Mentor Könyvkiadó, Marosvásárhely), 1997; Egy nap és a többi (versek, Erdélyi Híradó, Kolozsvár), 2005. Számos nyelvészeti tanulmány szerzője. A válogatás 2005-ös kötete alapján készült.

BERECZ Edgár: sz. Segesvár, 1975. Iskolái: Székelyudvarhely, Bukarest, Budapest, Mannheim, Heidelberg, Nagoya. Idegennyelv-ismeret: román, német, angol, japán, kínai, török, sváb, olasz, spanyol, francia, portugál, orosz, arab. Szakács, pincér, főpincér, sajtpincér, menedzser, memóriamester Németországban, Luxemburgban, Olaszországban és Japánban. Foglalkozás: fitneszedző, életmódoktató, újságíró, tolmács, magyarságkutató világjáró, idegenvezető, magántanár, gasztronómus, szakíró és szaktanácsadó. Cikkei megjelentek az: Udvarhelyi Híradó, Krónika, Heti hirdető, Népújság, Kedd, Pólus Extra, Erdélyi Riport, Erdélyi Örmény Gyökerek stb. újságokban. Bejárt országok: Németország, Magyarország, Szlovákia, Szlovénia, Svájc, Csehország, Japán, Grúzia, Törökország, Franciaország, Olaszország, San Marino, Gagauzia, Moldávia, Ukrajna, Krími Tatár Köztársaság, Bosznia-Hercegovina, Szerbia, Horvátország, Ausztria, Bulgária, Luxemburg, Hollandia, Lichtenstein. Főbb megjelent könyvei: Nemzetközi sajtszótár, Francia gasztronómiai zsebszótár, Japán konyhatolmács, Tapasztalataim Japánban I–II., Svájci konyha – svájci receptek, Kulináris kuriózumok, Vendéglátók kézikönyve. A Pallas-Akadémia Kiadó Japán erdélyi szemmel c. adott ki válogatást japáni útirajzaiból.

BÉRES Vivien (1998): a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának hallgatója, középiskolát a bukaresti magyar tannyelvű líceumban végzett.  Verseit a Bukaresti Magyar Élet c. havilap közölte. Első verskötete (Érzelmek) 2014-ben jelent meg a Bukaresti Magyar Élet Kiadásában.

BODOR Béla (1954-2010): http://www.freeweb.hu/bodorbela/cv.htm

BODOR Zsolt: Nem tudom mikor lettem fotós vagy mióta számítok fotósnak. De előre a vágyat éreztem, hogy fotóznék, aztán jártamban-keltemben a fejemben kezdtem szerkeszteni a képeket, sajnálkozva, hogy le-lemaradtam a pillanatról. Elsőként egy Zenit analóg géppel próbálkoztam, végül 2004-ben megvásároltam első és mindeddig féltve őrzött digitális gépemet, egy Fuji 5500-ast. Azóta túl van 20 000 exponáláson is, és ha elhagyom magam mellől, az élet meg is büntet érte.

BODROGI Enikő – lásd Molnár-Bodrogi Enikõ

BOGDÁN Tibor: Kolozsvárott születtem 1946-ban, Marosvásárhelyen végeztem a színművészeti főiskolát, tehát aktorból lettem – redaktor. 1970-ben költöztem Bukarestbe, az Előre című lapnál kerestem fekete, jobbik esetben félbarna kenyerem (fehér akkoriban nemigen volt), de dolgoztam szinte valamennyi bukaresti és vidéken megjelenő, országos terjesztésű magyar nyelvű lapnak (A Hét, Ifjúmunkás, Új élet, Jóbarát, Korunk, Igaz szó stb.) – kellett a pénz a folyékony kenyérre is. 1990-1994 között a Valóság című társadalompolitikai hetilapot főszerkesztettem, majd a Magyar Rádió, a Magyar Hírlap és a Duna TV bukaresti tudósítója lettem. 1997 óta főállásban a román közszolgálati rádió bukaresti szerkesztőségének főmunkatársa vagyok, hosszú időn át a híradót szerkesztettem, néhány éve a szombati kabaréműsort – az Észpresszót  – állítom össze, amelynek zseniális címét egyébként Márton Evelin – egy ideig társszerkesztőm – találta ki. Irigylem is érte… A sörre valót jelenleg másodállásban az Új Magyar Szó rovatvezetőjeként keresem meg, a pincérnek adandó borravalót pedig a Brassói Lapok heti jegyzetírójaként.

BORBÁTH Áron: 1976. február 6-án születtem Csíkszeredában. Az első fotótanfolyamot a KALOT egyesületnél végeztem el, akkor még ” csak ” abból a célból, hogy megtanuljam, a gép melyik gombja mire való. Azóta mondhatom magával ragadott a fényképezés, a pillanatok megragadása. A HMKK tanfolyama újabb lendületet adott, és az a célom, hogy kipróbálhassam magam a fotózás minden területén.

BORCSA János: http://borcsajanos.adatbank.transindex.ro/

BORSODI L. László: 1976-ban született Csíkszeredában. A Márton Áron Gimnáziumban érettségizett 1994-ben szülővárosában. 1996-2000: A kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Filológia Karának magyar-angol szakán 2000-ben államvizsgázott. Azóta szülővárosában, egykori iskolájában tanít magyar nyelv és irodalom szakos tanárként. Verseit közölték: a Helikon, az Irodalmi Jelen, a Látó, a Magyar Napló, a Székelyföld, a Várad és a Vasárnap, valamint az Erdélyi Szép Szó (Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda) című antológia 2006-ban és 2007-ben megjelent kötetei. Tanulmányai, recenziói a Forrásban, a Székelyföldben és a Tiszatájban láttak napvilágot. Eddig megjelent verseskötetei: Átmenetek (Szent Bonaventura Kiadó, Kolozsvár, 1998), Viszonylatok (Csíkszereda, 2000), Ellenpontok (Csíkszereda, 2003), Félemelet (Hargita Kiadóhivatal, Csíkszereda, 2007).

BÖLÖNI Domokos novellista, 1946-ban született Dányánban. A Marosvásárhelyi tanárképző főiskolán román-magyar szakos oklevelet szerzett, 1973-tól 1990-ig Korondon tanított.  Volt könyvtáros, igazgató, népszámláló. Ambrus Lajossal a Firtos Művelődési Egylet és a Hazanéző folyóirat alapítója. Húsz éven át a Marosvásárhelyen megjelenő Népújság című napilap Múzsa mellékletének a munkatársa. Tizenkét könyve jelent meg, a legutóbbi: Micsobur reinkarnációja (2010).

B. TOMOS Hajnal: Amikor 1957-ben megszülettem, a Brassó megyei Négyfaluban, egyetlen keresztnevet sem iktattak be magyarul. Így lett a Hajnalból Zorica és román személyazonosságimban ma is így szerepelek.A hibát sikerült némiképp korrigálni, igaz csak magyar okmányaimban és csak nemrég. Egy ideig  valósággal gyűjtöttem a képesitéseket, bizonyítványokat meg diplomákat, mig egy hosszú betegség még hosszabb lábadozása alatt rájöttem, hogy mindez csak szellemi kapzsiság. Az igazi bölcsesség  ránktalál, ha arra érdemesek vagyunk. Rövid ideig a Brassói Lapok munkatársa, majd a Romániai Magyar Szó tudósítója voltam. A riporteri munkát enyhítendő, verset írtam,s ezt a kibúvót máig igénybe veszem. Igaz ,nem síppal-dobbal, de erre talán nem is valók az én írásaim. Nem tartom a költő feltétlen létközegének  a nyilvánosságot ,hozzám legábbis inkább a belső csönd vonzza a szavakat.

CSATA Ernő Gyergyócsomafalván született, 1952 február 25-én. Gépészmérnöki diplomáját 1976-ban a bukaresti Politechnikai Intézetben szerezte meg. Marosvásárhelyen él. A csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadónál 2005-ben jelent meg a Fájó öröm, 2006-ban a Szülőföld parancsa, 2011-ben az Öröklét című verseskönyve, s ugyanabban az évben a Szeretet kalácsa címmel egy gyermekvers-kötete is. 2012-ben megjelent a Juventus kiadó gondozásában A csárdás és a magyar ötös című, prózai írásokat tartalmazó kötete, 2013-ban jelent meg a marosvásárhelyi Juventus kiadónál a Bombasiker című, haiku, majd 2014-ben ugyanott a Morzsányi emlékezés című verseskötete.

CSEKE Gábor: Magamról annyit: 1941. július 29-én születtem Kolozsváron mint magyar állampolgár, és most már minden bizonnyal a XXI. században hunyom le végleg a szemem, román állampolgárként. Újságot szerkesztettem, írok. Jelenleg Csíkszeredában élek (Hargita megye). A két dátum és minőség közötti űrt igyekeztem hasznosan kitölteni. Egyesek szerint sikerült.

CSEKE Péter 1945-ben született Recsenyéden. A filológiai tudományok doktora, egyetemi tanár a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Újságírói Tanszékén. Doktorátusvezető, a Hungarológiai tudományok doktori iskola tagja. 1990-től a Korunk szerkesztője. Főbb kötetei:  Víznyugattól vízkeletig. Riportok. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1976. / Emberarcok. Riportkönyv Beke Györggyel és Marosi Barnával. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1976. / Látóhegyi töprengések. Riportok. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1979. / Hazatérő szavak. Publicisztikai írások, riportok (1970–1985). Albatrosz Könyvkiadó, Bukarest, 1985. / Könyv és kenyér. Riportok, publicisztikai írások. Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár, 1991. / Hazatérő szavak. Szociográfiai riportok. Püski, Budapest,1993. / Korfordulós újesztendő. Szociográfiai riportok. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 1994 / Vigyázó torony. Beszélgetések Debreczeni Lászlóval. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1995. / Metaforától az élet felé. Kisebbségi értelmiség – kisebbségi nyilvánosság. Tanulmányok (1987–1997). Kriterion Könyvkiadó, Bukarest – Kolozsvár, 1997. / HORVÁTH ISTVÁN és az erdélyi népi irodalmi irányzat. Balassi Kiadó, Budapest, 2000. / Láthatatlan emlékművek. Erdélyi variációk nyelv és lélek szövetségére (1970–2000). Felsőmagyarország Kiadó, Miskolc, 2000. / Tényirodalom – szociográfia. Erdélyi Tankönyvtanács, Kolozsvár, 2001. / Paradigmaváltó erdélyi törekvések. Kisebbségi létértelmezések. Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2003. / Időrobbanás. Egy szellemi útkeresés műhelytörténetéből. Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2003. / Jöjjön el a mi időnk. Esszék, tanulmányok, dokumentumok. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2005. / Legyen eszünk, ha már volt. Feljegyzések Európán innen, Erdélyen túl (1990–2005). Felsőmagyarország Kiadó, Miskolc – Szépírás Kiadó, Szolnok, 2006. /  A magyar szociográfia erdélyi műhelyei. Magyar Napló Kiadó, Budapest, 2008. / Borongós ég alatt. Sajtótörténeti tanulmányok. Nap Kiadó, 2015. / Erdélyi értékhorizontok. Újabb eszmetörténeti tanulmányok. Magyar Napló, 2015.

CSEKE Péter: sz. 1975, Bukarestben. Budapesten él. Amatőr fotós. Kedvenc témája a természet.

CSELÉNYI Béla: 1955. április 4-én születtem Kolozsváron. A mai Apáczai Csere János Elméleti Líceumban tanultam 1962-től 1974-ig. Ezt követően Kolozsváron voltam játékgyári munkás, helyettes segédkönyvtáros, munkakönyv nélküli tejkihordó. A Gaál Gábor Irodalmi Kör tagja, titkára, vezetője voltam a ’70-es évek közepétől annak megszűnéséig. A Magyar Műhely munkaközösségének tagjaként sokáig az avantgárd alkotók közé soroltak. Erdélyi létemre, a vajdasági Új Symposion szerzőgárdáját tekintem mestereimnek, elsősorban Ladik Katalint és Tolnai Ottót. 1987. december 23. óta Magyarországon élek. 1988—2007. között a Magyar Rádióban, 2007-től a Magyar Távirati Irodában sajtóarchívumi, illetve adattári dokumentátorként dolgozom. Eddig hét verses könyvem és egy rövidpróza-kötetem jelent meg.

CSOMAFÁY Ferenc: 1936-ban született Kolozsváron, színművészeti főiskolán kezdte, majd a Babeş-Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán végzett, fotóriporter. Az 1989-es fordulat után a Romániai Magyar Szó kolozsvári munkatársa a lap megszűntéig (2005). Erdélyi arcképcsarnokom c. dokumentumértékű művészi tárlata Romániában és Magyarországon nagy sikert aratott.

Dan CULCER: született 1941,  Szulina , Tulcea megyében; ny. újságíró kritikus, költő. Erdélyi menekült szülők gyermekeke. Középiskolai, egyetemi tanulmányok Kolozsvárott, 1963-ban román nyelv tanár lesz. Egyetemi oktató, kutató, majd újságíró Marosvásárhelyen. Alapító tagja a Vatra folyóirat szerkesztőségének (1971-1987). Romániában három önálló irodalmi/kritikai alkotása lát napvilágot: Un loc geometric (‘Egy mértani hely’), Citind sau trăind literatura (‘Olvasni vagy élni az irodalmat’), Serii şi grupuri (‘Sorozatok és csoportok’); némi fordítások. 1987-tól Franciaországban él mint politikai menekült. Párizsban dolgozik. 1996-tól francia állampolgár. 1993-tól nyugdíjazásáig szerkesztőségi, majd felelős titkárként dolgoziott egy szakszervezeti kiadóhivatalnál. Megalakítja Párizsban az Association des journalistes roumains – Ouest szervezetet. Könyveket, plakátokat, brosúrákat kivitelez grafikailag. 1989-tól ismét kapcsolatba lép a román sajtóval. A marosvásárhelyi Vatra folyóirat franciaországi tudósítója. Utopia c. kötetét (2010, Editura Ardealul) Cseke Gábor fordította magyarra.

DABI István: költő és műfordító, 1943-ban született Budapesten. Korán érdekelni kezdték az idegen nyelvek és az irodalom. A budapesti egyetemen tanult angol-orosz-arab szakon, és közben, majd az egyetem félbeszakítása után, magánúton nagyon sok más nyelvet megtanult. 1971-1980 között Lengyelországban élt, ahol már csak műfordítással foglalkozott, – szinte minden jelentősebb lengyel irodalmi újságban, folyóiratban jelentek meg fordításai (versek, elbeszélések), több lengyel könyvkiadó könyv alakban is megjelentette fordításait (regények). Közben lengyelül verseket is kezdett írni. Később a jugoszláviai, a romániai magyar sajtóban is publikált, majd Magyarországon is. Eddig több mint 50 nyelvből jelentek meg fordításai. Az egykori Romániai Magyar Szó folytatásokban közölte „55 év viharai” c. önéletrajzi kisregényét. Jelenleg élete nagy álmán, egy világirodalmi antológián dolgozik folyamatosan.

DANCS Artur: A Nagy Árvízhez csak annyi közöm van, hogy előtte fogantam, utána érkeztem meg Szatmárra, amit ma már előkelőbb Szatmárnémetiként emlegetni, s közben meg anyám, velem a hasában őrizte a gátat ’70 májusában, pártutasításra. (Innen lehet az az irtózatos Szamos-iszonyom!) Sosem hagytam el Szatmárt. Most sem, hogy egy ideje New Yorkban élek. Repülők, kontinensek és sorok közt. Sok szép évem volt már – de ezzel a mai környülállás közepette modortalanság dicsekedni – és bízom még néhányban. Meg abban is, hogy valaki mindig szeretni fog. Olyan az életem, mint a Piaf-dal: Je ne regrette rien. De jó nekem!

DEÁK-SÁROSI László Székelyudvarhelyen született 1969. X. 18-án, gyerekkorát a sóvidéki Parajdon töltötte. 1990 óta Budapesten él, jelenleg a Magyar Nemzeti Filmarchívumban dolgozik. Klasszikus gitározást Székelyudvarhelyen, Budapesten és Luxemburgvárosban tanult, és matematikát egy évig Temesváron. Bölcsészdiplomát Budapesten az ELTE BTK magyar és filmelmélet szakán szerzett. Számos irodalmi és filmes publikációja mellett öt önálló kötet szerzője. Egy szóló klasszikusgitár CD-t is kiadott előadóként. A Magyar Írószövetség, a József Attila Kör és a Magyar Szemiotikai Társaság tagja, a Hazanéző című irodalmi lap szerkesztőbizottsági tagja.

DEBRECZENI Éva: Szatmárnémetiben elég régen született és azóta is ott tenyésző falirodalmár szarkasztika, önmagába szakadt prózaisággal és időnkénti verseléssel, egyszemélyes jótékonysági vállalatlansággal, árúszó. Van két könyvnek tűnő könyve is. Nyomokban fellelhető az Interneten, magán kívül.

Mircea DINESCU: született 1950-ben, Slobozián; költő, író, publicista. A pártakadémia újságírói fakultására jár, majd kapus az Írószövetség székházánál, gyorsan felfedezik kirobbanó tehetségét. Moartea citeste ziarul (A halál újságot olvas, 1988) c. kötetét a cenzúra visszadobja, a könyv Amszterdamban jelenik meg román nyelven. 1989-ben kiteszik a Romania literara szerkesztőségéből, mert a rendszert elítélő interjút ad a francia Liberationnak. Háziőrizetben tartják. A rendszerváltás után politikai vezetőszerepet vállal, az Írószövetség elnöke lesz, majd lapokat alapít, vállalkozásokba kezd. A szekuritáté irattárát vizsgáló országos bizottság tagja. Számos irodalmi díjat – köztük Herder-díjat is – kapott. Főbb kötetei: Invocaţie nimănui (Invokáció senkihez, 1971), Elegii de când eram mai tânăr (Elégiák fiatalabb koromból, 1973), Proprietarul de poduri (Hídtulajdonos, 1976), La dispoziţia dumneavoastră (Állok rendelkezésükre, 1979), Teroarea bunului simţ (A jóízlés terrorja, 1980), Exil pe o boabă de piper (Száműzve egy borsszemre, 1983), Rimbaud negustorul (Rimbaud, a kereskedő, 1985), Moartea citeşte ziarul (A halál újságot olvas, 1989, 1990), O beţie cu Marx (Marx-szal piálva, 1996), Fluierături în biserică (Füttyök a templomban, 1998), Corijent la cele sfinte (Szentségekből bukásra, 2003).

DINÓK Zoltán – 1981-ben születtem Kecskeméten. Voltam hírlapárus és könyvkereskedő. Jelenleg munkanélküli szabadúszó vagyok. Több mint harminc lap közölte írásaimat, pl. Partium, Kapu, Napsziget, Várad, Comitatus, Kláris, Látó, HM magazin, Palócföld, Napút, Ezredvég, Stádium, Szabadság stb… Leginkább novellákat és verseket írok, de regényt és drámát is szeretnék…

EGYED Ufó Zoltán: küküllőkeményfalvi méhész.

ELEKES Ferenc: Hétfői napon születtem, harmincötben. Keletsiménfalván, tehát Felszegben. A Nyikó bal partján kuporgó, kicsiny házban. Rusnya gyermek voltam, azt mondták, legjobb, ha beledobnak a patakunkba. Zsuzsika néném, az okos Gruer felesége szerint egy macskakölyköt sem szép cselekedet beledobni a vízbe. Így maradtam meg. Kár. Abban az időben még szép, tiszta vize volt a patakunknak. Most már szép vagyok. És okos. Mint az öreg Gruer. Bejártam egész Alszeget. De az is csak olyan, mint Felszeg. Mindenütt jó ezen a világon. Azért mégis, röptereken érzem magam legjobban. A kertünk végében. Ahol a fűzfák a víz fölé hajolnak. Csak nézem, amint le- és fölszállnak a szitakötők.

FARKAS Wellmann Éva: 1979-ben született Marosvásárhelyen. 1997-ben érettségizett Székelyudvarhelyen a Tamási Áron Elméleti Líceumban. Még abban az évben sikeresen felvételizett  a Babeş-Bolyai Tudományegyetem magyar-angol szakára. 2001-ben végezte el az egyetemet, majd 2003 februárjában a kolozsvári egyetem Irodalom és társadalom elnevezésű magiszteri tanulmányai végeztével megvédte szakdolgozatát. 1998-tól kezdődően rendszeresen közöl verseket erdélyi és magyarországi irodalmi folyóiratokban, antológiákban. 2002-ben önálló verseskötete is megjelent Itten ma donna választ címmel (Erdélyi Híradó Kiadó-Fiatal Írók Szövetsége). A könyv második kiadása 2005-ben jelent meg (Irodalmi Jelen Könyvek, Arad). Irodalmi tevékenységéért 2000-ben Látó-nívódíjat, 2001-ben Mikó András-díjat, 2002-ben az Erdélyi Magyar Írók Ligája Méhes György-debütdíját, 2004-ben Communitas-ösztöndíjat (vers) és Arany János-ösztöndíjat, 2005-ben Petőfi Sándor-díjat, 2007-ben Székely János-ösztöndíjat, 2008-ban Communitas-ösztöndíjat (kritika) kapott. 2003 szeptemberétől a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola tanáraként dolgozik.

FEHÉR Illés 1941. október 29.-én születtem Kasztavban (Horvátország). 1960.-ban a Zentai Gimnáziumban érettségiztem. Orvosi biokémikusi oklevelet a Zágrábi Tudományegyetem Gyógyszerészeti – biokémiai egyetem Orvosi biokémiai karán 1964.-ben szereztem.. Ugyanitt 1966-ban magisztráltam. 1979.-ben avattak a kémiai tudományok doktorává a Zágrábi Tudományegyetemen. Jelenleg nyugdjas vagyok, Műfordítói tevékenységemről. Egyetemista koromban kezdtem, mert Radnóti nélkül udvarolni sem tudtam. Banja Lukán kerültem szoros összeköttetésbe az igen erős banjalukai irókörrel és az ismeretlenség homályából kikerültem. Első fordításaim a banyalukai „Putevi” folyóiratban jelentek meg, következett a mosztari „Most” folyóirat, a Magyar Szó, Hét nap, Üzenet, Orbis, Lipar. Ezüst híd – Srebrni most című blogomban rendszeresen olvashatók fordításaim. Rendszeres munkatársa vagyok a Magyarul Bábelben című műfordítói honlapnak.

FEKETE Vince: költő, szerkesztő, műfordító. Sz. Kézdivásárhelyen, 1965. ápr. 7-én. Nős (felesége: Bartók Erzsébet), két gyerek apja (Fanni, 1998, Dániel, 2000). Tanulmányai: Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár, 1989-94, József Attila Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, PhD, 1996-99. * 1993-tól a Helikon, 1996-tól az Előretolt Helyőrség, 1999-től a Székelyföldet szerkeszti, jelenleg főszerkesztő-helyettes. * Díjak: A Román Írószövetség Debüt-díja (1996), Sziveri János-díj (1996), az Erdélyi Magyar Írók Ligája nagydíja (2005), Pro Literatura-díj (2005). Kötetei: Parázskönyv (1995), Ütköző (1996), A Jóisten a hintaszékből (válogatott és új versek, 2002), Lesz maga juszt isa (paródiák, szatírák, állatmesék, 2004).

FILIP Tamás 1960-ban született Budapesten. Jogi egyetemet végzett, 1992 óta közjegyzőként dolgozik Csepelen. Irodalmi pályája az ELTE Petőcz András által újraindított antológiáiban kezdődött a nyolcvanas évek elején.  Első kötete 1986-ban jelent meg Fékezett habzás címmel. További kötetei: Függőhíd (1998), Amin most utazol (2001), A harmadik szem (2003), Mentés másképpen (2005), Rejtett ikonok (2006).

FÜLÖP Kálmán 1948. május 30-án született Marosvásárhelyen. Nagykenden nevelkedett, Erdőszentgyörgyön érettségizett, kolozsvári teológiai tanulmányait egy baleset miatt kénytelen volt abbahagyni. Szülőfalujában él, útkarbantartóként dolgozott, közben gazdálkodott. Ma már nyugdíjas. Versekötetei: Egyedül a parton (2000), Elégia  a Megváltóhoz  (2010), Verőfény (2013)

GĂINĂ, Dorel: 1953-ban született Nagyváradon, a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán diplomázott 1976-ban design szakon, egyéni kiállításokat 1980-ban, 81-ben és 83-ban rendezett, számos csoportos tárlaton vett részt munkáival Romániában és külföldön, főleg Magyarországon. Az Atelier 35 művészcsoport tagja, egyetemi tanár. Sokoldalú, joviális, markáns személyiséggel rendelkező művész, népszerű közéleti ember, akinek lételeme a keresés, a kísérletezés, a kreatív szándékú provokáció. Az intermédia egyik romániai úttörője.

GÁLL Attila: költő, szerkesztő. Születési hely és idő: Kovászna, 1978. január 13. * 1996-ban érettségizett a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceumban. 2001-ben szerzett tanári oklevelet a kolozsvári BBTE magyar-angol szakán. 1998 óta közöl verseket hazai és magyarországi irodalmi lapokban. Jelenleg a kolozsvári Erdélyi Híradó Kiadó főszerkesztője, az aradi Irodalmi Jelen próza- és olvasószerkesztője. Kötete: Napló az émelygésig, versek, Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 2000.

GERGELY Tamás: Orasul Stalinban született, kisiskolás korában a város nevét Brasovra változtatták. Azon, hogy a rendőrség neonreklámján se a város német, se magyar neve nem szerepelt, később gondolkozott el. Viszont ezen döbbeneteit folyamatosan írja ki magából: Latorcza kontinens (Mentor); Jaj, anyám! (Korunk); Torokcsavar (Bookart). 2014 óta szinte évente jelenik meg az Üveghegy Kiadónál. Legfrissebb kötete a Mälar-parti séták.

GYALAI István, hivatalos papírokon Stefan még most is, mint  Romániában, ahol születtem: Nagyváradon, 1954-ben. Ott nőttem fel és érettségiztem, Kolozsváron képzőművészetet tanultam. Bukarestben és  Váradon éltem 1987-ig, akkor a forgószél Nyugatra fújt, hagytam, akartam. Bécsben élek több mint húsz éve. A művészet  feladhatatlan, a mindennap feloldhatatlan. Sokfelé eljutottam munkáimmal, kiállításokkal. Szüntelenül a mozgás,  az átalakulás, az átlényegülés foglalkoztat: a mindennapi életben, a képzeletben, a művészetben.

GYÁRFÁS András: 1943 október11-én születtem Marosvásárhelyen, véres nedvesen, éhesen, háborúban, aztán hamarosan jött a felszabadulás, a szocializmus, a világ proletárjai egyesültek, és a helyzetem csak súlyosbodott. Az elemi tanulmányaimat a Szentgyörgy Tér-i akkor 7-es iskolában végeztem ki. Albert Sándor tanító bácsitól tanultam meg mindent, amit a ZÉLETBEN fel is tudtam használni, a többi, a középiskola (Rángecz József majd ugyanaz Bolyai Farkas gimnáziumként) és két egyetem (Vásárhely-i tanárképző majd a Brassó-i faipari mérnöki szak) évei, heves ellenállásban teltek el az általános, kötelező agymosás ellen. Ezzel a két diplomával (tanár és mérnök) szabadalmat kaptam, hogy bárhol, hazámon kívül, bárki legyek. Most Svájcban teszem ezt. Jelentősebb állomásai az életemnek. 1958-ban megismertem a kézilabda játékot és ugyanazon a nyáron Pampát (született Gagyi Gabriella) a kézilabda 15 év gyakorlás után elhagyott, Pampát meg én nem hagyom, míg hagyja. 1961-64 Pedagógia Intézet matematika fizika karán zavarom az órákat majd 1964-65ben a Szabédi iskolában az én óráimat zavarja a román aligazgató. 1965-1970 a Brassói mérnöki faipari fakultásán kapok diplomát s ennek köszönhetően 1971-től 1978-ig Marosvásárhelyen töltök be olyan állásokat mikhez semmi szükségem sincs a tanultakra. 1970-ben megszültem a fiam Gyárfás Andrást, Pampa elengedhetetlen mellékszerepével. 1978-tól-83-ig Sepsiszentgyörgy értelmiségiek közösségének kiemelkedő tagjait tanítottam  preferánszozni majd bridzsezni, és a faiparban majd az autóalkatrész gyártásban elfoglalt különböző beosztások fizetéséből (osztályvezetőtől az igazgatóságig) egészítettem ki a kártya keresetet.1983-ban fürdőnadrágban és egy semmivel sem jobban öltözött 13 éves gyermekkel úsztam ki, a Bodeni tóból Svájcba. Itt megtanítottak dolgozni, és én meg megtanultam, a munkám ellenértéket kikövetelni, óriási csaták,  férfimunka volt, megérte.

HADNAGY József: 1950. december 7-én született Kolozsváron, tizenhárom-gyermekes család elsőszülöttjeként. A család farkaslaki gyökerű, állomáshelyei: Parajd, Kolozsvár, Dicsőszentmárton. Érettségi után József a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem közgazdasági karán tanult, diplomázás után pedig Csíkszeredéban, majd Marosvásárhelyen dolgozott programozóként. Valamivel a diktatúra bukása előtt, október 11-én, éjszaka szökött át Magyarországra. Majd  alkalmi munkát vállalt Németországban, vállalkozásba kezdett Debrecenben, s ismét programozóként dolgozhatott, jelenleg is pályázatokat ír egy nagy cégnek, naponta átlépi a nyugati határt, ingázva a kálvinista Róma és Szent László városa, Debrecen és Nagyvárad között. Kötetei: Égő fák; Szürkéntúli fények; Mint szép mesék kalóza (2000), Hajnaltól hajnalig (2006), Labirintus (2008) .

HAJDÚ Mónika (Szeged-Bilbao): Először Szegeden bukkantam fel, amikor megszülettem. Azóta, messze vetett a sors. Hogy ki vagyok? A diplomám szerint, külkereskedelmi üzemgazdász. Szerintem, nem…

HARIS László: fotóművész (Budapest, 1943. február 9.–) 1962-68: Budapesti Műszaki Egyetem, Gépészmérnöki Kar. 1985: Az Év Plakátja-díj (grafikus: Pócs Péter); 1988, 1990: The Art Directors Club elismerő oklevele (grafikus: Pócs Péter), New York; 1997: a Magyar Televízió Rt. Vizuális Művészetek Szerkesztőségének Tell-díja; 2001: Balogh Rudolf-díj. 1983-ban a Film- és TV-művészek Szövetsége; 1998-től a NKA Fotóművészeti Kuratóriuma; 1999-től a Magyar Fotográfusok Háza Művészeti Tanácsának tagja. A képző-, fotó- és filmművészet határain álló, ezeket nem ritkán átlépő képei gyakran egy parányi valóságrészlet makronagyításai. Pályája már a kezdetektől nem a hagyományos fotóművészeti utat követi. Többnyire képzőművészekkel együtt dolgozik. (az artportal.hu nyomán)

HEGEDŰS Zsolt: 1948-ban született Kolozsváron. Húsz éve tőzsgyökeres stockholmi, többek között a Svéd Külügyminisztérium mellett akkreditált magyar újságíró. Írásai, fordításai, riportjai többnyire a Romániai Magyar Szóban, a Nyugati Jelenben és az Utazóban jelentek meg. Az első magyar nyelvű Internet fórumon, a HIX-en, 1992-95 között Zita néni néven közölt írásaiból készült válogatás a Svédcsavar címet kapta.

HENDI Péter: Miért kéritek tőlem, hogy írjak egy ihletett CV-t? Én nem is tudnék másmilyet. Amint lepötyögöm, hogy 1943-ban születtem Budapesten, az máris csupa ihlet. Hát ha még arra is kitérnék, ami utána történt! Nem teszem, mert ahogy az Ó-Káféra írtam egykoron: „Az élet maradjon a maga helyén! Ne nyirbáljuk vele a művészet esélyeit!”

HEVESI József (Hevesi Mónár József) 1948. május 5-én Aradon született. Körorvos, közíró, költő. Szimultán szerelmek. Emellett nincs olyan körösközi esemény, amiben keze ne lenne benne. A maga módján szerényen a háttérben marad, szervezkedik, nem vár elismerést, vállon veregetést. (Nyugati Jelen)

HOLGUÍN, Rodrigo Escobar: jelenkori kolumbiai költő, esszéíró, műfordító (kortárs magyar költőket is fordít spanyol nyelvre)

HOMOGA József: 1942. február 3-án születtem Balassagyarmaton. 2007. május 30-ig dolgoztam, így 50 éves munkaviszony után kerültem nyugdíjba. A fényképészeti alapismereteket szakkönyvekből tanultam meg, aminek 1962-1964 közötti katonai szolgálati időm alatt, mint az ezred fotósa hasznosítottam. A Nógrád Megyei Fotóklubba 1978-ban léptem be. 1982-ben a fotóklub vezetőjének – Koós Pálnak – halála után engem választottak meg a klub vezetőjének, amit azóta is betöltök. 1982-től szervezem, s az utóbbi 15 évben saját kezűen rendezem a Salgótarjáni Fotógaléria kiállításait. Képeim Szlovákiában, Ausztriában, Horvátországban, Spanyolországban, Szlovéniában, Romániában, Franciaországban, Lengyelországban, Hong-Kongban, Macauban és Koreában kerültek falra pályázatokon.

HORVÁTH László: 19 éves amatőr fotós vagyok, a Szegedi Tudományegyetem szociológia szakos hallgatója. 2008. májusában kezdtem fényképezni a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnáziumban a Szolnoky Tamás tanár úr vezette Médiaműhelyben. Jelenleg a Bölcső egyetemi lap fotósa vagyok. Blogom címe: http://www.laszlohorvathphotos.com/

ILYÉS András Zsolt -1980-ban született a háromszéki Mikóújfaluban. Tűzszerészként dolgozik,  prózát, verset ír és fotózik. 1999 óta szabadúszóként publikál. Első írásait a Romániai Magyar Szó közölte. Azóta, számos magyar (erdélyi és anyaországi) nyelvű lap közli alkotásait.

JÁNKY Béla: Született 1931.Székelyudvarhelyen, meghalt 2009. Budapesten. A Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar tanári diplomát. 1950-től nyugdíjazásáig, a kolozsvári Igazság, a Dolgozó Nő és a Napsugár szerkesztője volt. Írásait továbbá az Utunk, az Igaz Szó, a Korunk, a Művelődés, a Jóbarát, az Előre is közölte. Élénk műfordítói tevékenységet fejt ki. Kötetei: Leánykérő (1956), Ezüst ember tánca (1969), Fiúban, földben (1982), Pillanatok színe (2002-2005). Gyermekeknek írott versei a Fecskelánc, Szerencsefű, Napkosár, Sárkánymosoly című köteteiben láttak napvilágot. Költészetét – a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon szerint – magas erkölcsiség és az elmélkedés elmélyültsége jellemzi.

KAPUI Ágota: költő, szerkesztő. Szülővárosában, Sepsiszentgyörgyön járt iskolába, 1974-ben érettségizett a Székely Mikó Kollégiumban, akkori nevén az 1. sz. Líceumban. A kolozsvári Babeş – Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán szerezett magyar-francia szakos tanári diplomát 1979-ben. Egyetemi évei alatt több verse is megjelent az erdélyi kulturális folyóiratokban, irodalmi lapokban, antológiában. Az egyetem elvégzése után a sepsiszentgyörgyi kapcsolószekrénygyárban dolgozott műszaki fordítóként. A nyolcvanas évek derekán két kötetét is befogadta a bukaresti Kriterion Könyvkiadó, de Magyarországra való áttelepülése meghiúsította kiadásukat. 1988 áprilisa óta egy Budapest melletti kisvárosban, Dabason él. Tizenöt évig volt a dabasi gimnázium tanára, majd 2002-től pályát módosított és azóta is az önkormányzat kabinetiroda-vezetőjeként kulturális feladatokkal, rendezvényszervezéssel, kiadvány- és újságszerkesztéssel foglalkozik. 25 éven keresztül egyáltalán nem írt veret, majd 2007-körül újra felfedezte az írás örömét. 2015-ben jelent meg első, ez idáig egyetlen verseskötete A másik oldal címmel, a Hungarovox Kiadó gongozásában, és szintén tavaly óta újra publikál különböző magyarországi és erdélyi lapokban.

KÁSA Béla: Pécs, 1952. június 20. 1979-ben diplomázik a Kölni Művészet Szakfőiskolán, Művészeti Fotográfusként. A főiskola idején  készít fotókat Erdélyről meg Budapestről a Stern magazin felkérésére, a Geo-nak pedig nagyszebeni és macedóniai cigányokról csinál képriportot. 1994-től a MAG népzenei magazin fotósa és képszerkesztője. 1995-től a letelepedni nem akaró vándorcigányok útját követi rendszeresen gépével. 1996-tól tagja a Magyar Fotóművészek Szövetségének. 1997-ben jelent meg az Erdélyi zenészek című fotóalbuma magyar és angol nyelven, mely az erdélyi cigány és parasztzenészek öröklétig tartó panteonját alkotta meg. 1997-től két éven keresztül 45 erdélyi zenekart fényképez le az Utolsó óra című népzenei gyűjtés részére. Zenél, népzenét gyűjt és fényképez Erdélyben, Moldvában és Gyimesben, de járt Indiában a félnomád életmódot folytató tevepásztor Rabari törzseknél is.

KEDEI Zoltán: 1929-ben született, a Maros megyei Ravában. A székelykeresztúri unitárius gimnáziumban érettségizik, majd  falun tanítóskodik. Családja társadalmi helyzete miatt retorziók érik – felveszik az egyetemre, de nem tanulhat ott. Munkaszolgálatra viszik, később a marosvásárhelyi népművészeti iskolában szerez festészeti diplomát. Kitartó munkával a művészeti élet fősodrába küzdi be magát. 1998-ban tagja lesz a romániai képzőművész szövetségnek.

KERCSÓ Attila: Gyergyószentmiklós, 1939. március 20. – Gyergyószentmiklós, 2008. május 21.; erdélyi magyar orvos, költő. Elemi- és középiskoláit Gyergyószentmiklóson végezte. 1962-ben szerzett általános orvosi diplomát a marosvásárhelyi Orvosi- és Gyógyszerészeti Intézetben. 1965-ig Gyegyóalfaluban körzeti orvosként dolgozott, majd járványügyi felügyelőként tevékenykedett Gyergyószentmiklóson 1972-ig. Újabb szakorvosi vizsga után a városi kórház fertőző osztályán dolgozott egészen 1994-ig, amikor nyugállományba vonult. Első verse 1977-ben jelent meg az Utunkban. Ez után szinte minden napi- és havilapban közölt verseket, tanulmányokat és egészségügyi felvilágosító cikkeket. Állandó résztvevője volt a Fagyöngy, valamint a Salamon Ernő Irodalmi Kör Találkozások (I, II) című antológiájának.

KESZTHELYI György: Kolozsvárott jöttem a világra, 1955. augusztus 20-án, másodmagammal. Elsőszülött vagyok negyvenöt perc előnnyel, ezért lehet, hogy szabályszerűen elsőhalott leszek. Gyermekkoromban csodálattal bámultam a Házsongárd hős-részlegét, ma már annyi a névtelen (élő)halott hős, hogy nem csodálok semmit. Harmincöt évet éltem az első bolondokházában, most számolom, megérek-e ugyanannyit a másodikban. Írtam, írok a Szabadságnak, az Irodalmi Jelennek, de a Helikon, a Várad is szóba jött újabban. Főleg verseket írok, de két novellám is megjelent az I.J. 2009-ben kiadott antológiájában. Van, aki pesszimistának tart, tudj’ Isten, mi vagyok. Dominus vobiscum.

KIBÉDI VARGA Sándor: Két szék között… • Két nevem van. Romániában, 1988-ig, Varga Sándor voltam, majd, Magyarországon, Kibédi Varga Sándor lettem. A névkiegészítésre több körülmény késztetett: a pesti lapoknál már dolgozott Varga Sándor nevű, és előnyösnek is tűnt, ha utánozom apukám unokatestvéreit, akik a két világháború közötti Budapesten az említett előnevet használták, majd sikereik, írásaik, pozícióik miatt kénytelenek voltak Nyugatra menekülni. 1946-ban születtem Marosvásárhelyen. A helyi pedagógiai főiskola román-magyar szakának elvégzése után öt évig Maros megyében tanítgattam. 1978-tól zsurnaliszta lettem. Előbb a marosvásárhelyi Vörös Zászlónak írtam riportot, recenziót, színikritikákat, majd a bukaresti Előrét tudósítottam Maros, Hargita, Beszterce-Naszód, Fehér megyéből. Közben kb. száz tárcanovellám jelent meg, nagyobb részük az Utunk című hetilapban. 1979-ben színpadi művel szerepeltem az Utunk színdarabos évkönyvében, 1986-ban Mózes Attila „berakta” egyik novellámat az általa szerkesztett Ajtók című Kriterion-antológiába. 1988-tól Budapesten élek. Négy évig dolgoztam az egymilliós példányszámú RTV-újságnál, majd nyolc évig a Kurír című országos napilapnál. Parlamenti tudósítóként több ellenséget szereztem, mint barátot, pedig nem vágytam ilyen „hírnévre”. Különböző periódusban a Mai Nap, az Új Magyarország és a 168 óra című hetilap állandó külső munkatársa is voltam. A Másság Alapítvány vezetőjének, Furmann Imrének kérésére, 1998-ban részt vettem a cigányellenes diszkriminációkat feltáró kötetük írásában. Az Ácsi című könyvet a pesti Osiris Kiadó jelentette meg a holland nagykövetség támogatásával. Később az MTI Kiadói Kft. alkalmazott, majd ismét tanár lettem. Tulajdonképpen először magyartanár. Összeállítottam a Langlet Valdemar Általános és Felnőttképző Iskola (névadónk a svéd vöröskereszt zsidómentő főtitkára volt Budapesten, a vészkorszak idején) centenáriumi évkönyvét. Novelláimból kis kötetet a marosvásárhelyi Népújság kiadója, az Impress készített 2001-ben, címe: A megváltás ezután következik. 2004-ben – pesti alapítvány pályázatára, majd buzdítására – egy szociográfia-jellegű könyv írásába kezdtem, amely a Romániából Magyarországra menekültek ezredfordulós helyzetéről szól. Az Üveghegyen túl 2009-ben jelent meg a Mentor Kiadónál. Most, nyugdíjasként, végre regényt írok, kettőt is, párhuzamosan. Remélem, a kettő közül legalább az egyiket befejezem, nem maradok – lásd a „bemutatkozó” írás címét. * (Elhunyt 2015 májusában…)

KOCSIS Francisko: Született 1955-ben, Csekelakán (Maros megye) a marosvásárhelyi Vatra és Târnava folyóiratok szerkesztője. Költő, prózaíró és műfordító egyszemélyben. Korábban, néhány évig a kolozsvári Dacia kiadó szerkesztője. Számos verseskötetén (Umbrela profetului – 1998, Oceanul interior – 2000, Codul de bare – 2002, Alteritate de duminică – 2004, Ceva trece pe-aproape – 2009 ) túl kiemelkedő teljesítménye az Efectul admiraţiei (2006, A csodálat hatása) c. fordítás antológiája az erdélyi magyar költészetből, az Avangarda maghiară în texte şi portrete (2008, A magyar avantgárd szövegekben és portrékban) c. antológiája. Lefordította Balázs Imre József Az avantgárd a romániai magyar irodalomban c. monográfiáját (2009 – Ed. Bastion)

KOMÁN János: 1944. január 12-én született Marosugrán. 1965-ben a Marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán magyar-történelem, 1971-ben a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen történelem szakos diplomát szerzett. 1965 decemberétől Hargita megyében (Bélbor, Gyergyóhodos, Salamás) tanárkodott. 1979-ig Bélborban lakott, majd Maroshévízre költözött, ahol az 1990-ben alapított magyar tannyelvű Kemény János Általános Iskola igazgatója, majd a Kemény János Elméleti Líceum tanára volt. Első írását az Igaz Szó közölte(1962). Költeményeinek többsége 1989 után jelent meg. Verskötetei: Mégis reménnyel cimborálni(1999), Kalózok hajóján (2001), Mindig is lesz egy újabb világ (2009). Költészetesztétikai esszéit – melyek az Emotív közlés művészetéről és tudományáról szólnak – a Romániai Magyar Szó, a Helikon, az Irodalmi Jelen stb. közölték.

KORPA Tamás: költő, irodalomkritikus, szerkesztő (Új Hegyvidék, Szkholion); a Debreceni Egyetem és a Hatvani István Szakkollégium hallgatója, az Alföld Stúdió és a József Attila Kör tagja. 2006-ban a Sárvári Diákírók, Diákköltők írótáborának első díjasa, vers kategóriában. Fontosabb folyóiratközlései az alábbi lapokban: Alföld, Bárka, Hitel, Jelenkor, Kalligram, Kortárs, Korunk, Látó, litera, Magyar Napló, Mozgó Világ, Műút, Parnasszus, Spanyolnátha. Számos antológiában szerepel írásaival. (http://www.korpatamas.eoldal.hu)

KREBSZ János: 1954-ben született Siklóson, magyar-orosz szakos általános iskolai tanári, magyar nyelv és irodalom szakos, valamint filozófia szakos középiskolai tanári diplomával rendelkezik. Pályafutását általános iskolai tanárként kezdte, 1986-1993-ig gimnáziumi tanár. 1993-ban a Regionális Oktatási Központ munkatársa, 1994-től a Baranya Megyei Önkormányzat Pedagógiai Intézetében dolgozott, 1995-1999-ig a Nemzetközi Hungarológiai Központ alkalmazásában a Bukaresti Egyetem Hungarológiai Tanszékén lektori munkát végzett. 1999-től 2001-ig a Baranyai Pedagógiai Szolgálatok Központja munkatársa, 2001-től 2006-ig ismételten a Bukaresti Egyemen lektor. Jelenleg oktatási szakértőként dolgozik Baranya megyében.

KRISTÓ Róbert, a Csíki Hírlap fotóriporteresms-stílusban válaszolt a Káfé hozzá intézett kérdéseire. Születési éved? Helyed? Hol élsz jelenleg? – 1974; kétszeresen Csíkszereda. Vannak kedvenc témáid? – Igen, ritmusok. Melyik évszakban készítetted a legjobb fotóid? – Tavasszal, nyáron, ősszel, télen. Kedvenc ételed? – Paszulyleves. Nevezz meg 3 vidéket, ahol nagyon szívesen fotóznál. – Erdély, Finnország, Távol-Kelet. Magányosan vagy társaságban töltöd szívesebben az idődet? – Társaságban. A munkát szereted inkább, vagy az eredményt? – Mindkettő fontos.

KUNKOVÁCS László: Él Budapesten egy fotóművész (sz. 1942, Endrőd), Kunkovács László, aki pedagógusként, újságíró-tudósítóként, könyvillusztrátorként és szerkesztőként is kereste már kenyerét. Mai foglalatossága minden eddigi munkájából egy keveset összead: vizuális antropológiával foglalkozik. Kezdetben a magyar népi műveltség képi megörökítésére adta a fejét (pásztorkodás, halászat, agrártörténet, szokások, kézművesség), később elkezdett utazgatni a szomszédos országokba, a Balkánra, s az utóbbi évtizedekben pedig a sztyeppe és a tajga népeinek életét kutatja. Művészi-tudományos fényképkiállításai itthon és kilenc külföldi országban, főként múzeumokban és a külhoni magyar intézetekben száznál több alkalommal kerültek közönség elé.

KUTI Csongor: Sz. 1975, Marosvásárhely. Így vall erről: „Tél volt és hó. Csíkszeredában nőttem fel. Kölyökkoromban kezdtem írni, tízéves lehettem, amikor egyszer részt vettem egy irodalmi vetélkedőn: a helyi újságban lehoztak, átírva egy szakaszt. Akkor abba is hagytam. Rajzolni szerettem volna, de egyévnyi rajztanulás után rájöttem, nem fog menni. Tanultam zenét, voltam (gyerek)bábszínész. Egyszer újságot is árultam Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, meg tojást a piacon. Írni kellett, hogy élhessek. Aztán összeszedtem magam, és elvittem pár verset egy újságnak: lehozták, javítás nélkül. Majd a marosvásárhelyi Múzsában, a csíkszeredai Székelyföldben, a kolozsvári Helikonban és Korunkban publikálgattam meglehetős rendszertelenséggel. Marosvásárhelyen egy irodalmi esten fénymásolt verseket dedikáltam. Útközben került néhány oklevél, melyekkel emberszámba cseperedtem. 2005-ben jelent meg (elektronikus formátumban) első kötetem, A norvég hajnal címmel.”

LÁSZLÓFFY Csaba: „A költő , próza  és drámaíró 1939. május 21 én született Tordán, s a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakán végzett 1960 ban… Írói indulása a Forrás nemzedékhez kötődik, hiszen kevéssel azután jelentkezett műveivel, hogy Szilágyi Domokos, Lászlóffy Aladár, Páskándi Géza, Bálint Tibor és mások színre lépése megtörtént. Műveire az erdélyi magyar sors tragikumát történelmi mélységekben és párhuzamokban érzékeltető veretesség, erkölcsi látásmód és a sokszínű (abszurd, groteszk) modernség egyaránt jellemző. (…) A bizarr és a groteszk elemek mindig a helyzet abszurditását, ellehetetlenülését, a megsemmisülés és a pusztulás rémséges fenyegetéseit érzékeltetik…” – írta róla 1994-ben Bertha Zoltán. * „A felidézés szertartása vonzott mindig; úgy venni részt valamiben, ami már megtörtént, mintha most történne. A felmutatott pillanatban megtalálni azt, aminek előzménye és folytatása van… Szellemi szülővárosom Kolozsvár; tágabb szülőföldem s otthonom a magyar nyelv. És átmeneti lakásra találtam az időben „kemény földön / leveles könyvtárban… keresztény máglyán vagy apokrif imában / fiktív hűségben és konkrét árulásban…” – vallja magáról az író. * Jelentősebb díjai: a Román Írószövetség költészeti díja (1984), Berzsenyi díj (1997), A Nagyváradi Színház kétszáz éves évfordulóján megosztott második díj (1998 – első díjat nem adtak ki), Arany János jutalom (1999), Péterfi Vilmos Alapítvány Életmű díja, Bp.(2001), Misztótfalusi Kis Miklós életműdíj ( 2004), József Attila-díj (2005).

LOMBOS Antal Budapest, 1948. Szabadon gondolkodó nyugdíjas szociológus

LŐRINCZ György: 1980-ban jelentkeztem a Kriterion Könyvkiadó Forrás-sorozatában az Amíg csak él az ember című szociográfiai riportkötettel. 16 kötetem jelent meg, most van megjelenés előtt a 17. amelynek a címe: A szív hangjai. Díjaim: Magyar Írószövetség Szabó Zoltán díj, Székelyföld díj és a Pusztulás című regényem elnyerte az EMIL prózadíját 2004-ben.

LŐRINCZ József: 1947. november 14-én születtem az udvarhelyszéki Székelydályában. A falubölcső, a természeti környezet egy életre meghatározták személyiségemet. A középiskolát a székelyudvarhelyi gimnáziumban (ma Tamási Áronról van elnevezve) és a marosvásárhelyi 4. Számú Líceumban végeztem. Román-magyar szakos tanári képesítést szereztem a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán (1971) majd a Bukaresti Egyetemen (1980). Első verseimet a Pedagógiai Főiskola Athenaeum című diáklapja (1968) közölte, majd ezt az Ifjúmunkásban, Utunkban, Hargitában stb. számtalan sajtóközlés követte. Székelyderzsen, Kányádban, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumban voltam román-, illetve magyartanár. Jelenleg nyugdíjas vagyok. A tanári munka mellett több mint háromszáz tanulmányt, cikket közöltem különböző sajtóorgánumokban. Négy könyvet írtam Tamási Áronról, 2002-ben jelent meg egy verseskötetem Férfinyaram címmel. De még folklórpedagógiai tanulmánykötet, népballada gyűjtemény, tájszó gyűjtemény is került ki a kezem alól. Közírónak, néprajzosnak, költőnek tartom magam.

LUKÁTS János: 1943-ban születtem Budapesten. Ma is ott élek. Könyvtáros vagyok, író szerkesztő. Magyar nyelvet és irodalmat tanítottam Berlinben, a Humboldt Egyetemen. Megjelent két kisregényem (Ikárosz és a tenger, Borgulya vándorcirkusz), egy drámakötet (Az öreg Will) és három novellás könyv (Börtöncella a kártyavárban, Emberfa, Keserű teher). Újabban útirajzokat készítek magyar kisvárosokról.

MAGYARI NÁNDOR László PhD, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Szociológia és Szociális Munkásképző Karának oktatója. Érdeklődésének középpontjában az etnikumközi viszonyok álltak és az utóbbi időben egyre inkább a politikai antropológia, ezen belül a korrupció kutatása, a társadalomtudományok fejlődésének problémái a kutatási témái. E-mail: nandormagyari@yahoo.com. Legutóbb a Szabad Piac (Milton Friedman Egyetem folyóírata) közölte írását: A pandémia és a lockdown esete a társadalomtudományokkal. Paradigmatikus episztemológiai kihívások, 2022/1, 112-126,old.

MAURITS Ferenc: festő, grafikus, költő, Újvidéken (Novi Sad, YU) született, 1945. május 4-én. 1960-1965: újvidéki Iparművészeti Középiskola, grafikai szak. 1966-1983: az Új Symposion grafikai szerkesztője. 1983-tól a Forum Kiadó műszaki szerkesztője; 1984-től a Híd grafikai szerkesztője. 1968: a Szocialista Ifj. Szövetség díja; 1972: könyvillusztrációért Aranytoll plakett (Belgrád); 1973: az Újvidéki Szalon díja; 1979: Forum Képzőművészeti Díj; 1983: az 5. Jugoszláv Portrékiállítás díja rajz kategóriában (Tuzla); a Jugoszláv Portrégaléria vásárlási díja (Tuzla); 1983-1988: a belgrádi nemzetközi könyvvásár elismerései könyvillusztráció kategóriában; 1989: Nagyapáti Kukac Péter Képzőművészeti Díj. 1961: az Ifjúság Szava mellékletében, a Symposionban jelentek meg rajzai; 1966-tól műszaki szerkesztőként ő alakította ki az Új Symposion arculatát. Az 1960-as évek közepétől emberi formái robotokra hasonlítanak. 1970-ben megjelent a Piros Frankenstein c. verseket és rajzokat tartalmazó kötete, amelyben egyenértékűek a szövegek és a rajzok. Az illusztráció mint műfaj szerves része munkásságának. Sajátos vonalvezetésű, egyéni koloritású formavilágot alakít ki, melynek legfontosabb eleme a rezgő vonal, ezekkel a „drámai”, nyugtalanságról tanúskodó vonalakkal rajzolja portréit, tájait. 1997-ben megjelent műve, a Balkáni mappa három sorozatát mutatja be: a Hommage à Danilo Kiš, Párizsi napló, Boszniai látképek.

MÁRIÁS József: ny. újságíró. Felsőbányán született, 1940-ben. Elemi iskoláit szülővárosában, a gimnáziumot Nagybányán végezte, 1957–ben. 1962–ben a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen magyar nyelv– és irodalomtanári képesítést nyert. 1964–től a nagybányai Bányavidéki Fáklya, 1968 és 1990 között a Szatmári Hírlap, 1990 és 2001 között a Szatmári Friss Újság munkatársa. 2001 decemberétől Nyíregyházán él. Előszeretettel foglalkozott az irodalom népszerűsítésével. Érdeklődése középpontjában Németh László, Sütő András, Beke György, a két világháború közötti erdélyi irodalom szerepelt. 1995–2002 között szerkesztette a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye kiadásában megjelent könyvnaptárt. A nagybányai Misztótfalusi Kis Miklós Közművelődési Egyesület kiadásában megjelent EMKE Füzetek sorozatban szerkesztette az In memoriam Németh László és a Felsőbányai Kalauz című köteteket. A magyar lapok széles spektrumának munkatársa.

MÁRTON Ildikó: Székelyudvarhelyen születtem 1981. április negyedikén. Építész vagyok. Szabadidőmben fotó, kávé… csendesen, lazán.

MÁTRAY  László: (Nagyvárad, 1943. máj. 31.– ): színész, rendező. 1967-ben végzett a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben, majd Temesvárra szerződött. Intellektuális alkatú színész, karakterszerepeket és intrikusokat játszik. Gyakran lép fel pódiumműsorokkal. 1972-től a rendezői feladatok mellett az Intézet Thália színpadát is vezeti. Főbb szerepei:  Pengő-Kovács (Móricz Zs.: Sári bíró); Wurm (Schiller: Ármány és szerelem); Winston ezredes (Brandon: Charley nénje); Perföldi (Kisfaludy K.: A kérők). Előadóestjei: Férfinapló (Radnóti-est, Bokor Ildikóval); Egyenes beszéd (in memoriam: Szilágyi Domokos); Merle: Mesterségem a halál (monodráma).

MIKLÓS Csongor: 1985-ben születtem Csíkszeredában. Éltem már Csíkmadarason, Kézdivásárhelyen, Makón (ott érettségiztem) és ismét Csíkszeredában (jelenleg az EMTE Sapientia szociológia szakos hallgatója vagyok). Már gyerekként is írtam verseket, amiket rímelő soroknak hívok inkább, hisz a verseket a költők írják. Futballistának indultam, ám vívódásaimra, folyamatos útkeresésemre, élményeim másokkal való megosztására végül egy saját blog (www.mikloscsongor.wordpress.com) indításával találtam „gyógyírt”. Jelenleg a Csíkmadarasi Polgármesteri Hivatal média-felelőseként dolgozom. A fotózásba néhány hónapja, a Csíkmadarason megszervezett 20. HMKK Fotótábor alkalmával lettem szerelmes, többek között Ádám Gyulának is köszönhetően. Jelenleg a „nulla ponton” állva lesek át a lencsén, bízva benne, hogy meghatározó tevékenység lesz számomra a továbbiakban.

MOLDVAY Katalin: Született  Szatmárnémetiben (Satu Mare, Transylvania); 1976-1980 Ion Andreescu  Kepzőműveszeti Akadémia, Kolozsvár; 1981-1984 Díszlet- és jelmeztervező a Szatmári Északi Színházban; 1984 óta él Németországban (Baden-Baden); 1988-1990 Az USA északnyugati hegyvidékein dolgozott, ahol ERDŐINSTALLÁCIÓT készített; 1991-1992  Lappföldi es izlandi útjai során a természetben dolgozott; 1993-2009 Az ausztriai Alpokban dolgozott. 1994: Lovis Corinth támogatási díj; 2007: Baden-Baden város művészeti díja; 2009: „18.Karlsruher Künstlermesse“- 2. díja.

MOLNÁR Attila: született Tekerőpatakon, 1975-ben. Fotóművész, dokumentumfilmes. Végzettsége: Ady Endre sajtókollégium (2002), Kolozsvári Képzőművészeti Egyetem fotó-videó-számítógépes feldolgozás szak. Jelenleg az egyetem mesterképző programjában vesz részt. 2000-től számos egyéni és közös fotókiállításon vett részt, 2005-ben elnyerte a Gyergyói Muuuvie Filmfesztivál Romániai Magyar Szó különdíját. Számos dokumentum- és riportfilmet készített szülőfaluja életéről és szokásairól. Részt vett a IV. Filmtett-Duna Műhely alkotótáborban, a HMKK nemzetközi fotótáborának többszörös tagja.

MOLNÁR-BODROGI Enikő a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtudományi Intézetének docense. Magyar irodalomtörténetből doktorált Kolozsváron és finn nyelvészetből Ouluban. Finn irodalom- és művelődéstörténetet valamint fennoskandiai kisebbségi irodalmakat tanít. Fő kutatási témája a meänkieli és kvén kisebbség nyelvi és kulturális identitása. Meänkieli szépirodalmat (Bengt Pohjanen prózáját és líráját) fordít magyar nyelvre.

NAGYÁLMOS Ildikó: 1978-ban született Székelyudvarhelyen. Az Erdélyi Napló, az Udvarhelyi Híradó, a Nyugati Jelen munkatársa, az Irodalmi Jelen felelős szerkesztője volt. Jelenleg a Temesvári Rádió riportere. Számos hazai és magyarországi, valamint felvidéki irodalmi lapban jelentek meg versei. Kötetei: Lábujjhegyen túl (2001, Kecsmetionpress, Budapest), Félmozdulat (2005, Fiatal Írók Szövetsége, Budapest – Irodalmi Jelen Könyvek, Arad), Randevú (2009, AB-ART, Pozsony – Várad), Panna első könyve (gyerekversek, 2009, AB-ART), A babaház lakói (gyerekversek, 2009, AB-ART).

NAGY József (írt még Szentgyörgyi N. JózsefSiklósi Nándor, ill. Nyelvmájszter néven): 1943-ban születtem ormánsági (Siklós-környéki) gyökerű visszacsatolóktól Sepsiszentgyörgyön. Tanult mesterségeim: középiskolai nyelvtanár, újságíró-szerkesztő, diplomata. Hosszabb-rövidebb ideig mindegyiket kipróbáltam, leghosszabbra a diplomácia sikeredett (30 év – egyötödét Bukarestben és Chisinauban szolgáltam le). Szeretem a nyelveket, az irodalmat, a történelmet, a gasztronómiát (azaz: a hasamat) – sokat olvasok, és néha írok vagy fordítok, nyugdíjasként is. A Romániai Magyar Szó és a KÁFÉ közölte legtöbb próbálkozásomat.

Nagypál István: 1987-ben született Budapesten. Költő, író, szerkesztő, tagja a József Attila Körnek és az Új Hormon csoportnak. 2008 óta publikál rendszeresen, az alábbi lapokban jelentek meg írásai: „Helikon”, „Napút”, „Prae”, „Új Forrás”, „Várad”, „Nagyítás”, „Parnasszus”, „Spanyolnátha”, „Műút”, „Kalligram”, „Irodalmi Jelen”, „Zempléni Múzsa”, „Hitel”, „Bárka”, „Műhely”, „Kortárs”, „Látó”, „Híd”, „FÉL Online”, „Mozgó Világ”, „Alföld”, „Magyar Napló”, „A Vörös Postakocsi”, „Irodalmi Páholy”,  „Apokrif”, „EX Symposion”, „Új Nautilus”, „Opus” és a „Sikoly”. 2011 májusától a dokk.hu egyik szerkesztője. 2011-ben a Kosztolányi Oldal pályázatán elismerő oklevéllel díjazták.

NÁSZTA Katalin: 1950-ben születtem Kolozsváron. Érettségi után a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolára kerültem, azt elvégezvén pedig Sepsiszentgyörgyre az Állami Magyar Színházhoz. Versekkel már gyermekkoromban próbálkoztam, az írás lételememmé vált. A Korunk-ban jelent meg első versem, később az Utunk, Igaz Szó, Ifjúmunkás, Echinox közölte írásaimat. A Varázslataink c. antológiában soroltak a legifjabb költőnemzedék közé. Színészkollegáimmal készült interjúimnak otthont ugyancsak a Korunk adott, Kántor Lajos pártfogásával. 1989-ben áttelepültünk Magyarországra. Zalaegerszegre kerültem, ahol két év után megszűnt a szerződésem, és utcára kerültem. Jó iskola volt…. A Zalai Hírlapban is jelentek meg verseim, a Lüktetés c. antológiában ugyancsak szerepeltem. Pár újonnan készített színész-interjúmat lehozta a Pannon Tükör és az akkor még működő Film Színház Muzsika . Majd lekerültem a „palettáról”, magam sem kívántam rajta lenni… Az ország-váltás érzékennyé tett a hitvilág iránt, a Bibliát immár a könyvtáramban tudva, naponta olvashattam, és kimeríthetetlen erőt nyújtott a nehéz időszak elviselésére. Majdnem két évtizedig csak magamnak írtam, 2008-tól indítottam internetes blogomat. Hitéleti tapasztalataimat a német Omniscriptum Kiadó kérésére könyvbe szerkesztettem, megjelent Vajúdás címmel 2015.ben. Majd 2016-ban verseimet, Te tudsz engem, Uram cím alatt az Underground kiadónál adattam ki. Ma internetes irodalmi portálok, Hetedhéthatár, Lenolaj, A Hetedik , Litera-Túra, Káfé-főnix közlik verseimet, írásaimat. Nyomtatott formában a Pannon Tükör megújult lapszámaiban jelenek meg. Színészinterjúim pedig már a kiadónál vannak.

NOVÁK Valentin: Budapesten született 1969-ben. Több műfajú szerző. Irodalmár, zenész és képzőművész barátaival 2005-ben megalapította a Kelemen kört, mely a művészeti ágak átjárhatósága, a színvonal és a nyitottság elveit vallja. A kör tagjai 2007-től Kelemeni esték címen nagysikerű irodalmi találkozó-sorozatot szerveznek, rendszeres összejöveteleket tartanak a budapesti Apacuka kávéházban. Főbb művei: No! Jé! Avagy egy mai, magyar merény [kisregény], 1994; Roskadás [versek], 1997; Zsír Balázs [pikareszk regény Gángoly Attilával], 2001; Japánkert [versek], 2002; Magyar rulett [novellák], 2006; Biztos fogyás [állatmesék], 2008.

PÁLL Gyöngyvér: 1942. február 6-án születtem Kolozsváron. Egyetemi tanulmányaimat a Babeş- Bolyai Tudományegyetem Filozófia- Történelem Karán végeztem (1965-ben). Kolozsváron a Báthory István Elméleti Líceumban, a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban tanítottam. A BBTE Filozófia és a Közgazdaságtudományi Karon, a társadalomtudományok tanításának módszertanát oktattam. 2001-től szerkesztettem a Közmag gazdasági ifjúsági lapot. Jelenleg a felnőtt képzés és a mozgókép kultúra tanításának problémája köti le a figyelmem.

PETROZSÉNYI Nagy Pál: születtem 1942. jan. 14-én Kolozsváron. Apám ref. lelkész, anyám  pedagógus volt. Ez utóbbi foglalkozást választottam én is később magamnak. Gyermekkorom egy részét a Kolozsvár melletti Kajántón töltöttem. Apám halála után a Hunyad megyei Petrozsényba költöztünk. Itt végeztem iskolai tanulmányaimat is, a főiskolait pedig Marosvásárhelyen, román-magyar szakon.. Következő s egyúttal legutolsó romániai állomásom Nagyvárad.  Itt kapcsolódtam be az irodalmi életbe először. Újságcikkeket írtam, elvégeztem egy kultúrházakra specializálódott színházrendezői tanfolyamot is. Komolyabb irodalmi tevékenységet a napi egzisztenciális gondok és kommunista elnyomás miatt így évtizedekig sem fejthettem ki. Magyarországra repatriáltam, ahol ars poeticai felfogásomból és egyéb okokból kifolyólag ütköztem újabb falakba. Könyveim közül csak azok jelennek meg, melyek kiadását saját magam finanszírozom. Eddigi munkáim: Cirkusz (Kecskemét, 1992) * Az én német nyelvtankönyvem (Novum Verlag, Sopron, 2008) * Túrós puliszka (Ad Librum, Budapest, 2009)*  Életképek (Ad Librum, Budapest, 2010)* Cirkusz (2. javított kiadás, Holnap Magazin, Miskolc, 2011)* Egy tiszta lelkű ember (MEK, Budapest, 2011)

POMPÉRY Judit közgaszdász, a Berlini Szalon házi asszonya, novelláit rendszeresen közli a Felhő Café.

PUSZTAI Péter: született Szárazajtán, 1947. január 21-én. Grafikus, fotóművész.1974: Nicolae Grigorescu Képzőművészeti Főiskola, Bukarest, mestere: Kazár László. 1974-től Bukarestben az Ifjúmunkás hetilap, majd a Kriterion Könyvkiadó grafikai szerkesztője volt. A kanadai Montrealban él. Plakátokat (Kriterion-könyvek sorozat), illusztrációkat, könyvborítókat festett, akvarelleket készített, foglalkoztatta a művészi fényképezés. A diktatúrabeli román falurombolások elleni plakátja világszerte ismertté vált. Feleségével, Pusztai Georgetával népszerű grafikai műhelyt tart fenn. Meghalt 2022. decemberében.

RABINOVSZKY Máriusz: (Budapest, 1895. dec. 14. – Budapest, 1953. febr. 7.) Művészettörténész, kritikus, a művészettörténet-tudományok kandidátusa. A Budapesti Egyetemen Pasteiner Gyulánál, majd a berlini és a müncheni egyetemen tanult. 1918-tól a Pester Lloyd című lap színház- és művészeti rovatának munkatársa. Az 1910-es évek második felétől képzőművészeti kritikái a Magyar Iparművészetben, az Ars Unában, majd a Nyugatban, a Magyar Művészetben stb. jelentek meg. Évtizedeken át a modern képzőművészeti törekvések kritikusa volt. A II. világháború után a magyarországi művészettörténet-tudomány egyik újjászervezője. 1948-tól haláláig a Képzőművészeti Főiskola Művészettörténeti Tanszékét vezette.

RITOÓK János (Miess Günther Johannes): született Brassóban, 1935-ben;  meghalt Kolozsvárott,1981-ben. Brassói szász származású volt, középiskoláit magyarul végezte, verseit is magyarul írta. Előbb tanár, majd a Brassói Lapok szerkesztője, 1971-től haláláig a kolozsvári Korunk munkatársa volt (szerkesztőségi főtitkár). * Főbb munkái: Kozmikus szerelem (versek és műfordítások), Kettőstükör (A magyar-szász együttélés múljából és a két világháború közötti irodalmi kapcsolatok történetéből, Bukarest 1979), Önkihallgatás (Hét romániai német költő verseiből, Kolozsvár, 1980), A hamis malvázia (Romániai német elbeszélők antológiája, Budapest, 1981).

SIMONYI Imre (1920-1994) költőt a bihari táj, a Fekete-Körös vidéke bocsátotta útjára. Az ötvenes évek elején Budapestre került segédmunkásnak, s 1956-ig a legsivárabb körülmények között írta asztalfiókjának verseit. Azután haláláig Gyulán élt, munkásságával bizonyítva, hogy a magyar kisvárosban is lehetséges teremtő szellemi élet. 56 végén „ellenforradalmi” tevékenysége miatt letartóztatták s közel 30 évig közlési tilalom alatt állt. Gyula város díszpolgárává avatta 1991-ben. József Attila-díjas.

SIMÓ Márton: költő, író, újságíró. Sz. Urikány, 1963. április 25. Tanulmányok: Tamási Áron Gimnázium (1977–1981), Juhász Gyula Tanárképző Főiskola, József Attila Tudományegyetem (1990–1995). Munkahelyek:  géplakatos (1983–1988), helyettesítő tanár (1989–1990), Szegedi Egyetem (szerkesztő – 1992–1995), Romániai Magyar Szó (munkatárs – 1994–1996), Udvarhelyi Híradó (szerkesztő – 1997); időközben tudósítója voltam a nagyváradi Erdélyi Naplónak, pillanatnyilag az Aradon megjelenő, Magyarországon is forgalmazott Irodalmi Jelen című havi folyóiratnak dolgozom; szakterületeim: kultúra (film, színház, irodalom), közélet, magyar–román és közép-kelet-európai kapcsolatok, építészet, környezetkultúra, civilszféra.Kötetek: Kétszáz éves az atyhai templom, 1999; Az utolsó tanító, 2003; bozgor I., 2004; bozgor II., 2005; bozgor III., 2007; Tranzit, 2009.

Somorčík Sz. Rozália írja magáról:  „Szlovákiában, Nyitrán élek. Egyszerű, magyar, iparos családból származom. Apám, ha élne, most csodálkozna, hogy verseket írok. De ez van. Az élet megtanított rá. 19 évi tervezőirodai munka és 18 évi magánvállalkozás után, a versírást nem akarom abbahagyni egy ideig. Később majd kiderül mi lesz még.”

SORBÁN Attila: született 1966-ban Nagyváradon. Újságírónak tanult az Esztergomi Újságíró Iskolában, illetve a MÚOSZ Bálint György Akadémiáján, Budapesten. Dolgozott rendre a Bihari Naplónál (szerkesztő), az Erdélyi Naplónál (felelős szerkesztő), majd televíziós korszak következett (TV-S, Lotus TV – főszerkesztő), jelenleg a Partium Rádió főszerkesztője. Megjelent kötetei: Kiáltó Getsemáne (versek, Literator kiadó, Nagyvárad, 1993); Szökés az elmeosztályra (versek, Literator kiadó Nagyvárad, 1997); Békák a szőnyegen (esszé, Literator kiadó, Nagyvárad, 1999); Burleszk (regény, Literator kiadó, Nagyvárad, 2002); Levelek Isonzóból (versek, Literator kiadó, Nagyvárda, 2003); Szerelem (versek, Nagyváradi Ady Társaság, 2006); Vaníliás gumicsont (regény, AB-ART kiadó, Pozsony 2009).

Sorin STOICA: (sz. Băneşti-Prahova, 1978-megh. 2006.) súlyos betegségben fiatalon elhunyt,  költő, prózaíró, antropológus. Egyidőben a bukaresti egyetemen tanársegéd és a Parasztmúzeum kutatója. Jelentősek prózakötetei, illetve az oral history műfajában készült mélyinterjúi, amelyek kiművelésében szorosan együttműködött professzorával, Rostás Zoltánnal. Kiemelkedő e téren Tur-retur c. kétkötetes munkájuk a legkülönfélébb romániai rétegtípusok világmigrációs hajlandóságáról. Antropológiai érdeklődésének köszönhető az az antológia is (Cartea cu EU-ri, 2005), melyben szerzőtársai mellett Sorin Stoica a projektben részt vevő tanulók őszinte, nyers, sokszor szürrealista megközelítésű világlátása nyomán alkotta meg Együgyű mondolatok (Panseuri involuntare) c. ciklusát.

SZABÓ Csaba: Kolozsvár, 1965. Barlangász volt, de kihízta a zsombolybejáratokat, és lett biológiatanár, majd lakatos, esztergályos, újságíró és tévészerkesztő. Most az államnak dolgozik; délután – meggyőződésből – saját könyvkiadóját vezeti. Független ember – derül azon, hogy mekkora a literár-állatkert. Nem ír olyanokat, hogy LÓFASZ, meg PICSA. Habár – az utóbbit persze – régen szerette. Akkor még barlangász volt, ugye, nem volt lusta a Világhírnév (www.vilaghirnev.net) tartalmát fel-felújítani. Már nem érdekli a Ferenczváros meg az MTK.  Az az ország sem, amelynek Magyarország volt sokáig a neve.

SZABÓ Vilmos: 1942-ben született a Maros megyei Sáromberkén, és 1964-ben érettségizett a marosvásárhelyi Képzőművészeti Líceumban. Tanulmányait a kolozsvári „Ion Andreescu” Képzőművészeti Egyetemen folytatta, amelynek monumentális festészet szakán 1975-ben államvizsgázott. Attól az évtől Zilahon, a „Gheorghe Şincai” Pedagógiai Líceumban, majd az ennek keretén belül alakult képzőművészeti szakon oktatott egészen 2007-ig történt nyugdíjazásáig. Egy magyarországi művésztáborban – alkotó erejének és kedvének csúcsán – 2009 húsvétja előtt hunyt el. Galériáját és a róla szóló méltatást a régi Káféból mentettük át.

SZÁSZ László: Curriculum – röviden

Az idén (2013) „vonultam” nyugdíjba, a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem docenseként. (Huszadik századi magyar irodalmat, irodalomelméletet és rokon tudományait tanítottam).

„Előző” életemből: 1989-ig Erdélyben, többnyire Marosvásárhelyen éltem. Egyetemistaként a Korunk „felfedezettjének” számítottam (Kántor Lajos): következtek tanulmányok, kritikák, nagyjából minden jelentős romániai magyar lapban. Később az Igaz Szó és az Új Élet rendszeres munkatársa, irodalom-, ill. színikritikusa voltam. Éveken keresztül kísérleteztek különböző lapok és a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztői, hogy főállásba felvegyenek, de politikai okokból a sajtóban nem alkalmazhattak; mindvégig tanárként dolgoztam. Évekig egy kis faluban, ahova a kinevezésem szólt, majd – miután megnyertem az egyetlen meghirdetett versenyvizsgát – Marosvásárhelyen.
Ennek csupán az a jelentősége, hogy ezt a világot, a megalázott, hányódó erdélyi pedagógusok sorsát ismerem legjobban, legalábbis az írók, irodalmárok között talán a legmélyebben. Erről a témáról viszont Erdélyben érdemlegeset nem publikálhattam; meg aztán a sajtóban be is skatulyáztak: folyamatosan szükség volt a kritikáimra; végül, 1985-ben Hajdú Győző eltiltott ettől is (nem voltam hajlandó vezércikket írni). Két évi munkanélküliség után települtem át Magyarországra.
Időközben azért kaptam lehetőséget is. Gárdonyi-novellákat szerkesztettem kötetbe: Az ezeréves ember (Kriterion, 1980. Válogatás, szerkesztés, utószó). Gyulai Pált szerettem volna kiadni – nem engedélyezték, „helyette” lefordíttatták velem: S. Cioculescu Arghezi-monográfiáját (Kriterion, 1985).
Fura módon: amikor kritikát már nem közölhettem, az Igaz Szó 1987-ben mégis (valami figyelmetlenségből) megjelentette egy kisregényemet.
Magyarországon : 1989-ben, gyakorlatilag teljesen ismeretlenként, mindent elölről kezdtem. Ismét: falusi tanárkodás, álláspályázatok, közben kritikák, esszék, recenziók (UNIO, Jászkunság, Forrás, Bárka, Új Könyvpiac, Kortárs, Kossuth Rádió irodalmi rovata stb.). „Előmenetelem” lépcsőfokai: tanárkodás falun – tudományos kutató (Nagykőrös) – főiskolai tanár (uo., majd tudományos fokozat) – egyetemi docens. – Nyolc évvel ezelőtt egy súlyos betegség hosszú ideig akadályozta nagyobb lélegzetű írások elkészítését. (Majdnem elvesztettem a látásom: nem lehet büntetlenül folyamatosan csak tanulni, olvasni.)
Köteteim:
– A műhely hiánya, 1998. Tanulmányok, esszék, kritikák (Az Arany J. Múzeum és a Nagykőrösi Ref. Tanítóképző Főiskola Kiadása)
– Egy szerencsés kelet-európai: Székely János. (Nagymonográfia) Új Mandátum, Bp., 2000.
– A bizarr valóság írója: Páskándi Géza.Tanulmányok. Kortárs K., Bp.,2003.
– Az identitás elvesztése. Esszék, tanulmányok. Felsőmagyarország K., Miskolc, 2013
– Reánk kell bízni (Esszépróza). Kráter K., Bp., 2013
Gyűjteményes kötetekben:
– Erdélyi E.-Nobel Iván kiadványsorozatában: egy elemző tanulmány (Várnak a kapuk. Tárogató K. 1997)
– Székely János emlékezete. Nap K., 1999 (válogatás, szerkesztés)
– Székely János: A másik torony. Kriterion, 1998 (válogatás, utószó)
– A hajnal frissessége. In honorem Láng Gusztáv. Szombathely, 2006 (benne: Kosztolányi-tanulmány)
Életemben egy kitüntetést és egy díjat kaptam. Bizarr módon: 1985-ban a magyartanításért érdemes tanári plecsnit: Romániában nekem szerepelt a legtöbb tanítványom az országos irodalmi tantárgyversenyen. (Utána eltiltottak a magyartanítástól.) 1995-ben Budapesten a Kortárs novellapályázatán nyertem első díjat. Azóta publikálok több (inkább)-kevesebb rendszerességgel a magyarországi irodalmi lapokban.
Majd’ elfeledtem. Éveken keresztül írtam recenziókat az Új Könyvpiacnak, amíg létezett, a Nagyítás Lapszemle rovatának dolgoztam rendszeresen. Az utóbbi években kissé eltérültem korábbi „műfajaimtól”: a Poliszban, a Hitelben több esszét is közöltem. Néhány újabb tanulmányomban megkíséreltem kilépni abból a zsákutcából, amelybe – tulajdonképpen mindannyian, irodalomtörténészek – önmagunkat tereltük, az irodalomról szóló beszédnek túlzottan a „posztmodern” elméletekhez való közelítésével. Páskándiról, illetve Bródy Sándorról szóló tanulmányaimban a (nemzeti) identitás kérdéseit irodalomszociológiai és szerepelméleti szemlélettel igyekeztem megközelíteni. Mint talán az előzőekből is kiderült: az időm legjelentősebb részét a tanítás, felkészülés, az irodalom-történetben való tájékozódás (kései lehetőség a tudományos fokozat megszerzésére stb.) töltötte ki.

SZENTE Levente, B. (Drobeta-Turnu Severin, 1972. szept. 21.) – költő, újságíró. Középiskoláit Székelykeresztúron végezte (1990), majd két évet járt a szentegyházai vaskohászati líceumban, ahol 1992-ben végzett. 2001–2002-ben a marosvásárhelyi Tanárképző Főiskola magyar–néprajz szakának hallgatója. A székelykeresztúri polgármesteri hivatal kulturális referense, kábeltelevíziós szerkesztő-riporter. Első írásai a Romániai Magyar Szóban jelentek meg 1994-ben, majd közölt a Hargita Népében, az Udvarhelyi Híradóban, a Népújságban, az Udvarhelyszékben, a csíkszeredai Áttekintőben, a Helikonban, a Korunkban, a zilahi Hepehupa, a budapesti Bárka és a Polísz folyóiratokban, továbbá a 101 vers a Székelyföldről c. antológiában (Kv. 2006).  Kötetei: Az első éj (versek, Székelykeresztúr 1996); Az ezüsthajú tündérlány (népmesék, Székelyudvarhely 2000); Örök szél dala (versek, Kaposvár 2001); Tollkalitka (versek, Székelyudvarhely 2005), Tücsök, Zöld Manó és a többiek (meseregény, Marosvásárhely, 2014).

SZENTES Zágon: fotóművész (sz. 1976, Szilágynagyfalu). A csíkszeredai Nagy István művészeti líceum elvégzése után a kolozsvári képzőművészeti egyetem fotó-videó-számítógépes képfeldolgozás szakból diplomázik 2002-ben, majd tanulmányait 2003-2005 között a budapesti Magyar Iparművészeti Egyetemen teljesíti ki. Tagja a stockholmi Egyetemes Magyar Képzőművészeti Egyesületnek és a Magyar Fotóművészek Világszövetségének. 2002-ben a See Orange fotópályázatán 3. díjat nyer. 1993-tól mostanáig szinte minden évben számos festészeti, grafikai és fotókiállításon, illetve filmfesztiválon vett részt külföldön és az országban.

SZÉKELY-Benczédi Endre: 1949. február 2-án született a Maros megyei Csokfalván. Szovátán érettségizett, a marosvásárhelyi hároméves Tanárképző Főiskolán szerzett tanári képesítést matematika szakon, 1971-ben, majd feleségével együtt a nyárádmenti Csíkfalva iskolájában tanított. Otthonuk a közeli Nyárádszentmártonban van. Első verse 1968-ban jelent meg a Maros megyei napilapban. 1972-ben a titkosrendőrség zaklatása miatt elhallgatott, és csak 1986-tól kezdett ismét írni. Verseit folyamatosan közölték a romániai magyar lapok (Igaz Szó, Ifjúmunkás, Utunk, Vörös Zászló), majd a fordulat után a Látó, Helikon, és újabban a Népújság. Kötetei: Kökényvár a senki földjén. Juventus Kiadó Marosvásárhely, 2007., Begyűjteném szavaidat , Juventus Kiadó Marosvásárhely, 2019.

SZÉKELY SZABÓ Zoltán: ÉNÉLETRAJZ • Kétszer voltam a szülőfalumban  életemben. Először: mikor megszülettem. Másodszor: mikor rajta keresztülmentem. A neve: Rücs. Idővel az arcomba vésődött: Rücs-kös. A Mezőségen nem terül el. Ahhoz túl kicsi. A közelében egy, a Maros és a Nyárád mentén négy hasonló tanyapolis nevelt – félre. És imádó anyucim. Mert egyke voltam. Az óvodában és az iskolában is. Az egyetlen értelmiségi csemete. Apám lett lévén kántortanító, majd tanár. Csak. Az anyai nagyapám viszont nemes volt! (Amíg fel nem szabadult.) Mint minden gyermek, sok minden akartam lenni.. Mindenekelőtt sofőr. Kitartottam hát. Az álmom 47 éves koromban teljesült. Taxisofőr vagyok Bécsben. (Végre naphosszat olvashatok. Autódidakta lettem.) De addig sem vártam, hogy a számba repüljön a sült hal.  (Az Aranykorban már galamb se volt.) Marosvásárhelyen kétszer kirúgattam magam a színművészetiről; Kolozsváron tanári diplomát cseleztem össze; másfél hónapig angolt, oroszt, tornát és krumpliszedést mímeltettem hegymegetti nemtanulókkal; két hétig kisvárosban kultúr-szakirányítottam a semmit; elvégeztem a színit; tíz évet komédiáztam Sepsiszentgyörgyön. ’86-ban útlapit kötöttek a talpamra. Amint leléptem a (kis)királyi Nagy-Romániából, máris felléptem a királytalan Bécsben. A császári udvarban. Egy mondattal. A zsarnokságról. Aztán munka után néztem. (Hosszasan néztem utána.) Voltam félmarkos kubikos, csóró  reklámszóró, fröccsöntött szentek fröccsöző festője, sóhajtiszta filmstatiszta, mesterkélt házmester, szív(!)házi segédmunkás, szexipari kombinát kombinált mindenese, képtelen képkeretező, alacsonyan szálló szállodai portás, unatkozó fuvarozó, ájuláshatáros raktáros, kötekedő könyvkötő, munkanélküli lókötő. És voltam irigyelt férj. Harminc éven át. Csodálatos asszony csodálkozó férje.  Hogy mi a csoda láncolja hozzám annyira. A sírjára színes múltat sírok. Emléke jégeső – és szivárvány. Miként a színpadé. Amelyről huszonnégy éve hiányzom. (Kinek…?) Gebe önámításul ’92 óta határon túli színészeket, társulatokat ajándékozgatok határtalan önzetlenséggel a bécsi és a linzi magyaroknak. ’93 óta évente kötetbe terelem az „Europa”-Clubban elhangzó előadásokat. Magam is írok néha léha dolgokat. Kiadom magam, hadd legyen egy kis kiadásom. Tulajdonképpen büszkének kellene lennem. Két számban is országos első helyen állok: Ausztriában én vagyok a legjobb magyar színész és a legolvasottabb taxisofőr.

T. ÁGOSTON László – író, újságíró. 1942. október 14-én született Tasson. Apja, nagyapja asztalosműhelyében nevelkedve nemcsak a szakma fortélyait ismerte meg, hanem a műhelyben megforduló kuncsaftok, az egyszerű falusi emberek adomáit is. A kunszentmiklósi Damjanich János Gimnáziumban érettségizett 1960 – ban, Ezt követően tíz éven át volt segéd – majd betanított munkás Szigethalmon és Budapesten. 1970-től újságíró. Üzemi, intézményi lapok munkatársaként, szerkesztőjeként dolgozott.. Nős, három gyermek apja. Who is Who ügyfélszáma:HU11003298. A Magyar Írószövetség tagja. Több író-, költő barátjával 1982 őszén megalakították a Krúdy Gyula Irodalmi Kört, melynek alapító titkára volt. A rendszerváltás idején az Írók Szakszervezetének tagja lett, s 1991-92-ben tagja volt az Írók Alapítványa kuratóriumának is. Novelláit, elbeszéléseit, szatíráit, meséit hazai és külföldi magyar nyelvű lapok, irodalmi folyóiratok közölték, közlik. (Somogy, Hévíz, Hevesi Szemle, Új Hevesi Napló, Lant, PoLíSz, Ezredvég, Új Horizont, Keresztény Élet, JEL, Amerikai Magyar Népszava, Amerikai Magyar Szó, Bécsi Napló, kanadai Krónika, Kaláka, belgiumi Kilátó,OPUS stb.)A 2007-ben alakult Lenkey Társaság Kulturális Örökség Egyesület vezetőségi tagjává választotta, s 2013-ban Lenkey-plakettel ismerte el munkásságát. Több mint egy tucatnyi kötete jelent meg mostanig.

TÁNCZOS G. Károly: Újszászon született, Egerben élő író, költő. A huszadikszazad.hu portál munkatársa. Kiemelkedő munkája a Vizeim c. elbeszéléskötet, amelyben fiatalkora benyomásait azonban az élete delén túljutott férfi számvető visszatekintésének perspektívájából teszi mérlegre. Irodalmi munkái endszeresen az Ingyen-visz / net-kommuna portálon látnak napvilágot.

TILINGER Sándor: első fényképezőgépem egy Utitárs 6×6-os box (1958). A dombóvári Művelődési Otthonban (legendás Korona) Balássy Gyula kezdeményezésére és szervezésében Fotószakkör alakul melynek alapító tagja lettem (1963). E szakkörből alakult ki az országos hirűvé vált Dombóvári Amatőrfilmklub. Megismerkedem az amatőrfilmezéssel is. (1965-1969) A Magyar Amatőrfilm Szövetségnek is tagja lettem. „Camera-69” néven fotó és filmklubot alapítottam és vezettem (1969-1972). A megyében rendezett megyei és országos ifjúságirendezvények fotózására kaptam felkérést. Országos ifjúsági táborokban dolgoztam fotósként (1975-1979). A Tolnai Népújság dombóvári tudósítója lettem (ma is ). Résztvevője voltam Az ország más részein rendezett fotós alkotótáboroknak. Képeimmel szerepeltem fotópályázatokon és kiállításokon. 2000-től intenzívebben kezdek fotózni és szerepelni országos fotópályázatokon. Áttérek a digitális fotózásra. A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok pártoló tagja lettem, és az általuk kezdeményezett Magyar Fotográfia Napja (augusztus 29) alkalmából a Művelődési Házzal karöltve kiállitásokat rendezünk. Az elmúlt 50 év alattkészült sok ezer negatívon őrzött kép ( az 1971-ig készültek zöme megsemmisült) dobozokba zárva várja sorsát. Közel 140 alkalommal szerepeltek fotóim zsürizettfotópályázatokon. 34 csoportos és 28 egyéni kiállításon voltak láthatók képeim.

TÖRÖK József: 1954. február 16-án születtem a Nyírség és az Érmellék találkozásán, Piskolton. A középiskolát Nagykárolyban végeztem, 1973-ban érettségiztem. Bár verseléssel előbb is foglalkoztam, de Fényi István költő tanárom hatása nagy lendületet adott. Középiskolás éveim másik nagy meghatározó egyénisége Németi János régész volt, a nagykárolyi múzeum akkori igazgatója, akivel diákéveim legszebb vakációit töltöttem el a piskolti kelta temető feltárásában. Én is régész akartam lenni, ám többszöri sikertelen felvételi után elmentem dolgozni, majd Szatmárra költöztem, ahol jelenleg is élek családommal. Nagyobb rendszerességgel írni 2000 után kezdtem el ismét, amikor Vetésre kerültem kultúrigazgatóként, majd három éven át tanárkodtam. Jelenleg ugyanitt dolgozom postásként, már hetedik éve. Verseimet a Fullextra. hu és az Aranylant irodalmi oldalakon közöltem, frissen megjelent kötetemet, A magány délköreit a szatmárnémeti Chilly Csárda támogatásával sikerült kiadni.

VASI Ferenc Zoltán (Tata, 1966. 03. 05. -) 10 antológiában jelentem meg, 4 verseskötettel és 2 dokumentumkötettel rendelkezem, 52 fórumon (on-line vagy folyóiratokban) publikáltam alkalmilag vagy rendszeresen. Elvált vagyok, egy kamaszfiú édesapja. Jelenleg is Tatán élek, bár mély pokoljárás után.

VÁRDAY Béla: Csíkszeredában élek, csak egy lelkes amatőr fotós vagyok, kinek tetszenek a természet apró csodái, a közeli és távoli tájak, ha szépek a fények, aki megpróbálja megtalálni a kis apróságokban is a végtelen szépet… csak egy lény, ki néha úgy érzi valamit alkot ami másnak is tetszik talán… .egy apa, ki egyszerre csodálkozik gyerekével a kis kezeken játszó fényeken… http://vardaybela.blogspot.com/

VÁRY O. Péter: Születési dátum 1968. Foglalkozás: kohómérnök, újságíró. Munkahely: Háromszék, Sepsiszentgyörgy. Méray-díjas (1999).

VERES Nándor: 1982-ben születtem Cegléden. A fotózással 2000-ben, érettségi előtt kezdtem el ismerkedni. 2000-2002 között elvégeztem a Práter utcai fényképész iskolát, és még ugyanabban az évben elkezdtem fotóriporterként dolgozni Budapesten. 2007 augusztusában költöztem Csíkszeredába a feleségemmel, aki az egyik csíki faluban tanítónő. Azóta is szabadúszó fényképészként igyekszem megragadni az elillanó pillanatot. Jobban szeretem a Fényképész megnevezést, mint a fotóst, mert az előbbiben benne van a szakma lényege. Fény+Kép+Ész. Azaz, a fény és az ész találkozásából lesz kép.

VÉGHELYI Balázs: 1983-ban születtem Budapesten. 2002-től az ELTE BTK magyar szakos hallgatója vagyok. 2003 óta jelennek meg írásaim (versek és prózák) irodalmi folyóiratokban, antológiákban. Eddig megjelent könyveim: Magyar poharak (esszék, 2003), Fán függ a világ (versek, 2006), A megíratlan és a megírt idők (esszék, 2007), Kötelék (versek, 2008).

VITOS Hajnal: 1981-ben születtem Csíkszeredában, keramikus család sarjaként. Gyerekkoromtól a rajz töltötte be a játék szerepét, és ezt a játékosságot követtem a tanulmányaim idejen is, a Nagy István Zene és Képzőművészeti Líceumban, majd Temesváron a Képzőművészeti Egyetem Grafika szakán. Szeretek képekben, vizuálisan fogalmazni, a fényképezőgép által a pillanatot megörökíteni. Életemet a művészet iránti szeretetem tölti be. Az alkotás öröme a legfontosabb számomra. Ezt a játékosságot igyekszem megőrizni.

ZSIDÓ Ferenc – 1976-ban születtem Székelyudvarhelyen, jelenleg Székelykeresztúron élek. Diplomámat a Bukaresti Egyetem Idegennyelv Fakultásának magyar-német szakán szereztem 1999-ben, ugyanitt a mesterit is elvégeztem. 2008-ban a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen elvégzett tanulmányaimat követően a filológia doktorává avattak.
1999-2003. között a székelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Szakközépiskola magyar-német szakos tanára voltam, 2004-ben a Krónika napilap kolozsvári szerkesztőségében dolgoztam. Jelenleg a székelykeresztúri Zeyk Domokos Iskolaközpont magyar szakos tanára vagyok. Német nyelvből fordítok. Időnként kritikákkal, recenziókkal és publicisztikai írásokkal jelentkezem.

 
Verified by MonsterInsights