‘Elbeszélés’

 

Vas Gereben: Egy falu, két bakter (befejezés)

2019. szeptember 29.

VI. Hogy magam is becsületet valljak, azt bizonyitottam, hogy a két lopónak a csapáján jöttem, mig az orgazdáig kisérhettem őket. Aztán pedig hozzá fogtam paraszt prókátorkép a vallatáshoz, és a házat legott kikutattam és a padláson mindjárt megleltem a nénémasszony kárba ment ládáját. A mészárost meg azonnal vitték vármegyére. Virradó után pedig két előljáróval szekérre […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Vas Gereben: Egy falu, két bakter

2019. szeptember 28.

V. Rég aludtam olyan jó izüet, szinte mintha ringattak is volna, – egyszer aztán mintha nem ringattak volna, megszakadt az álmom. Kiszálltam a ketreczből, a tyukászok dönögtek a szekér mellett és az egyik tüzszerszámát verte; s a mint olykor a szikrától láttam, lámpást akart gyújtani az egyik.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Vas Gereben: Egy falu, két bakter

2019. szeptember 27.

IV. Három esztendő tejen-vajon élődő embernek kurta kis mulatság, azt sem veszi észre, hizik, avagy soványkodik belé? De a ki a megvirradott napot kapa mellett leste, és a naplementét a sok dolog miatt jól észre sem veszi, azonkivül pedig a ki, mint én, éjszakára kelve, minden órát megles, és hogy meghallotta, bizonyságul még meg is […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Vas Gereben: Egy falu, két bakter

2019. szeptember 26.

III. Mindazokért, kik az ugynevezett népet az emeletből nézik, van egy mondani valóm is, a mi voltaképpen nem is idevaló. Alakjaim nem a selymes világból valók, hősömet a leányért nem ugrattatom a Dunába, vagy nem állithatunk elő egy bérkocsist, ki a bonyolódás kedveért a legnehezebb pillanatban előugrik és a kisasszonyt a legközelebb paphoz esketőre vigye.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Vas Gereben: Egy falu, két bakter (2)

2019. szeptember 25.

II. Kiváncsian vártam, mire János ujra megszólamlik, – tűzszerszámát kotorászta ki a szűrujjból, és a kurta száru pipát a kalap karimájából előmarkolva a szájába dugta, s egész egykedvüséggel csóválgatván a szikrát kapott taplót, ülésében még egyet igazodott, s igy fogott a mondókájához. – Mondtam uram előbb, hogy édesapám mester volt, – áldás, béke szálljon rá […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Vas Gereben: Egy falu, két bakter

2019. szeptember 24.

I. Mélyen a Bakonyban voltunk, előttünk néhány pápai sárgarépás kocsi mendegélt; én pedig friss szénából rakott ülésemben fészket verve kényelmesen néztem a csillagokat, mig két sárgánk a nappali forróság után könnyebben lépegetett a jákói uton. – Kocsisom a hegyoldalon leugrott üléséből, menet közben belé durrantva az erdő mélyébe, mely jó nagy hangot adván azon egyszerü […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Bajor Andor: Hogyan kell szakszerűen rágalmazni

2019. szeptember 11.

MINT ISMERETES, az idősebb rágalmazók avval a problémával állnak szemben, hogy nem tudnak fiatal rágalmazó szakkádereket nevelni a jövő számára, s így nem lesz utánpótlás, ha majd kidőlnek. Ezért tartom fontosnak az alábbi befeketítő tanfolyam anyagának kiadását, ajánlva tanulni vágyó ifjúságnak.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Karinthy Ferenc: Defekt

2019. augusztus 28.

Nem értem oda a lányom esküvőjére. A kissé megenyhült télben mégis kocsin indultam el, Frankfurtban voltak némi elintézendőim, kiadói ügyek, s úgy terveztem, Saarbrückennél kelek át a határon, onnét Metz nem távolság, péntek lévén időben, kényelmesen eljutok hozzájuk. Útközben azonban bedöglött a kuplungom, nem emelt ki, lehetetlenség továbbhajtani, életveszélyes.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Dan Culcer: A halálról, mivel hogy létezik (3)

2019. augusztus 26.

(Despre moarte, de vreme ce există) Az öreglány megrészegedett. Igaza volt, hát nem is szégyenkeztem, s a kétszer kifőzött pálinka hatására egészen más lett a gondolatmenetem. Egy dal jutott eszembe, azon kevés máramarosi ének egyike, melyeket ismertem, s mintha csak magamnak, dúdolni kezdtem.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Dan Culcer: A halálról, mivel hogy létezik (2)

2019. augusztus 25.

(Despre moarte, de vreme ce există) Féltettem a vénasszonyt, még feldobja nekünk a talpát annyi pálinkától. Embert meghalni még nem láttam életemben. A pap vérbeli iszákos volt. És bár sok embert látott már meghalni, nem hinném, hogy valaha is gondolt volna rá, hogy egyszer ő is megkrepálhat. Talán emiatt nem figyelt oda a májtájéktól sugárzó, […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Demény Péter: Villámvignetták (25)

2019. június 16.

Miből lett az élet? Pályám kezdetén mindent megtettem volna, hogy egy magyarországi lapban közöljek. Nehezen jött össze, különféle viszontagságok után végül az ÉS-ben sikerült. Dérczy Péter minden fontoskodás és gőg nélkül közölte a novelláimat, jó ideig volt a támaszom. Később Károlyi Csaba vette át a stafétabotot, és gondolom, leginkább a biztatására írt kritikák következtében történt, […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Demény Péter: Villámvignetták (24)

2019. május 8.

Megemelem a kalapom Egyszercsak felhívott Kovács András Ferenc: állíts össze egy kötetet! Nem tudom elmondani, mit jelentett ez nekem, akkor, tőle. Minden létező versemet összegyűjtöttem, belőlük lett az Ikarosz imája. 1994-ben jelent meg a Mentornál, és ma már nem sok verset vállalnék belőle. Akkor mégis fontos volt, hogy megkapaszkodjam a világban, hogy magabiztosságot szerezzek, hogy […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Demény Péter: Villámvignetták (23)

2019. április 29.

Átsuhanok a képernyőn Tévés karrierem Boros Veronkának és Kötő Zsoltnak köszönhető. Veronka keresett meg még krónikás koromban, hogy hetente mondjak fel jegyzeteket. Keresztbe nyomtattam, Veronka volt a súgógép, és Zsolt mondta, mikor kavarjam meg spontánul a kávémat. Egészen jól működött. Még az egykori Insomniában vettük fel a műsort, és egy öreg hölgy, akinek bizonyára herótja […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Székedi Ferenc: Arcok, szavak, emlékek (52)

2019. április 25.

Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat. Ion Nete: Răstignirea în crucea lui Năstavnic (Năstavnic keresztre feszítése) (Hargita Kiadó, Csíkszereda, 2001, Műszaki szerkesztő: Botár […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Demény Péter: Villámvignetták (22)

2019. április 25.

Nem az a lényeg, hogy milyen Később aztán hozzáadódott az eddig vázolt szellemi földrajzomhoz még valami: a kalandvágy. Ebben Weöres Sándor tanított, mondhatni senki más. A Három veréb hat szemmel, a Rongyszőnyeg, a Psyché, az egysorosok, a szimfóniák bátorsága, vakmerősége. De miért lenne vakmerőség, ha az ember a szellemben kalandozik, és ezt nemcsak retorikusan teszi, […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Demény Péter: Villámvignetták (21)

2019. április 21.

Ugyanazon a kontinensen élünk Dorut még Kolozsváron ismertem meg, amin ma már nem is csodálkozom. Egyrészt azért, amit ő mondott egyszer: “noi suntem niște marginali, de aceea ne-am și întîlnit”, másrészt azért, mert már évek óta a román kultúra körül tettem-vettem, logikus volt, hogy egyszer csak összebarátkozom valakivel. Sok románt ismerek, de vele igazi barátság […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Demény Péter: Villámvignetták (20)

2019. április 18.

Pogány zsoltár Az istenhit is ott settenkedett körülöttem. Ha Iokaszté és Laiosz csődöt mondanak, az ember kritikus szemmel figyeli a nagy történeteket, és véglegesen kiábrándul abból, akibe sok bizalmat fektetett, és úgy érzi, visszaéltek vele.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Demény Péter: Villámvignetták (19)

2019. április 15.

Nem húzom ki magam Egyszer a Széchenyi téren, a nagymamámék blokkja előtt beszéltük meg Andrissal, hogy ha a tanári kar tagjaiból kórust alapítanánk, ki milyen hangot képviselne benne. Sajnos, már csak arra emlékszem, hogy Keszeg Vilmos tenor lett volna.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Demény Péter: Villámvignetták (18)

2019. április 5.

Mélyül a magasság Horváth Andorral világirodalmat tanultunk. Végigkísérte egy-egy vándortéma vonulását az irodalomban, így beszélt a labirintusról, a hasonmásról, Orpheuszról, Don Juanról, az aranykorról, a dekadenciáról, a fajelméletről.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Demény Péter: Villámvignetták (17)

2019. április 1.

Gubó “Fejjel volt alacsonyabb nálam, mégis úgy áradt belőle az energia, hogy magasabbnak tűnt” – mondta egyszer Cserhalmi Kálmán Györgyről. Valami ilyesmit éreztem Cs. Gyímesi Évából áradni, amíg irodalomelmélet óráit tartotta. Egyszer összeszólalkozott egy évfolyamtársnőmmel, hogy Pilinszky Négysorosa vajon istenes vagy szerelmes vers-e. Máskor Dsidáról beszélgettünk, akkor én is megszólaltam.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Demény Péter: Villámvignetták (16)

2019. március 29.

A nagy világság Minden zsigeremmel színész szerettem volna lenni, és nem láttam be, hogy túlságosan gátlásos vagyok hozzá, a szüleim meg azt, hogy ezt a bőrömön kellene megtanulnom. Azt reméltem, a filón kizárólag azt fogok tanulni, ami érdekel, vagyis irodalmat. Hálistennek nem így lett ez sem, hiszen a mai napig elkísérnek például Jánosi János csodálatos […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Demény Péter: Villámvignetták (15)

2019. március 19.

A holdra lépek Az egyetem számomra immár közmondásos félszegségemmel kezdődött. Nem is tudom, két hétig vagy meddig, mindenesetre végtelen, megmérhetetlen időnek tűnt, a két hetet csak a tipp kedvéért írtam, szóval hogy mit csináltam, hogy éltem túl.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Demény Péter: Villámvignetták (14)

2019. március 12.

Múltfoltok Volt aztán egy másik tanár, Simon Gábor, aki közvetlenül a forradalom után nőtt meg nagyon. Valamelyik nap összefutottam vele a Rózsák terén, néhány éve Vásárhelyen él. Akkor azonban, tizenkettedikes koromban, azt mondta a díszteremben, hogy a golyók nem válogattak román és magyar emberek között. Talán nem is figyeltem volna fel erre a mondatra, ha […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Demény Péter: Villámvignetták (13)

2019. március 6.

Közvetlen vágtatás A legvagányabb tanárom mégiscsak az volt, aki az osztályfőnököm is lett egy évig: Kassay Gábor. Voltak még jók, barátságosak, akár kedvesek, bár azt hiszem, mindegyik jelző mást jelentett akkor, mint most – vagány azonban csak ő volt szerintem. Ő vitt el kirándulni a Riszegre meg a Szent János kúthoz, ő focizott velünk mindenütt, […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Demény Péter: Villámvignetták (12)

2019. március 2.

Tépett idő A Brassai az életem volt. Oda jártam, ott szenvedtem, ott tanultam, ott örültem, ott tettem szert az első barátokra, akik aztán vagy megmaradtak, vagy nem, ott jártam egy osztályba olyanokkal, akik közül néhányan legnagyobb meglepetésemre a barátaim lettek. Tizenkét évig jártam ide, betéve tudtam. A 43-as termet, ahol végeztünk, a folyosókat, a különös […]

Tovább | Nincs hozzászólás »