Magunkról

ÚJ KÁFÉ FŐNIX

ujkafe

A Káfé Főnix új logója, Pusztai Péter és Irina munkája

És újra feltámadt…

A Káfé Főnix néven ismert irodalmi és fotóművészeti online portálnak veszélyben volt a léte 2018 enyhén csípős októberében, de örömmel adhatjuk közre a hírt november végén: nem szűnünk meg – folytatjuk.

Mindenek előtt erdélyi (kötődésű) költők-prózaírók, képző- és fotóművészek alkotásainak közlését, azt reméljük, hogy a világon szétszórtan élő olvasóink – Stockholmtól Sydney-ig, Csíkszerdától New Yorkig – ránk találnak a portál új címén:

https://ujkafe.website/

Online folyóiratunk ismételt feltámadásainak története van.
Kezdődött még az internetezés hőskorában Café Brassó-Stockholm címen a GeoCities szerverén – Jani Istvánnal együtt. Majd Internetcsinálók sorozatát Aradi József átvette Transylvania.org nevezetű birodalmába. Újabb költözés: Horváth Sz. István ”internetguru” Transycan-jára, Café Stockholm-Torontó címmel. Innen a Café Stockholm később függetlenedett, valamint “magyarosított” is: Káféra. Cseke Gábor ezidőtájt lépett be szerkesztőnek, vele bővült a tartalom: ő hozta be a fotókat a lapba, és neki köszönhetők a kultúrtörténeti írások.
(A “Phőnixmadár-sztorit” amúgy megírtam a kolozsvári társadalomtudományi folyóirat, a Korunk kérésére, a szöveg megtalálható portálunk Magunkról menüpontja alatt.)
Amikor – internet-technikai okokból – ott is kitelt az időnk, a Hungarian Human Rights Foundation biztosított új otthont, külön hála ezért Hámos László akkori HHRF-vezetőnek s a HHRF kollektívájának. Az átköltözést szatmári munkatársunknak, az azóta az élők sorából eltávozott Debreczeni Évának köszönhetjük, ekkor vettük fel az ő javaslatára a Káfé Főnix nevet.
Idén októberben ért bennünket a hír, hogy a HHRF szerveréről is távoznunk kell. Akcióba lépett “webgondviselőnk”, Aradi József, továbbá “webgondnokunk”/webmesterünk Horváth Sz. István, azaz Moshu, s áldozatos munkájának köszönhetően újra működik a Káfé, más szerveren, de jóval biztosabban. A lapot szerkesztik Cseke Gábor és Gergely Tamás.
Külön köszönet azoknak, akik mellettünk álltak az átmeneti nehéz időszakban, ugrásra készen várva arra, hogy szükség esetén segítsenek.
Folytatjuk tehát, főként erdélyi (kötődésű) költők-prózaírók és képző- és fotóművészek alkotásainak közlését, azt reméljük, hogy a világon szétszórtan élő olvasóink – Stockholmtól Sydney-ig, Csíkszerdától New Yorkig – ránk találnak a portál új címén:

https://ujkafe.website/

Gergely Tamás, Stockholm, 2018. november vége


És ez volt a múlt…

Ez a kényszerűségből megújult onlájn lap Café Stockholm-Toronto címmel kezdte, és célja az volt, hogy legyen egy hely, ahová beülhetünk ”kávézni”, szétnézni reggelente, mi is történt a világban. Mikor a Stockholm oldal magára maradt, átnevezte magát Káfénak és profilja megváltozott, kibővült: fotók is megjelentek oldalain. Most, hogy a technika ördöge átállásra késztet, és az eredeti honlap elérhetetlenné vált a világhálón, a torontói vendéghelyről a HHRF (Hungarian Human Rights Foundation) védőszárnyai alá költöztünk.

A Káfé Főnix felelős szerkesztője a továbbiakban is Gergely Tamás, a fotókat és verseket Cseke Gábor kezeli; néhai Debreczeni Éva tulajdonképpen a Főnix része volt mostanig a vállakozásnak: nemcsak írt a lapba és szerkesztette, hanem hozzájárult az állandó frissítéshez. Távozása az élők köréből portálunknak pótolhatatlan vesztesége.

Visszatért ellenben a csapathoz IT-védőangyalnak és tanácsadó gondnoknak a legendás Moshu (Sz. Horváth István), aki a korábbi Káfé oldalak mentora és gazdája volt; most vállalta, hogy amíg teheti, a kritikus helyzetekben résen lesz!

Célunk ugyanaz: olyan szövegeket írni, egyedi műveket létrehozni, amelyeknek alkotása, publikálása örömet okoz és elgondolkoztat.

A portál történetéről olvashatják:

KÁFÉ

Webkávéház  A stockholmi Jani Istvánnal kezdődött a folyamat: megtudta, hogy a Brassói Lapoknak van egy stockholmi tudósítója s az nem más, mint a számára addig ismeretlen Gergely Tamás. Szóval hogy brassói-brassói, ráadásul stockholmi-stockholmi, van talán közös témánk alapon találkozzunk. Kilencvenötöt írtunk, s én valóban tudósítottam szülővárosom lapját – ahogy tudtam: kézzel-lábbal.Géppel vagy kézzel írt szövegeket küldözgettem postán(!) vagy mikor a könyvtárba kerültem, faxon, ez utóbbi már nagy fejlődésnek számított. Majd bejött a számítógép, ráadásul Jani István a világhírű Karolinska Intézet számítógéprendszerének a gondozója abban az időben, úgyhogy megszületett az ötlet: Café Brassó-Stockholm címmel honoldalt, webkávéházat készíteni, találkozóhelyet a brassóiaknak a világhálón.

 

Café Kék Cenk  Ma persze megmosolygom, hogy Aktuális című rovatunk is létezett, brassói aktualitás Stockholmból(!), többnyire Tóásó Áron cikkeit közöltük – másodközlésről van szó, ugyanis Tóásó éppen a Romániai Magyar Szó barcasági képviselője – magyarázatképpen viszont: az erdélyi lapok nincsenek még fent az interneten, a Brassó-Stockholm olvasói ezzel szemben Ausztráliától Norvégiáig elszórtan interneteznek, nem jár nekik a papír-újság… Brassói Panteon rovatunkban megpróbáltam összeszedni a helyi szerzőket, de a lista távolról sem teljes, talán mondanom sem kell: időhiány miatt. Viszont mégis ez a rovat él vagyis található meg a világhálón ma is. A GeoCities, amelyik saját szerverén a helyet szolgáltatta, egy idő után átszervezte önmagát, s mert nem fizettünk, kihulltunk a rostán. Amit igazán sajnálok, hogy elveszett – talán a ”cyber-űrben” kering? – a kortárs brassói szerzők antológiája, többek közt Lendvay Éva késői versei, sőt verses naptára, néhány interjúm brassói szerzőkkel, egy megkezdett ”cyber-happening”: Bordos Annamária az internetes olvasó szeme láttára íródó egzisztencialista drámája. Megszületett első e-könyvünk (!): a fiatalon, tragikus körülmények között elhunyt Mikó András verseinek a gyűjteménye. Mit ír?- ankétunk a Brassói Lapok közölte, úgyhogy hírünk kezdett lenni. Képzőművészeket is bemutattunk, hadd mondjak egyetlen nevet: egykori rajztanárom, akit utólag fedeztem fel magamnak festőként: Leiter Artur csendes, ”halk színű” vásznai is bekerültek. Ez a része a honoldalnak a Café Kék Cenk címet viselte: ”café” utalás Méliusz József kávéházkönyveire, a ”Cenk” a mi Ararátunk, a hegy néha s főként festményeken kéknek látszik…

 

Internetcsinálók. Transylvania.org  Egy idő után nem-brassói szerzőket is közöltünk, túl szűknek bizonyult a brassói keret. Úgyhogy éppen jókor vette fel velem a kapcsolatot  a Korunk egykori szerkesztője, mindannyiunk ”Jocója”, Aradi József. Korábban egy arab emirátusban kamatoztatta IT-szaktudását, akkor Mexikóban élt. Úgy képzeltem el, hogy a vele indított Transylvania.org egy ”többemeletes” netbirodalommá válik, ahol az én részem jobbik esetben az egyik emelet, s ahol dédelgetett álmom, a gömbregény megvalósul, rádásul hogy tető alá hozunk egy ”minem”-fesztivált, amire hivatalos lett volna több hasonló profilú, stílusú honoldal – de végül az Internetcsinálók sorozatnál maradtunk és a Café Stockholmban elkezdett szóbogáncsokat folytattuk, az együttműködésnek hirtelen vége szakadt.

 

Transycan  Miért?, kérdezte Torontóból Moshu, akit a kolozsváriak a Stúdió 51 egyik alapítójaként ismerhetnek, polgári nevén Horváth Sz. István. Mármint hogy miért állt le a Transylvania.org? Választ nem tudtam adni, viszont felajánlottam neki az együttműdést, így jött létre – 2001-ben – a Café Stockholm-Toronto. Egészen pontosan: a közös fedél alatt a Café Stockholm és a Café Toronto, két egyszemélyes honoldal. Az én részem rám volt méretezve: Dracula és Tífusz rovataimban interjúvoltam – főként a Café Tífusz volt hivatott kellemetlen kérdéseket feltenni. A Dracula lett népszerűbb, erre akkor jöttem rá, mikor Onagy Zoltán az egyik interjút eltulajdonította (vagyis kérdezésem nélkül megjelentette) a Teraszon.  A következménye az lett, hogy több interjút készítettem a Terasznak és egyáltalán, interjúkat kezdtem közölni más fórumokon. ”Kérdezett: Gergely Tamás” címmel talán egy interjúkötetet is össze lehetett volna állítani azokból – csak a régi Cafén ötven van belőlük.

 

Internetcsinálók, Perforál  És folytatódott az Internetcsinálók, illetve összegyűjtöttük minden egyes darabját. Ezek az interjúk a hőskor néhány ”internetcsinálóját” szólaltatják meg. Erdélyből a következőket: Simon Attilát, aki az első erdélyi magyar oldalt megalkotta, Székely Dénest, aki akkor a http://dmoz.org számára dolgozott, ezáltal rálátása volt az egész erdélyi internetre, Kelemen Attilát, aki a Transindex elindítója, Rédai Attilát és Lázár Csabát, a csíkszeredai Hírek.ro portál szerkesztőit – bár, ugye, téves az, hogy csíkszeredai hírportál, hiszen az interneten mindenki a középpontban áll, senki sem ”röghöz kötött”, Buna Botondot, aki a brassóiakat fogta össze a neten. A sorozat dokumentáris fontosságát érezte meg egy Váradról elszármazott lelkes fiatal, Balázs D. Attila, maga is a meginterjúvoltak közé tartozik, aki szerette volna papírkötet formájában is látni a szövegeket, de az a munka túl nagy erőbefektetést ígényelt, úgyhogy az ő szakdolgozatának a bibliográfiájába kerültek be csupán.

  A Perforál sorozat tulajdonképpen rövid ankétokból áll. A szó (perforál) egy Láng Zsolttal készített interjúmból adódott, s a fájdalomérzést volt hivatott kifejezni. A legszebb talán, s ezért a legszomorúbb az  El vannak csapva az angyalok? című, a legnépszerűbb, amelyikben az akkori magyar miniszterelnököt, Medgyessy Pétert arra kérjük, ajánlja a Csárdáskirálynőt az Európai Unió himnuszának az Örömóda helyett. A legkevésbé sikerült Esterházy Péter nevéhez fűződik. Hamvába holt azért, mert a neves író lekezelően későn válaszolt levelünkre, pedig mi tizennégyen komolyan gondoltuk, amikor azt aláírtuk. Arra kértük, – a Perforál megtalálható a neten, el lehet olvasni – hogy járjon el saját javaslata szerint: Kertész Imréhez intézve a szavait azt hiányolta, hogy a magyarság mint nemzet nem nézett szembe Auschwitz-cal, a hatszázezer áldozattal, akiket a nemzet nevében meggyilkoltak. A késõi válasz ráadásul semmitmondó, a kérdéssel maradtunk.

  Szóval politikusak voltunk, mintha a Café Tífusz céljait szerettük volna megvalósítani. Ma már meg sem próbálkoznék vele, annyira megváltozott a politikai paletta, eluralkodott a félelem: az emberek nem szívesen és nem következmények nélkül nyilatkoznak.

 

Káfé  Volt nekünk Moshuval egy egyezségünk: a Caféban nem közlünk szépirodalmat. Se sajátot, se másét. Más nem is publikált benne, kivéve, ugye, a Perforálban. Meg a Szóbogáncsokban, amelyek már a Brassó-Stockholmban beindultak. A szóbogáncs olyan szó, vagy kurta szöveg, amelyik bogáncsként kapaszkodik valamilyen más szöveghez, társadalmi jelenséghez, rövid és lehetőleg humoros, ironikus. Az ősszóbogáncs ez volt: “Három molett a múltamat megett.” Szóbogáncsot vagy magam írtam, vagy magam találtam, többek közt a hozzám érkezett levelekben, de jelentkeztek szóbogáncsoló ismerősök vagy ismeretlenek.

  No de Moshu kezdeményezésére kiszélesítettük a munkatársi gárdát, s hát hova nyúl a “kávéházi ember”? Ahol hasonszőrűeket talál. Cseke Gáborral igen jó kapcsolatom volt korábban. Fényképgazda minőségében lépett be a Café körébe, naponta közölt egy fotót Kinder Képek sorozatában, miáltal megváltozott a Café kinézete. Debreczeni Éva eladdig szóbogáncsoló, viszont amikor napilappá fejlődtünk, vagyis megnőtt a volumen, s mert pénzszerző munkájához közel állt a számítógépes szerkesztés, megkértem, gondozza mások szövegét, kezdetben legalábbis a naponta érkező Cselényi Béla-verseket.

  Időközben Moshu leállt a Toronto szerkesztésével, de továbbra is megmaradt a Stockholm webbmesterének – soha nem tudom meghálálni a munkáját. Ha jól emlékszem, egyszer kapta meg a legjobb honoldal díját a Caféval, és blogjából tudom, hogy a Café a kedvenc honoldalai közé tartozott. (Anyagi honor soha semmilyen Caféval kapcsolatosan elő nem fordult, mondanám úgy: “hálistennek” ilyen problémáink nem adódtak.) Mi pedig igyekeztünk megtölteni tartalommal. Nevet változtattunk: a Café Stockholmból Café lett, sőt Káfé, kérdező-számonkérő jellege lassan elkopott, irodalmi és fotóművészeti lappá szelídült. Amikor pedig internetbiztonsági okokból kifolyólag a Transycan (Transylvania + Canada)  szerkezetén strukturálisan változtatni kellett volna, 2010-ben a Káfé befuccsolt.

 

Káfé Főnix  Ideiglenes megoldások adódtak volna: segítő kezet nyújtott ki felénk például Szabó Csaba Világhírnév című online lapja, meg a  (magyarországi) Spanyolnátha, de pár hétig mégis körlevélben küldtem ki az “anyagot”: a beérkezett irodalmat. Végül Debreczeni Éva szívósságának köszönhetően született megoldás: a lapot átvette és saját szerverén üzemelteti a HHRF (Hungarian Human Rights Foundation), merem remélni, mindkét fél örömére. Hogy jelezzük, hogy ez az új lap a Káfé folytatása, mindössze újjászülettünk… szavainkból, felvettük a Káfé Főnix címet. Változás az utóbbi évben bizony történt: elveszítettük Debreczeni Évát, aki egy évvel korábban váratlanul és viszonylag fiatalon elhunyt. Cseke Gabi felvállalta az árválkodó részt, sőt, a birtokában lévő anyagokat átmentette a régi Káféból a Káfé Főnixbe. Hogy ezt az összefoglalót megírjam, búvárkodtam a világhálón, s hát enyhe nosztalgiával konstatálom, hogy a korábban említett honoldalak csak jelezésképpen vannak jelen, a legtöbb anyag elveszett a “cibere-űrben”. Ha valaki felvette a Káfé számára készített interjút a saját oldalára, mint például Balla D. Károly a Webutópiát, az megmaradt, a Moldován Istvánnal, a Magyar Elektronikus Könyvtár főmunkatársával készített Erdély is MEK-eg?, melyre mindössze linkeltek (vagyis nem vették át saját szerverre az anyagot) , elveszett. De jól van így: az marad meg, amire igény van.

 

Ápropó igény  Az igény részemről az volt, hogy jobban és azonnal tudjak hozzászólni a “ közös elbeszéléshez”. A ’89-es fordulat után számíthattam évente átlagosan két-három szépirodalmi szövegem publikálására, többé-kevésbé rendszeresen újságíróként is jelen voltam, elsősorban a Brassói Lapokban, de bogáncsolni, ugye, nem lehet féléves eltéréssel, sem perforálni, olyan lenne az, mint az avas vaj, amit friss kenyérre kennek. Számomra sokat jelentett az ugyancsak volt-Korunkos Szabó Géza Erdélyi Teraszában jelen lenni úgy, hogy a délelőtti kávészünetemben megszületett “zanzibárom” ő ugyanaznap publikálta. Hasonlóan jó kapcsolatom alakult ki a Lenolajjal, mely egyperceseim közli rendszeresen, a Káféban pedig főként publicisztikai írásaim, például Az én Koreám, jelentetjük meg folyamatosan. Ha már a modern technikának köszönhetően ebben az egyénhez még közelebb került “globalizált faluban” megadatott – Bill Gates, Jobs, kinek köszönjem? – hogy a távolság (Stockholm – Erdély) ellenére egyenlő félként jelen lehessek, miért ne használnám ki a lehetőséget?

  A Káfé, vagyis a Káfé Főnix egy működő online műhely az erdélyi netirodalom egén, többéves rendszeres jelenléttel ezt elértük. Amikor ez év tavaszán az Eirodalom.ro beindult, nem ütközött akadályba a lapot erdélyi irodalmi fórumként elfogadtatni. A Káfé emblémája a Korunké, a Helikoné, a Székelyföldé mellett szerepel.

 

Platform  Hogy mennyire erdélyi a Káfé Főnix, s hogy benne az erdélyiség mennyire platform – tulajdonképpen soha nem volt az. Úgy alakult. És egyáltalán: nem fogalmazgattunk kiáltványokat. Hogy a “magunkról” rovat ne maradjon üresen, időnként ilyeneket írtam: “Célunk olyan szövegeket írni, egyedi műveket létrehozni, amelyeknek alkotása, publikálása örömet okoz és elgondolkoztat.” Ez elég tág keret, megnyugtató nyitottságról árulkodik. Sose kérdeztem, de úgy gondolom, hogy szerkesztő- sőt szerzőtársaim  hasonlóképpen gondolkoznak. Nem tartunk előzetes megegyezéseket, nem elemzünk lapszámokat, a szerkesztők levelezése a kezdetektől máig nem haladja meg jelenlegi írás terjedelmét. A transycanos Káfé megszüntekor elhangzott, hogy nem tudtunk eléggé közösséget alkotni, nem közöltünk például kritikát alkotóinkról. A megfigyelés helyes, a vád viszont kevésbé érvényes. Ugyanis mi – anyagiak, népes szerkesztőség hiányában – „hozott anyagból” dolgozunk, s a kritikusok nem ültek be hozzánk kávézni. Köldöknézésből nálunk interjúvolásra futotta, hogy felfigyeljünk tagtársaink Káfén kívüli eredményeire. Bár néha még az is fölöslegesnek tűnik a szememben – hiszen mi mesélni akarunk, nem „csoportosulni”. Azért jövünk össze internetes kávéházunkba, hogy elmondjuk véleményünk a világról, nem azért, hogy rangsoroljunk. Főként ne idegen szemek értékrendje szerint.

 

Számok, országok  Olvasóink között valóban a romániaik vezetnek, rájuk a magyarországiak következnek, nagyjából a szerzők aránya alapján. Hogy Hendi Péter be-bekukkint, magyarázza talán a svájci látogatókat. Hogy koreaiak betévednek, valószínűleg Az én Koreám sorozatomra, tévedésből teszik, a “Korea” hívószó csalja be őket, de hogy honnan vannak az angliai, finnországi, japán, brazíliai (!), lengyelországi látogatók a Káfén, ki tudja megmondani? Látogatottságunkat méri a szerver, én nem szoktam vizsgálni, úgyhogy igencsak meglepődtem, amikor jelen cikk írása közben belenéztem: március-április-májusban például az olvasók száma 17 és 24 ezer között volt. Elosztottam ezt a számot harminccal, hatszáz lenne átlagosan naponta. Jól nézem? Ha leszámolom a szövegükre kíváncsi szerzők kattintgatásait, akkor is napi ötszáz, az igencsak szép szám, én legalábbis annak ítélem meg.

 

Nevek, nevek  Mindig is volt egy tucatnyi irodalmárból és tucatnyi fotósból álló törzsgárdája a lapnak. Ez a törzsgárda állandóan változott, újak jönnek, egyesek elmaradnak, és mindig is akadtak kevésbé szoros pályán keringők. Minthogy nem valószínű, hogy a Korunk olvasói mind a Káfé böngészői, listát írtam számukra az utóbbi félévben gyakran előforduló nevekből. Irodalmárok – nem ábécé-, hanem fordított megjelenési sorrendben: a már említetteken (Cseke, Cselényi, Gergely) kívül: Tánczos G. Károly, Gyárfás András, Somorčík Sz. Rozália, Krebsz János, Keszthelyi György, Demény Péter, Dancs Artur, Ady András, Máriás József. Fotóművészek: Moldvay Katalin, Ádám Gyula, André Zsuzsa, Hegedűs Zsolt, Márton Ildikó, Ilyés Kinga, H. Szabó Sándor.

 

“Történelmi jelen”  Ha valakit a földrajzi szórás érdekelne: nyitrai Somorčík,  magyarországi Krebsz, Baden-Badenben él Moldvay, Stockholmban Hegedűs. A korábban meg nem nevezettek közül: Kanadában lelt hazára Pusztai Péter, Bécsben Székely-Szabó Tamás és Gyalai István, Marseille-ből küldi magyar és francia szövegeit Agnel Hídvégi Éva, (a magyarországi) Kisecsetrõl Kerekes Tamás, Bilbaoból a fotóit Hajdú Mónika, New Yorkból levelezik Dancs Artur, a svájci határ mellől Hendi Péter. Korán bekerült költőként is az ungvári Balla D. Károly, próbálkozás történt az újvidéki Beszédes István “honosításával”. Vagyis mégis fontos a történelmi szempont. A “történelmi jelen” – hogy hát hadd ”lélegezzünk” együtt. Talán nem beteges nacionalizmus azt állítani, amit az Internetcsinálók sorozat mottójához kölcsön vettünk: “A Trianon-örökség kommunikációval visszavonható.”

 

Jelenlét  A Káfé nyitott: “be lehet ülni” és “felolvasni” egy saját szöveget. “Meghallgatni” másokat. Véleményt nyilvánítani. Célunk, ha mégis lenne, hallgatólagosan elfogadott: a szó meg a kép tisztelete, vagyis az igazságkeresés. Az alkotás öröme. A jelenlét. Megkeresett nemrég munkahelyemen, a Stockholmi Városi Könyvtár nemzetközi részlegén egy könyvkölcsönző, mint kiderült, olvasóm a Káfé Fõnixen. Nem tudtam, hogy stockholmi olvasóim is vannak, s hogy azok szabadelvűségben hozzám közel állnak. Nos, az illető nemcsak látta Szerződésem Orbán Viktorral című sorozatom, hanem ajánlotta is azt demokrata barátainak, akik a világban elszórtan élnek. Akkor éreztem, hogy értelme volt. Nemcsak megírni a jegyzeteket, hanem felhúzni a “házat”, megteremteni a Káfét, amely lehetővé tette a megjelenésük.

 

 

Gergely Tamás, Stockholm   

/Megjelent a kolozsvári Korunk 2012/10-es számában/