‘Rövidpróza’

 

Cselényi Béla: Behelyettesítés

2021. május 23.

Kamaszkorom óta behelyettesítem az esküvői frakkot és a menyasszonyi ruhát a pizsamával és a hálóinggel. Nemcsak a mámoros fiatal pár éjszakai öltözékével, hanem a lázas betegek köntösével is. Igen: a szerelemben és a betegségben van valami közös: a láz. Én nem hiszek a vőlegény és a menyasszony büszkeségében; ők zavarban vannak, akár a házigazda, aki […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Szentgyörgyi László: Márai mindenek felett

2021. április 20.

− Pedig de jó lett volna a sok értelmetlen okoskodás, „hozzáértő” idétlenkedés – politikai kommentárjaira gondolt elsősorban – helyett igazi prózát írni, bár egy vékonyka könyvre valót, ami után az ember lelkiismeretfurdalás nélkül mondhatja: ez és ilyen vagyok, ennyit értettem meg az életből, minden leírt soromat vállalom – okoskodott a kocsma sarokasztalánál, hátát a kinti […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Szentgyörgyi László: Lepsénynél még megvolt

2021. április 19.

Már a tízéves érettségi találkozóra szinte tökéletesen megfeledkeztek róla egykori osztálytársai. Pedig a középiskolai négy esztendő alatt Samu ott volt mindenhol, részt vett mindenben, de a maga tartózkodó módján, anélkül, hogy valaha is reflektorfénybe került volna. Az akkoriban gyakori házibulikba elment, ha hívták, de ha nem volt ott, senkinek sem tűnt fel, senkinek sem hiányzott. […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Cselényi Béla: A görögdinnyék vércsoportja

2021. március 16.

(2021. március 10-i álmom) Másfél kicsi görögdinnyéből fejhallgatót szerkesztek mikrofonnal. Bal fülemen 0-s vércsoportú görögdinnye van; vízízű. Jobb fülemen AB vércsoportú a dinnye; elég éretlen. A szájamnál lévő “mikrofon” Rh-negatív. Vérvörös belű, finom, édes. Budapest, 2021. III. 15.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Elekes Ferenc (86 esztendős – Isten éltesse!)

2021. március 4.

A vén hülye Régebben pirulákat szedtem az idegeimre. Először fehéreket, de azoktól sápadt lett az arcom, én pedig nem szeretem a sápadt arcokat, még a sajátomat sem. Mondtam is a patikus kisasszonynak, legyen olyan kedves, adjon nekem színes pirulákat, mert a fehérektől sápadt lesz az arcom. – Hozott receptet?– kérdezte. Mondtam, hogy nem. És mondtam […]

Tovább | 3 hozzászólás »

Para Olga: Szent a béke

2021. február 12.

Az az igazság, én is, mint annyi más ember – előítéletektől sem mentesen -, örökké haragudtam a bal kezemre, mert gyakran megesett, hogy a sebtében végzett edényelrakás során, a bal kezem vette ugyan a parancsot, hogy fogd meg, és én szorítottam is, de ma sem értem, miért, legtöbbször csak azt hittem, véletlen, de aztán minden […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Bölöni Domokos: Kokárda

2021. január 29.

Az állomás felől jött, andalgó léptekkel, félszeg mosollyal közeledett. – Megihatnánk valamit – ajánlotta merészen. Nem állok le ismeretlenekkel, mégis váratlanul ezt mondtam: – Tudok egy csendes kávézót… Maga, ugye cigarettázik, nekem már nem szabad –, de ott kitűnő az elszívó berendezés, pár perc alatt odaérünk.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Gittai István: Vacsoraidő

2020. december 24.

Miután megköszöntem az Istentől jött ötletet, lerogytam egy krumpliszsákra, hogy senkitől sem zavartatva végiggondoljam az előttem álló telet, amely a jelek szerint jóval fenyegetőbbnek és sanyarúbbnak tűnik a sokévi átlagnál. Először is: derűm – legbecsesebb holmim – megóvása érdekében naponta kijárok majd az állomásra, s úgy teszek, mintha a nyár érkezésére várnék. S nagyon, de […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Gittai István: Földön heverő kődarab

2020. december 16.

A belső hangra, én mondom, érdemes hallgatni. Ha másért nem, hát azért, mert makulátlan a csobogása, és értelmében szemernyi hátsó szándék sincsen. Ez a hang úgy bukkan fel, mint a szabad levegőre vágyás, mint a madarak megirigyelése. S egyszeriből úgy tűnik: bármi elérhető. De még mennyire! Kinyújtom a karomat, s a madár rászáll. Befordulok a […]

Tovább | 1 hozzászólás »

Gittai István: A hely

2020. október 28.

Kissé csodálkozva vettem tudomásul, hogy a vízimalomhoz tartozó nagy gyümölcsös sarkában, a százéves diófák lombjai között megbújva áll egy épület, nagy ablakokkal. Vadászháznak, műteremnek, kéjlaknak egyaránt alkalmas. Ahova szükség esetén be lehet menekülni a nehéz idő elől, ahova el lehet bújni a kíváncsi, zajos, hisztérikus világ szeme elől, ahol zavartalanul meg lehet faragni kőből, fából […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

B. Tomos Hajnal: Tanulmány

2020. október 21.

Kameránkat a szellőztető lyuk nyílásához rögzítjük, eléggé lazán, hogy aztán irányítani lehessen a szoba bármely sarka felé. Ezt még időben elvégezzük, amíg a Gyermek (öt-hatéves kislány) alszik, hogy ne fogjon gyanút. Körülbelül húsz perc múlva a Gyermek halkan felnyüszít, felpúposítja fenekét a takaró alatt, miközben fejét teljesen betakarja.

Tovább | 2 hozzászólás »

Dinók Zoltán: Rejtvényt fejteni

2020. október 20.

Az író most szünetet tartott az írásban. Kérte a feleségét, adjon neki valami házi munkát vagy bármit, amivel megfeledkezhet az irodalomról, vagy legalábbis másfelé terelődik az agya és a gondolatvilága… Így hát az a kezébe nyomott egy rejtvényt s egy tollat. –Fejts rejtvényt! – mondta Szilvia Mihálynak.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Gittai István: Perceptor

2020. október 19.

Meg nem tudnám mondani, hogy hányszor kopogott be hozzánk a perceptor. Így hívták, hát így nevezem én is az illetőt, aki nem volt más, mint adószedő. Ideges, követelőző hivatalosság, aki a fenyegetéstől se riadt vissza, pláne ha Apánk nem volt odahaza. Kitörölhetetlenek azon félelmetes pillanatok, amikor az utcaajtó előtt állva parancsolóan bekiabálta, hogy kössük már […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Gittai István: Érintések

2020. október 17.

Az első érintés – orrheggyel az enyhén hullámos hajon – akár véletlenül is történhetett volna. Alig volt észrevehetőbb, mint egy kellemes illat mély és mámoros beszippantása. Hogy mégse személytelen és elfelejthető moccanat lett, abban Érintettnek is nagy szerepe van, hiszen sóváran várta és fogadta Amaz első jelét. Áramütés, lehelet megszegik, józan ész óne. Szem a […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Gittai István: Kiruccanás sínautóval

2020. október 16.

A többszöri felszólításra sem engedelmeskedtünk. Az őr meg lőtt. Szerencsére a levegőbe. Sínautónkat nem lehetett megállítani. Úgy szakította át a vaskaput, mintha madzagból volna. Mire az őr újratöltött, a sínautó már lőtávolon kívül járt velünk. Ennyi az álom. A sínautó ugyanis ekkor átrobogott velünk a valóságba.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Para Olga: Készülődés

2020. október 12.

Ami szép és megőrzésre méltó, az beépült a lelkembe. A többi úgyis kacat utánunk, régi megsárgult levelek, amelyek senkinek sem mondanak semmit… De mielőtt eltépem, még átlapozom őket, beleolvasgatok. Emlékezem. A legszebb, legőszintébb szerelemmel ajándékoztam meg a nagy Őt. Plátóian tiszta volt ez az érzés. Hisz önmagamnál is jobban szerettem. Azt hittem, örökké tart.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Gittai István: Visszapillantás úgy tizenöt évnyire

2020. október 10.

A földhivatalban annyira fagyossá vált már a hangulat, hogy aki tehette, hónapszámra terepen ült vagy kivárta az első felleges éjszakát, s nekivágott a zöldhatárnak. Volt, aki a legközelebbi faluban lecövekelt, s azóta is sóváran néz kelet felé. Az elmenők zömét azonban Amerika és Kanada ölelte kebelére.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Gittai István: Profik

2020. október 9.

Esküdtünk arra, hogy véres verejtékkel megszerzett profizmusunkat előbb-utóbb méltányolni fogja majd az erdő. Hogy milyen formában, azt ki-ki másként gondolta. Nem is volt ez titok miközöttünk. Dinnyés Jani egy őzgidát óhajtott volna hazavezetni nadrágszíjon, Sántha Miska egy általa már korábban kiválasztott hársfarönkben reménykedett.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Gittai István: Az élet dolga

2020. október 8.

A táviratban jelzett időpontban érkeztem. A peron megbolydult méhkas, meg bábeli nyelvzavar. A nagy óra alá igyekszem, ahol is sosem látott, távoli vénkisasszony nénémnek kellene várnia rám. Kezemben újság, nyakamban fehér sál, bal bokámon kis rézcsengő. E három ismertetőjel vénkisasszony néném kívánsága volt. Ott állok az óra alatt, teszem-veszem az újságot, igazgatom a fehér sálat. […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Gittai István: Csodabogár

2020. október 6.

Lódicsné hetedik gyerekként szült egy autócskát. A szülészet és a környékbeli utcák csodájára jártak. Merthogy az újszülött ugyanolyan hús-vér csecsemő volt, mint a többi aznap világra jött, csupán alakja volt autószerű, egészen pontosan Volkswagen márka. Lódicsné nemigen értette a gének ilyetén furcsa játékát, de kétóránként azért megszoptatta a követelőző csodabogarat.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Cselényi Béla: Spleen

2020. október 5.

A királykisasszonynak nem volt étvágya. Vékony lett már, mint a nádszál. Jöttek a bölcsek; díványra fektették, hadd pihenjen, gondolkozzon. Közben kérdeztek tőle ezt-azt.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Gittai István: Rokoni szálak

2020. október 2.

Sorkatona koromban, egyik este takarodó után, félálomban sírdogálás ütötte meg a fülemet. Felültem. A második üteg káplárja térdepelt az ágyamnál, könnyek között bocsánatért esdekelt, és drága jó apámnak nevezett. „Megbocsátok” – mondtam neki, s megveregettem a vállát gyengéden.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Gittai István: Magas labda

2020. szeptember 28.

„Vajon lehet-e gyógyítani azokat, akik már nem tudnak szeretni?” – kérdezte a végzős osztálytól Tamás úr, aki május közepén ezeridegenként lépett be az utcáról a terembe. Elfogadható választ Tamás úr nem kapott ugyan, de szeget ütnie sikerült a serdülő fejekbe. És micsoda szeget. Mint akiknek átállították az antennáját sárgáról szénaillatra.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Gittai István : Hangszalag

2020. szeptember 26.

Akkoriban nagyokat és mulyákat álmodtam. Olyanokat, hogy elefánt vagyok, kergetnek, megfognak és letörik az agyaramat. Ott duzzogok az árokparton, rám esteledik, és nem merek úgy, csonkán hazamenni. Meg olyanokat, hogy távol-keleti főkonzul vagyok, s azért kell lemondjak, mert rájöttek arra, hogy otthon felejtettem a zsebkendőmet. Időközben mulyaságom – akár a pionírtábor – nincsen már. Manapság […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Gittai István: Hétvége

2020. szeptember 24.

Barátom, Higge unszolására a szabadban töltöttünk egy hétvégét. Gyalog mentünk, gyerekekkel és cókmókokkal a hátunkon. Higge hobbiból értett a kövekhez, nejének pedig az érintései voltak nem mindennapiak. Azon a hétvégén erről több ízben is megbizonyosodhattam. Műértő se bűvöl különben antik szobrocskát, mint az én Higge barátom egy-egy omlásból, patakból kiemelt kődarabot.

Tovább | Nincs hozzászólás »