‘Rövidpróza’

 

Szakonyi Károly: A matróz

2019. február 21.

Ő volt az a matróz, aki észrevette az árbockosárból – amire már epedve, türelmetlenül vártak –, s kiáltotta: – Föld! Föld!… – Hogy ujjongtak akkor a többiek odalenn a fedélzeten! Még a kapitány is! Térdre vetették magukat, s imádkoztak; tikkadtan, püffedt nyelvvel, rekedten suttogták a hálát. Ő meg örömkönnyeivel küszködve és dagadó kebellel mindegyre csak […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Zsidó Ferenc: Nemzetféltő étvágy

2019. február 20.

Laskát mindig elszomorították a népe fogyására vonatkozó adatok. Hogy Magyarország lakossága 1990 óta folyamatosan csökken – annak ellenére, hogy az elcsatolt területekről szép számban vándoroltak be „hazavágyó” nemzettársak. Hogy Erdélyben tíz év alatt háromszázezerrel lett kevesebb a magyarok száma, s hogy a Vajdaságban is, jaj! Hát mi lesz ezzel a parányi néppel? Valóban alkonya közeledik?

Tovább | 1 hozzászólás »

B. Tomos Hajnal: Igazgatóhelyettes

2019. január 31.

– Végre ma kézhez kaptam régóta esedékes kinevezésemet, amelyen világosan, fehéren feketével írja, hogy mától én vagyok a cég IGAZGATÓHELYETTESE. Életem álma teljesül ebben az egyetlen szóban. Nem gürcöltem 22 éven át hiába, vállaltam a legalantasabb munkát is, ugrottam, valahányszor füttyentett egy-egy nyámnyila főnök, hordtam utánuk a diplomata-táskát és készségesen röhögtem az ízetlen vicceiken. Arról […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

B. Tomos Hajnal: Búcsúlevél

2019. január 23.

Kedves Gazdim! Még mindig így szólítalak, mert most sem időm sem kedvem egyéb titulusokon törni a fejem. Értesítelek, hogy világgá mentem. Nem tűrhettem tovább azt a hanyagságot, sőt egyenesen lenéző, semmibevevő magatartást, melyet az utóbbi időben irányomban tanúsítottál.

Tovább | Nincs hozzászólás »

B. Tomos Hajnal: Ha pávakakas lehetnék

2019. január 22.

– Már elértem életemben egyet s mást, de undorodom az önfényezéstől. Aki ismert engem ezelőtt harminc valahány évvel, akkor már úgy is kialakított rólam egy megrögzött képet. Ahányszor csak rám pillant, maga előtt látja a csont-sovány sápadt asszonyt, aki épp átment egy válóperen s ott maradt a minimálbérével, meg a két apró gyermekével egy adósságra […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Gergely Tamás: Világév

2019. január 21.

(Láng Zsolt-paródia) Előttem áll, illetve itt állok előtte, az első svéd vámpír előtt, nem hittem volna, hogy ilyen mázlim lesz. Látó-igazolványom működött, most az egyszer szerencsém, hogy csak románul meg magyarul áll rajta szöveg, a franciából nulla svédek rögtön elhitték, hogy újságíró vagyok, jegyzetelő író, rendes ember, ember egyáltalán, bár kelet-európai.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Nagy László Mihály: Felhőkarcoló-hiba

2019. január 17.

Öcsi az 5-ös sugárút melletti sétányon poroszkált, nem sietett, körülötte az autók egymás hátsójába martak, dudáltak, burrogtak, őt mindez nem érdekelte. Ilyen Amerika, ahol mindenki amerikai módon él, gondolkodik és angolul beszél. Öcsi lépkedett, hümmögött és magyarul gondolkodott. Napközben neki is amerikaiul kellett gondolkodnia és angolul beszélnie. De most magyarul gondolkodik és beszél magában, néha […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

B. Tomos Hajnal: Mit akart megtudni?

2019. január 17.

– Délelőtt tíz körül átjött hozzám. Szó nélkül leült egy fotelbe és kávét töltött magának. Aztán összehúzta vállán a horgolt nagykendőt és mereven nézett a szemembe. Néha belekortyolt a kávéjába, de tekintetét nem vette le rólam. Már kezdtem nagyon kényelmetlenül érezni magam. Kérdeztem, mi történt vele, de semmi jelét nem adta, hogy hallaná szavaimat. Amikor […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Beleolvastunk…

2019. január 16.

Kaskötő István novelláskötetébe (A látogató – MEK) Hosszabb-rövidebb írások váltogatják egymást, egyben viszont megegyeznek: életünkről, gondjainkról szólnak. Megjelenésük a Kaláka Műhely égisze alatt történt, a hét elejétől hozzáférhetők az interneten, a Magyar Elektronikus Könyvtárban. Ötletszerűen válogattunk a kötet anyagából, egy rövidebb és egy hosszabb irást. A szerkesztő általában elolvas minden  eléje kerülő írást. Most is […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Beleolvastunk…

2019. január 14.

Szente B. Levente mesekönyvébe: Az ezüsthajú tündérleány (MEK) Múlt hét végén került föl a Magyar Elektronikus Könyvtár „polcaira” munkatársunk és barátunk, Szente B. Levente – korábban az Erdélyi Gondolat kiadónál megjelent – mesekönyve, Az ezüsthajú tündérleány. Az esemény igazából meghosszabbitja egy évekkel ezelőtti irodalmi esemény hatósugarát – hiszen a kötetbeli mesék élnek, újra elérhetőek, bárhol […]

Tovább | 1 hozzászólás »

Nagy László Mihály: Hangszerek

2019. január 8.

Betöltötted a 18-at, nagyapád mondta, kapsz egy Super Carpaţi kismotorbiciklit. Boldog voltál, bár a motorbicikli csak 75 köbcentis, de mégis motorbicikli. Megtetted tatádig a 200 kilométert a „székely gőzössel”, az se ment gyorsabban, mint a te leendő motorod. Tatád felköszöntött és azt mondta, a többit holnap.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Molnár Vilmos: A hídmanó

2019. január 1.

Minden híd alatt lakik egy hídmanó. Nem olyan félelmetes, mint a pincemanó, nem olyan titokzatos, mint a padlásmanó, de manónak manó ő is. Kicsit tartózkodó, vagy inkább bátortalan, ami abból adódik, hogy a híd aljának kétfelé is van kijárata. Ezért ott nincsenek olyan meghitt zegek és zugok, pláne nem kuckók, mint amilyenek a pincében vagy […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Ljudmila Petrusevszkaja: A szokolnyiki eset

2018. december 27.

(Az eset a városi folklór sajátos műfaja, amely rendszerint ezekkel a szavakkal kezdődik: „Hallottam egy esetről…” Ezeket a történeteket kórházakban, közlekedési eszközökön, úttörőtáborokban, egyszóval olyan helyeken szokták elmesélni, ahol az embereknek még van idejük.) Élt a háború elején Moszkvában egy asszony, a férje pilóta volt. Nem nagyon szerette, de nem éltek rosszul. Amikor kitört a […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Nagy László Mihály: Két szék között a pad felett

2018. december 12.

Ismeretlen számról hívtak, de felvetted. Bocskor Brigitta vagyok, a számot Molnár Gyulától kaptam, tudnánk beszélgetni négyszemközt? Találkoztatok. Két dolgot szeretnék mondani, a személyes az, hogy ez a ház az édesapámé, de ő meghalt, én Székelyvásárhelyen lakom, s hetente egyszer vagy kétszer fel kell jöjjek, nehogy azt higgyék, üres a ház… Te itt laksz, két naponként, […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Para Olga: Aggodalom

2018. november 29.

Az anyaméhben még mindenki egyenlő talán, vagy már ott is meghatározó a genetikailag bekódoltakon túl, hogy a kinti világból mitől válik a táplálék éltetővé, a vitamindús étrend, a stressz nélküli élet, a lelki béke és nyugalom mind-mind beépül a megszületendő új csodába, a csecsemőbe? A hangok, az ízek a családi légkörből, és rezdülés lesz valahol […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Gergely Tamás: Almafácska

2018. november 23.

Míg a fáknak megvolt a lombjuk, nehéz volt észrevenni. Egyéb fák között, és váratlanul a léleknek: ki gondolná, hogy a tóhoz lépésnyire közel egy almafácska létezik?! Létezik: él, gyümölcsözik.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Nagy László Mihály: Elismerések, utolsó cseppig

2018. november 21.

A jól végzett munkát elismerik, díjazzák – mondják. Az első díjat az oviban kapod: „A legcsendesebb óvódás”. A másodikat az elemiben: „A legjobb házi feladat.” Középiskolában:” A legjobb matekes”.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Nagy László Mihály: A hála

2018. november 13.

Az óvónénit Böske óvónéninek szólították. Az ovisok már hazamentek. Itt volt az ideje, hogy ő is azt tegye. Egy öreg nénit vett észre az utcán, keservesen sírt. Odament hozzá, megkérdezte, mi a baj. A néni elmondta: lekéste az utolsó buszt, s már csak a hajnali „kursza” maradt számára, ő pedig senkit nem ismer a városban.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Nagy László Mihály: Kofák és pofák

2018. november 3.

Ahol van piac, ott vannak kofák és  piaci pofák. A piacnak is van pofája. A vásárlókat ismerjük, közéjük tartozunk. Kimosdott újgazdagok, közép-pukkant értelmiségiek, fiatal altok. A túlélő középosztály minden árnyoldala képviselteti magát eladóként, vásárlóként egyaránt, és van a piac, mondjuk oroszpiac. Egy orosz kofa, vásárló sincs, majd senki nem tud oroszul.

Tovább | 1 hozzászólás »

Nagy László Mihály: Kiderült, hogy beborult

2018. szeptember 28.

Befejezted az adásodat, már csak az időjárás jelentés volt hátra és már indulhattál is az Országos Meteorológia Intézet találkozójára. Beolvastad a szöveget, s készültél a műsorzárásra, amikor felvillant a telefongomb, az egyenes adásba belépő hívás. Felvetted. A hang nem volt barátságos:

Tovább | Nincs hozzászólás »

Kölcsönsorok: Kocsis Francisko

2018. szeptember 22.

A szereplő / Personajul Ő írásom szereplője. Kitűnően ismerem. És ő is engem. Annyira jól, hogy elfog a nyugtalanság: még képes lenne a helyembe lépni. Hogy a tudtom nélkül én leszek belőle, anélkül, hogy egyáltalán észrevenném.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Kölcsönsorok: Kocsis Francisko

2018. szeptember 21.

Elfogyott a teremtő gyufája / Autorul a rămas fără chibrituri Titokzatos tájakat képzelek el, melyeket csak egyetlen ember, legtöbb kettő ha láthat; szokatlan tájakat, történetek hátteréhez, hogy elleplezzem a mögöttük meghúzódó roppant űrt. Tekintetem észrevesz mindent, ami nem tökéletes: egy hirtelenül megrezdülő levél, faág mögött felsötétlő tér tűnik fel, egy közönséges csóka röpte nyomán sötét […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Szabó R. Ádám: Lássuk csak

2018. szeptember 18.

Egy hideg, őszi estén, nem amerikai, még csak nem is nyugat-európai kisvárosában kíváncsisága által vezérelve (merthogy ilyen is volt neki), Rozsé eldöntötte, hogy másnaptól láthatatlan lesz. Az emberiség egyik nagy közös tapasztalatában ő is osztozott: nem hitte, hogy az emberek az igazi valójukat mutatják mások, a társadalom, az ő társaságában.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Szabó R. Ádám: Mindenki jól van

2018. szeptember 14.

Rozsé a buszon ült, a hátsó részen, úgy helyezkedett mindig, hogy ne kerüljön senki a háta mögé. Mindenki legyen csak szem előtt. Előtte. Csak hátakat látott, tarkókat, arcot egyet sem. Mellőle egy öreg bácsi próbált lekászálódni, közeledett az ő megállója.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Nagy László Mihály: A paradicsomban

2018. szeptember 12.

A tengerpart mindent megért, napfelkelténél a parton ültetek, megzabáltátok a reggelit, és hagytátok, hogy lenyűgözzön a látvány, utána, uccu neki, dobd el magad, vizes legyen a hajad jelszóval, bele a jócskán sós tengerbe. Ez minden nap megismétlődött.

Tovább | Nincs hozzászólás »