Hazafelé kerekezve a Hudson partján a tegnap este élénk orgonaillatot suhintott rám a folyó felől érkező alkonyat szellője, és rögvest ezt követően arcomba is csapott szelíden a kerékpárútra behajolt orgonaág, miközben én a napnyugta színeibe merengtem a város felé süvítve kedvenc útvonalamon. Az arcomba nyúló fürt mélyen hajolt ki az útra, kicsit tőből megtörve, valószínűleg […]

Először jártam őshazámbanNéhány évvel ezelőtt egy családi beszélgetés során kiderült, hogy bennünk bizony örmény vér csörgedezik, s a nevünk nem csak azért szokatlan Magyarországon, mert őseink jókedvükben voltak nevünk választásakor, hanem mert örmény eredete van. Évek múlva, aztán végre lehetőségem adódott, hogy Örményországba utazzak és láthassam a helyet, ahonnan őseim származnak. Örök turistaEddig amolyan örökös […]

Miután reggel elhagytuk az utolsó gleccsereket, a Beagle-csatornán hajózunk délre, Ushuaia fele. Az idő tűrhető, nem esik az eső – igaz, a szélnek mintha eszébe jutott volna hogy azért mégiscsak Patagóniában vagyunk, becsületesen fúj. Mire kikötünk, kisüt a nap is, szebb időt kívánni sem lehet. Ushuaia egy csodás öbölben fekszik, az Isla Grande sziget déli […]

Gyerekkoromban gyakran jártunk nagyszüleimhez Hódmezővásárhelyre, amelynek félútján volt található Kecskemét. Akkor még a Volánbusz is tartott 10-15 perc pihenőt, s ha a vízkék bogárhátúnkkal mentünk, akkor is gyakran megálltunk egy sétára, sütire… – más világ volt, nem siettünk annyira.Januári egynapos kirándulásunkat mesélem: Mikszáth Kálmán Beszélő köntös kisregényének helyszínén jártunk, a ma 112 ezer lakosú Kecskeméten.

Indulunk Nyezsinbe. Már bent ülünk a kocsiban, amikor hirtelen elhatározással megkérdezem Ivan Kazimirovot, megtekinthetnénk-e előbb Bábij Járt. – Persze, nincs messze – jön a válasz. Hogyhogy nincs messze? – villan fel bennem a kétkedés. Képzeletemben a tömegsír valahol kint van, távol a várostól. Jogos lehet a kérdés, hogy miért ez a kitérő. Ám itt, Kijevben, […]

1943. január 13-án történt a frontáttörés a Donnál. Salamon Ernő századát, a 110/43-as századot rögtön útnak indították nyugatnak. Akiket az előrenyomuló szovjet csapatok utólértek, azok megmenekültek. Sokan a davidovkai kórházba kerültek, ahol meggyógyították, feltáplálták őket, és azután a hátországba szállították. A voronyezsi áttörés után a fasiszta megszállók kiadták a jelszót a századparancsnokoknak: élve ne hozzanak […]

(Ukrajnai utakon) A második világháború idején hatalmas embertömegek utaztak egyik helyről a másikra, s mindennaposak voltak tragikus, a végzetes pusztulással járó „kalandozások”. A haláltáborok transzportjai, a munkaszolgálatosok erőltetett menetei az embertelenség kényszerturizmusának elfajzott megnyilvánulási formái. Az alábbi útirajz szerzője, egykori bukaresti újságíró, majd izraeli kivándorló, végül is Nyugat-Európában hunyt el. Írásában annak az erdélyi költőnek […]

Munkatársunk afrikai riportja V. Az ország címerében lopárdfej – az erő, a dinamizmus jelképe. Szimbólum. Kongó „öregjei” – a mai fiatal, magára ismedrő nemzedék előtti generációk valóban a dzsungel rettegett vadjának erejét, fürgeségét tekintették a legnemesebb erénynek. A jelkép megmaradt, de az erőnk, a dinamizmusnak ma már egészen más megtestesítői vannak. Például a GECOMIN.

Munkatársunk afrikai riportja IV. A XIX. század derekán, amikor az első európai, dr. David Livingstone megpillantotta a hihetetlen méretű vízesést, a csendes vizű Zambézi óriási medertörlését, országa akkori királynőjének tiszteletére Viktóriának nevezte el. Pedig akkor már réges-régen megvolt a neve a természeti csodának. Mosi-oa-Tunya. Az őslakók nyelvén: mennydörgő felhő. Találóbb elnevezés aligha akadna!

Munkatársunk afrikai riportja II. Tíz órai repülés után az első ember, akivel a Dar es Saalam-i röptér kijáratánál találkozunk, ránk néz, mosolyog – villan hófehér fogsora és mondja, majd megismétli a szót: – Dzsambó. Bólintunk. Nyújtja a kezét. Amikor kezet fognánk, beleüt a tenye­rünkbe. Mond még valamit saját nyelvén, szuahéliben, de amikor látja, hogy csak […]

Munkatársunk* afrikai riportja (I.) A repülőgép szárnya alatt háromszín keveredik. A fehér, a bárányfelhők játékos összevisszasága, az ezüstös-kék, a Földközi-tenger fodros íve és a barnás-vöröses föld, Olaszország keleti partvonala. Akkora magasságból mindez egységes, harmonikus egészet alkot, és ki tudná megmondani, vajon az az élére-lapjára állított gyufásdoboz-halmaz, az a cérnavékony vonalszövevény (biztos: széles, nagy utcák) ott […]

Zichó Viktor 13 ezer kilométert biciklizett Kőrösi Csoma Sándor szülőfalujától a sírjáig Elzarándokolni Kőrösi Csoma Sándor dardzsilingi sírjához napjainkban már nem egy világraszóló vállalkozás, feltéve, ha repülővel és vonattal utazik az ember. A komáromi születésű Zichó Viktor azonban az erdélyi tudós és vándor előtti tisztelgésnek egy sokkal emberpróbálóbb és kalandosabb módját, a kerékpáros utazást választotta.

I. Moszkvában negyven évvel ezelőtt, az Afganisztán szovjet megszállása miatt több ország által bojkottált nyári Olimpia évében jártam. 1980-ban kémiai kutatóintézetünk dolgozói előtt ritkaságszámba menő alkalom nyílt külföldi tanulmányútra jelentkezni.

A finn főváros, Helsinki nyüzsgő kereskedelmi központja rendhagyó kápolnával gazdagodott [2012-ben]. Az evangélikus „Csendkápolnában” vallási szertartásokat nem rendeznek, viszont bárki elbeszélgethet az egyház vagy a szociális gondozóhálózat képviselőivel, segítséget kérve – és sokszor kapva is – személyes problémájára. A buszpályaudvar közelében álló, szoborszerű épületet látva olyan érzésünk lehet, mintha az építményt a földön kívüliek hagyták […]

Büszkeség – ez a szó nem fedi a valóságot… Tiko Vilka [Vilka nyenyec keresztneve: Tiko; az orosz apai és keresztneve: Ilja Konsztantyinovics] nem büszke, hanem jószívű és bátor. Tanító volt. Nemcsak nyenyeceket, hanem oroszokat is tanított, azt mondta: ne féljetek élni, az életnek magasztos értelme van, az élet örömet ad, nehéz, de szép is, és […]

Miután az esőáztatta koradélutánt átaludtam, a koraestével azt egy kalap alá véve, meg sem lepett, hogy az éjszaka olyan éberen talált az időeltolódásomban, hogy a teljes könyv „kivégzése” sem tűnt eszement ötletnek. Csak annyira álltam fel a kényelmesen felpárnázott karosszékből és a székben magamra tekert takaró öleléséből a túlfűtött szobámban, hogy teát főzzek, egy jó […]

A KÜLFÖLDINEK MÁTÓL DRÁGÁBB Több mint egy év távolából idézem fel ezt a beszélgetést, és így nem állhatom meg, hogy epilógusként meg ne említsem: nekem lett igazam.

A MENÜ 3 MAO Az étkezőkocsiba hajnali hétkor kezdenek áramlani a szerelvény kínai utasai, s mire jómagam nyolckor helyet foglalok, már csak a személyzet üldögél a hátsó asztaloknál, s pálcikáival a tésztás levesben turkál.

KIK UTAZNAK, KIK UTAZHATNAK Az állomásokon nem tudok betelni a mindig ismétlődő látvánnyal, az utazókkal. Ezen a fővonalon az állomások jobbára impozáns, szürke épületek — legalábbis azok, amelyeknél megáll expressz vonatunk. Minden megállónál kínai írásjelekkel és pinjin átírás alapján latinbetűkkel, kiejtés szerint tüntetik fel a város nevét. Az utasok a legtöbb nagy állomáson alul- vagy […]

TAPOSÓLÁNC, VÍZIKOSÁR, VITORLA Vonaton utazni mindenképpen felfedező út Kínában. Ezer apró kép villan az utas elé, hogy végül is összeálljon egy olyan mozaik, amely a hivatalos látogatásokon nyert benyomásokat számos új vonással egészíti ki. Egy csatorna partján különös faszerkezetet látok, óriás hernyóként nyúlik a vízbe. Fiatal lány ül mellette, szemlátomást pihen egy kicsit. Mi lehet […]

A kínai vasúton utazni több egyszerű helyváltoztatásnál. Aki a szerelvényen ül — sugallja a vonat egész hosszában működő hangosbeszélő — a történelem sodrával tart. Szerencsére este szálltunk fel, és másnap értünk Kantonba— így a hangszórók jobbára hallgattak. Egy évvel korábban Pekingből utaztam Szucsouba, és reggel indultunk. EGY LÁTHATATLAN ÚTITÁRS A hálókocsi minden fülkéjében akkor pontosan […]

196. nap – március 14. (Az útinapló vége) Tegnap 103-ra emelkedett Indiában a koronavírussal fertőzöttek száma, ami, a népességhez arányítva, nagyságrendekkel kisebb fertőzöttségi szint, mint az európai. Ennek ellenére a kormány elrendelte a tanítás felfüggesztését és a mozik bezárását. Nem érzékelek feszültséget vagy pánikhangulatot, igaz, napok óta egyetlen helyivel sem beszélgettem.

194. nap – március 12. Dardzsiling több mint 1 500 kilométerre van Delhitől, India észak-keleti vidékén, Nyugat-Bengál államban. Az út kerek 24 órát tartott, ebből 21-et vonaton ülve töltöttem. Romániára nézve határozottan kínos, de tény, hogy a szerelvény nagyobb átlagsebességet produkált, mint a hazai vonatok többsége, pedig India a vasút fejlettségét tekintve nagyon távol áll […]

191. nap – március 9. Indiában tegnap a hivatalos adatok szerint 40 fő volt a koronavírussal fertőzöttek száma, s hogy ne rontsam a statisztikát, biztonsági intézkedéseket foganatosítottam.

188. nap – március 6. „Olyan, hogy indiai konyha, nem létezik” – mondta nekem néhány évvel ezelőtt egy indiai étterem tulajdonosa. Gondolom, hogy az indiai gasztronómia ismerői és szerelmesei közül páran most felszisszentek, s meg is értem őket, ugyanakkor világos számomra egykori beszélgetőtársam üzenetének lényege is: a szubkontinens konyhaművészete annyira változatos, régiónként olyan sok helyi […]