tavasszal a tél foga hull ha reccsenve olvad a tócsa

szemem napcsókra nyilik, a felhőárnyék álmomra borul

pénzemet költöm – mintha adósságomat fizetném vissza

malom szitálja lisztemet nappal-éjjel – gabonám fogytán

a jégen karcsú nyolcasok, a jég alatt életem vacog

fűrész pusztítja kertünk díszét: morgása hajnalt siketít

az első sikoly – féket behúzni késő baljós az idő

kártyát keverek, lapra lap csusszan – a sors kezében az ász

a szélben nyomok nélkül elsuhanni még egy szúnyog se tud

ez hát utolsó vacsoránk, e halfalat szűkös reménye

jó kamerámból színes könnyek csorognak – így szép az élet!

bonszait nevelj – álmodoztam, s holt árny lett belőle: emlék.

meseutazás tikkadt mámora tűnik: jöjj, végállomás!

vágyak otthonát lepel álcázza – hervad alatta a csók

A mutatvány ma csupa látszat – tótágast álló gondolat. /A babák Biró Anna munkái./

a fogság kelyhe – ma még nyájas porkoláb – szűrt fényt ereszt be

a sors hasadó gömbje alatt mindennek jó rendje kerül

kalodás karok gyáva nyakat szoritnak örök életre

bársonya rongy már esők istene mossa málló köntösét

dobozban dohány fanyar illatú múltból régi dicsőség

rezeg a lánycomb – sok kicsi kalapáccsal kopogtat a kéj