Jánosi Csaba csíkszeredai geológussal közölt interjút Daczó Katalin a Hargita Népében (Belém ivódott a táj… HN, 2013. április 3.) hatvanadik születésnapja alkalmából. A kimért beszédű, precízen fogalmazó szakember életútja nem volt sima, de céltudatossága átsegítette a nehézségeken.

A Csíkszeredában született Jánosi Csaba gyermekkorát Nagytusnádon töltötte, ott végezte a nyolcadikat is. A falu: meghatározó fizikai és erkölcsi élménye.

– Én ahhoz a korosztályhoz tartozom, akik még élték a hagyományos falusi életet. Belekóstoltam a régi paraszti világba… aztán jött a mindent megsemmisítő kollektivizálás. Maga a környezet is meghatározó volt, a takaros, tiszta falu, a tusnádi határ, az azt művelő tusnádi ember képe mind ott van a lelkemben. Ha kiálltam a templom elé, a lábam alatt volt a szülőfalum kelet-riyugat irányba kígyózó utcája, a szépséges tusnádi határt keretező Mitács, Büklentő-tető, Bába, Tusnádi-szoros, Olt, Csomád, Nagyharam, Kisharam, Szénásmező. Akárcsak a többi falumbeli gyermek, korán találkoztam a természettel, hiszen abba születtünk bele, abban éltünk. Az öreg füzek övezte Tusnádpataka, az Olt, a rét, a mező, az erdő volt a mi „bölcsődénk.”

A gyermek Jánosi Csaba szó szerint szemtanúja volt egy tusnádi borvízforrás, a Bagoly-forrás fúrásánál.

– 1957-ben „segédkeztem” a kút fúrásánál. Hogy ne legyek láb alatt, elvittek anyai nagyszüleimhez Lázárfalvára. Tudtam, hogy dolgoznak a bukaresti fúrómesterek, és elszöktem, nem szóltam senkinek. Négyévesen hazajöttem Lázárfalváról Tusnádra, nagyanyámék mindenütt kerestek, én közben már ott ültem az öreg körtefa alatt a kerítésen, és néztem, hogy fúrják a borvizet. Talán már ekkor „csapdába ejtett” a geológia…  1986-ban faragtunk egy kútfejet cserefából, ami bagolyra emlékeztet, így erről nevezték el utólag Bagoly-borvíznek.

Pályaválasztása igazából tizedikes korában dől el, amikor Kristó András geológus és földrajztanár a tanfelügyelőségről visszamegy tanítani a gimnáziumba.

– Akkor szervezte meg másodszor a földrajzkörét, annak lettem tagja. Pályázatot is írt ki. Az első pályamunkám címe Tusnád község borvizei volt. Felleltároztam a verebesi, a tusnádi és az újtusnádi forrásokat, hőmérsékletet mértem, összegyűjtöttem a hozzájuk fűződő hagyományokat. Kristó András kutatótáborokat is szervezett a homoródalmási karsztvidék feltérképezésére. Két éven keresztül, 1970-1971-ben voltunk tíznapos táborban a Gyepü-patak partján, meg is tanultuk a kutatás fortélyait, iránytűvel tájékozódni, térképet szerkeszteni. Komoly kőzetismeretre tettünk szert. A tanulmány meg is jelent a székelykeresztúri múzeum évkönyvében. 1971-ben szintén a földrajzköri pályázatra elkészítettük a Szent Anna-tó batimetrikus, vagyis mélységtérképét. 400 léket vágtunk a 30 cm-es jégbe. Korábban Gellei, a kolozsvári egyetem tanára 1908-ban, a tanítványaival végzett hasonló részletességű tanulmányt.

Nem csak a szakmát köszönheti egykori tanárának, hanem „a nyakasságot és a kitartást. Konok, fegyelmezett ember volt, én úgy láttam, hogy kiállt az elvei mellett.”

Jánosi Csaba kétszer is érettségizett:

– Először 1972 tavaszán, másodszor augusztusban. Tavasszal elvágtak románból. Októberben elvittek katonának, rendes másfél éves katona voltam. Amikor hazajöttem, 1974 februárjában, két hely volt a geológián, és nem mertem oda menni, hanem elmentem az agronó-miára, ahol 8,38-cal kiestem – szerencsémre, így a következő évben jutottam be geológiára. Az egyetem előtt és később is nyaranta Tusnádon, a borvíztöltödében dolgoztam vagonrakóként.

– Románul végeztem – csak a politikai tudományokat tanultuk magyarul -, mérnök-geológus és geofizikus diplomát kaptunk. Tizennégyen voltunk az évfolyamon, abból hatan magyarok, volt még egy szlovák, egy lengyel, egy szász évfolyamtársam is. Nagyon jó képzést kaptunk. Több volt a tanár a geológián, mint diák. Megtanítottak gondolkozni. Olvasni a nyomokból. Egyik kedvenc tanárom Marosi Pál volt, Molter Károly fia, aki hidroge-ológiát tanított. Minden ősszel volt országjáró kirándulás, 17 személyes Mercedes busszal három tanár, 14 diák. Olténia, Havasalföld, Dobrudzsa, Bukovina, Erdély tájait jártuk be. Azonkívül minden nyáron két hónapos terepgyakorlaton vettünk részt. Mire a bölcsészek megkezdték a vizsgákat, akkorra mi már le voltunk bámulva. A terepgyakorlatok során tanultuk megigazán a szakmát. Szerencsés időszak volt: akkor indult meg a nagy léptékű földtani kutatás az országban, akkoriban, a hetvenes években alakult meg Csíkszeredában a Hargita Megyei Geológiai Kutató és Feltáró Vállalat, az IPEG is, ahová 1980 nyarán kerültem.

Munkahelyei: Balánbánya, majd Csíkszereda. Ez utóbbi helyen bekerült a kutatócsoportba.

– A nyári hónapokat terepen töltöttük, földtani térképezéssel. Az első kutatóutam a Szent Anna-tó környékére vezetett, ahol horzsakő-előfordulásokat kellett feltérképeznem. November elejéig kint voltunk terepen. Szabad élet volt. Nemcsak a szakmát gyakorolhattuk, hanem az erdőjáró emberekkel, pásztorokkal, favágókkal beszélgetve sok hagyományos népi mesterség titkát lestük el. Egy évet voltam Erdővidéken, ahol szabad időmben bejártam az összes kopjafás temetőt. Sok időt töltöttem Gyergyó vidékén is, a ditrói masszívumot kutattuk. Térképezés közben dűlőnevek is felkerültek a térképre. Hágótőn összegyűjtöttük a határneveket, szokásokat, rigmusokat: „A mennyasszony lába közt, langalék egy guzsaj szösz” – most is megvan egy kék füzetben. Rengeteget fotóztam a tájat és a benne élő embert. Elkezdtem kiállításokra is fényképeket küldeni a Hargita fotóklub tagjaként, sok hazai és nemzetközi biennálén vettem rész… Az erdőn elkezdtem faragni, bicskával, Szervátiusz albuma nyomán. Utána saját stílust alakítottam ki, színes fali faszobrokat készítettem, Díszítőelemként szobraimon megjelenik a kender, a vas és a kerámia is. Volt is három kiállításom: egy Csíkszeredában, egy a Brassói Lapoknál, egy pedig Gyergyószentmiklóson. A 90-es évek elején részt vettem néhány nemzetközi faragótáborban, Debrecenben, Hajdúszoboszlón, Kecskeméten, Kapolcson térplasztikákat, fajátékokat készítettem. Ez volt a geológiai kutatás hozadéka.

A pálya további része sajátosan alakult: az IPEG-nél 1997-ig dolgozott, utána másodmagával kerámiaműhelyt alapított. De amíg eljutott idáig…

– 1987-89 között volt egy nagy termálprogramja a minisztériumnak. Bejártuk az egész Székelyföldet, több mint ötszáz borvízmintát vettünk, amit vegyelemeztek. Ekkor ismertem meg igazán Székelyföld utóvulkáni működéseit. 1990-ben úgy gondoltuk, hogy ha mi, geológusok nem tudunk kerámiát készíteni, akkor ki tud? Nagyon jól felszerelt laboratóriuma volt a vállalatnak, ott elkezdtünk kísérletezni. Létrehoztuk a kerámiaműhelyt, és azt 1997-ben privatizáltuk egy vegyész kolléganőmmel. Azóta kerámiával foglalkozunk, a műhelyt mint kft-t működtetjük. Ekkor már érződött, hogy a geológiai kutatásnak nincs jövője. Már a kilencvenes évek elejétől egyre kevesebb pénzt adtak kutatásra.

A riporter utolsó kérdésére, melyben az iránt érdeklődik, mi a véleménye a sokat tapasztalt geológusnak, tud-e a ma székely embere élni azzal a kinccsel, amivel rendelkezik, a válasz:

– Sajnos nem. Szerintem az a legnagyobb baj, hogy az emberek nem dolgoznak eleget. Édesanyám azt mondja, hogy ennyi pénz soha nem volt. De most nem akar senki termelni. Várjuk a segélyt. Ha odatennénk a csontot, csodákat lehetne tenni. A településeink érdekében is ugyanúgy lehetne kalákázni, mint a fürdőépítésben. Annyi ember van, aki nem jár el városra dolgozni: összefogva az utat lekövezhetné, ahogy például az olaszok megcsinálták. Azt mondtam, az elmúlt ezer évben Tusnádon ha minden ember egy 10-szer 10 cm-es kockakövet letett volna, akkor nem abban a homokos sárban járnánk nap mint nap. Még most is el lehetne kezdeni, kövünk van… Vagy ott van a közbirtokosság: egy évben nem adnának jutalékot, hanem deszkát vágatnának, s kalákában a falut végigkertelnék, hogy legalább az út felől legyen piacos. Kitartó szervezéssel még a mai fásultság ellenére is fel lehetne rázni Székelyföldet.

(Káfé főnix)

Az interjú teljes szövege itt olvasható; továbbá ugyanitt érhető el a Jánosi Csaba fotográfusi tevékenységéről ízelítőt nyújtó galéria

1. Marianna:
   2013. április 5. 07:52

   Elolvastam a javasolt oldalon a teljes interjút, és nagyon érdekes volt, tetszett – a fotók is -.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ