A roncs évekig a városi sportcsarnok kerítésénél volt, odatámasztották, össze ne roskadjon. Vagy három hónapja a parkoló fő helyére vonszolták, lehet, térdísznek, mert manapság minden az lehet, de még az ellenkezője is.

Látjátok anyám finom bőrszandáljait? Vagy a pliszé szoknyarészét a ruháján? Vagy a mérges, dühös arckifejezését? Ő más körülmények között nőtt fel. Bocsássátok meg neki ezt.

Egy esős vasárnapi délelőtt kék dzsekis, maszkos férfi csengetett be dr. Indig Igor kapuján. – Ki az? – sietett a videó-kaputelefonhoz az egyetemi oktató, aki éppen újságot olvasott, és ilyenkor nagyon nem szerette, ha zavarják. – Az édesapád. – Kicsoda? – állt meg benne egy pillanatra a lélegzet. –Volna szíves hangosabban beszélni?

Kövek között, kövek ölében, kövek szorításában szépülök, épülök …

Hódolat a Vár ikerfáinak Megöregedni, Egymás felé hajolva megöregedni, Összeölelkezve megöregedni, Párban összeforrva megöregedni, Védelmező karjaink kinyújtva megöregedni, Meggörnyedésig megöregedni, Botra támaszkodva szorítani egymást, amíg Lábainkban benne van a lépés illúziója.

Hideget lehel a Maros, fázó halak cikkanását lesik a vadrécék amott, s jég rezzenését a kásás napfény a hátam mögött. Batyuját cipeli bús Luca, belekötve az influenza.