Amink van, teremtett dolog: amit a munka teremtett, cél volt, mely okká vált, aktivitásunk gerjesztőjévé. A munka birodalma: célok birodalma, s e célokhoz vezető utak mérföldkövei ugyancsak célok. Ezeket igyekszünk ésszerűen kiszámítani: minél kevesebb fáradsággal, minél kevesebb befektetéssel, minél kevesebb idő alatt igyekszünk minél nagyobb eredményt elérni.

A racionális tevékenységnek ez a sémája (a pragmatista séma) azonban sajnos pompásan ráillik a természeti népek mágikus technikájára is – a kuruzsló munkája vagy egy esőidéző szertartás például, amely dobszóval és ugrándozással, kukoricapálinka szétlocsolásával és színes maszkokkal óhajtja rábírni az égi hatalmakat arra, hogy végre legyen enyhület és termékenyítő zápor, szintén a legkevesebb idő-, pénz- és munkaráfordítással akarja elérni célját, a jó termést. Mondhatjuk, hogy ez nem helyes eljárás. Persze, hogy nem az. A mi modern technikánk ugyanerre a célra más eszközöket alkalmaz (öntözést, szárazságálló fajták kinevelését stb.), melyeket a tapasztalat szentesített. De gondoljuk meg, hogy az említett derék primitívek kicsinded praktikáit (látszólag) szintén a tapasztalat igazolta.

A geocentrikus világképre alapozott csillagászati adatok a maguk idején tökéletesen megfeleltek a partmenti hajózás szükségleteinek.

A cél és az eszközök közötti megfelelés ténye nem meríti ki hát a racionális tevékenység fogalmát: csupán e megfelelés tudata, a törekvés a konkordanciára, a célirányos válogatás akaratlagos volta adja a racionalitás jegyeit. (Hangsúlyoznom kell, hogy itt nem az igazság szempontjából, hanem az adott tudásszint által lehetővé tett ésszerűség szempontjából kell néznünk mindezt.)

A tapasztalat által szentesített utak-módok, eszközrendszerek, technikák lassan állandósulnak: beépülnek az össztársadalmi cselekvés rendszerébe, felismerhetőkké alakulnak, egyes értékközömbös alkatrészeik is azonosulnak a helyesnek tartott viselkedés sémájával, amely a pragmatista séma értékkel felruházott kivetülése, másodlagos (marxi értelemben „ideologikus”) tárgyiasulása – ez a pszeudopragmatista séma.

Hogyan alakul ez ki? Látjuk, hogy az ismert út mindig elvezet a célhoz: ez még csak tényítélet.„Ez a jó út” már értékítélet. „Járt utat járatlanért el ne hagyj” – ez már kvázierkölcsi parancs, tiltás.

A tapasztalat általánosítása, értékkel való felruházása és ennek tárgyiasítása a vajúdás, mely a bürokratát szüli. A pszeudo-pragmatista séma: a bürokrata sémája, a sematikus séma. A pragmatista joggal hivatkozhat a tapasztalat, a valóság, a gyakorlat szavára; a bürokrata csak a pragmatistára hivatkozhat. Neki tudniillik nem ugyanaz a műszaki eljárás, mint az ésszerűen cselekvő pragmatistának (ezen a néven a józan gyakorlati embert értem, nem a teoretikust, hiszen a haszonelvűség a gyakorlat kategóriája, s ez nyilván csak az utilitaristáknál filozófiai kategória): a bürokratának maga az eljárás az érték.

Következésképpen az eszköz számára céllá válik, és az eltérést a sémától saját erkölcsi világrendje sérelmének fogja tekinteni: mert valóban erkölcsi világrendjének sérelme. A józan gyakorlati ember, a pragmatista számára egy műszaki, szervezési, adminisztrációs eljárás az, ami: a cél szolgálója – eszköz. A bürokrata moralitását túlfejlesztette: kiterjesztette oda, ahol annak semmi keresnivalója. Ezért ellensége az újításnak, az ötletnek, a forradalmiságnak. Ezért ellensége a társadalmi haladásnak.

Aszálykor takarékoskodni kell a vízzel. Ezért a szivattyú használatát (helyesen) engedélyhez kötik. Kigyúl egy ház. Az emberek a szivattyúhoz rohannak. Mellette ül a bürokrata. Papirost követel. „De maga… tűz van!” – kiáltják neki. „Engedély nélkül nem adhatok vizet. Sajnálom!” – feleli a bürokrata.

Miért teszi ezt? Mert rossz ember? Nem. Egyszerűen fontosabb számára a „rend”, mint az emberek javai. Mindenki a számára adott értékhierarchiában magasabban álló értékeket részesíti előnyben: az önkéntes tűzoltó a tűzoltást, a bürokrata a formaságok szigorú betartását. „Itt állok, másként nem tehetek” – mondja fonák hitújító módjára a bürokrata.

Csodálnunk kellene sztoikus nyugalmáért. A bürokrata meghalni is képes a Sémáért. Miért szidjuk hát?

Nem azért szidjuk, amit tesz. Az feddhetetlen amúgy is. Azért szidjuk, amit nem tesz: hogy tudniillik nem gondolkozik. Hogy nem tud válogatni a célok között. Hogy a létfenntartás technikájából csinál erkölcsöt, s ennek annyira fanatikusa lesz, hogy ha idejekorán meg nem akadályozzák, tövestül kiirtja azt, amiért ez a technika kialakult. A bürokrata erkölcse erkölcstelen. A korrupció mechanizmusát ugyanazzal az igyekezettel és ügybuzgalommal szolgálja ki, mint a túlzó aszketizmusét.

Ha a józan gyakorlati ember tevékenységének a tudomány az analogonja, a bürokratáénak a költészet. A tudomány egy egyértelmű nyelvezetnek a valósággal való egyeztetésére törekszik, a concordatio rei et intellectus-ra, az igazságra; a költészet a felismerhetőre, mely annyira autonóm, hogy a valóságot megeleveníti az emberben.

A pragmatista azt akarja, hogy eszközeit (nyelvét) céljával (az alkotott valósággal) egyeztesse, a bürokrata pedig azt, hogy eszközei sorát megjelenítse mint helyest, és az emberekben erre nézve tiszteletet stb. keltsen.
Csak míg a költészetben a megjelenítést szolgáló fikció megegyezés tárgya, mindenki tudja, hogy koholták (ha valaki elszavalja Adytól azt, hogy „fusson, akinek nincs bora…”, a jelenlevők közül, akik nem tartanak maguknál egy-egy palackot a hegy levéből, nem fognak hanyatt-homlok menekülni, hanem megértik, hogy a mámor és az eksztázis hiánya: szegénység) – addig a bürokrata fikcióját, miszerint pecsétnyomói, űrlapjai, kérdőívei a világ legfontosabb dolgai, kénytelenek vagyunk komolyan venni, és épülni sem épülünk rajta.

Ő nem tekinti mindezt fikciónak, hanem szentségnek, és a misztikus titok aurájával veszi körül. A vaskalaposok áldozatot mutatnak be a körbélyegzőnek, a kimutatásnak, a beszámolónak, a kampánynak, a fejlécnek, az iktatószámnak. a kiutalásnak és a Bérszámfejtés Huszonnyolc Nagy Rejtélyének. De a feláldozott itatós, klott könyökvédő és gumiarabikum meghitten szállongó füstjének árát mi fizetjük.

Megjelent A Hét III. évfolyama 8. számában, 1972. február 25-én.

Forrás: ujhet.com

1. Skandikamera:
   2022. március 4. 06:59

   „A pszeudo-pragmatista séma: a bürokrata sémája, a sematikus séma. A pragmatista joggal hivatkozhat a tapasztalat, a valóság, a gyakorlat szavára; a bürokrata csak a pragmatistára hivatkozhat.”

   A pszeudo-logikus okfejtés szerint a bürokrata joggal hivatkozhat a sémáján osztozó pszeudo-pragmatistára is.

   :-)