Életem egy színházi látomás, értelem,
Történeteim farkasszemet néznek velem.
Mindent eljátszatni akar a vad hatalom,
Tiltakozó szerepem lesz a diadalom.

Rendező velem totyog, próbál prédikálni,
Ülj le, maradj csendben, szerepet kell váltani.
Ki fecseg neked, fecseg rólad is, álmodról,
Boldog a boldogtalan, lenéz a párkányról.

Önzetlen ember az észt osztja, szólamokban,
Abból ad, ami nincs, hisz ez fáj neki jobban.
Mindent tudó hülyék, dobolnak a főtéren,
A többi egy életen át tanul, nem érdem.

Ha valami megoldható, érte ne aggódj,
Ha nem oldható meg, vedd sátorfád és kotródj.
Mielőtt valakit elítélsz, legyél biztos,
Hogy te tökéletes vagy, a lelked nem piszkos.

Mindenki hibázik, ne büntesse a tenger,
Jó ember is rosszul dönthet, ő is csak ember.
Mikor beszélsz tudásod ismétled, nem zavar,
Ha hallgatsz, tanulhatsz újat, a fény betakar.

Ne higgy el mindent, három sík rejti a kincset,
Mindig az erősebbnek osztják a bilincset.
Mögötted hagyott út, ma már nem javítható,
De az előtted álló, mindig tisztítható.

Ha valaki be akar lépni életedbe
Engedd be, ha ki akar menni, tedd keretbe.
Ne álljon senki ajtódban, se kíváncsiság,
Egy ember hiányától is üres a világ.

Soha nem számít mennyit mentél rossz irányba,
Fordulj vissza, sötét éjben a hold is lámpa.
Ahol megleled, ott van az örök boldogság,
Nem ahol keresed, hiába a pontosság.

A mosoly acélt repeszt, vigyázz a szavakra,
Ha kimondtad, emberek gerjednek haragra.
Némelyik megbocsájt, de feledni sosem fog,
Céltalan öröm kering, az éj némán sajog.

A tett mutatja a valót, hadd még játszani,
A szavak azt, hogy milyennek akarsz látszani.
Mielőtt valamit mondasz, hát gondold végig,
Milyen érzés, ha neked mondják, sértődj vérig.

Hibák ott kövérek, hol sovány a szeretet,
Romlott tej is fehér, ne veszítsd el eszedet.
Örülj mindennek, a búsulás örök ostrom,
Nem a nagy ház számít, hanem a boldog otthon.

A boldogság pillangó, ha kergeted, elszáll,
Maradj csendben, angyalodként a válladra száll.
Ha mondandód értékesebb a csendnél, beszélj,
Majd az utódoknak, a szél is sokat regél.

Ameddig tud, a szülő mindig ad, ha nem tud,
Akkor derül ki, hogy milyen gyerek vagy, kapud
Tágra nyitod, a hajnal bíborköntösében
Ébredsz, sorsod fölött ragyog a nap délben.

Szerepeid végeztével lenyugszik a nap,
Csak az sebezhető, kinek szíve van és ad.
Változás szelei fújnak, van, ki falat húz,
Ki bízik magában, vitorlát bont, nem lesz túsz.

(Temesvár, 2016. április 3.)