Gyóni Géza emlékére

Fegyver az ölben, hóban és sárban,
borotvált fej és rohamsisak,
a bakancson egy mélyvörös folt van,
ellenség vére, itt ez a divat.

Tűzimádó üzérkedőknek
kényelme újra gyászt hoz és vért,
halálos üzlet: vétke a gőgnek,
filléres nyomor a semmiért.

Tarajos szavakra elfagyott sóhaj,
már nem kap lángra a rőzsenyaláb,
szenved a társak ravatalánál,
a megnyomorított kesztyűs-báb.

Győztes és vesztes, mind átkozott szolga,
gyermekét veszti vagy asszonyát,
nincs különbség ezer év óta:
idióták és ostobák.

Dicsőségre fekete csontváz,
azt mondanád, hogy ez „átok-bitang”
felelőtlen ki sorsot mér Rád:
egy rokonszenves férfihang.

Varjúk hadának halál a zsoldja,
az uszító kéz viszont tiszta marad,
a teremtőnek, ha humora lenne,
elvinné máris a zsírdaganat.

Tudod Géza, ma sincs ez másképp,
csalárdságnak zubbony a szó,
megírom Neked viszonzásképp,
ma pont-ugyanaz a trombitaszó.

Emberi ösztön, zsiger és jellem:
pazarlás és tolakodás,
amit csak lehet, elad a szellem,
a történelem is csak szárnycsapkodás.

Egy éjszakára ugorj be hozzám,
megmutatnám, hogy most mi van,
a vörösborom…, nem olyan rossz ám,
hajnalig adnám – holtodiglan!

Egy éjszaka, Géza, a főnök, ha enged,
ha kimenőt adna egy éjre csupán,
mutatom Neked a mai trendet,
mi maradt itt a harcok után.

Aztán visszaadlak, halott magadnak,
részegségre hajnali fény,
hogy túlvilágon érezd az ízét,
ilyen a földön az emberi lény.

Megjelent a Gyóni Géza emlékkötetben és a Palócföld blogban.