hogy ő vagy más már egyremegy

hiszen egy van egyetlenegy

aki társ   de mi gondom

tűnődni ez örök gondon

   láttam vagy látom de ki szól

létem lefele araszol

nem siet mégis egyedül

élek és aki mindég menekül

   félelmek közt ártatlanul

akaratlanul elvadul

rántja rántja le a leplet

s ott verebek dideregnek

   s huss huss már a verebek

billegetik az ághegyet

s ha látom őt felismerem

hintázni fénylő ághegyen

   de kell a társ de kell de kell

vele teázni menni el

a pára olyan nyugtató

párnát paskolunk na úgy na jó

   és jön a tél és jön a hó

és ő vagy más már egyremegy

büszkén kopog a télapó

nézd hogy nézkel a vörösbegy

   s mire néz és mire lát

nem a mienk amire néz

félünk attól ami a kéz

szenvedjük egymás alázatát

   vagy büszkeségét egyremegy

ki ő aki egyetlenegy

magam hiába nyugtatom

van altatóm és nyugtatóm

   éjszakáim és nappalom

ágyam vöröslő paplanom

s bár párnámon delel a dér

ha megvágom magam foly a vér

   vagyok   az évekig

   idegen zárt arcú kőház

   őgyelgő koldus pedig

   hányszor hittem ő az ő az

és nyílt a ház nyíltak szobák

sötétben alagúton át

éreztem mintha lennék

sápadtan derengő emlék

   de nyílnak házak nyílnak szobák

sötétben alagúton át

ki jön felém már egyremegy

hiszen egy van egyetlenegy

  

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ