Petőfi-emlékév – 2022: Olvassunk együtt a költő verseiből (44)

…A fiatal költő azok közé az egészséges lelkek közé tartozik, akik lángoló szerelmesként feküsznek le, de a nászéjszaka reggelén a családapa, sőt a családfenntartó hivatásával ébrednek föl. A fiatal költő a koltói szép napok múltán teljes erővel lát kenyérkereset után. Arra vállalkozik, ami sem azelőtt, sem azután még egyetlen magyar költőnek sem sikerült: verseiből akar megélni, anélkül hogy tehetségét áruba bocsátaná, hogy meggyőződéséből egy jottányit is engedne…
Koltóról előbb Kolozsvárra indul; ahova már háromszor útra kélt, most végre szerencsésen meg is érkezik.
Júlia most látja, kihez ment férjhez.
… Amikor a fogadó kapuján kilépnek, összefut a nép. A szomszéd utcában a járókelők, mint valami fejedelem érkeztét, úgy kiabálják egymásnak a hírt, hogy: Itt van! Megjött! Öreg matrónák mondják majd el, hogy csitrilányként mint szaladtak versenyt a diákokkal, de komoly polgárokkal s polgárnékkal is – a Biasini szálloda elé. A költő – mondja pontosan hatvan év múltán éppen egy matróna szemtanú – „a szálló előtt levő nagy, kerek, ú. n. feleki kövön állott, s a nép lelkesen éljenezte. Majd beszélni kezdett. Dicsőítette a népet, a szabadságot és beszélt a forradalomról. Barna úti ruhában volt a költő, lehajtott fehérgallér a nyakán. Feje fedetlen. Szép hangja volt, messze elhallatszott, és oly lelkesen beszélt, hogy a közönség még sokáig éljenezte és csak későre oszlott szét.

Feleki gömbkövek – Petőfi “szószékei”


Az országgyűlési ifjúság fáklyásmenetet rendez a tiszteletükre. Tomboló éljenzés fogadja őket, amikor az országgyűlés karzatán megjelennek. Este díszvacsora. Egy követ a nép költőjének egészségére iszik, aztán a hőslelkű feleségére! Júlia nekipirultan forog a „nyilvánosság napfényes ormain”, hova büszkélkedve maga az ifjú férj vezeti ki.
Kolozsvárról Aranyékhoz, Szalontára utaznak. Az ünnepeltetés mámorából a barátkozás, az eszmecsere mámorába esnek. A versolvasás, a vita most már négyesben folyik, vidáman, hogy szinte az idő is megáll Aranyéknál...

…Az ifjú párt Pesten egyszerű lakás várja. A Dohány utcai három szobából csak egy az övék, egyet Jókainak adnak ki albérletbe, a középső ebédlőt pedig közösen használják. A bútorzat szegényes, olyan, amilyen a költő vagyonából tellett. Szendrey megtartotta szavát. A falakon a híres költők képei mellett a francia forradalom vezetőinek arcképei, Mirabeau-é, Lafayette-é, aztán Robespierre-é, Marat-é; cserélődésük majd barométer gyanánt jelzi a vihart, amely a költő lelkében érlelődik. S a vérengző jakobinusok között – mily társaság – a merengő Arany Jánosé.

…A hiányzó karszékeket és zongorát legfeljebb csak Júlia hiányolja; a költő tökéletesen meg van elégedve otthonával. A jövő, ha anyagilag nincs is nagyon biztosítva, nyugodtnak s derűsnek ígérkezik. Munkában és munkakedvben nincs hiány. Az egyetértés is tökéletes, noha Júliának semmi hajlandósága, hogy olyan asszonnyá váljék, mint a többi. Naplója már megjelent nyomtatásban, az Életképek szerkesztője nem győzi visszautasítani a költő nejéhez írt dicsőítő verseket. Mert lám, már őhozzá is írnak, többet, mint férjéhez. A lap – engedve a rajongó olvasóknak – nemsokára a költő arcképe mellé a nagyszerű feleség arcképének kiadását is ígéri. Ez a bejelentés ugyan a türelmetlen közönséget eleve elbűvöli, de annál kevésbé a többi költő feleségét s általában az ismerős hölgyeket.
…A fiatalok az ebédet vendéglőből hozatják. Júlia nem vezet háztartást; haját George Sandosan rövidre vágatja; még a szivarozással is kísérletet tesz. Nem olyan asszony, amilyen ennek a családias fiúnak való – mondták az ismerősök, s mondtuk majdnem mi is az imént. De csakugyan nem olyan-e? A Dohány utcai lakásban éjjel-nappal irodalomról és közügyekről van szó; a vitát és a töprengéseket a háziasszony egy percre sem zavarja meg holmi bevásárlási vagy konyhai ügyekkel. Megosztja férje gondjait, a hazát és költészetet illetően. Állandó és állandóan jelenlevő közönség. Még ruházkodási elfoglaltságai sincsenek; eredetien, de egyszerűen öltözködik. Ahogy egy forradalmár feleségéhez illik! A költő Júliát tökéletes testi-lelki párjának érzi, házasságát pedig a legszerencsésebb házasságnak a földön. Az átszellemült tekintetű, egy kicsit ketté álló szemek semmit sem vesztenek sejtelmes ragyogásukból; a költő számára a szerelem érzése továbbra is a legerősebb kapocs a transzcendens világhoz. (Illyés Gyula: Petőfi Sándor)



Petőfi Sándor: SZERETLEK ÉN, SZERETLEK TÉGED…

Szeretlek én, szeretlek téged,
Kedves kis angyalom,
Csak az fáj, hogy szerelmemet be
Nem bizonyíthatom.

Igy egyszerűen a szavamra,
Ha tetszik, nem hiszed,
És én mikép oszlassam el, ha
Vannak, kétségidet?

Születtem volna gazdag úrnak:
Bizonyságtételért
Egy-egy gyémántkövet dobnék el
Minden kis szavadért.

Ha királynak születtem volna:
Letenném koronám
Egy kis virágkoszoruért, mit
Kezecskéd fűzne rám.

Volnék szivárvány: kérnélek, hogy
Szineimet elfogadd,
És festess bennök szalagot, mely
Övezze derekad.

Ha volnék a világlátó nap:
Ott hagynám az eget,
S a nagyvilág helyett nem néznék
Mást, mint szemeidet!

Pest, 1848. január


MINEK NEVEZZELEK?

Minek nevezzelek,
Ha a merengés alkonyában
Szép szemeidnek esti-csillagát
Bámulva nézik szemeim,
Mikéntha most látnák először…
E csillagot,
Amelynek mindenik sugára
A szerelemnek egy patakja,
Mely lelkem tengerébe foly –
Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek,
Ha rám röpíted
Tekinteted,
Ezt a szelíd galambot,
Amelynek minden tolla
A békeség egy olajága,
S amelynek érintése oly jó!
Mert lágyabb a selyemnél
S a bölcső vánkosánál –
Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek,
Ha megzendűlnek hagjaid,
E hangok, melyeket ha hallanának,
A száraz téli fák,
Zöld lombokat bocsátanának
Azt gondolván,
Hogy itt már a tavasz,
Az ő régen várt megváltójok,
Mert énekel a csalogány –
Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek,
Ha ajkaimhoz ér
Ajkadnak lángoló rubintköve,
S a csók tüzében összeolvad lelkünk,
Mint hajnaltól a nappal és az éj,
S eltűn előlem a világ,
Eltűn előlem az idő,
S minden rejtélyes üdvességeit
Árasztja rám az örökkévalóság –
Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek?
Boldogságomnak édesanyja,
Egy égberontott képzelet
Tündérleánya,
Legvakmerőbb reményimet
Megszégyenítő ragyogó valóság,
Lelkemnek egyedűli
De egy világnál többet érő kincse,
Édes szép ifju hitvesem,
Minek nevezzelek?

Pest, 1848. január



FÉLÁLOMBAN…

Szép kedvesem
Lágy kebele…
Szíved buját…
Mind érezem…

Kicsiny madár,
Dalolj nekem…
Tündéri dal,
Hű szerelem!…

Ezüst… arany…
Nem kell, nem kell,
Oly bús vagyok:
Vigyétek el!…

Mily illat ez,
Mily sok virág!
Egy végtelen
Kert a világ…

Bús, puszta lesz
Mindjárt az ég,
Hullatja le
Minden diszét.

A csillagok
Lehullanak,
Fejem körül
Koszorunak!…

Hah, lánc csörög!
Hát volna még?
Hisz ami volt,
Mind eltörék…

Csörög… de nem
A kezeken…
Földön csörög,
Leestiben.

Ott voltam én
A nagy csatán,
A zászlót én
Lobogtatám.

Hoztam haza
Vérző sebet…
Elmúlt a harc,
Beforrt a seb.

Aludj, aludj,
Szép kedvesem…
Oh szabadság!
Oh szerelem!

Pest, 1848. január

2022. március 9.

Szóljon hozzá!