Egy napon azt mondta nekem Amerika, ha kíváncsi vagyok rá, húsz dollárért minden porcikáját megmutatja.
Vettem hát húsz dollárért egy utazási papírt és fölültem a legelső távolsági buszra.
Vidám, francia fiatalember ült mellettem a buszon, néztük a tájat, s beszélgettünk, erről-arról. Kérdezte, hová megyek, mondtam, mehetek akármerre, van egy papírom, azzal mehetek, amerre akarok. Például most egy kitérőt is tehetnénk Colorádóba, szép az a táj, ha van ideje, jöjjön velem, s beszélgessünk erről-arról. Azt felelte, neki fontos dolgai vannak, várják őt a gyarmaton.
– Hát vannak még gyarmatok?- kérdeztem csodálkozva.
– Persze, hogy vannak, igaz, már nem hivatalosan, de azért vannak. Nekem francia gyarmatom van, mert ugye, francia vagyok.
– És ha szabad kérdeznem, hogyan szerezte azt a gyarmatot?- kérdeztem kíváncsisággal.
– Nem én szereztem, hanem az őseim, könnyedén, mondhatni, játszadozva, színes üveggolyókkal. Csak az a baj, hogy ez a gyarmat messze van a hazámtól, nagy a távolság.
Ekkor és ott hasított belém József Attila verse, az Altató. És ment velünk a busz, hallgattam, és csak azt mondtam magamban: „A távolságot, mint üveggolyót, megkapod.”
A mi kis Balázsunkról most csak annyit tudunk, nem lett belőle sem tűzoltó, sem katona, gyarmatot sem szerzett, de a távolságot azért megkapta. 1956 után Kanadába került, villanyszerelőként dolgozott. Gyakran járt haza Magyarországra, utoljára 1996-ban, pont húsvétkor.
Gellér Balázs két héttel később, kanadai otthonában halt meg, a róla írt Altató eredeti kéziratát Gellér Zsuzsa jóvoltából az Irodalmi Múzeum őrzi, az utókornak.
Most épp én vagyok az utókor, aki távolsággal s üveggolyókkal játszadozom…

Forrás: szerző FB-oldala