A szerző grafikája

Ők az én barátaim, a tetőtől talpig emberek, akik ebben a fukar világban szép szóra érdemesek.

Rámköszön hajnalban a kartonember –
szekere, mint egy limuzin – akkora;
visszabólintok, mondanám: tél van –
ráfagy a keze, a lelke a rúdra.

Áthúz fölötte egy nyugati járat,
neki idegen, köztes dimenzió;
villanyszemével rákacsint hidegen
(két végcél között mindig ezt csinálja).

Két végcél között a kartonember
megszületik párszor, családot temet,
felszed egy csikket rutinból… rágyújt –
szétroppantaná az óriás szekeret.

Forrás: szerző FB-oldala