Szenvelkések

Még el se jött a péntek, s lám, már semmire se érek rá, mint mindig. Szeretnék szomorúöreglenni, széplélekkelírni, szeretnék túlélni mindenkit, nemcsak azokat, akik nekem számítanak, hanem azokat is, akiknek én nem számítok, szeretném a saját arcomat látni a tükörben, nem a másokét, boldoganebédelni, sohasemóráranézni, bármikorelaludni, nem pedig mindenttűvétenni, semmitsetalálni, folytonrohanni, féllábonmosogatni, réginyomtatott papírtkutatni, inkább élvezvetakarítani, vérestnemköpni, talánmagamraisgondolni, időmilliomos lenni, sohabankotnemlátni, ötleteimet nemhalnihagyni, napimúzsámat nemfenékberúgni.

Megszűn az idő

Kell hozzá kis ízléses magamelfeledés, néhány korapohár összehasonlító bor, festőhájjal egybekenve, megruházkodás, géptelenítés, régnemvolt életbelépés, mitkeresekénitt-furcsálkodás, robotikamegszüntetés, hányavetiség, hallgatniaranyjános, fecsegédesedés, ürügyeskedés, kattangózás, tányérbapislogás, vaskos zendület, galibamáj, szépszelídsimogatózás, huzavonatoskodás, zacskósirodalom, kettőslátásba menetelés, kétség helyett egybeesés, kikap.

Ki a soros?

Sokan vannak előttem a sorban. Nem tudok előrébb jutni, nem szeretek könyökölni, szemtelenkedni, furakodni, toszakodni, nyomigálni másokat, csak szépen állok, várok, várom a soromat. A sorom viszont hosszú, mindig ez a leghosszabb, ahol én állok. Jó, jó, nem épp a legvégén, mert még utánam is állnak, ők meg engem utálnak, de az engem nem vigasztal, csak attól szomorodom el, hogy előttem milyen sokan vannak, és csak aztán jön az asztal. És mind jóravalók, szépek, ügyesek, érdemesek, irigyelhetők, tehetségek, nem olyanok, akikről azt gondolná az ember magában mormogva: bárcsak fordulnál már fel, esnél ki a sorból, vinne el a hajdermenkő, csapna beléd az istennyila, ennyivel is kevesebben maradnánk és valamivel előrébb jutnék a sorban. De nem, ilyet se lehet gondolni, mert hát szeretem őket, azokat, akik előttem vannak. Jó, nem éppen mindet, némelyiket csak tolerálom, de mégsem kívánhatom a pusztulásukat. Menetelünk szép lassan az ígéret földje, az örökkévalóság felé. Apró lépésekkel, szorosan egymás mögött haladva. Egyszer majd én leszek legelöl és rólam is lerántják a leplet…