…A parasztok az ország címerét sem ismerik; Arany magyarázza majd meg nekik a Nép Barátjá-ban. A nemzeti színekről akkor szereznek tudomást, amikor az első harci zászlók felröppennek. Fogalmuk sincs, hogy a nemzet tagjai, hogy mit jelent – milyen előnyt – magyarnak lenni. „Mi magunkat igen hosszú ideig csaltuk – írja keserűen Jókai. – Azt hittük, hogy népünk van. Pedig nincs. Míg volt, nemességünk volt az. A földművelő nagy tömeg előtt ismeretlen fogalom volt a szó: haza. Még most is az. Szabadságáért akárki iránt háládatos, csak hazája iránt nem. Ha azt mondjátok neki, hogy keljen fel honát védeni a muszka ellen, sírva fakad, és azt mondja: hogy inkább robotol és éhezik. A kabátos embert gyűlöli… neki addig a törvény sem törvény, míg a császár pecsétje alatta nincs, nagy kétfejű sassal. Értünk fegyvert nem fog, szavainkban nem bízik, terveinkben nem segít. Így bünteti bennünk isten apánk vétkeit.”.

Soha annyi tanácskozás, megbeszélés, javaslat-tétel nem volt Bécsben, mint a márciusi napok után. A megbukott Metternich gyors menesztésében része volt minisztertársának s egyben vetélytársának, Kollowratnak is. Ez azt jelentette, hogy az egymást eddig néha semlegesítő két rossz koponya helyett egy maradt korlátlan működésre. Kollowrat cseh volt, s mint a Habsburgokat szolgáló csehek általában, engesztelhetetlenül s rangra, vagyonra való tekintet nélkül, szinte demokrata általánosítással gyűlölte a magyarokat, már azért is, hogy annak idején Európába jöttek. Nem tudta megbocsátani nekik, hogy kivívták a szabadságukat. Már március 20-án kész volt beadványával a „magyar veszedelem” ellen. Egy helyesnek tetsző gondolat-menetet tett bután-ravasz taktikája gerincévé. Ha a magyaroknak jár a függetlenség, mért ne járhatna a többi nemzetiségnek is? Állítsuk hát ezeket is talpra, de – őellenük. Az igazság elcsavarása ott van, hogy a magyaroknak évtizedek óta folyt s most a forradalommal megnyert Bécs-ellenes küzdelmének céljai most elsősorban szociális követelések voltak: a jobbágyság eltörlése, a törvény előtti egyenlőség, a sajtó szabadsága. Ezek természetesen kiterjedtek az ország minden nemzetiségére, s magukban hordozták – mint ahogy később meg is hozták – a sajátságos nemzetiségi kérdések megoldását. A taktika, mely merőben a nemzeti elfogultság fölkeltésére alapult, bevált. Március 22-én már a reakciós kalandor Jellasics báró, a horvát bán ellenszegül azzal az indokkal, hogy mindenben a kamarilla utasítását követi. Hasonló történik majd a románokkal és a szerbekkel. A Duna-völgyi népek történelmének legszomorúbb gikszere következik.

Amikor nyilvánvalóvá lesz, hogy Kossuthék maguk is már-már megállítják a forradalmat, a főurakkal szövetkező kamarilla, bár a váratlan reformoktól ő ijedt csak meg igazán, bízva tekintélyében, amelyet a nép tájékozatlanságának köszönhet, bátran packázik az új kormánnyal. Elkezdődik a csúfos játék; nemzetet ritkán csaptak be, s döntöttek oly hitványan romlásba, mint akkor a magyart. A miniszteri tárcák közül a két legfontosabbat, a hadügyit és pénzügyit a király nem akarja engedélyezni; hosszú huzavona után csak akkor ismeri el, amikor Batthyány lemond, s fegyveres felkelést tervezget.Az udvar árulása nyilvánvaló, de ki merné bírálni a király szent és sérthetetlen személyét? A költő ezeknek az eseményeknek hatása alatt írja meg A királyokhoz-t. Megírja s vállalva a hatalom s a balhiedelemben élők haragját, röplapokon adja ki, hogy mindenkihez eljusson.

Ekkor éri a fiatal költőt az a legfelsőbb kegy, hogy nevét maga az uralkodó is papírra veti, már ahogy uralkodók ilyesmit papírra vetnek. Ez foglaltatik István nádorhoz írt alábbi levelében.

Lieber Herr Vetter Erzherzog Palatin.*1

Byfolgend übersende ich Ew. Liebden ein von Alexander Petőfi verfasstes Gedicht »an die Könige« das auf dem Umsturz der bestehenden Verfassung und Vernichtung des königlichen Ansehens gerichtet ist zu dem Ende, damit Sie darüber nach dem neuen ungarischen Pressegesetz die entsprechende Verhandlung einleiten.

Wien, den 5. Maj. 848. Ferdinand m. p.

/„Kedves unokaöcsém, Főherceg Nádor! Idecsatolva átküldök kedvességednek egy Petőfi Sándortól szerzett A királyokhoz című költeményt, mely a fönnálló alkotmány fölforgatására és a királyi tekintély megsemmisítésére irányul, avégből, hogy erre vonatkozólag az új magyar sajtótörvény szerint az eljárást megindítsa.”/

(Illyés Gyula: Petőfi Sándor)

Petőfi Sándor: A KIRÁLYOKHOZ

Azt adok, mit vajmi ritkán kaptok,
Ti királyok, nyílt őszinte szót,
Ahogy tetszik, köszönjétek meg, vagy
Büntessétek a felszólalót;
Áll még Munkács, áll az akasztófa,
De szivemben félelem nem áll…
Bármit mond a szemtelen hizelgés,
Nincsen többé szeretett király!

Szeretet… hah, ezt a szép virágot
Tövestül kitéptétek ti rég,
S kidobtátok azt az országutra,
S ott átment rajt a szekérkerék,
Amely megtört esküvésitekkel
Megterhelten világszerte jár…
Bármit mond a szemtelen hizelgés,
Nincsen többé szeretett király!

Csak tűrnek már titeket a népek,
Csak tűrnek, mint szükséges roszat,
S nem szeretnek… odafönn az égben
Megszámlálták napjaitokat.
Majd halljátok a nagy ítéletszót
Attól, aki mindenkit birál…
Bármit mond a szemtelen hizelgés,
Nincsen többé szeretett király!

Föllázítsam a kerek világot,
Föllázítsam-e ellenetek,
Hogy a dühnek Sámson-erejével
Milliónként nektek essenek?
Megkondítsam a halálharangot,
Hogy borzadjatok hangjainál?…
Bármit mond a szemtelen hizelgés,
Nincsen többé szeretett király!

Nem lázítok, mert nincs erre szükség;
Mért ráznám meg erőszakosan
Azt a fát, amelynek a gyümölcse
Már túlérve, rothadásba’ van?
Ha megérik a gyümölcs, fájárul
Magátul a földre hull alá…
Bármit mond a szemtelen hizelgés,
Nincsen többé szeretett király!

Pest, 1848. március 27-30.


VAN-E MOSTAN OLYAN LEGÉNY…

Van-e mostan olyan legény,
Aki fél,
Ha a mennykő jár is ott a
Fejénél?
Takarodjék el közülünk
A gyáva,
Bújjék bele a kemence
Lyukába!

Testvéreim a szabadság
Nevében,
Álljuk meg a helyet amúgy
Keményen,
Mutassuk meg, hogy mik vagyunk?
Olyanok,
Akiken a veszedelem
Ki nem fog!

A legelső jeladásra
Kiállunk,
Ha elesünk, új sor áll föl
Utánunk;
Ha két magyar marad is a
Világon:
(Csak e kettő szabad legyen)
Nem bánom!

Háromszinű magyar zászló,
Dicső jel!
Védelmezünk megfeszített
Erővel,
Kiemeltük a porból szent
Szárnyadat,
Röpűlj előttünk a magas
Ég alatt!

Háromszinű magyar zászló,
Vezérelj,
Egyikünk sem fösvénykedik
Vérével!
Ellenséged előbb meg nem
Taposhat,
Míg vérünkkel be nem festett
Pirosra!

Pest, 1848. április


KÉSZÜLJ, HAZÁM!

Készülj, hazám,
Készülj, boldog haza!
Oly ünnep vár reád, amilyet
Még nem pipázott magyar ember,
Amely majd hét országra szól,
Mint a lőcsei kalendáriom.
Készülj hazám!

A bécsi német
Egytől-egyig mind megveszett,
Istentül elrugaszkodott, az
Ördögnek adta lelkét,
És mostan e bélpoklosok
Ezt kurjogatják:
„Minékünk a szabadság
Árnyéka nem kell,
Maga a szabadság kell minékünk,
Teljes szabadság minden áron!”
Igy kurjogatnak
E sátán cimborái,
S mi lesz a vége e históriának?
Az lesz a vége, hogy császárjokat,
Kegyelmes jó császárjokat,
Elkergetik,
Családostúl elkergetik,
Isten Jehova ugyse’
Elkergetik!

De ez lesz a magyarra nézve a
Szerencse napja,
A boldogságnak égi ünnepe!
Közénk fog jőni
A császár és családja,
A fölséges család!
Igy fognak hozzánk szólani:
„Hű magyarok,
Mi mindig bíztunk bennetek,
Mindig szerettünk titeket,
Legjobban, legatyaiabban
Szerettünk népeink között;
Im kebletekre borulunk,
Öleljetek meg,
Kedves hű fiaink!”
És kell-e több minékünk,
Nékünk hű magyaroknak?
Letérdelünk előttök,
Vándorsarúikról a port
Lenyalják csókjaink
S a hála és öröm könyűi,
Melyek majd, mint egy második Duna,
Fognak keresztülfolyni a hazán,
És egy kiáltás lesz a nemzet:
(Egy olyan óriás kiáltás,
Melytől a csillagok potyognak)
„Vitam et sangvinem
Pro rege nostro!”
Mint hajdanában
Bőgtek dicső apáink. –
S ha lesz közöttünk olyan vakmerő,
Kinek eszébe jut,
Hogy három század óta úr
Hazánkon a Habsburg-család,
S azóta a hazának
Nem volt egy gondolatja,
Nem volt egy érzeménye,
Mely édesebb a kárhozatnál,
Az ilyen vakmerőt,
Az ilyen szemtelent,
Az ilyen háladatlant
Honárulónak deklaráljuk
És nyársra húzzuk!

Készülj hazám, ez ünnepélyre,
Készülj, és örvend, oh boldog haza!

S ti elcsapott királyok
Itt Európában valamennyien,
Jertek mihozzánk,
A jó magyar nép szívesen lát,
Dicsőségének tartja, ha
Hizlalhat bennetek,
Jertek mihozzánk!
Kosztot, kvártélyt adunk,
S az elveszett királyi címek
Kárpótlása végett
Majd táblabírákká teszünk!

Pest, 1848. április


FELESÉGEM ÉS KARDOM

Galamb van a házon,
Csillag van az égen,
Az én ölemben van
Kedves feleségem;
Ugy tartják szelíden
Ringató karjaim,
Mint a harmatot a
Rezgő fa lombjai.

Ha már megöleltem,
Mért meg ne csókolnám?
Csókokban nem szegény,
Nem is fösvény a szám.
Beszélgetünk is, de
Az csak félig beszéd,
A másik fele már
Csókokba olvad szét.

Nagy a mi örömünk,
Nagy a mulatságunk,
Gyöngynek is beillik
Fényes boldogságunk!
De az én kardomnak
Ez sehogysem tetszik,
Ránk szemét a falról
Mogorván mereszti.

Mit nézesz, öreg kard,
Olyan mérgesen ránk?
Vén golyhó, talán a
Szerelemféltés bánt?
Hagyd el ezt te, bajtárs,
Nem való ez néked,
Ha férfi vagy, ne űzz
Asszonymesterséget.

De meg nincs is okod
Engemet féltened,
Hiszen ismerhetnéd
Már feleségemet,
Ismerheted lelkét,
Ezt a ritka lelket,
Aminőt az isten
Nem sokat teremtett;

Ha szüksége van a
Hazának karomra,
Téged saját keze
Köt fel oldalamra,
Oldalamra köt, és
Búcsuját így veszi:
Menjetek, legyetek
Egymásnak hívei!

Pest, 1848. április

Oláh István: Világszabadság