Ha volna hét életem,
Abból kettő is elég lenne nekem,
S ha bölcs lennék és hibátlan,
Egy élettel is úgy élnék mindig, bátran!

Saját ajándékom lehettem volna,
Lehetnék még egy barátnak vagy apának,
S nem lennék idegen földön barátja
Minden társaságnak.

Veszett vad vagyok, görnyedt és kopott,
Ennek kell itt lennem, vagy részeg és unott.

De egy szép napon, ha nem túl későre jár,
Felfedném azt az apró maradék csodát,
Ami egykor voltam, vagy lehettem.
Most tűnődve bámulom az elmúlt időt,
Halovány képe egykor önmagamnak,
Azt hiszem az elmúlást is fogadni,
Elfogadni tudni kell.

Csak írok szabályok nélkül, mint aki magányos, pedig nem,
Csak elfogadni volna jó.

Csak írok szabályok nélkül, mint aki magányos, pedig nem,
Csak érteket teremteni volna jó.

S tudni, alkotni, együtt szenvedni és
a sikernek örülni,
Az volna igazán nagyon jó, nagyon jó…