A Rózsavölgyi Szalon új bemutatója

LUCY KIRKWOOD: GYEREKEK

Az igazi drámák a családban játszódnak, négy fal között, tudja ezt a szerző, él is ezzel a tudással. Az előadás előtt elolvastam minden hozzáférhetőt a darabról, a színészek, a rendező nyilatkoztak, már alig voltam kíváncsi, annyi mindent megtudtam az előadásról. Hol van az már, mikor izgalommal ültél be a város egyetlen színházába és „szűzen” vártál a csodára, amit látni fogsz. Az előadás végén se arra gondolsz, hogy meginterjúvold valamelyik színészt. Hazaviszed magaddal a csodát, titokban dédelgeted, még ha lelkendezve újságolod is pár embernek, akiket közelről ismersz, ha egyedül nézted meg. Ízlelgeted, forgatod magadban, mint egy falat finom desszertet. Még nem vagy ismert. Még gyerek vagy. Még tanulod az egészet.
De már felnőttél, túl vagy szinte mindenen. Nem érhetnek nagyobb meglepetések. Beletörődtél azokba, amin nem tudsz változtatni. Elfogadtad a dolgokat olyanoknak amilyenek. Úgy élsz, mint akit felhúztak valamikor és még nem járt le egészen. Nem vagy kíváncsi igazából semmire. Már rád lehetnek kíváncsiak. Persze azok, akik még kíváncsi természetűek. Mint Lucy Kirkwood.


A Rózsavölgyi Szalon idén tölti a tizedik évét. Még gyerekcipőben jár, vonhatunk hasonlatot. Adottságai predesztinálták a kamaradarabok bemutatására. Zimányi Zsófia, a tulajdonos gondolt egyet és megcsinálta. Meghívta beszélgetni a beszélgetésre vágyókat, tartalmas, időszerű és fontos dolgokról, amit igazán őszintén csak egymás közt, egy elkülönített, zárt helyen ejthetünk meg. De azért legyen a helynek atmoszférája, a miliő inspiráljon, de ne nyomjon agyon. Érezzem magam biztonságban a falak között, de azt is remélhessem, itt bármilyen témát nyíltan megtárgyalhat az ember. Nem kell tartania senkitől. Családban marad.
Az itt előadott darabok is a bizalom légkörét erősítik. Otthon van az ember, nincs kitettségérzete. Ha meg is rázza az élmény, nem parttalan, kezelhető, értelmezhető, megrágható, senki nem fog rád pisztolyt.
Most is egy otthonba látogathatunk, mint beavatottak, ismerősök, már-már barátok, szinte nélkül is, derül ki az előadás végére. Mert a szerző kíváncsisága türelmesen kivárja a beszélőket, hogy maguktól megszólaljanak. Mint otthon, a lakásunkban.



Ez az első, ami megüt a darabból, az előadásból, a szövegből, ez a laza, természetes, feszültségmentes jelenlét, amire Angliánál keletebbre folyton törekedni kell. Nem jön magától, csak úgy.
Egy alkalommal, mikor Angliába repültem, akaratlanul is fültanúja lehettem egy beszélgetésnek, egy tanárnő osztotta meg tapasztalatait az angliai és a keleti blokk oktatási rendszere közti különbségekről. Akkor még nem volt terítéken a másemberi nem a maszkulin és feminin mellett, csak a gyermek szigorú fegyelmezése helyett a született tehetségről, adottságokról volt szó, hogy azok kibányászása, felszínrecsalogatása odafigyeléssel, ráhangolódással, empatikus türelemmel milyen jó és milyen fontos. Azt a pillanatot/időszakot kellene megragadni mikor a tudásvágy még csak a megismerésre ösztönöz.

Lucky Kirkwood egyik youtube-videóját látva is ez jutott eszembe. A még csak 38 éves írónő teljesen egyenrangú/jogúnak érzi magát, férfi beszélgetőpartnere nem akarja leuralni, neki sem jut eszébe gyanakodni, hogy nem tartják épp olyan esélyesnek minden elismerésre, mint egy férfit. A szabadságnak ebben a levegőjében felnőni volt az álma minden keleten élő elnyomott(abb) nőnek, de férfinak is. Nem kellett megküzdeni megbotránkozással, még titkolt ellenszenvvel sem, ha valaki pld. atomfizikus akart lenni, hogy a témánál maradjunk.
Ettől izgalmasabb ez a háromszereplős kamaradarab, és lesz teljesen kortársi, mert köze van/lett ahhoz a világhoz, amiben élünk/éltünk. Nincs felelősebb és kevésbé felelős. Mindenki kiveszi a részét abból, amit nyertünk/vesztettünk, nyerünk/veszítünk. Anyaként, barátként, szeretőként, megcsalt feleségként, gyermeket világra nem hozó asszonyként, hűtlen férjként/ férfiként, gyermekét nem jól nevelő szülőkként, stb.stb. Mikor éles a helyzet, muszáj szembenézniük azzal, amit tettek: az életükkel. Ami iszonyatosan nehéz.



Tetszik, hogy olyan természetes mind a két színésznő, Egri Márta, Kiss Mari. Hegedűs D. Gézának is elhiszem, hogy ilyen fazon. Mindent elhiszek mindenkinek. Egyik sem akar átverni. Ha visszagondolok a főiskolai „kiképzésünkre”, pont ebből a természetességből akartak bennünket gyakran kirázni, megtanítva minden mást, amire szükségünk lehet a pályán. Nem ismerhetem, milyen oktatásban részesültek Egri Mártáék, de nem állhatott nagyon távol a miénktől. Akkor még a színház másképp képzelte megoldani feladatát. Még nem avatkozott bele ennyire az életünkbe. Még nem is ezen a nyelven beszélt, költőibbet használt. Itt viszont természetes hangon szólal meg, amiben semmi sértő, kivetnivalót nem talál a fül, mert értjük: ilyen lett a nyelvünk. Köznapi. És mi magunk is, hiába vagyunk atomtudósok. Megvannak a problémáink, amikről nem beszélünk, amit egészen másként fogalmazunk meg belül, olyan bensőséggel, hogy azt nem is lehet kimondani. Vagy megérzed szó nélkül, mit akarok mondani, vagy nincs is igazán közünk egymáshoz.
Ettől megrendítő, húsbavágó, mégis diszkrét élveboncolás ez, amit feltálal nekünk a három együttfőiskolás, együttdiákoskodó, együttvoltfiatal művész. Mert művészek a legjavából.
Ebben társuk a náluk kamasznyi korral fiatalabb Ujj Mészáros Károly filmrendező, aki most épp színházasdit játszik.
Ha van még ennek a művészeti ágnak küldetése ma, akkor azt hiszem ez az egyik legeslegeslegfontosabb: visszataláltani bennünket magunkhoz, kinyitni csatornáinkat, szívereinket, hallójáratainkat – hogy eljusson hozzánk és megértsük egymást szavak nélkül is. Innen ez már lépés is lehet.

Kép és szöveg: Nászta Katalin



LUCY KIRKWOOD: GYEREKEK


Lucy Ann Kirkwood
Született: 1984. Leytonstone, London, Egyesült Királyság. Brit dramaturg és forgatókönyvíró. 2018 júniusában a „40 alatt 40” kezdeményezésében a Királyi Irodalmi Társaság tagjává választották. Díjak: Laurence Olivier-díj – Legjobb új prózai darab kategóriában.
(Critics’ Circle Theatre Award for Best New Play. Forrás:Wikipedia (angol)

Szereposztás:
Hazel – Egri Márta
Rose – Kiss Mari
Bill – Hegedűs D. Géza

Fordította: Baráthy György
Látványtervező: Enyvvári Péter
Jelmeztervező: Kárpáti Enikő
Rendező: Ujj Mészáros Károly

Bemutató: 2022. március 31.

2022. április 3.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights