Bregyán Sára: Utazás Örményországba

Először jártam őshazámban
Néhány évvel ezelőtt egy családi beszélgetés során kiderült, hogy bennünk bizony örmény vér csörgedezik, s a nevünk nem csak azért szokatlan Magyarországon, mert őseink jókedvükben voltak nevünk választásakor, hanem mert örmény eredete van. Évek múlva, aztán végre lehetőségem adódott, hogy Örményországba utazzak és láthassam a helyet, ahonnan őseim származnak.

Örök turista
Eddig amolyan örökös turistaként tekintettem magamra.
Talán nem volt még olyan hely e világon, ahol ennyire otthon éreztem volna magam, amelyet igazán magaménak tudtam volna. A gondolat, hogy egy messzi kultúra és egy egészen más világ leszármazottja lehetek, nagyon izgalmassá vált számomra, így belevágtam az örmény világ megismerésébe. Elkezdtem örmény zenét hallgatni, nyelvet és történelmet tanulni, amiben segítségemre volt csodálatos armenológus tanárom az ELTÉ-n, akinek minden tudásom köszönhetem.
2021 decemberében részt vettem egy Erasmus +Projekten a Sabai training jóvoltából Pilisszántón, ahol megismerkedtem egy örmény származású lánnyal. Hihetetlenül örültem, hiszen nem sok örmény barátom volt ekkor. A projekt során (amely egy önismereti tréning volt) valahogy közelebb kerültem az örménység, az örmény identitás gondolatához, legfőképpen e kedves lány által, aki megtanított örmény altatókat énekelni és aki csillogó szemmel mesélt nekem az örmény szokásokról és az emberekről.
Látatlanban is beleszerettem Hajasztánba – így hívják országukat az örmények – és már csak az volt a kérdés, hogy hogyan fogok tudni egyszer eljutni oda.
Ekkor jött a számomra teljesen hihetetlen örömteli hír, miszerint a Sabai training következő projektje éppen Jerevánban lesz megtartva. Azonnal jelentkeztem, és a következő 3 héten tűkön ülve vártam a visszaigazoló levelet.
Január elején meg is jött a visszaigazoló email, s már nem volt más hátra, mint biztosítani mindent az utazáshoz.

Mi vár rám őshazámban?
Rengeteget tudtam már Örményországról, a történelemről, a szokásokról, de igyekeztem ezt a tudást kipótolni az elkövetkezendő 2 hétben, az utazás előtt, de valójában semmi és senki nem tudott volna felkészíteni arra, ami Örményországban várt engem.
17 óra utazás után végre egy másik kontinensen voltam, és az első lépések a reptérről kisétálva, örmény földön, varázslatosnak tűntek. Sok idő kellett, hogy felfogjam, tényleg itt vagyok. A csapatunk hat lányból állt, s mi hatan felvérteztük magunkat a reptéri „hiéna” taxisok ellen: teljes magabiztossággal állítottuk, hogy nekünk már érkezik a taxink, de köszönjük a felajánlást. Ez persze nem volt igaz, a következő fél órában minden tudásunkat összevetve próbáltunk rájönni, hogy hogyan tudunk hivatalos taxit rendelni, és hogyan ne menjen rá az összes félretett pénzünk. Nem sokkal később már egy taxiban nültünk, amely ugyan 7 személyes volt, de egymás ölében ültünk, hiszen 6 lány csomagjára egy taxis sem tud eléggé felkészülni… Bátorkodtam előre ülni a taxiban, szerettem volna kamatoztatni és megcsillantani kevéske örmény nyelvtudásom, hátha így kedvezőbb árat kapunk a turista árak helyett, és persze szerettem volna jó benyomást kelteni.

Taxi-tranzit helyett privát városnézés
Az első mondatom annyira jól sikeredett, hogy sofőrünk felvont szemöldökkel közölte, hogy ő egyébként beszél angolul. Nevettünk, majd elindultunk a szállásunk felé. Az út a hostelhez természetesen egy hosszabb autókázás volt, hiszen a reptér messze van a belvárostól, de utunk nem csak ezért sikeredett fél órával hosszabbra.
Az első, nem túl fényes benyomás után (amelyet bemagolt örmény mondatommal keltettem), sofőrünk szóba elegyedett velünk, és nemsokára egy privát városnézésen találtuk magunkat. Ez volt az első benyomás az örmény vendégszeretetről és ami még fontosabb, az örmény hazaszeretetről. Sofőrünk számára fontos volt, hogy megmutassa Jereván szépségeit (persze csak autóból), hogy meséljen nekünk, hogy belesűrítse 25 percbe az összes átadható tudást, amit csak lehet, mert büszke az országára, büszke a történelemre. És mi ezt teljes mértékben megértettük. Csillogó szemekkel figyeltük a várost, és Harut (mert persze a nevét is megtudtuk kedves sofőrünknek) minden egyes szavát ittuk magunkba, hogy végre ne csak az internet jóvoltából olvassunk a látványosságokról, hanem egy helyi ember igazítson minket útba.

Az Ararát nemcsak hegy
Az első nagyobb látványosság a reptértől a szálláshoz vezető úton az Ararát gyár, ahol Harut elmondta, milyen különleges az Örmény konyak, és semmiképp se hagyjuk ki. Ennek természetesen nem szegültünk ellen ott tartózkodásunk során.
Nem sokkal később szembe találtuk magunkat a grandiózus Mother Armenia szoborral, amely autóból nézve egészen aprócska, de közelről talán a legnagyobb szobor, amelyet életemben láttam. Lenyűgöz, hogy Jereván legnagyobb szobra egy nőnek van szentelve, aki nem más, mint Örményország anyja, védelmezője.
Nemsokára megérkeztünk a szállásra, ahol Harut felajánlotta, hogy megadja a telefonszámát, ugyanis van egy utazási cége, és autóval járja be Örményország híres látványosságait. Teljesen le voltunk nyűgözve a vendégszeretete és segítőkészsége által. Ekkor még nem is sejtettük, hogy ez valójában mindenkire igaz Örményországban. Elköszöntünk újdonsült barátunktól, és lassan 20 óra utazásután boldogan tértünk nyugovóra a hostelben.

A lélegzetelállító Ararát és sok más látnivaló
Az első napot a szálláson töltöttük, ismerkedtünk a projekt többi résztvevőjével és elkezdtünk foglalkozni a projektünk témájával.
Meglátogattuk a Cafesjian múzeumot a Cascade-ban, amelynek a tetején páratlan látvány tárult elénk, beláttuk az egész Rózsaszín Várost. A városon túl pedig ott állt a lélegzetelállító, és hatalmas Ararát hegy. Az a bizonyos első pillantás, amikor először láttam meg a csúcsát a felhők között, teljesen levett a lábamról. Nincs mihez hasonlítani ezt az érzést, hiszen elém tárul egy 5165
méter magas monstrum, a legmagasabb hegy amelyet életemben láttam, s a leggyönyörűbb is. Hiába tudtam, hogy jóval magasabb, mint a hegyek amelyekhez szokva vagyok, mégis alacsonyabban kerestem szememmel a csúcsát, s minden egyes alkalommal meglepődtem, amikor egyre feljebb követve vonalát, végül a felhők között találtam meg azt.

Elbűvölő Jereván
Jereván egy igazán elbűvölő város, elbűvölő emberekkel. Mindenki segítőkész, de nem úgy, mint ahogy ahhoz szokva vagyunk. Az emberek Jerevánban boldogan és önzetlenül segítenek, rengeteg szeretettel, bármire is legyen szükséged.

Garni
Az első szabadnapunkon Haruttal útra keltünk, és felkutattuk a híres városokat és templomokat. Az első utunk Garniba vezetett, ahol a világ egyik legrégebbi temploma áll, 2800 éves hellén stílusú templom, amely szinte teljesen fennmaradt eredeti formájában. Felfoghatatlan érzés végigsétálni azokon a lépcsőkön (amelyek egyébként olyan magasak, hogy szinte négykézláb kellett megmászni őket) amelyeken évezredek óta járnak-kelnek őseink, amely megélt különböző kultúrákat és korokat, és túlélt minden háborút.

Geghard
Geghard kolostorában folytatódott utunk, az itteni templom több szempontból is különleges: Geghard jelentése dárda, a templom a nevét arról a bizonyos dárdáról kapta, amellyel Krisztust kegyelemből leszúrták, ugyanis ez a dárda ebben a templomban volt őrizve évszázadokon
keresztül. Egy hegyoldalba épült, körülbelül 800 éve, de mai napig templomként működik, tartanak miséket itt, de sosem lett felújítva, az eredeti állapotában hagyták, így nincs mesterséges fény odabenn, a tetőn lévő ablakokon át árad be egy kis fény, ez alapozza meg misztikus hangulatát. Nehéz szavakkal leírni, amit a templomban éreztem. Azt hiszem, az egész csapat nevében mondhatom, hogy az embert itt egy földön túli nyugalom fogja el, szinte érezni lehet a hegy védelmező erejét, és a helyiségek sötétsége nem elriaszt, hanem hívogató és felemelő. Egy tiszta vizű hideg forrás folyik át a templom kövein, amely még varázslatosabbá teszi a helyet. A templom emeletén található egy terem, amelynek nagyon jó akusztikája van, természetesen nem hagyhattuk ki, hogy elénekeljük a Tavaszi Szelet kórusban, s habár nem vagyunk dalos pacsirták, az akusztika segítségével mi magunk lettünk a templom angyal-kórusa.

Kézzel és sok-sok szeretettel
A kolostor aljában árusok kínálják portékájukat, és itt is megmutatkozik a vendégszeretet, ugyanis mindenből megkínálnak, körénk gyűlnek és mesélik szeretettel, hogy mi hogyan készül, és bátorítanak, hogy nyugodtan mindenbőlvegyünk, próbáljuk ki, kóstoljuk meg. Itt ettünk először Gatát, ami egy tradicionális sütemény, leginkább egy vaníliás pitéhez hasonlítanám, tetejében örmény betűkkel van ráírva (azaz rásütve) a Geghard név. Az íze mennyei, semmihez nem fogható, természetesen attól ilyen különlegesen finom, hogy ezt is, mint ahogyan szinte mindent Örményországban, kézzel és sok-sok szeretettel készítik.
Miután felpakoltuk szekerünket egy évre elegendő Gatával, továbbálltunk a fantasztikus Sevan-tó irányába.


Az első keresztény ország a világon
Ez Örményország legnagyobb tava, kétszer akkora, mint a Balaton. Két kisebb templom található a tó Észak-Nyugati partján, 847-ben épültek, s a mai napig hibátlanul állnak és hirdetik azt a bizonyos fontos tényt, amelyet minden örmény büszkén jelent ki, Örményország az első keresztény ország a világon.
Számomra talán a mai napig az egyik leglenyűgözőbb és tiszteletreméltóbb tényező az, hogy bár Örményország a történelem során megszenvedett háborúkat, birodalmak támadásait, gyilkos terrort, mellyel erővel próbálták hitüktől eltéríteni az örményeket, ők mégis kitartottak hitük mellett, tűzön, vízen keresztül. Talán ez az, amit a mai napig érezni lehet minden örményben, a kitartás, az erő, a hit, amire ők jogosan olyan nagyon büszkék.

Nem fogynak a látnivalók
Dilijan kolostorába is ellátogathattunk, amelyet egy Arab sejk újított fel, utazásai során egyszerűen beleszeretett Dilijanba, ami egyáltalán nem meglepő, hiszen minden csupa zöld, szinte festői ahogyan a völgyben végig fut a kis folyó, és még januárban is színes és élettel teli minden.
Másnap hivatalosak voltunk vacsorára egy kedves újdonsült barátnőnkhöz, akit a projekt során ismertünk meg, s ez a drága barátnőnk meghallotta kívánságunkat, miszerint nagyon szeretnénk megnézni egy igazi örmény otthont. Mikor megérkeztünk hozzá, édesanyja, s mindkét nagymamája várt minket tárt karokkal, a család összes női tagja összegyűlt, hogy minket vendégül lásson. Nem okozott gondot a nyelvi akadály sem, szíveink értették egymást.
A házigazda, mint jó Tamada (úgynevezett köszöntőmester, legtöbbször esküvőkön kérik fel, hogy beszédeket mondjon, amelyre koccintani lehet) elmondott pár köszöntőt, amire boldogan koccintottunk. Megteltünk szeretettel, és finom házi ételekkel. Ezt a fajta vendégszeretetet semmihez sem lehet hasonlítani.

Vernisszázs – a bolhapiac
Úgy tartja a mondás (az én mondásom legalábbis), hogy amit az ember nem talál meg a Vernisszázson, az nem létezik. Jereván legnagyobb bolhapiaca hétvégente életre kel, s ha az ember letér a csendes főtérről egy kisutcába, akkor egy nyüzsgő, színes, élettel teli világba csöppen, ahol az alkudozás kötelező, ahol leülhetünk egy sakkpartira Jereváni bajnokok ellen, és ahol tényleg mindent megtalálunk, amire valaha szükségünk volt, sőt, olyat is, amelyről nem is tudtuk, hogy létezik.
Pár nappal később Gyumri városába is ellátogattunk, templomok és varázslatos kis utcák várnak itt, minden sarkon egy kincset lelhet az ember, egy-egy galéria, kávézó, s minden utca tele kóbor állatokkal, de ez ne szomorítson el senkit, ezeknek az állatoknak csodás élete van, a magunkfajta turisták órákig szeretgetik őket, míg az örmények finom falatokkal látmányozzák el a kóborok
hadait.

Örökre szívembe zárva
Vidéki utazásaink során szinte végig csillogó szemekkel bámultunk ki a kocsi ablakán. Egyszerűen lehetetlen betelni az örmény tájakkal. Minden erőmmel azon voltam, hogy próbáljam szívembe és emlékezetembe zárni ezeket a képeket, az égig magasodó hegyeket amelyek oly monumentálisak! Szinte érzem a súlyukat, érzem, hogy milyen aprók is vagyunk mi, emberek.
A völgyek, s a sziklák amelyeken őseink évezredek óta vándorolnak, nyájaikat terelik, letelepszenek, s városokat, falvakat alapítanak. Ezeket a jeleneteket játszottam le a fejemben amíg az ablakon át bámultam a festői tájat.
Nem lehet megszokni, de talán nem is kell. Hajasztán az otthonom már, szívem minden darabját elrejtettem egy- egy pontján, visszatérek még, hogy újra és újra átéljemazt az érzést, amit a világon semmi más nem tud adni:egy távoli hely otthon érzetét.

Forrás: Arménia, 2022/1. szám

2022. április 4.

Szóljon hozzá!