Kézdiszászfaluban született 1940. január 25-én. Iskoláit szülőfalujában, a középiskolát Kézdivásárhelyen és Gyulafehérváron, a teológiai tanulmányit ugyanitt a Hittudományi Főiskolán végezte. Felszentelése után Berecken, 1964-től Baróton káplán; 1966-tól Kézdimartonoson lelkipásztor, megépíti a kántori lakot; 1976-tól Nagykászonban plébános, papi lakot épít; 1983-tól 2006-ig Négyfalu-Türkös plébánosa, és megépíti a tatrangi és hosszúfalusi templomokat, valamint plébániája mellett a Márton Áron ifjúsági házat.

Zoli bácsi gyakori vendég volt nálunk.
Mikor dolga akadt Csernátfaluban, hazafelé mindig megállt apámnál. Tartotta velünk a rokonságot, pedig csak annyi volt, hogy egy kézdivásárhelyi Gajdó egy Kovásznai lányt vett feleségül, de ők meleg öleléssel és vállveregetéssel pecsételtek meg minden alkalommal ezt a laza szövetséget.
Úgy általában mindig délben, ebédidőben toppant be hozzánk tudva, hogy apám még iskolaigazgatói idejéből asztalhoz ül, pontosan 12 -kor.
És soha nem utasította vissza nagyanyám a „mennyei” Piroska néni főztjét, de ez valóban így volt. Nagymami igazi tehetség volt a konyhaművészetben. Mindig csodáltam, hogy tud olyan finom ebédet elővarázsolni olyan kevés pénzből.
Éveken át a plébános úr részt vett a hagyományos Miklós napi vacsorán.
Szüleim pedig a Zoltán napi ünnepségen a plébánián.
Mindig elit társaság ült össze, és magas eszmék röpködtek politikáról, színházról, filmről, az éppen olvasott könyvről.
A szóvivő Barkó Anna magyarszakos tanárnő volt, a mi „Anikó nénink”.
Ketten, a”jezsuita”Szilveszter Frigyes bácsival alkották a katolikus kisebbséget, a legolvasottabbak. Sokszor csodáltam meg óriási könyvtárukat. Többségben az evangélikusok: Bandi bácsi (dr.Barkó András), Karcsi bácsi (dr.Bálint Károly), Nusa néni (Szilveszter Frigyesné Benedek Anna), Gölle Vili bácsi stb. A Kovásznaiak a „tősgyökeres”reformátusok, 1260-tól.

Mi suhancok a konyhában lapultunk, hallgatóztunk és szívtuk magunkba a kultúrát:
A résztvevő családok gyermekei: János bátyám, Bálint István komám, a Csórik lányok Kati és Buba, Gölle Marcsa, Szilveszter Zsuzsa és jómagam.
Zoli bácsi érkezéskor mindig üdvözölt, érdeklődött mivel foglalkozunk, elbeszélgettünk, de soha se jött üres kézzel. Mindig volt a zsebében mikuláscukorka, csokoládé, egy banán, egy narancs.
Még két történetre emlékszem a plébános úrral.
Mindkettő apámmal kapcsolatos.
Szegény jó apám abban a tévhitben ringatta magát, hogy olyan szoros a barátság közük, megengedheti magának az Ökuménia nevében kérjen valamit a plébános úrtól.
1 . Volt a plébánián egy ingyen gyógyszertár a segélyként érkező gyógyszerek kiosztására. A koma, dr.Barkó menedzselte.
Apám is szeretett volna kapni a vérnyomására.
A plébános úr azt mondta:előbb a katolikus híveket szolgáljuk ki és azután a többieket, ha marad.
2. Gyakran járt a katolikus templomba és úgy gondolta ő is venne Úrvacsorát, vagyis áldozna. Hála Istennek nem tette meg, mert Zoli bácsi közölte vele, hogy kivágta volna a sorból.
Szóval ennyit a katolikus buzgóságról. És az Ökuméniáról.
Az utolsó emlékem az maradt mikor felkeresett és megkért, hogy induljak a helyhatósági választásokon az ő támogatásával. Köszöntem szépen de én nem akartam politizálni.

1. B.Tomos Hajnal:
   2022. április 7. 18:48

   Jaj, Miklóska milyen kedves neveket emlegetsz, s egyszersmint milyen régi emlékeket „rebbentesz” fel: Miklós bácsi, a szigorú igazgató úr, Frigyes bácsi,a viccmester, Anikó néni, kedvenc magyartanárom…..no meg Zsazsaka, az osztálytársam és játszópajtásom. Köszönöm neked ezt a szívmelengető visszapillantást.

2. Kovasznai Miklos:
   2022. április 9. 05:51

   Örülök ha örömöt szereztem.Hidd el nekem is híányoznak azok azi ídők….