2011-ben egy szerbiai albán férfi
egy budapesti tömbház húszadik emeleti folyosóján
lőfegyverrel megölt egy fiatal orosz nőt.

Függ a zsebmagnóm le a galériáról. Fölöttem az ágy matractartójának négyzethálós szerkezete. A fémes fényű magnón egymás alá esnek a hangszóró előregyártott likacsai –; szám szerint 285:

………………

………………
………………
………………
………………
………………
………………
………………
………………
………………
………………
………………
………………
………………
……………..
…………….

Eszembe jut a lépesméz és gyermekkoromnak egy kevésszer átlapozott, sárga(,) puhakötésű könyve.

Eszembe jut a lelőtt áldozat.

Elképzelem a lépcsőházat. Úgy jelenik meg előttem, mint egy hosszú szállodafolyosó.

A körülményekről nem tudok semmit. Hogy menekült-e, megijedt-e vagy orvul…

Megjelenik a sárga kaptár. Nem úgy, mint a falanszter-életérzés mértani rettenete, inkább játékpolci, sárga négyzetháló gyanánt.

Egyszer nyolc-kilencévesen azt álmodtam, hogy akkori kék, rövid ujjú ingemben kinézek egy tömbház nyolcadik emeleti ablakán. Harminchárom éves koromban egy tömbház nyolcadik emeletén kaptam lakást. Eszembe jutott gyermekkori álmom,

s ugyanakkor rettegtem attól, hogy ott kell meghalnom,

mi több,

onnan kizuhanva kell majd egyszer végeznem,

s gyermekálmommal İsten, a remek novellista, megrajzolta már a megható keretet.

Most itt van ez a tragédia. Szerelemféltés vagy egyéb. S az jut eszembe, hogy ennek a fiatal nőnek az én fiatal koromban vajon volt-e olyan gyermekálma, hogy méhecske gyanánt fut-fut boldogan szép, viaszsárga kaptárok végtelen hosszú során át.

Budapest, 2011. VII. 16.

1. Somorčík Sz. Rozália:
   2011. július 18. 06:30

   Szép asszociáció.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ