Interjú Albert Csilla portálunkon is közzétett regényéről

(2022. április 12.)

“Megéri-e az érvényesülés, ha az identitásunk feladása az ára? – tette fel magának és az olvasóknak is a kérdést Albert Csilla regényében, a Mészáros Julianna biciklije című történetben. A Könyv Guru kiadó gondozásában megjelent kötet szerzője elmeséli, milyen nehézségei vannak egy “parafrázis-regény” alkotásának, miért hisz a sorsfordító élményekben, mit köszönhetnek az olvasók a pandémiának, és miért nem tervez következő részt a “folytatásért kiáltó” történetnek.

Kortárs magyar karriertörténet a Mészáros Julianna biciklije, sokan “ráismerhetnek” a magyar közeg szereplőire. Mennyi bennük egyébként a valóság, és mennyi a fikció?

Természetesen nagyon sok a regényben a megélt tapasztalat. A szereplők megformálásában, a helyzetek kidolgozásában nagyrészt ez vezette azt a bizonyos virtuális tollat. Aztán jött hozzá a fikció, és így keltek önálló életre. Az, hogy a regény Stendhal Vörös és fekete című művének történetét követte, kötöttség és izgalmas játék is volt egyben. Ahhoz, hogy egy modernkori Sorellé formálhassam a főhőst, és végigkísérjem karrierje állomásain, szabadjára kellett engednem a képzeletet.

Honnan és mikor jött az inspiráció, hogy ezt a történetet írja meg regényben?

Stendhal Vörös és fekete című regénye az egyik legnagyobb könyvélményem a mai napig. Magyartanárként sokat beszélgettem róla a tanítványaimmal, és újra meg újra elámultam a történet, a benne rejlő feszítő dilemma aktualitásán, nevezetesen: megéri-e az érvényesülés, ha az identitásunk feladása az ára? Egyre többször fordult meg a fejemben a gondolat, hogy más „díszletek” között, de ma is gyakran ezt éli meg „korunk hőse”, aki boldogulni akar. Elkezdtem játszani a gondolattal, hogyan lehetne a történetet a mai korba áthelyezni, és aztán egyszer csak belevágtam.

A regény és a cselekmény kiindulópontja egy hétköznapi élmény, vagy inkább csak benyomás. Hisz abban, hogy egy-egy élmény, benyomás, érzés (ennyire) sorsfordító lehet az ember számára?

Feltétlenül. Ebben nagyon hiszek. Nemcsak az ördög, de az igazság is a részletekben van. Hiszem, hogy egy pillanat sajátos dinamikája, egy véletlenszerűen összeálló jelenet meghatározó szerephez juthat a felismerésben, s az igazság illusztrációjává válhat.

Kiket tart a kötet célközönségének, és mik azok a legfőbb tanulságok, amiket leszűrhetnek a Mészáros Julianna biciklijéből?

Nem hiszem, hogy van kifejezett célközönség. Úgy gondolom, a regény a felnőtt olvasótábor széles rétegeit meg tudja szólítani. A főhős karrierjét követve átfogó társadalomrajzra törekedtem, sokféle sorsot, utat, szándékot, választást megmutatva, és ez bárkinek szolgálhat okulásul, tükörként, figyelmeztetésként. Nemcsak a társadalomrajzot találhatja érdekesnek az olvasó, hanem az emberi kapcsolatok bemutatását, különösen a szerelmi szálat, amely átszövi a történetet. De ha mégis választanom kellene, azt mondanám, leginkább a fiatal felnőttek számára hordozhat fontos üzenetet a regény, hiszen ők könnyen abba a helyzetbe kerülhetnek/sodródhatnak, mint a regényem főhőse.

Hogyan született egyébként a cím, és minek a szimbóluma a borítóra is kikerült bicikli?

A cím nehezen született meg. Sok mindent írtam már, és ez volt az első alkalom, hogy teljesen tanácstalan voltam. Mindenképp szerettem volna a címmel Stendhalra utalni, hiszen így kívánta a tisztesség – lévén, hogy az ő történetét vettem át nagy vonalakban. Kértem ismerősöket, családtagokat, barátokat – olyan embereket, akik elolvasták a regényt -, hogy segítsenek.

Volt is sok javaslat, de hiányzott az a bizonyos “aha” érzés.

A kiadóval is sokat egyeztettünk, aztán végre a barátnőm megtalálta a megfelelő címet. És hogy tényleg az volt, azt az is mutatta, hogy ezen a ponton mindenki elfogadó volt – szerző és kiadó egyaránt. A Stendhal-műre végül a borító színvilága utal, és a hátoldalon lévő idézetek, amelyek a Káfé Főnix irodalmi és fotóművészeti online lap szerkesztőjétől, Cseke Gábortól származnak, aki először írt a regényről, és biztatott, támogatott. Ami a biciklit illeti, nem szívesen értelmezném az olvasó helyett annak szimbolikus jelentését, a regény prológusa amúgy is választ ad rá.

Sokan írtak már karrierregényt, miért éppen Stendhal lett a regény irodalomtörténeti (és marketinges) hivatkozási pontja? És ha már irodalom: kinek az írói stílusát érzi magához közel, kitől tanult sokat az írás mesterségéről?

Én nem a műfaj miatt hivatkoztam Stendhalra, hanem mert amit lehetett, átemeltem a művéből. Ez a regény bevallottan a francia alkotás modernkori parafrázisának készült. (Fel is merült, hogy Parafrázis lesz a címe.) Ahol lehetett, követtem a Vörös és fekete történetét. Aki jól ismeri a művet, az erre hamar rá is eszmél. Erre hangsúlyozottan figyeltem – és izgalmas feladat volt. Hogy csak egy példát hozzak: a regény utolsó mondata a Stendhal-regény utolsó mondatát evokálja. Ami az írói példaképeket illeti, minden könyv, ami a szívemig ért, bizonyára tanított. Stendhal világos, racionális, tiszta prózája éppoly nagy hatást tett rám, mint Bulgakov megindító iróniája vagy Joseph Heller csikorgó, keserű nevetése. Azt hiszem, amire a leginkább tanítanak, az az igazság iránti elköteleződés, és ebben a legnagyobb számomra mindig Tolsztoj marad.

Hogyan kezdett bele a regényébe: tervezgetős típus, vagy a szöveg “önmagát alkotta” írás közben? Ha tervezgetett előre, mennyire látta előre a végét? Volt-e, ami menet közben változott?

Nem ez az első regényem, viszonylag régóta írok. 2011-ben megnyertem a kaposvári Csiky Gergely Színház által hirdetett országos drámapályázatot Tolsztojról szóló Fényes tisztás című drámámmal, és azóta a virtuális térben rendszeresen publikálok – írok verseket, kisprózát, született két újabb drámám, és egy családregényem. A családregényem (Aranyősz) és a Fényes tisztás a Magyar Elektronikus Könyvtárban is olvasható. De természetesen egészen más érzés, hogy most egy írásom ott van a könyvpiac valódi és online polcain. A regényt kisebb megszakításokkal írtam. Az első néhány fejezetet évekkel ezelőtt, aztán valamiért abbahagytam. Barátnőm biztatására folytattam a pandémia idején. Sokat köszönhetek az ő értő és biztató támogatásának. Abban az értelemben nem vagyok tervezgetős típus, hogy nem készítek jegyzeteket, vázlatokat, de magamban azért “kihordom” azt, amit aztán lejegyzek. Ezért van az bizonyára, hogy ritkán írom át, amit legépelek. Addigra már megérik bennem, és igen: sokszor mintha tényleg önmagát kezdené el írni a történet. Voltak azért nehézségeim – ezek leginkább a történet szövésére vonatkoztak, pontosabban arra, hogyan legyek “hű” – amennyire lehet – a Stendhal regényhez.

Ez okozta a legnagyobb nehézséget is írás közben?

Igen, a fő nehézséget a mintául választott mű cselekményének követése jelentette. Van, ami a majdnem 200 év távlatában sem változott – ezért írtam meg a regényt. De egyébként meg rengeteg minden igen. Beláttam, hogy teljes követésre nem vállalkozhatom, mert akkor egész egyszerűen nem lesz életszerű a történet. Az én hősöm is ugyanazt az utat járja be, de az útviszonyok nagyon megváltoztak.

Mikor tud időt szánni az írásra hétköznapi munkája, elfoglaltságai mellett? Milyenek az ideális körülmények az alkotásra?

Reggeli ember vagyok, szóval akkor írok. Amit nem írtam meg, nem azért nem tettem, mert nem volt rá időm, Erre is igaz, hogy amire akar, arra talál időt az ember. Ideális körülmények? Kell egy meghitt sarok és egy jó szemüveg.

A barátnőjén kívül kikérte mások véleményét is a szöveg véglegesítése előtt? Volt-e olyan tanács, amit megfogadott?

A barátnőm biztatására fejeztem be a regényt, és ahogy elkészült egy rész, elküldtem neki, ő pedig elolvasta, véleményt mondott. Arra nem emlékszem, hogy konkrét tanácsokkal látott volna el, de megerősített benne, hogy érdemes folytatnom. Amikor elkészült, megmutattam a közvetlen családtagjaimnak, irodalomszerető barátaimnak – és sokat beszélgettünk róla. De ezek a beszélgetések nem olyan jellegűek voltak, amik a szöveg vagy a történet változtatására késztettek volna.

A befejezésben ott a folytatás lehetősége. Tervezi a történet folytatását? És ha igen, milyen irányba menne tovább? Esetleg már el is készült belőle valamennyi?

Sokan, akik olvasták és nagy örömömre megszerették a könyvet, ugyanezt kérdezték tőlem. Én erre nem gondoltam, és most sem gondolok. Szerintem így egész. A folytatás azokban van, akik elolvassák a regényt.

Albert Csilla regényének első szövegváltozata, ideiglenes címmel, folytatásokban olvasható a Káfé főnix portálon!