Most biztosan lobog ruhád a szélben,
Amint ott állsz a Pontusznál mogorván.
A tornyos hullám mennydörögve csapkod
S a tengerről rád harsonáz az orkán.

Most biztosan Rómában jár a lelked,
Ahol napfény van s Júlia a kertben.
A lugas alján zöld bor színe csillan
S egy patricius felnevet rekedten.

Rólad beszélnek, ki egy sziklafoknál
Állsz, száműzött és egyedül búsongó.
Múlik az élet. A párkák kezében
Nem áll meg a gyors és kegyetlen olló.

Múlik az élet és hiába nézel
Nyugat felé. Betel rajtad a végzet.
Szerelmet, békét, otthont, mindent elveszt,
Kit az istenek költővé igéztek.

Forrás: Bölöni Domokos FB-oldala