Marczinka Bori (Dorka) a lehető legjobb választás. Igazi klasszikus kislány, cserfes, göndör, gyönyörű, és nem játssza túl a kislányságát.

Csobot Adél (Eszter) szintén remek: közvetlen, természetes, sugárzó. Bokor Barna kellően merev és lenyalt hajú az ügyvéd apa (András), Nagypál Gábor pedig huncut és bohém a bűvészsofőr (Frici) szerepében.

De aztán kezd zavarba jönni az ember, mégpedig szerintem a rendező miatt. Dobó Kata nem döntötte el, vajon mit is akar. Így nehéz megítélni például Gubás Gabit: Kamilla úgy ront bele a Dorka és Eszter első beszélgetésébe, mint egy rémes igazgatónő, végül azonban olyan jóvá lesz, hogy az borzasztó. Járai Máté a „gonosz” Hudákot játssza, akinek azonban egyetlen mondat elég, hogy rájöjjön, nem is olyan gonosz ő azért. Elek Ferenc jó figura, de nincs kihasználva a nárcisztikus szakács (Kálmi) szerepében. Pálmai Anna (Viola) pedig csak merev tud lenni ebben a forgatókönyvben.

Szóval: mese, de nincs eldöntve, hogyan. Bizonyos díszletek-kellékek egy kosztümös filmre emlékeztetnek, mások egy Disney-filmre. Olykor musical, de nem végig, és nem derül ki, miért éppen akkor, amikor.

Egy határozottabb rendező másként bánt volna az alapanyaggal. Dorka lehetne változatosabban ronda a mostohával, Viola pedig rugalmasabban galád. Andrásnak is elég egyetlen szó a „rossz” menyasszonyával való szakításhoz. Az átvezetések dinamikáján, a stílusok eklektikáján változtatni kellett volna szerintem.

Így a mondanivaló is annyira didaktikussá romlik, valami olyasmi jön le, hogy „korrekt mesekönyveket kell olvasni”. Ilyen egyszerű vonalzókkal nem lehet jó műveket gyártani.

Forrás: A jódeménység foka blog