Bomlottan kóválygok szíved pitvarában,
Tátongok, mint torpant harcsa a mocsárban.
Pattan lakat, nem kell sem tenger sem patak,
Egyre mélyebbre rántanak a kőfalak.
Csillaglovak éjfeketén nyerítenek,
Terelik az időt, hitet térítenek.
Szempillámra rápillednek a sárkányok,
Álmaid legelésznek, őrzik bálványok.
Éjszakában lelked kószál, angyal ásít,
Citerázik égi naszád, bomba hasít.
Eszmém szántja pitvarodat, vonat tolat,
Egymásnak ütközünk, pattan a gondolat.
Fogat fogért, lovat lóért, tépjük egymást,
Sirályok nászából olvassuk a jóslást.
Sötétlő mélység gyöngy titkokat tárogat,
Az éles sziklák szétzúzzák a habokat.
Eltűnik, ki nem jut fel isteni szintre,
Minden változik, esküszik örök hitre.
Ha két dolog eggyé válik, szívünk hajtja.
Mert ilyen a tenger melynek nincsen partja.

Gyémántként rejtőzöl szívem kamrájában,
Elsüllyedt hajók kincsének mámorában.
Pattan lakat, nem kell sem tenger sem patak,
Egyre magasabbra emelnek a falak.
Csillaglovak éjfeketén nyerítenek,
Felfalják az időt, hitet merítenek.
Szempilládon kacérkodnak a sárkányok,
Álmaimban már porladnak a bálványok.
Éjszakában lelkem kőszál, angyal csábít,
Zongorázik égi naszád, ágyú hárít.
Eszméd őrzi a kamrámat, vonat tolat,
Ütközünk, s csak ütközünk, vérzik gondolat.
Fogat lóért, lovat fogért, tépjük egymást,
Sasok fészkéből lopjuk az aranytojást.
Fénylő magasság mély titkokat tárogat,
Az éles sziklák szétzúzzák a rácsokat.
Rab marad, ki nem jut fel isteni szintre,
Minden változik, fütyül az örök hitre.
Nő és férfi eggyé vált, istent imádja,
Mert ilyen a tenger melynek nincsen partja.

(Bukarest, 2018. április 16.)