Két Páll Lajos-vers

KUFSTEINI VÁR ALATT

Ó azt a csodaszólót,
azt a feketerigót
most is látom.
Ott bogarászott kopott frakkjában
mint minden hazátlan
a kufsteini vár oldalában.
Fütyültem, s ő felelt illedelmesen,
mintha értene anyanyelvemen,
mintha Kazinczy óta tartana
az illemtan óra,
így felelhetett Batsányinak
ki tudja, hányadik őse,
hogy igazság egy van:
a mindenség szerelme,
s a többi megomló példajáték,
mint Rózsa Sándor festett képe
a vak cellafalon,
hogy nem menthet föl kegyelem, irgalom,
ha nem ítélsz magad.

HÁNY FAZEKAS…

Hány fazekas áll itt sorba,
ki gyűjtötte egy csoportba,
mitől görnyed meg a hátuk,
ki uszít kutyát reájuk.
Szekerük az úton hagyták,
most a csillagokat járják.
Mind magasak, csoda szépek,
égi trombitás zenészek.
De rég hogy ezt a sort nézem,
Várom, engem megidézzen,
gyönyörömből félelem lesz,
szívem félrevert harang lesz.

Forrás: Páll Lajos 70 éves: „Ti óvtatok meg, társak, elégiák”, Csantavér Kiadó, Kiskunmajsa- Pallas-Akadémia Kiadó, Csíkszereda, 2008