A HÁBORÚ ÁLDOZATAI

Milyen képmutató sajnálkozás.
Kegyetlen megkülönböztetés.
Hogy csupán a gyermekek. Vagy
az asszonyok. Akik mind-mind
fegyvertelenek. A bomba, a golyó,
a tűz. És hogy nem gondoltuk volna
sohasem. Valóban. A többiek
engedéllyel ölnek. Ha meghalnak,
hát engedéllyel halnak meg ők is.
Felhatalmazással. Hallgatólagos
jóváhagyással. De minden halál
gyermekhalál. Van belül egy élet.
Nem az, amit látsz. Ott van mindig,
Bár egyre kisebb. Idővel rárakódtak
a rétegek. Amit a szél, a beszéd,
a kívánság odahordott. Ezt kellene
elképzelned, mielőtt meghúzod
a ravaszt. Mert ami kívül van,
már réges-rég halott. A zubbony,
a nadrág, a bakancs, a himnusz,
a zászló, az eltelt évtizedek,
a szerelem, a gyűlölet, a remény.
Ezt mind le lehet hántani. Sorra
bele lehet vágni. Csakhogy legbelül
van egy gyermek. Minden öldöklés
a gyermekek keresztes háborúja.
Gyermekek ölnek gyermekeket.
Tudni kell elképzelni. Próbálom
én is újra meg újra. Át kell látni
a sáros és véres, megviselt arcokon.
Hátha másképpen történik minden.

HATÁRÁTLÉPÉS

Azt üzeni az egyik barátom, hogy írjak
megrázó verseket. Nagyon kellenének.
Küldi nekem naponta a háborús híreket,
interjúkat, fotókat, filmet, sírást, jajgatást,
nyüszítést is, mert ilyenkor eltűnik
a különbség az ember és állat között.
Akár gyerekről, akár kutyáról van szó,
ugyanolyan olcsó az élet. Hirtelen lement
az ára. Jól öltözött halottak mindenfelé.
Hiszen ez a huszonegyedik század.
Igen, mondom, így igaz. Megpróbálok
megrázó verset írni. Legalább egyet.
De hogyan kell megrázni azt, ami folyton
rázkódik? Hol van a sejtetés? Az egyre
elviselhetetlenebb didergés? Nem tudok
annál megrázóbbat írni, mint ami úgyis
a szemünk előtt van, hogy könnyel, vérrel
telefröcskölve már Európa. A kabátujjból
kilátszik a csontvelő. Hogy lehet erről
megrázó verset írni? Tényleg szánalmasak
a háború közelében a költők. Ujjaikon
számolják a dörrenéseket, jambusok,
trocheusok, anapesztusok, daktilusok,
csupa dallamos szörnyűség. Nem tehetem,
drága barátom, nem merek versenyre kelni
a lánggal, a füsttel, a sötétséggel. Nem azért,
mert fegyverek közt hallgatnak a múzsák.
Éppen ellenkezőleg, százával állnak sorba,
hogy átléphessék a határt a háború
és a béke, a valóság és a költészet között.

Forrás: litera.hu /ujhet.com